Nem hiszem, hogy általános egyet- és megértésre számíthatok, ha közlöm: számomra a mai magyar politikai élet és gondolkodás leginkább mérvadó személyisége, egyben a közélet egyik legszerethetőbb figurája (a mai) Tamás Gáspár Miklós. Nem mindig értek egyet vele, és sűrűn előfordul, hogy nem is értem egy-egy (tízsoros) mondatát, bekezdését, filozófiai utalását, szánalmas szellemi pondrónak érzem magam a sose hallott filozófusokra, társadalomtudósokra való hivatkozásai láttán. Ami leginkább megfog - túl a társadalompolitikai felfogásával való egyetértésen - az az, hogy nála visszatér a filozófia, a tudomány, a politika és az etika száz évvel ezelőtti egysége.
Az Eszmélet (új)marxista folyóirat legutóbbi (77.) számában (sajnos, még csak a rövid cikkismertetésekkel ellátott tartalomjegyzék van fenn az interneten) A jóléti állam kísértete címmel írt - nem könnyen olvasható, de izgalmas - tanulmányt. Az általa hevesen elutasított (és azóta visszavont) egészségbiztosítási törvény körüli vitákból kiindulva lényegében a globális kapitalizmusnak való kiszolgáltatottságot és egy valódi baloldali alternatíva kilátástalanságát elemzi. Azt mondja, csak kilátástalan utóvédharc az, amit ma a baloldal folytat(hat), de legalább ezt meg kell(ene) tenni. Nem vállalkozom a cikk ismertetésére (nem is vagyok rá képes) - végül is 400 forintért hozzá lehet jutni (már ahol) az Eszmélethez -, de idézek néhány gondolatot (némileg tömörítve) a befejező fejezetből (címe: TGM és én), ahol önmagát is elhelyezi a politikai és filozófiai összefüggésrendszerben:
"Én ellenfele vagyok a tőkés rendszernek (beleértve mai alakváltozatait), tehát nem pusztán a neoliberalizmusnak, a globalizációnak, a szociális leépítésnek. Súlyos filozófiai fönntartásaim vannak a redisztributív egalitarizmussal szemben, mert az a morális szemrehányás, amelyet az egyenlőséghit intéz a modern kapitalzmushoz, szerintem téves leírást ad az ellenfelének tekintett rendszerről, ezért "perverz" (a kitűzött céllal ellentétes) eredményeket ér el, ha politikává változik. Nem mintha az egyenlőség nem volna kívánatos állapot. De az... "
(Itt most kihagyok néhány mondatot, de nem tehetem meg, hogy ne idézzem egy zárójeles közbevetését: "Kiteljesedett kapitalizmus mint valóságos világrendszer: ez a huszonegyedik század frankensteini alkotása lesz. Akkor jön el az egyetemesen félreértett Karl Marx ideje.")
"Fönntartásaim ellenére, ha a szociális részvét, együttérzés szavára hallgatva cselekedni akarok, akkor az egyetlen ma, itt érthető keret 'az osztó igazságosság' eszméje, amelyben őszintén szólva nem hiszek. Ámde ez itt nem filozófiai eszme, hanem a harcostársaimmal való közösség szimbóluma, a közös harc itt pedig a jelenkori kapitalizmus (a Kelet-Európában egészen rendkívülien szélsőséges rezsim) legkirívóbb aspektusai elleni reformista, rendszeren belüli küzdelem. Ezt pedig nem vagyok hajlandó filozófiai kételyek miatt föladni, s ezt az ellentmondást erkölcsi okokból nem vagyok hajlandó 'megoldani'...
... Ennyit magamról, de most nem ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy az egészségbiztosítási törvényt ne lehessen alkalmazni (a cikk még a törvény visszavonása előtt született - rás), hogy a nyugdíjrendszer ne kövesse az egészségügyet az idősek teljes kiszolgáltatottsága felé, hogy legyen garantált megélhetési alapjövedelem, hogy emeljék a minimális bért, hogy hosszabban folyósítsák a munkanélküli-segélyt, hogy megszüntessék az oktatásban a faji elkülönítést, hogy megtartsuk a világi államot, hogy rákényszerítsük az egymást követő rémséges kormányzatokat arra, hogy óvják azokat, akik nem tudnak beilleszkedni a munkahiány és a munkakényszer közös rendszerének tébolyába, hogy a megbokrosodott liberalizmus romjain ne segítsük hatalomra a tekintély- és parancsuralom fanatikusait, hogy megvédjük népünk cselekvőképességét és államunk függetlenségét, a nemzeti szuverenitás keretében a népszuverenitást, hogy megszelidítsük, megjuhászítsuk a büntetésre és erőszakra kész hatalmat, hogy kiismerve a kapitalizmus furfangjait, csapjuk be a rendszert és kényszerítsük ravaszul némi humanizmusra, könyörületre, engedékenységre, nagylelkűségre, ha lehet. Nem tartom megalázó föladatnak, iparkodjunk rajta serényen, akkor is, ha a világszellem ellenünk dolgozik, s akkor is, ha azok, akiken a siker reménye nélkül segíteni szeretnénk, megtapsolják majd hóhérainkat."
Utolsó kommentek