"Egy viszonylag kicsi szélsőjobboldali csoportnak sikerült legitimálnia a cigánybűnözés fogalmát. De úgy, hogy ebbe a csapdába a pártok is beleestek, amit a miskolci eset is világosan mutat... A szocialista politikusok is vastagon benne voltak! ... A legijesztőbb pedig az, hogy nem látok olyan politikai és társadalmi erőt, amely a demokratikus alkotmány alapvető emberi jogi téziseivel a gyakorlatban is egyetértene, és tenne érte.
- Lesz rosszabb is?
- Lehet annál rosszabb, hogy egy ötéves gyereket megölnek? ...Már nyíltan lehet azt mondani és tenni, amit eddig csak szégyenkezve lehetett. Dübörög a gyűlölet. Akkor, amikor a Magyar Gárda bedobta a jelszót, abban bíztam, hogy a különböző szereplők rádöbbennek, sürgősen tenni kell valamit. Politikai konszenzusra volna szükség. És azt tágítani és tágítani. Hadd említsem példának a nagy egyházakat, amelyek csak potenciális hívekként tekintenek a cigányokra, de felelősséget már nem vállalnak értük oktatási és szociális téren. Vagy a nagycsaládosok egyesületére: ők miért nem törődnek velük? A fajelméleti diskurzus elterjedésének fő felelőse Bayer Zsolt és annak a lapnak a tulajdonosa, ahová ír. Úgy látom egyébként, hogy ebben az országban konszenzusos a cigányellenesség. Pedig az iskolák első osztályában rövid időn belül roma lesz a gyerekek fele, és akkor már nem lehet kikerülni a közös gondolkodást."

Interjú Bíró Andrással, a teljes szöveg

Szerző: rás  2009.02.25. 10:18 11 komment

Címkék: cigányok tatárszentgyörgy bíró andrás

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr954929023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas 2009.02.25. 15:20:37

Nem jósolok semmit, mert megtanultam, hogy a jóslatok önbeteljesítőek. Isten óvja Magyarországot!

Solvere volo 2009.02.25. 16:42:32

Kanya Kata (a radios madam) szolt a radiomban a multkor (piszkos volt a kezem, nem tudtam elzarni idoben). Arrol beszelt, hogy mi, mai nok elferfiatlanitjuk szegeny, szerencsetlen ferfiakat, mert a klasszikus noi ertekek, a domborulatok, a sok gyerek, a csalad, az otthon, stb. Betelefonalo: cigarettatol karcos, kisse orrhangu noi hang: egy idosebb ciganyasszony, sajat bevallasa szerint naiv muvesz. Gyemantom, mirolunk mert nem beszel? A ciganyasszonyokrol? Hat mi pont igy elunk, aranyom, ahogy milyen szepen mondja! A ferfiak nalunk igazi ferfiak, es a puja, az a minden, a sok kicsi gyerek! Mert nem beszel mirolunk, rubintom? Hosszu, zavart csend. Igen, ez is egy erdekes felvetes. Koszonjuk, hogy hivott. Vonal bont. Zene. Hiaba, vannak, akiktol semmi se jo...

. 2009.02.25. 22:30:46

2009. február 24. Rögzítem a pontosság kedvéért: 25. 386-25.

Ismeretlen_46946 2009.02.25. 22:46:04

dot: ?

Ismeretlen_10155 2009.02.26. 00:11:53

OFF: ezt én sem értem, node sebaj! ON: a cikket elolvastam. köszönöm szépen, hogy felhívtad rá a figyelmet!

. 2009.02.26. 07:27:02

A parlament létszáma :386, a további részlet itt: http://www.nol.hu/belfold/azonnali_etnikai_beketervet_

Ismeretlen_10155 2009.02.27. 19:46:32

jah, hogy megint nem dolgoznak a képviselő hölgyek/urak? ez a szokás arrafelé... (én is szeretnék olyan munkahelyet, ahová nem kell folyton bejárni, olyat meg pláne, ahol dolgozni sem muszáj!)

Ismeretlen_46946 2009.02.27. 19:56:49

drc: Ez a dolog nem a munkafegyelemről szól, hanem, hogy mennyire tartják fontosnak a cigánykérdést, a rasszizmust, a társadalmi feszültségeket. Demonstrálták.

Ismeretlen_10155 2009.03.06. 11:45:48

rás: tapasztalatom, hogy nem csak a cigánykérdést/rasszizmust bagatellizálják el.

Ismeretlen_57265 2009.03.11. 21:21:13

http://www.youtube.com/watch?v=y3zhBvPn34o

Ismeretlen_46946 2009.03.11. 23:22:50

Köszönöm. Nagyon szép videó.
süti beállítások módosítása