Illetve Saint, merthogy ő kért fel. Ugyan kimentettem magam mindenfélével, de kiderült, hogy gyerekkorában az Illés volt a kedvence. Ezt bizonyára atyjától örökölte, akivel én nagyjából egykorú lehetek; az viszont tény, hogy én valaha minden vizsgaidőszakot azzal kezdtem, hogy elmentem egy Illés-koncertre. Most még ráadásul az is kiderült, hogy Saintnek szülinapja van, úgyhogy mégis erőt veszek magamon. Bár egyelőre még csak Keresem a szót, hogy kellőképpen kívánhassak boldog szülinapot.

Szóval a játék az, hogy a kérdésekre egy kedvenc énekes vagy együttes dalcímeivel kell válaszolni. Nálam ez a kedvenc az Illés, majd a Fonográf, majd önmaga és mindvégig Koncz Zsuzsa dalszövegírója. (Maradjunk ennyiben, énekesnek ugyanis baromi gyenge.) És mivel stréber vagyok, minden kérdésre két dalt is idézek. Ezzel szemben viszont undok módon nem gördítem tovább a játékot. Illetve lehetőséget adok minden önként jelentkezőnek, hogy - akár rám hivatkozva - fölvegye a labdát.

1./ Nemed?

Személyi igazolvány;  Andre

2./ Írj magadról!

Amikor én még kissrác voltam; Dal az ártatlanságról

3./ Hogyan éreznek a társaságodban lévő emberek?

Sárika egy kicsikét butácska; Ne gondold, hogy tied a világ!

4./ Hogy mutatnád be legutóbbi kapcsolatodat?

Még fáj minden csók; Szombat esti lány

5./ Mutasd be a jelenlegi kapcsolatodat!

(Itt valójában ismétlés esete forog fenn, tekintettel arra, hogy 30 éve nős vagyok - és monogám típus. De a játék kedvéért:)

Mondd, hogy nem haragszol rám! Nehéz az út

6./ Hol szeretnél lenni most?

Good Bye, London; Útközben

7./ Mit gondolsz a szerelemről?

Vén vagyok, akár a föld; Lökd ide a sört!

8./ Milyen az életed?

Jelbeszéd az életünk; Élünk és meghalunk

9./ Ha egyetlen kívánságod lehetne, mi lenne az?

Mákosrétes

(ha esetleg még egy lehet, akkor)

Kertész leszek

10./ Mondj valami bölcset!

Láss, ne csak nézz!

Miért hagytuk, hogy így legyen?

***

Amikor ez így szépen megvolt, akkor még egy órát tököltem azzal, hogy keressek egy Illés-dalt az interneten, amit legalább hangban idetehetnék ráadásként, személyhez szólóan, de balf... vagyok ehhez. Ezért Saint - ha van kedved -, tedd fel ide, kérlek, egy kedvenc  Illés-nótádat.

Szerző: rás  2009.06.05. 22:37 4 komment

Címkék: illés bródy saint

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr104929052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_33859 2009.06.05. 23:50:55

Remek kis lista. Persze közben rájöttem, hogy címről nem is tudom melyik szám melyik, ezért nehéz volt a kedvencemet így megtalálni. De azért találtam valamit. Igaz, nem Illés, de Szörényi-Bródy... http://www.youtube.com/watch?v=tIAEWK8YE4w

Solvere volo 2009.06.06. 13:54:11

O, igen, es ez a roppant sajatos enekhang idovel meg tovabb csokkent. Orzok egy kedves emleket valamelyik Szigetrol egy gyakorlatilag rapkent eloadott Micimackorol :D

Zsezsnya 2009.06.06. 17:49:00

Örülök, hogy sok élménnyel gazdagon tértél haza. "Beszámolóid" színe, hangulata engem is magával ragad, köszi. "A játék...az gyönyörű", ezért én is felveszem a kesztyűt szabályszegő(?) módon: 1. Magos a rutafa... 2. Édes kedves feleségem... 3. Kedves édesanyám, kedves édesanyám, mért szültél a világra... 4. Átul mennék én a Tiszán, nem merek... 5. Vagyon az égen egy csillag... 6. Virágéknál ég a világ... 7. Ablakomba, ablakomba... 8. Hej, a mohi hegy borának... 9. Keresd meg a tűt... 10.Menyasszony, vőlegény, de szép mind a kettő...

Ismeretlen_46946 2009.06.07. 12:41:47

YsB: :)) Sv: Nem a hangjáért szeretjük. :) Zsezsnya: Köszönöm.
süti beállítások módosítása