M-nak

Zseniális filmet láttam a héten: a Politikatörténeti Intézet „Rendszerváltó filmklub" sorozatában a szerb Dusan Makavejev 1993-ban készült A gorilla délben fürdik című „történelmi börleszkjét" vetítették.

A berlini fal leomlása és Németország egyesülése után a hajdani NDK területéről távozó Szovjet Hadsereg ott felejti egyik őrnagyát. Viktor azt is megtudja, hogy mialatt ő évekig az NDK-ban védte a kommunizmust, felesége gyerekével együtt elhagyta, nincs hova mennie. Marad Berlinben, és „csövezik" - szovjet tiszti egyenruhában, egy biciklivel, amelyen a szovjet zászló leng. Viktor körül megjelenik Berlin egész kelet-európai fél- és alvilága, hihetetlen figurák (ezt illusztrálja a mellékelt filmrészlet). De nem ez a legérdekesebb. Makavejev saját filmjébe állandóan beleszövi egy halhatatlan szovjet propagandafilm, Csiaureli 1949-ben készült Berlin eleste című alkotásának képsorait.

Ráadásul kiderül, hogy Viktor a fia annak a Natasának és Aljosának, akik a Berlin eleste utolsó jelenetében találnak egymásra.

Kettős csavar: a Szovjetunió dicsősége teljében és a vereség, a szétbomlás után, de maga a dicsőség is a talmi propaganda „fényében". És mindehhez a kelet-berlini monumentális Lenin-emlékmű sorsa: a lebontás tárgyilagos, hosszú képsorai. Lenin egyébként időnként megjelenik a főszereplő álmában, nőként (vagy transzvesztitaként?) a szeretője is lesz az "őrnagynak", harisnyát köt neki stb. És ami a legdöbbenetesebb: amilyen szeretettel Makavejev minderről beszél (filmez).

A végig egyszerre szórakoztató és szívszorító film tele van zseniális utalásokkal. A hontalanként éppen a rendőrségre hurcolt Viktor szájából elhangzik például Kennedy híres mondata is: „Ich bin ein Berliner". De a legnagyobb ötlet Csiaureli egyik lopásának felidézése. A mellékelt filmrészletben (6.10-nél) a győztes Vörös Hadsereg diadalittas katonái boldogan kiáltják világgá, hogy a hatalmas Szovjetunió mely szegletéből jöttek. Nos, ennek eredetije Leni Riefenstahl híres, 1934-es  náci propagandafilmjében, Az akarat diadalá-ban szerepel; ott a nagy Német Birodalom fiai sorolják a Führernek, honnan jöttek. Makavejev a megvert és fogságba esett német katonák ezt követő Csiaureli-képsora alá teszi be a Riefenstahl-film eredeti hangját.

A magyar nyelvű Wiki szerint a „Gorilla" az utolsó filmje, az angol nyelvű még további kettőről tud. Én még kettőt láttam, a Motenegrót, valamint a W.R., avagy a szervezet misztériuma címűt.  W.R.: Wilhelm Reich, akinek a 30-as években kidolgozott - a kommunista tanokat és a pszichoanalízist ötvöző elmélete szerint a szexuális elfojtás bomlással fenyegeti a civilizációt. Makavejev W.R- filmjének befejező képsorát teszem még ide:

 

 

 

Szerző: rás  2009.09.25. 12:58 2 komment

Címkék: makavejev

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr454929111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas 2009.09.28. 14:28:46

Ha ez az a Montenegro, amiben megcsalás és megölés van, nameg patakvér foly, akkor azt én kétszer láttam. Másodszorra nem tudom miért :)

Ismeretlen_10155 2009.09.29. 13:55:28

jó film lehet. (=igényem támadt megnézése iránt.)
süti beállítások módosítása