Egy blogon találtam a mellékelt cédulát, Radnóti Miklóstól származik. (Klikk a képre!)
Fura dolog ez. Én is féltem a könyveimet, de szívesen adok kölcsön - még akkor is, ha már sokszor ráfáztam a dologra, évekkel később hiába keresek valamit, s persze már arra se emlékszem, ki vitte el. Egyre igen: majd félévszázada gimis haverom, H., - akkor is félelmetes memóriájú, nagy koponya, azóta neves tudós - elkért egy apámtól rám maradt Juhász Ferenc kötetet, majd közölte, hogy esze ágában nincs visszaadni. J. F. nem tartozik a kedvenc költőim közé (bár az Apám pl. gyönyörű), de ez elvi kérdés volt. Neki is. Tényleg nem adta vissza.
Mások csak úgy, hanyagságból; rátértem persze arra, hogy felírjam, kinek, mit, mikor - de én is hanyag vagyok.
És mégis, szeretek könyvet kölcsönadni. Jó érzés, hogy valakivel "elolvastatok" valamit, amit én megszerettem, ami nekem valamiért fontos lett. Másrészt a kölcsönkönyv kapcsolatot teremt azzal, akinek adom, mintha magamból adnék...
Utolsó kommentek