Fel lettem szólítva, hogy írjak már valami újat, elég volt már abból, hogy az a félreérthető Szeretőm a titok... "bejegyzés" díszelegjen a Rásblogon. (Ezúton tudatom: nincs titkos szeretőm.) Így hát most egymás hegyén-hátán néhány apróság - és "apróság" -, amit az elmúlt napok hordtak össze. Ígérem, most is lesz látszólag érthetetlen szépség - akárcsak a Szabó Lőrinc-Bródy-Koncz-dal egy hete.
Napok óta küzdök az ellen, hogy politikai bejegyzést írjak (fogok!), bár az országgyűlés és benne a taktikai keresztény viktoriánusok, s persze mindenekelőtt Főviktor tevékenysége állandó ingert ad. Azzal csillapítom magam, hogy hiszen tudtam, hogy hazudni fognak, hogy hordóra kapaszkodva, pöffeszkedve fognak hazudni, hogy undorítóan fognak hazudni, bemocskolva szép dolgokat, fogalmakat, értékeket is. "Nemzeti összetartozás", "forradalom", "a választók egységes akarata", "alkotmányozás", "rend", haza, család, isten, Isten... bla-bla-bla. És a legújabb, amit tegnap volt képes mondani Orbán: a láthatatlan paktumok, láthatatlan kezek és láthatatlan pénzek ideje lejárt. A magyarok látható döntést hoztak, ezért jogosan várnak el jól látható politikát, látható szerződéseket, látható pénzeket, látható törvényeket és látható, számon kérhető felelősséget. Na persze.
*
És a nagy igyekezetben még ostobák is. Most éppen azt készülnek törvénybe foglalni, hogy Trianon Isten akarata volt. A Trianon-emléknapról, a "Nemzeti Összetartozásról" szóló fideszes javaslat első mondata ugyanis - a Magyar Országgyűlés képviselői legalábbis egy részének történelemszemléleteként - tartalmazza azt a kitételt, hogy "Isten a történelem ura". Hacsak úgy nem... "Nem, nem, soha!" Ne keverjük bele Istent, ne keverjünk bele istent. Nagyon is evilági akaratokról, politikai bűnökről. tényekről volt/van szó. De erről még majd írok pár nap múlva.
*
Bánk bán junior a Nemzeti Színházban. Az egyetlen díszlet a színpad előterét elfoglaló, akváriumszerű medence, amiben ruhástól lubickolnak, amibe dühödten beledobják egymást, ahova elmenekülnek Katona József klasszikus nemzeti drámájának szereplői. Tényleg azok, tényleg Katona darabját játsszák, a nemzeti és személyes tragédia összefonódását. Csupa fiatal, nagyon jó színész, pörgő rendezés (Alföldi Róbert), a nézőtéren is zömmel tizen- és huszonévesek, élvezik az előadást. Én pedig szégyenkezve rájövök, hogy nemcsak hogy nem olvastam el annak idején a drámát, de soha nem is láttam. Csak Erkel operáját valamikor régen.
Az első sorban ülők törülközőt kapnak.
*
Euró- és Európa-hisztéria, a görög válság (ami nem csak görög) nyomán sok szakértő és "szakértő" már az Európai Unió végét vizionálja. Mások - előremenekülve - Európai Egyesült Államokat követelnek. Erről is akarok majd írni, az európai egység történetéről; most csak arra emlékeztetnék, hogy az Európai Unió azzal kezdődött a II. világháború után - az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásával -, hogy egy újabb háború elkerülésének alapfeltételeként elválaszthatatlanul összekapcsolják a francia és a német gazdaságot. A cél politikai volt, az eszköz gazdasági. Aztán a két szempont, elsősorban a globalizáció révén egyenrangú lett - az Unió keleti bővítésének már legalább annyira voltak gazdasági motívumai (piacszerzés), mint politikaiak (egyszer s mindenkorra leválasztani az orosz befolyásról a térséget). A most éppen Európai Uniónak nevezett egységes politikai tömb és gazdasági térség tehát szerintem megmarad. Ami érik, az a "többsebességű" Európa. Ki fognak válni azok az országok, amelyek - Németország vezetésével - szorosabbra fűzik majd az együttműködésüket, képesek lesznek egységes gazdaságpolitikára. Ehhez egy kicsit le kell majd minket - koloncot - rázni magukról. Újra világosabb lesz a - kemény gazdasági és politikai tényeken alapuló - hierarchia.
*
Ady Endre: A magunk szerelme
Ereklyékért kutatgatok,
Boldog Isten, boldog Isten,
Ha volna még.
S megcsókolok egy arcképet,
Régi képet,
Gyötört színű bánatosat,
A magamét.
Minden, minden hogy elmarad
S hogy elhagyunk mindent, mindent
Előbb-utóbb.
Hogy kinálnók az ajkunkat,
Jó ajkunkat
S mást, mint magunk, nem érdemel
A búcsu-csók.
Oh, ezerszer is csókolom
Az egyetlent, az egyetlent,
Ki megmaradt,
Aki jó volt minden helyett,
Mások helyett,
A derekat roncsokban is,
Hű magamat.
Áldott világ a zátonyon,
Boldog Isten, boldog Isten,
Ki engeded,
Hogy süttessük rá magunkra,
Vén magunkra,
Ifjitó és istenítő
Szerelmedet.
Utolsó kommentek