Máténak - és mindenki másnak

Szerdán hajnalban Alsőörsön – feltehetően előre megfontolt szándékkal – meggyilkoltak egy fiatalembert. És meghalt egy másik is, egy még fiatalabb, véletlenül, csak mert ott volt. Számomra egyébként ez az igazi tragédia, ennek a 21 éves fiúnak a halála, de ez a hozzátartozóin kívül senkit nem érdekel, s ez a bejegyzés se róla szól.
A gyilkosság áldozata, a 29 éves G. J. rendőr volt, első körön ezért lett szenzáció – a megszokott undorító formában, vagyis nyomban politikai ügyként: az MSZP és az LMP ugyanúgy, ugyanazzal a szóhasználattal tette felelőssé a tragédiáért a kormányt, ahogyan az elmúlt nyolc évben hasonló alkalommal a Szijjártó-üzemmódú Fidesz tette. (Azt hiszem, a cinikus gusztustalanság mértékegységének nyugodtan megtehetjük Sz. P-t.)
Aztán robbant a bomba: a gyanú, a pletyka, hogy G. J-t „szerelemféltésből” ölte meg utána nyomban (állítólag) öngyilkosságot elkövető volt (?) barátja. Hogy a dolog szebb legyen, a pletykát a „baloldali”, „liberális” hírben álló ATV televízió röppentette fel. Egy olyan országban, ahol a társadalom nagy többsége – pláne vidéken – nyíltan homofób, vagy legalábbis idegenkedik az azonos neműek szerelmétől. Egy olyan országban, ahol a most berendezkedő, „keresztény-nemzeti” kurzus e többség nézeteit képviseli – s ami rosszabb: készül érvényesíteni a jogrendben és az oktatásban is. (Kitérő: S. Zs. magánembernek joga van utálni a melegeket, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek nincs, mert az diszkrimináció.)
És aztán összekapcsolódott a két dolog, mert elterjedt, hogy G. J-t nem nyilvánítják hősi halottá – azért nem nyilvánítják hősi halottá –, mert férfit szeretett. Ez természetesen sokaknál kiverte a biztosítékot. „Egy rendőr meghalt. Kivégezték. Bunkó Pintér (maffiaminiszter) mélyen hallgat. Se előléptetés, se kitüntetés,  se nyilatkozat. Jellemző rá és kis csapatára is ez a demokratikus hozzáállás” – írta ma hajnalban blogján, érthető felháborodással Máté. Egy másik blogger szerint „ideje lenne szembesülnie a társadalomnak és a szerveknek, hogy  létezik homoszexualitás a fegyveres testületeken belül is”.
Megjegyzendő: csütörtök este a megyei rendőrfőkapitánnyal az élen 40-50 Veszprém megyei rendőr gyertyagyújtással és virágokkal tisztelgett társuk emléke előtt. Közben felmerült az a szempont is, hogy egy vonatkozó 1997-es BM-rendelet esetleg nem is teszi lehetővé a hősi halottá nyilvánítást, mert a gyilkosság noha szolgálat közben, de nem azzal összefüggésben történt. (Ezt az egyik rendőrszakszervezet vitatja.) Én pedig mindehhez még azt is hozzáfűzöm, hogy ha a gyilkossággal gyanúsított Sz. B. és a gyilkosság áldozata között tényleg volt valamilyen – bármilyen – kapcsolat, akkor engem nagyon zavar a feltételezett gyilkos autójában talált fegyverarzenál. Mert akkor talán nem csak szimpla szerelmi ügyről van szó.
De ha mégis arról, akkor számomra KB-irnok blogger higgadt véleménye a mérvadó: „egy önmagát vállalni nem tudó, nem merő, titkok és félelmek között élő embernek simán lehetnek kiszámíthatatlan, szélsőséges reakciói. Nem azért, mert buzi, hanem mert nem él normálisan, ettől meg torzulhat minden körülötte és benne.
És nem csak a melegeknél, számtalan példát látunk erre például a nyomás alatt álló politikusoknál is.
A KB-tag olyan helyen és korban szeretne élni, ahol egy-egy helyzetet több szempontból értelmezni akaró, és erre képes polgártársak vannak többségben, és nem a buzizó, rapid módon meg- és elítélők.”

A lényeg az egészből pedig nagyon egyszerű: meghalt két három fiatalember. Béke poraikra. Megint kevesebben lettünk, értünk szól a harang.

 

Szerző: rás  2010.08.06. 19:11 44 komment

Címkék: melegek gyilkosság alsóörs

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr34929233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KB 2010.08.06. 21:10:25

Ráadásul sajnos hárman haltak meg. Lehet, hogy túlbonyolítom, de "Bálint" (azt hiszem, így hívja a sajtó) is lehet egyszerre áldozat és tettes. Nem ott éjjel, hanem korábban, miközben odáig eljutott. Ezzel nem mentegetni akarom, csak felvetni akartam. Aztán gyorsan pszichomókus kéne a rendészeti szakközépiskolásnak (meg ott még pár embernek) is. Egy intim a zenéről, köszönetként: anyám halálos betegen a kórházi ágyán ezt kérte tőlem a temetésére, s azóta - 15 éve - nem hallgattam meg. Most meg igen.

Ismeretlen_46946 2010.08.06. 21:16:42

KB: igazad van, gondolkodtam, hogy három halottat írjak-e, aztán győzött bennem az, hogy a gyilkost és az áldozatokat mégse kéne együtt. De talán igazad van... úgyhogy javítok.

KB 2010.08.06. 21:29:25

Én ugyanezen ok miatt vívódtam, hogy kommenteljek-e, aztán arra jutottam, hogy kellettek, hogy legyenek értékei. Gondolkodós probléma.

Ismeretlen_115131 2010.08.06. 21:31:08

de mennyire igaza van KB-irnoknak, amikor azt mondja, hogy a félelmektől és torzult világunktól ki lehet bukni. Ki is fognak egyre többen és egyre váratlanabbnak tűnő okokból, amik persze hosszú folyamatok következményeiként rakódnak le a "páciensek"-ben. Azonban senki sehol nem foglalkozik ezzel a rendszer/rendeltetés szerű depresszióval, amiben hosszú évek óta rengetegen szenvednek/ünk ilyen vagy olyan formában. Eddig egy-egy okot el lehetett viselni, de amikor minden irányból és folyamatosan kell el nem fogadásban élnie embereknek, azt már csak a vérmérsékletük, és az esetleges hatványozódás dönti el, hogy mire vetemednek épp - no meg a lehetőségeik. Van ki puszta kézzel szíjjal veri agyon a gyerekét, más rendszeresen ölni jár a bőrszín-érzékenysége miatt sörétessel, emez fegyverarzenállal utazik országokon át a szerelméhez, amaz pozícióféltésből lassan öl... és így tovább. Az ártatlan pedig...? Szörnyű korunk tele van szörnyű sorsokkal és még szörnyűségesebb mentalitásokkal. De a legszörnyűségesebb az, hogy mindezeket szabad... szabad piálni, kábszerezni, fegyvert szerezni, gyorshajtani, és szabad az út ahhoz is, hogy a vétlen belehaljon, vagy megnyomorodjon, ha a véletlen úgy hozza..., míg a bűnös szabadon folytatja tovább, mintha mi sem történt volna... ahogy a rendszer sem hajlandó változni magától - ellenben romlani fog a helyzet...

Ismeretlen_57265 2010.08.07. 05:37:17

Hadd hozzak egy Popper Péter idézetet: "Ha én ördög lennék, és kapnék egy megbízást egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy."

tökmindegy 2010.08.07. 11:35:26

A komment - minthogy homofób, jobbikos szerzője elfelejtett szájat mosni - törölve. A gyalázkodáson kívüli érdemi mondandójában a "Pintér maffiaminiszter" kitételt kifogásolta. (rás)

Andris 2010.08.07. 12:07:33

tökmindegy: Pedig ezt még a fideszesek is tudják, menjél innen fröcsögni máshova. A poszthoz: én az remélem, hogy majd ez az eset elősegíti a tiszta beszédet ezzel kapcsolatban (is).

Ismeretlen_51087 2010.08.07. 14:49:36

"cinikus gusztustalanság mértékegységének nyugodtan megtehetjük Sz. P-t" Nem. Inkább a gátlástalan demagógia egysége. "s ami rosszabb: készül érvényesíteni a jogrendben és az oktatásban is" Melyik törvényjavaslatra gondolsz? Esetleg arra, h vonják vissza az óvodákban a semleges nemi szerepekre nevelés filozófiáját? "egy önmagát vállalni nem tudó, nem merő, titkok és félelmek között élő embernek simán lehetnek kiszámíthatatlan, szélsőséges reakciói....stb..." Svájc mióta fellegvára a homofóbiának (már ha feltételezzük, h a gyilkos az volt)? Az a helyzet, h ezt a témát jeleglnie kéne mindenkinek: kormány, ellenzék, sajtó, bloggerek, stb.... legalábbis ami a vélemény részét illeti, túl keveset tudunk az igazságról, túl sok a fantáziaelem. Ezek a napok a gyászé, az együttérzésé, és nem használjuk fel a történetet sem politikai, sem egyéb célok eszközéül... ..szerintem. Üdv.

Ismeretlen_46946 2010.08.07. 18:45:32

malacz69: "Ezek a napok a gyászé, az együttérzésé, és nem használjuk fel a történetet sem politikai, sem egyéb célok eszközéül..." Mintha a bejegyzésem - a címétől az utolsó mondatáig - erről szólna. Közben meg arról, hogy ez miért lehetetlen Magyarországon 2010-ben. Ami az egyebeket illeti: 1./ én cinikusnak és gusztustalannak tartom Sz.P. gátlástalan demagógiáját; 2./ Nincs semleges nemi szerep, ilyen hülyeséget (remélem) senki nem akar a gyerekekbe nevelni; nem a nemi szerepek, hanem a nemi sztereotípiák elkerülésének szükségességéről van szó, de van, aki vagy nem tudja, hogy mi a különbség szerep és sztereotípia között, vagy ragaszkodik a száz évvel ezelőtti nemiszerep-felfogáshoz. Egyébként pedig az inkriminált mondatban gondoltam a házasságkötés nélkül együttélők és az azonos nemű párok már belengetett diszkriminációjára. 3./Nem tudom, hogy Svájcban hogy áll a homofóbia, de Svájcnak nincs köze ahhoz, amit KB írt (akkor se, ha az egyik - jelen állás szerit gyilkossággal gyanúsított - halott ott is él).

Ismeretlen_51087 2010.08.07. 21:00:44

rás, sztem ez a poszt egy bizonyos részében használja a sajnálatos halálesetet arra, h egy kicsit sulykolja a szokásos homofil kiállást. Hogyan kell kiiktatni a nemi sztereotípiákat úgy, h közben a kislányt (kisfiút) egy olyan női (ffi) létre készítsük fel, amelyben egy férfi (nő) oldalán alkot családot? Vagy úgy gondolod, h mivel 20 fiú között akadhat egy homoszexuális, ezért már az óvodában sem kell a családról úgy beszélni, mintha az ffiből, nőből és gyerekből állna, hanem párhuzamosan és megengedően más életformákat is egyenrangúan kezelni? Én nem akarok a gyerekemnek ilyen óvodát. Te a tiednek igen? "belengetett diszkriminációjára" ????????????????? Az lenne diszkrimináció, h nem tekinti egyenrangúnak a homo kapcsolatot a heteroval? Ha már itt tartunk: a választáson a jobboldal kb. 80%-ot kapott (Fidesz+Jobbik). Azaz kb. 80% amellett van, h a homoszexuális párkapcsolat nem egyenrangú a heteroval (és akkor még az mszp szavazóit ki is hagytam, pedig hát ők se mind...). Én, mint hetero, szintén ezen a véleményen vagyok. Már csak azért is, mert csak a hetero párkapcsolat képes szaporodásra. Ez tény. Amúgy felőlem bárki éljen olyan nemi életet, amilyet csak akar, nem tartozik se rám, se másra, de az, h nekem van egy feleségem és vannak közös gyerekeink, azzal sosem lesz egyenrangú az, h két meleg pasi összeáll egy közös háztartást vezetni, meg picsi-pacsi és egyebek, érted. Szép estét!

Szó-szóró 2010.08.07. 21:37:10

rás: 1 SZP = egy egységnyi cinikus gusztustalanság, tehát pl. Szijjártónál ez pontosan egy egység. Bár érdekesség, hogy egy átlagos ló teljesítménye kisebb, mint 1 LE (lóerő), de most ebbe ne bonyolódjunk bele. Két lehetőség van. Az egyik: a baloldal kommunikációjában ennek nyomát sem látod, ekkor érdemes lenne kiemelned, hogy "bezzeg Lendvai Ildikó egy cseppet sem cinikus és nincs gusztustalan gondolat a mondókájában". A másik: a baloldalnál is látod ezeket a cinkus gusztustalanságokat, akkor kíváncsi lennék, hogy a skáládon mennyire értékelnéd a baloldali celebeket: pl. Gyurcsány = 1,5 SZP, Lendvai = 0,8 SZP, Szekeres = 0,5 SZP. A poszt mondókájához két dolgot fűznék: - akik meghaltak, azok nyugodjanak békében - az értékeléssel még várni kellene. A homofób kérdés egyébként külön posztot érdemel, izgalmas téma, van mit mondani róla, de ne egy ilyen szörnyű eset legyen az apropó.

Sv 2010.08.07. 21:45:59

malacz69: Az óvodai nevelés kérdését tényleg félreérted. Egyszerűen csak arról van szó, ne mindig a kisfiú legyen a doktorbácsi és a kislány a pénztárosnéni, hanem legyen fordítva is. Ez ellen sztem Neked sem lehet kifogásod, és nem fogod kitagadni, ha a lányod egyetemre akar majd menni, vagy egyenlő munkáért egyenlő bért (és elismerést) szeretne. Ami meg az óvodai szexuális nevelést illeti, azt a gyerekek egymás közt oldják meg, kormányfüggetlenül. A homoszexualitás meg egyszerűen botránytéma, és mivel nincs nembulvár média idehaza, hát ez megy. Egyszerűen nem hiszem, hogy ez ide tartozik. De azt sem hiszem, hogy okos dolog lenne automatikusan hőssé nyilvánítani, amíg nem tudhatók az indítékok. Végülis, azért mégiscsak egy kalasnyikovval furikázott itt valaki, sőt, és ha bármilyen olyan ügye volt vele a rendőrnek, hogy tudott esetleg valami nem teljesen legálisról, de falazott neki (valamiért, pénzért, haverságból, bármiért), akkor azért nem igazán hős szvsz. De nem tudom, azért van a nyomozás, hogy ez kiderüljön. Az összes többiek szexuális élete egyszerűen nem tartozik ide. Sem az áldozatoké, sem a gyilkosé, sem a blog írójáé, de - uram bocsá' - még a tied sem.

Ismeretlen_46946 2010.08.07. 21:47:17

Kedves Malac69: Tényleg úgy gondolod, hogy a jobboldali politikusok és választók közt nincs "buzi"? (Egyébként a Fidesz-KDNP 53 és a Jobbik 17 százaléka együtt nem 80, hanem 70 százalék, de ennek témánk szempontjából nincs jelentősége.)

Pocakos 2010.08.07. 21:51:16

Engem is foglalkoztat az ügy, de még nem állt össze. Kevés, ellentmondásos és nem meggyőző a sok(?) vagy éppenséggel kevés (pontos, megbízható!) infó. Ami miatt vacillálok: 1. Rögtön szemet szúrt a „szerelemféltés”, ami minden jelentésben az első perctől benne volt. Persze, arra gondoltam, hogy a gyilkos asszonya a rendőrrel csalta. 2. A „buzi” téma, csak az atv.hu híréből jött elő. Ott olvastam a kommentek között, hogy „ez egy hazug, lejárató cikk, mert a magyar rendőrök között nincs buzi. Ez egy rosszindulatú kitaláció.” Az ilyen bejegyzések irányították figyelmemet erre a témára. 3. Aztán lassan előjöttek a „problémák”: a rendőrség hallgat, sumákol, halogat stb. Közben megtudjuk, hogy a gyilkos ugyan Svájcban él, de a nagymamája alsóörsi. Erre fel, a halott rendőr mamája közleményben(!) jelzi, hogy az egész „buzi ügy” kitaláció – érdekes az atv. kommentelői is ezt a szót használták! -, mert a fia nem ismerte a gyilkost. Na már most, ha a nagymama ott lakik tegyük fel 40 éve, akkor a rendőr mamájának is ismernie kell a gyilkost, és családját! Alsóörs nem akkora település, hogy a helybéliek ne ismernék egymást, pláne a régen ott lakók. 4. „……egy vonatkozó 1997-es BM-rendelet esetleg nem is teszi lehetővé a hősi halottá nyilvánítást, mert a gyilkosság noha szolgálat közben, de nem azzal összefüggésben történt…..” Ez a logika egyértelműen a „buziságot” bizonyítja, hiszen a hivatalos vizsgálatok lezárása, ill. közlése nélkül is már bizonyos, hogy „a gyilkosság nem a szolgálattal összefüggésben történt” !!! Az fel sem merül, hogy az autójában fegyvert szállító megijedt, bepánikolt, és hogy elkerülje az ellenőrzést, és azért lőtt (a barma). Még sok logikai hibát látok, ami az őszinte tájékoztatás hiánya miatt merül(t) fel bennem, és amiért még korainak tartom, hogy egy blog-bejegyzést írjak a rendelkezésemre álló (magyar) híranyagok alapján.

Ismeretlen_46946 2010.08.07. 21:51:27

Szó-szóró: Idézek a bejegyzésemből: "az MSZP és az LMP ugyanúgy, ugyanazzal a szóhasználattal tette felelőssé a tragédiáért a kormányt, ahogyan az elmúlt nyolc évben hasonló alkalommal a Szijjártó-üzemmódú Fidesz tette." Egyébként Szijjártótól valóban jobban undorodtam, mint Lendvai Ildikótól, de ez több szempontból is szubjektív.

Pocakos 2010.08.07. 22:15:40

Ez egy órája jelent meg a svájci Blick-ben http://www.blick.ch/news/schweiz/basel/opfer-besuchte-balint-s-mehrmals-in-basel-152765 Kb. azt irja, amit én, - csak képet is közöl.....

Ismeretlen_51087 2010.08.07. 22:37:02

Kedves Sv, hősi halott akkor lehet, ha a gyilkosság a munkájával függött össze, mint a rendőr, aki üldözte a menekülőt. Amúgy egyetértünk, de ettől függetlenül az utóbbi hónapban nem láttam ffi pénztárost és női nőgyógyászt sem:o) Kedves Rás, ez jó, matektanár nem tud összeadni.:o) LOL (ön-LOL) Hát persze, h 70%! Miért ne lehetne meleg a kormánypártokban? Lehet. Legyen is! A kormánypártok nem homofóbak, de nincsenek az egyenrangúsítás mellett sem, és azt határozottan állítom, h a társadalom bőven több mint 2/3-a nem akarja az egyenrangúsítást. Amikor Lendvai lélegeztetőgépekre váltotta át a mittumén milyen teljesen más célra használt pénzt, az nagyon a legalja volt a demagógiának és a cinimusnak. Meg hogy hol nyaral éppen Orbán, stb... Tényleg nagyon szubjektív a demagóg métered, de nem baj, jó ez így, és ráadásul nekem se szívügyem Petike, sőt... Pocakos, sztem homoszexuális ffi ne lehessen rendőr, mert zsarolható ezzel, és az ő helyzetében ez a szakmája/hivatása gyakorlásának minőségét súlyosan csorbítja. Ez nem homofóbia, mert éppen így egy expornós liba se dolgozhasson a rendőrségen, az is zsarolható.

Ismeretlen_46946 2010.08.07. 22:41:54

malacz69: "homoszexuális ffi ne lehessen rendőr, mert zsarolható ezzel" Abban a társadalomban zsarolható, ahol a homoszexualitás bűnnek számít.

Pocakos 2010.08.07. 23:00:10

malacz69: LEBUKTÁL! A nyugati társadalmakban a homoszekszualitás épp annyira zsarolható, mint a heteroszekszualitás. Tudom, ezt nehéz megértened. Talán, majd (egyszer) sikerül. ;-) Az "expornós liba" pedig freudi! - hiszen tudat alatt a M.G.-s leányzóra gondoltál...... ;-)

Sv 2010.08.07. 23:28:52

Atyavilág! Malacz69! Te férfi létedre ABC-be mentél???? Vagy persze ha nem, akkor nyilván pénztárost is olyan gyakran látsz, mint nőgyógyászt... Vannak, nyugodj meg, sokan és jók. Sőt. Tudod, ez itt a XXI. század, nem a XIX. Bár igazad lehet, egyébként, én se láttam férfi kazánkovácsot az elmúlt hónapban. De futballbírót se. Vannak ilyenek?

Ismeretlen_51087 2010.08.07. 23:41:32

Pocakos, Rás, a rendőrség a kemény legények terepe, ahol nem jól veszi ki magát egy lánykaférfi. Ez van. Médiában teljesen rendben, van is jónéhány, nem is basztatják őket emiatt, de erőszakszervezeteknél ciki, és nem azért mert bűn, kedves Rás, és eszembe nem jutott a gárda (még tudat alatt sem), kedves pocakos. Sv, én egy kisvárosban lakom, és időnként járok a Rossmannba, Pennybe, Sparba, CBA-ba (ebből kettőbe is), Coopba, DM-be, és mindig mindegyikbe nők álltak a pénztárban. "Te férfi létedre ABC-be mentél????" Ki mondta, h egyedül? Neked a nejed veszi meg a borotvahabod? És a söröd? Lüke!

Sv 2010.08.07. 23:46:27

Hajjaj, malac, ez most csunyan mellement. Most is. Reszvetem.

Ismeretlen_46946 2010.08.07. 23:50:05

Malacz69: a melegekről kb. ugyanolyan sztereotípiáid vannak - lásd "lánykaférfi" -, mint Hoffmann Rózsának a nemi szerepekről. Amúgy Sv nő...

Sv 2010.08.07. 23:51:32

De vesz sört meg borothabot, ha megkérik :)

Pocakos 2010.08.08. 00:00:57

"....a rendőrség a kemény legények terepe, ahol nem jól veszi ki magát egy lánykaférfi...." (malacz69) Mondom, hogy LEBUKTÁL! Te még nem találkoztál "buzi"-val. Ajánlom valamelyik börtönt, ahol hamar megismertetnek a "leánykaférfi"-akkal. Csak nehogy kiderüljön, hogy Téged néztek annak. ;-))) Tudod, 1. és örök szabály: a szappanért NE hajolj le!!! (különben ez a katonaságnál is alapszabály volt. Tényleg, voltál katona? )

Ismeretlen_51087 2010.08.08. 00:06:25

Rás, szívesen veszem, ha beavatsz. Oktass bátran, mit gondolok rosszul arról, amihez te sokkal jobban értesz. Mi a sztereotípiám, lássuk csak!? És azzal szemben mi a valóság? Öregem, a melegek 90%-án már akkor is látszik, h meleg, hacsak beszél, mozog, gesztikulál. Vajon miért? Vásáry Andréban ugyan mi a férfias? István médium az EZO tv-ben? A Viva tv-s srác? Miben férfiasak ők? Passzív meleg, aktív meleg, vegyes meleg... hogy is van ez? Érdekel, komolyan, mesélj! Te most vagy nagyon homofil vagy, vagy érintett. Te dolgod, meg ne sértődj ezen, de paranoiásnak nem kell ám lenni, meg nem kell mindenhol homofóbokat, fasisztákat, rasszistákat, antiszemitákat látni. A világ szép. Többek között attól, h a vélemények differálnak, mint pofonok a szélben. Sv, én rád nem bíznám a söröm, borom, borotvahabom kiválasztását. Viszont látom, te valóban egy sztereotip női szerep szerint élhetsz. Én nem. Képzeld, még gyesen is voltam 1 évig ('94-'95). Na mit szólsz? Pedig sztereotip módon neveltek pasinak!:o)) ----------------- Jó éjt Nektek! Üdv.

Ismeretlen_51087 2010.08.08. 00:12:29

Pocakos, te hülye vagy, már megbocsáss! "Te még nem találkoztál "buzi"-val." ELTE, Budaőrsi úti kollégium, 1985-1990. Többel is! Sőt: egyikkel még a nőügyemet is kitárgyaltam. Remek lelkizős szemetesláda volt csalódottságomban. Érzékeny embereknek ismertem meg őket. Csoda, h szaporábbak a művészvilágban? Nem. Amúgy kommented iszonyat primitív volt, ez a tizenévesek humora, ott is a trébb fajták közé sorolódik. Vagy már 20? Még nem? Értem.

KB 2010.08.08. 08:12:44

Erről eszembe jutottak egy nem túl régi itteni bejegyzés kommentjei: http://ras.freeblog.hu/archives/2010/06/14/Mi_a_teendo_-_Egy_asztalnal_a_fasizmussal/#comments Persze nem ugyanaz, de logikájában hasonló: ahogy bővülnek a bejegyzések, megy egyre mélyebbre az egész. Most már Rás vagy homofil, vagy buzi:-) (Ki nem mondva, vagy hozzá nem értő. De Malacz nem előítéletes homofób, csupán az elfogulatlan és biztos tudásnak van birtokában:-)) Malacz69, olvass, ha érdekel bármi, járj utána, ne minősíts ilyen gyorsan. Most itt úgy tűnik, nem érdeklődésről van szó, hanem az általad követendő normának tartott hit, értékrendszer terjesztéséről. Ez meg engem olyan nagyon nem érdekel.

Ismeretlen_46946 2010.08.08. 08:15:00

malacz69: Viszonylag lassan, körülményesen jutottunk el az ilyen típusú viták szokásos végkimeneteléig: a pofonokig.

KB 2010.08.08. 08:52:27

Nem akartam pofozkodni, ahhoz lánykaférfi vagyok.

Ismeretlen_10155 2010.08.08. 08:53:39

ugyan a vitát átaludtam, ám mivel gyakorta szoktam, vitázni malaczcal is, és Rással is (utóbbival jóval többször egyetértve), muszáj leírnom, hogy a) az, hogy a fegyveres testületekben ne legyen homoszexuális férfi, hülyeség. Malacznak ajánlanám figyelmébe pl. a horvát hadseregben saját irregulári egységét vezetve ezredesi rangot szerzett Eduardo Rózsa Florest, aki nyíltan vállalta a másságát. attól, hogy valaki buzi, még nem lesz kevésbé jó rendőr vagy katona. ez máson múlik. a zsarolhatóvá válásról tett megjegyzést szimpla cinizmusként értékelem, ami a homoszexualitást az alkoholizmushoz, a drogfüggőséghez, az erotomániához vagy a szerencsejáték-függőséghez hasonítja, ezáltal is abnormálisként állítva be egy olyan szexuális attitűdöt, ami az emberszabásúakon kívül pl. a delfineknél is előfordul. b) a hősi halottá nyilvánítás körüli cécót nem értem. várjuk meg a vizsgálatot. (a kiderült, de nem nyilvánosságra hozott tényekre nézvést árulkodó szerintem, hogy a katonai tiszteletadással való temetést a rendőrség mindenképpen megadja.)

Ismeretlen_46946 2010.08.08. 09:06:37

KB: nyilvánvalóan nem neked szólt a pofozkodós megjegyzés. És örülök, hogy felhoztad a korábbi bejegyzés vitáját, nekem nem jutott eszembe, de tényleg.

KB 2010.08.08. 09:12:59

Magamra vettem, feleslegesen, valószínűleg mert szabódom a virtuális vitától. Egyébként ez a "lánykaférfi" milyen beszédes szó: még csak nem is nő, mert az identitásában egyértelmű, pontos és hasznos, hanem amolyan kialakulófélben lévő "lányka". Használni fogom:-) Na, most elmegyek falura halászlét főzni-enni, várat mászni, kecskét mutogatni vendég kisgyereknek, ittenre meg jó polemizálást!

Ismeretlen_46946 2010.08.08. 09:21:55

KB: nagyon jó szórakozást! :) (Egyébként malac 26-os számú, nekem szóló válaszában vannak a pofonok)

Sv 2010.08.08. 09:44:01

Ó, látom, a buziknál már csak a nők rosszabbak :DDD drc-nek meg már megint igaza van :) De a legigazabbja KB-nek van.

Ismeretlen_51087 2010.08.08. 13:30:27

Végigolvasva mindazt, ami utánam jött, szépen tudtam tanulmányozni azt, h itt nagyívű semmitmondás és sértődött személyeskedés folyt. Érvek = nulla (kivéve drc). Siralmas felhozatal, sorry. Buta, butább, legbutábbból viszont legalább van választék!:o) Egyedül drc írt érdemben, rá válaszolok: Nem csak én mondom, h a melegizmus kockázati tényező az erőszakszervezetekben a zsarolhatóság miatt, hanem a hozzáértő rendőrségi szakértő (vagy Ma reggel, vagy Mokka, már nem emlékszem pontosan). Egyébként bármilyen deviancia kockázati tényező ugyanilyen okok miatt. És persze ezzel beemelem a devianciák körébe a langyizmust - mondod te, de ez hülyeség. Egy rendőri vezető esetén az is kockázati tényező lenne, ha kupiba jár. Ha lefotózzák (holott csak egyszer fordult meg ott), máris zsarolható. De ugyanígy a túlzott kövérség sem jöhet nagyon szóba. nem nagyon látsz 150 kilós rendőrt. És ezzel mégsem mondom, h 150 kiló felett deviáns a csóka. Nem cinizmus ez kérem, hanem realitás. Rózsa Flores szép példa, akár az idealista idiótára is hozhattad volna, de minek. "abnormálisként állítva be egy olyan szexuális attitűdöt, ami az emberszabásúakon kívül pl. a delfineknél is előfordul." Jajj, ez nagyon butus volt! Hát azért, mert valamit az állatok csinálnak, az már ok arra, h az embernél se tekintsük abnormálisnak? drc, abnormális az, ami az átlagostól jelentősen eltér, és viszonylag ritka. A kutyák képesek beszarni a szoba közepére, de ha ezt ember teszi, mégse mondjuk, h nem abnormális. No, azért Sv-re csak szánunk pár szót: "Ó, látom, a buziknál már csak a nők rosszabbak :DDD" Khmmmm, nagyon buta vagy. Ez miből jött ki? Tudod, nehéz megértenem az ostobaság logikáját. Segíts! "drc-nek meg már megint igaza van :) De a legigazabbja KB-nek van." Nah, ilyen a tökéletes semmit mondás és a belterjes seggnyalás. Bocs, h keményebb voltam, de ez nem a nőségednek szólt (még mielőtt félreértenél), hanem az egyszerűségednek. (Nevezzük így a butaságodat.)

Ismeretlen_46946 2010.08.08. 13:32:56

Malacz69: Megkérlek, hogy a továbbiakban tartsd magad távol ettől a blogtól. Válaszra nem érdemes "kommentedet" elrettentő példaként hagyom fenn.

Ismeretlen_51087 2010.08.08. 13:42:02

Rás, szívesen eleget teszek a kérésednek. Semmi sem taszít jobban, mint a színvonaltalanság, a butaság, az érvtelenség, az ostoba személyeskedés, az intolerancia más véleménnyel, és a belterjesség. Szevasz, legyen szép napod!

Ismeretlen_10155 2010.08.09. 10:23:36

malacz: ez azért meglehetősen felületes, buta ítélet. ha valahová vitázni mégy, ott nem árt, ha betartod a helyi normát, és/vagy nem hülyézel le mindenki mást, aki nem ért egyet a (meglehetősen elfogult) véleményeddel. ;)

Ismeretlen_46946 2010.08.09. 10:29:31

Minthogy malacz69 bloggert megkértem, hogy ne jöjjön ide, kérek mindenkit, hogy a távollevőről/nek se üzenjen itt.

Ismeretlen_17532 2010.08.10. 16:44:59

én egyébként egyet értek malacz69-cel, annyiban, hogy engem sem zavar, ha valaki homofób, csak otthon csinálja, a négy fal között, mert mi közöm hozzá, hogy szerinte mi normális, meg mi nem.

Ismeretlen_46946 2010.08.10. 16:50:17

drc: :)) mandinerből is jó. interdimenzionális: én meg veled értek egyet

Ismeretlen_17532 2010.08.11. 08:19:49

...és a végére csoda történt, mindenki egyetért mindenkivel :o)

Ismeretlen_111226 2010.08.19. 01:28:38

Végigolvasva a kommenteket is (kivéve a töröltet), én már meg sem szólalok. A Verdi "nóta" pedig gyönyörű!
süti beállítások módosítása