A legfontosabb: ha még nem láttad (s persze, ha érdekel egyáltalán a festészet), menj el feltétlenül Pécsre, s nézd meg a Nyolcak kiállítást, március 27-ig nyitva van. Kb. 500 kép, baromi fárasztó, de fantasztikus. „Cézanne és Matisse bűvöletében” a kiállítás alcíme, mert Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos 1909 és 1913 közt alkotott képeit a szigorú formák és a vad színek tobzódása, az impresszionizmus utáni és a konstruktivizmus előtti átmeneti(?) világ uralja. (Tudnak a szigorú formák tobzódni? Tudnak.) Mondjuk, ennyit a művészettörténetbe, esztétikába való kontárkodásomból, a nagyképű, sznob dumából – akit érdekel, tényleg talál hozzáértő elemzéseket. De legjobb, ha csak nézi a képeket.

Szóval, voltunk két és fél napot Pécsett, elsősorban, hogy megnézzük a Nyolcakat, másodsorban azért, mert szeretjük Pécset, és már rég nem voltunk. Jó volt. Sétáltunk a szépen kiglancolt belvárosban, megnéztük a Világörökséghez tartozó, 4. századi, ókeresztény sírkamrákat, meg az új Kodály Kulturális Központot a gyönyörű (és állítólag fantasztikus akusztikájú) hangversenyteremmel és a mellette emelt, szintén új Tudásközpont épületét. (Emellett jókat ettünk, ajánlani tudom a Színház közelében lévő, bolondos Korhely éttermet, például.) Emberi léptékű, nemcsak kultúr-, hanem kulturált város, szeretem a hangulatát. Tényleg megérdemelte, hogy tavaly Európa (egyik) Kulturális Fővárosa volt. Megérdemelte volna…

Ugyanis például a Nyolcak kiállítást, az EKF-év egyik főrendezvényét csak decemberben sikerült megnyitni. Ahogy karácsony előtt tarthatták csak az első koncertet is az új hangversenyteremben. Ehhez képest a Tudásközpontot már októberben felavatták. A Zsolnay-negyed – a Zsolnay-gyár körüli új múzeumközpont viszont máig sincs kész. Pofára estünk, amikor kisétáltunk, mert a Gyugyi-féle, páratlan porcelán- és kerámiagyűjtemény, valamint a sebtében odaköltöztetett Galéria zárva, tart az építkezés. És ugyancsak zárva Jakovali Hasszán dzsámija, mert áprilisig holtszezon van, takarékoskodnak a fűtéssel.

Pécs előtt két nappal, vasárnap Szentendrén voltam. Erről az – ugyancsak kedvenc – városomról most nem mesélek, megtettem nem oly régen (itt). Nagyon jó volt. Élveztem, hogy kevés a turista, a Szamárhegy girbe-gurba utcáin egyedül bóklászva jószerint csak ráérősen sétáló macskákkal találkoztam. Gyönyörködtem a régi (és új) házakban, a házfalak kis fülkéiben merengő szentekben, böngésztem a város szerb és ortodox múltját idéző emléktáblákat. És elképedtem azon, hogy a város takaréklángon üzemel. Sok évtizede járok Szentendrére, de ilyet még nem tapasztaltam. A múzeumok, galériák többsége zárva, ahogy számtalan étterem, kávézó, régiségbolt is.

„Slusszpoénként”: reggel olvastam, hogy bizonytalan a Trafó jövője, s az előbb hallottam a rádióban, hogy felszámolják az angyalföldi József Attila Színházat…