Nem tudom, milyen szempontok alapján döntött(ek) úgy a kormánypárt(ok), hogy a hat hét múlva elfogadandó Fidesz-alkotmányt ne Alkotmánynak, hanem "Alaptörvénynek" hívják. Lehet, hogy ez is egyike a gumicsontoknak, és majd a Jobbik - meg történészek, jogászok - tiltakozására visszaállíthassák az "ezeréves magyar történelemben" gyökerező "alkotmány" elnevezést. A magam részéről a viktatúra szerénységének fogom fel: ők se tekintik alkotmánynak - a nemzet, a társadalom közös alkotásának. Ez csak egy törvény lesz, amelyet egy választáson hatalomra került politikai erő hozott, kétharmados többséggel. Joga van rá. Ahogy jogot fog arra is formálni, hogy ha úgy hozza a szükség(e), ugyanúgy megsértse, mint a Magyar Köztársaság jelenleg érvényes Alkotmányát, amelyre képviselői, miniszterei - és miniszterelnöke! - tíz hónappal ezelőtt felesküdtek.

A közzétett tervezetet sokan sokféle szempontból magasztalják vagy bírálják. Én most csak egyetlen dologgal foglalkozom: a Magyarország fogalom használatával. A jövőben ez váltaná fel a jelenlegi Magyar Köztársaság elnevezést. Nem, nem szűnik meg ezzel a köztársaság, hiszen a B. cikk (2) bekezdés kimondja, hogy "Magyarország köztársaság". (Egyébként is, hogy nézne ki egy "alaptörvényes királyság"?) A szándék azonban nyilvánvaló: ezzel is kifejezni a szakítást az elmúlt húsz évvel. A baj csak az, hogy az alaptörvény ezzel Magyarországot azonosítja a magyar állammal. A kettő nem ugyanaz. Magyarország a hazánk (illetve a hazánk neve, ahogyan azt az Alapelvek első mondata meg is mondja). Mi is a haza, a hazánk? Emberek, közösségek, táj, történelem, kultúra, nyelv. Valami, ami sokkal alapvetőbb, valami olyan, amihez - magyarként - érzelmi viszony fűz.  Magyarország te vagy, én vagyok, Magyarország az, amit magunkban hordunk. Ezzel szemben a magyar állam egy intézmény, amelyet történelmünk során hol Magyar Királyságnak, hol Magyar Népköztársaságnak, hol Magyar Köztársaságnak hívtak. Nem Magyarország szed adót, hanem a magyar állam, nem Magyarország visel(t) hadat, hanem a magyar állam, és... igen: nem Magyarország küldte 200 ezer polgárát megdögleni a Don-kanyarba, félmilliót Auschwitzba, hanem a magyar állam...

Hogy visszatérjek az Alaptörvény-tervezet szövegéhez: már az kissé idétlenül hangzik, hogy "Magyarország védi a házasság intézményét..." és "Magyarország támogatja a gyermekvállalást." (K. cikk) Na de hogy "Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elve szerint működik"?! Nem. A magyar állam működik (vagy nem működik) így, a magyar államnak és nem a Dunának vagy Arany Jánosnak - nekem, neked - van költségvetése.

Nem tudom, értik-e ezt azok, akik úgy gondolják, "az állam én vagyok", s hogy  "mindörökké" övék "az ország, a hatalom és a dicsőség". Hogy valamit adjak a keresztény gyökereknek is.

Szerző: rás  2011.03.11. 13:01 23 komment

Címkék: alkotmány

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr454929332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_115131 2011.03.11. 13:47:04

Remek! Én magam is az országomat szeretem és nem a vezetőit! - ezért aztán aggódom is ezerrel (amíg Szájer gépe írja az alaptörvényt...? -de kinek is, minek is? és amíg Orbán Viktor akar az állam lenni?... a haza meg otthontalanságot jelent?... A kormány valóságtartalma pedig nem éri el a 12%-ot (vaandor) sem... ? - én kérem, rosszul vagyok! Az én közérzetem... hajaj! - tüntetést kíván)

Ismeretlen_111887 2011.03.11. 15:25:17

@rás: Szerintem nyugodtan fogalmazd meg a kritikádat az Alkotmány-tervezettel kapcsolatban nagyobb fórumokon is, mert most van itt az ideje, nem máskor. A kormánypártok valószínűleg nagyon örülnének neki, ha végre együttműködne velük valaki és nem csak kívülről fogalmaznának meg kritikákat... :) Egyébként számomra a jelenlegi ellenzék egy kicsit úgy tűnik, mintha durcás lenne. Miért?

Ismeretlen_46946 2011.03.11. 16:25:35

@johnnymoore: Szerintem nyugodtan kérdezd meg a jelenlegi ellenzéte. Valószínűleg nagyon örülnének neki... :))

Ismeretlen_145118 2011.03.12. 14:47:46

rás: ez olyan önkényes, mintha holnap kimennék a kertbe, és néhány karóval, meg egy zsineggel kijelölnék egy területet, hogy ez mostantól az én szuverén magyar kormánytól független országom. Attól függetlenül, h most ezt leírtam, másrészt tökéletesen megértelek téged + történészként viszolygok a tagadjuk meg az elmúlt 20 évet dologtól (különösen, h 24 évesen gyakorlatilag az a 20 év= az életemmel).

Pocakos 2011.03.12. 15:37:30

csak azért idézek magyarul, hogy mindenki értse ;-) A Németországi Szövetségi Köztársaság alkotmánya "......A névválasztással (Grundgesetz – alaptörvény) az alkotmányozó testület tagjai egyrészt egyértelművé tették, hogy az elfogadott jogi norma a jogforrási hierarchia csúcsán helyezkedik el, másrészt pedig az alkotmány szó tudatos kerülésével újfent hangsúlyozták, hogy nem tartós megoldást jelentő alkotmányt szándékoztak alkotni. Szintén a provizórikus jelleg hangsúlyozása érdekében az alaptörvény életbe lépését nem a legteljesebb legitimációt eredményező népszavazáshoz, hanem pusztán a tartományi parlamentek legalább kétharmadának támogatásához kötötték......" http://hu.wikipedia.org/wiki/A_N%C3%A9metorsz%C3%A1gi_Sz%C3%B6vets%C3%A9gi_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_alkotm%C3%A1nya Vajon ezt Mo. lakossága, beleértve a jogalkotókat is(!), tudják, ismerik? ;-)))

Ismeretlen_145118 2011.03.12. 15:56:26

pocakos: azért ott a tartományi parlamentek jobban megkötik a központi kormányzat kezét...

Pocakos 2011.03.12. 19:58:59

a szöveg nagyon ismerős......... ;-)) http://a4.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/196619_195539910479556_100000706462134_568205_6422875_n.jpg

Ismeretlen_46946 2011.03.12. 22:27:42

@borosta: Nem értem pontosan, mit nevezel önkényesnek? Azt, hogy különbséget teszek ország (haza) és állam között? A kettő nyilván összefügg, az állam ennek az országnak az intézménye, de a kettő tartalma nem azonos, csak ennyit állítottam.

Ismeretlen_145118 2011.03.12. 23:37:23

Rás: azzal nincs is baj, h elkülöníted, csak a retorika az, amivel nem tudok egyetérteni, mert hiába visel a magyar állam háborút, a felelősség Magyarországé, Károlyi is mondhatta azt, hogy nem vállal közösséget Tiszával, de ez legfeljebb csak gyanússá tette őt a francia diplomácia szemében. én erre gondoltam, hogy ha elzárkózunk az alkotmánytól (legyen bármilyen rossz-jó, bármiféle politikai állásfoglalás nélkül akarom ezt most mondani), az nem a felelősség alóli kibúvás?

egy nagyi 2011.03.12. 23:47:00

Pocakos:NSZK alkotmánya. Feltételezem,hogy a Fidesz jogalkotói köre ismeri ezt az alaptörvényt,azt viszont nem gondolom, hogy provizó -rikusnak szánnák. rás:úgy gondolom, hogy a Magyarország meg- határozás azért kell,mert így fér bele a keresztény szemlélet. A költségvetést nem lehet keresztény frázisokkal leönteni és az alaptörvényt sem. Lehet, hogy kell új Alkotmány, de az nem lehet ad hoc kormányzás agyszüleménye.A hierarchiákban működő országok legfőbb csúcsa az állam,amelynek tartalmában ki kell fejeznie a polgárok alapvető jogait,s ennek megfelelően meghatározni a formációt.

Ismeretlen_46946 2011.03.12. 23:54:17

@borosta: A francia diplomácia természetesen tudta, hogy Károlyi 1916-tól a háború ellen lépett fel, de Károlyi is a magyar államot képviselte, ahogy Tisza, és a franciákat az nem érdekelte, hogy ez tartalmilag - ideológiáját, céljait tekintve - egy másik állam, másik rendszer, mint amit Tisza képviselt. És természetesen a következmények Magyarországot sújtották. Ebben az értelemben nyilván nem lehet szétválasztani az államot az országtól. Átolvasva a bejegyzésemet, továbbra is úgy gondolom, elég világosan fogalmaztam meg, hogyan értem az állam és a - hazával azonosított - ország megkülönböztetését. Nem elválasztását - ez abszurd lenne -, hanem másfajta tartalmát, jelentését. Nagyon leegyszerűsítve: az egyik jogi, a másik ennél sokkal több. Nem "zárkóztam el" az alkotmánytól (illetve alkotmányról már nincs szó, csak alaptörvényről), hanem 1./ a keletkezésének körülményeit figyelembe véve azt állítottam, hogy ez nem lehet a magyar társadalom egészének az alkotmánya; 2./ kiragadtam belőle egyetlen - szerintem elég fontos - témát, és azzal foglalkoztam. A többit meghagyom másoknak. Bár (én is történész lévén) például 1956 "világtörténelmi jelentőségéről" is lenne mondandóm, vagy arról, hogy mi köze ennek a Fidesz-bagázsnak '56-hoz... Nem hinném, hogy kibújnék a felelősség alól azzal, hogy nem érzem - nem érezhetem - magaménak a születő alaptörvényt. Egyrészt fegyelmezett állampolgárként nyilván tartani fogom magam hozzá, másrészt az állampolgári felelősségemet azzal gyakorlom, hogy elmondom a véleményemet.

Ismeretlen_145118 2011.03.13. 06:57:09

na ezt már nem reagálom le, mert szarrágás lenne tovább vinnem a vitát, mert mindent összevetve tényleg elég egyértelmű volt a posztod, az eddigi kommentjeim is lehet, hogy annak tűntek (még nekem is visszaolvasva), csak valahogy a gondolatmenete a posztnak kihozta belőlem.

Ismeretlen_46946 2011.03.13. 09:22:35

@borosta: Köszönöm, hogy megtiszteltél a véleményeddel.

Ismeretlen_145118 2011.03.13. 10:15:08

Rás: egy jó bloghoz szerintem mindenki szívesen adja a nevét a kommentek között.

Ismeretlen_46946 2011.03.13. 10:35:49

Köszönöm, Borosta.

Ismeretlen_10155 2011.03.13. 19:04:02

@Pocakos: értem én a provizórikus szándékot, de vajon ezt a jogforrást az urak ismerik-e? 1947. évi XVIII. törvény http://www.hunsor.se/dosszie/1947parizsibeke.pdf

Ismeretlen_10155 2011.03.13. 19:09:34

ott van pl. a II. rész I. címének a 4. cikke, mint érdekesség, aminek látszólag ellentmond a mai politikai helyzet, aztán 32. cikk, amelynek pedig a provizórikusnak szánt országelnevezés mond ellent.

Ismeretlen_46946 2011.03.13. 19:29:42

@drc: Semmi jel nem utal arra, hogy a Fidesz-alkotmányt - úgy is mint Alaptörvényt - provizórikusnak szánnák.

Ismeretlen_27532 2011.03.14. 18:11:47

azt kell, hogy mondjam, a bolhából csinálsz elefántot, mivel pl. a jogászok eddig is alaptörvénynek hívták az alkotmány (ahogy a parlamentet is országgyűlésnek). ezek "szinonímák". háborogni persze ettől függetlenül lehet, ha szeretnél.

Ismeretlen_46946 2011.03.14. 18:47:29

nennial: Tévedsz.

Ismeretlen_10155 2011.03.16. 12:47:55

@rás: alighanem tévedsz. provizórikus, csak nem mondják ki, hogy meddig, ti. Nagy-Magyarország visszafoglalásáig. :)

Ismeretlen_46946 2011.03.16. 18:32:43

@drc: :)) (Illetve nem is olyan nevetséges.)

Ismeretlen_10155 2011.03.17. 09:08:30

@rás: miért?! :) ha bizonyos jelekből olvasva ténykérdésként kezelhetjük, hogy a konzervatív jobboldal jelenlegi vezetőinek ki nem mondott ideálképe a Horthy-korszak, akkor annak egyik legfőbb külpolitikai célkitűzése, a területi revízió kérdése is lehet ki nem mondott törekvés. vagy rosszul értelmezek valamit? =))
süti beállítások módosítása