"Aki híve a jogállamnak, annak ma alkotmányellenesnek kell lennie!"

(Dénes Balázs, TASZ, az április 15-ei tüntetésen.)

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös elemzése szerint az Alaptörvény-javaslat ellehetetleníti a politikai váltógazdálkodást, gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét, a választójog kiterjesztésével pedig indokolatlanul átalakítja a politikai közösség kereteit. Ha elfogadják az Alaptörvényt, az alapjogok a korábbinál alacsonyabb szintű védelmet élveznek majd, e jogok kikényszeríthetősége pedig súlyos csorbát szenved az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésével. A három szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel a sarkalatos törvények tartalma ma még nem ismert, az Alaptörvény elfogadása csupán az alkotmányozási folyamat kezdetét és nem a végét jelenti.

A három szervezet kritikája az alábbiakban foglalható össze.

  1. Az alkotmányozás menete nem felel meg a jogállamiság követelményeinek, az Alaptörvény súlyos legitimációs hiánnyal küzd. Az Alaptörvény-javaslat egypárti alkotmányozás eredménye, az összesen kilencnapos parlamenti vita pedig lehetetlenné teszi annak érdemi megvitatását.
  2. Az Alaptörvény-javaslat indokolatlanul szakít a politikai közösség eddig elfogadott meghatározásával, mikor lehetőséget teremt arra, hogy az országhatáron kívül élő magyar nemzetiségű személyek is választójogot kapjanak, és ezzel olyan politikai döntések meghozatalában vegyenek részt, amelynek következményeit nem viselik.
  3. Az Alaptörvény-javaslat szakít azzal az alapelvvel, amely szerint az alapvető jogok az embert ember mivoltánál fogva illetik meg tekintet nélkül kötelezettségei teljesítésére, érdemeire vagy társadalmi hasznosságára. Az Alaptörvény az alkotmány szintjére emeli a jobboldali-konzervatív világnézet értékeit, azok jegyében is korlátozhatóvá teszi az alapjogokat, ezzel pedig jelentősen felpuhítja az alapjog-korlátozás kritériumait. A jövőben alapvető jogok korlátozásának alapjául szolgálhat például a „hűség, a hit és a szeretet”. Megszűnik annak a lehetősége, hogy a jogszabályok alkotmányellenessége utólagos vizsgálatát bárki kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál, így az alapjogok kikényszeríthetősége súlyos csorbát szenved.
  4. Az Alaptörvény-javaslat gyengíti a kormány és az országgyűlési többség ellensúlyait, így az Alkotmánybíróságot és az ombudsmani intézményt. Az Alaptörvény-javaslat fenntartja az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását a költségvetést, a központi adónemeket érintő jogszabályok tekintetében. Az alkotmányozó a továbbiakban nem tart igényt a nemzeti és etnikai kisebbségek, a jövő nemzedék jogait védő ombudsmanokra és az adatvédelmi biztosra, így megszűnik az érintett jogok független intézményi védelme.
  5. Az Alaptörvény-javaslat ellehetetleníti a demokratikus politikai versenyt és a politikai váltógazdálkodást. A központi költségvetés kikerül az Országgyűlés kizárólagos fennhatósága alól, az Országgyűlés pedig egyszerűen feloszlathatóvá válik. Az Alaptörvény-javaslat megfosztja a következő egyszerű többségű kormányt attól a lehetőségtől, hogy saját kormányprogramját megvalósítsa, hiszen olyan szabályozási tárgyköröket utal kétharmados többséggel elfogadható törvények körébe, mint az adótörvények vagy a nyugdíjrendszer.

A civil szervezetek elemzése itt olvasható (pdf).

 

Szerző: rás  2011.04.16. 12:52 4 komment

Címkék: alkotmány tasz

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr124929349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas 2011.04.16. 16:32:33

Szerintem olyan húsz embert kéne elkergetni alkotmányon kívüli eszközökkel, és összecsuklana az egész birodalom.

Szó-szóró 2011.04.17. 17:37:11

thomas: az emeszpé annak örülne legjobban ha az első helyre gyurcsányt (a "lotyaszájút", ahogy a konzervatív költő mondja) tennéd. Nagyobb kárt okozott nekik, mint a rendszerváltás. rás: ha a számokat nézzük, akkor kicsit más a helyzet. Négy párt részt vett az alkotmányozásban, kettő nem. A képviselők több mint kétharmada fogja megszavazni. Itt a többség akarata érvényesül. (Megint nagyon mérgesek lesztek rám, de a számok és a tények makacs dolgok, sajnálom.)

Ismeretlen_46946 2011.04.18. 08:20:47

Szó-szóró: cáfolhatatlan matematikai logikád alapján a parlamenti kétharmadnak bármikor joga van úgy átírni az alkotmányt, hogy Magyarország holnaptól királyság, ahol az ősmagyarok testalkatára tekintettel csak 175 cm-nél alacsonyabb fideszes férfi lehet király. Nyilvánvalóan csak Orbán közismert szerénységén és gátlásosságán múlik, hogy ez - egyelőre - nem lesz benne az alaptörvényben. De még van idő...

Szó-szóró 2011.04.18. 10:12:30

rás: igen:)
süti beállítások módosítása