Ma lenne 99 éves az anyám. 99 – bűvös szám; varázslatosabb, sejtelmesebb, mint az ünnepli szónoklatot követelő 100. S ha megfordítom (vö. „feje tetejéről a talpára Hegelt”), akkor ugyancsak bűvös számot kapok: a sajátomat, melybe nemrég fogtam bele.
99. Tizenkét éve halott, szép kort ért meg, és boldog (is) volt, hihetetlen energiákkal, élniakarással, ami számomra bizonyos fokig rejtély – de erről (röviden) írtam már egy fénykép kapcsán.
Nem járok a temetőbe, nem gyásszal gondolok rá, hiszen nem az fontos, hogy meghalt, hanem, hogy volt – s van is. Tárgyakban, helyekben, családi mondatokban, s ott van például a karácsonyi töltött káposztában, bejgliben, amit tizenharmadik éve én készítek, akárcsak a születésnapi aranygaluskámat.
Ma este koncertre megyek (vele gyerekkoromban Opera-bérletünk volt, a III. emeletre), Borisz Berezovszkij fog zongorázni, a többi között Liszt Transzcendens etűdjeiből játszik.
Utolsó kommentek