Egy öntudatos európai nemzet kompetens vezetőjeként szerepelt Strasbourgban Orbán Viktor. Tényeket sorolt azokról a hatalmas változásokról, amelyek Magyarországon a 2010-es választások óta végbe mentek – a sztálinista alkotmány megváltoztatásától az államadósság leszorításán és a korábban garázdálkodó paramilitáris erők betiltásán át a GMO-szennyezésnek a magyar termőföldtől való távoltartásáig. Világossá tette: Magyarország elkötelezett európai országként minden konkrét vitás kérdésben megállapodásra törekszik az Európai Bizottsággal – s minden egyéb csak az Európai Parlamentben is többségben lévő baloldali és liberális erők ideológiai alapú és jórészt a tényeket mellőző támadása. Mi – mondotta magáról, a Fideszről és a kormányról Orbán – keresztények vagyunk, hiszünk a nemzetben és a családban mint a nemzet alapjában; s ez európai álláspont, még ha Európában jelenleg kisebbségben van is. És ebben is igaza van. Mármint hogy ez egy európai álláspont. Hogy ő mennyire keresztény, és hogy miben hisz – hisz-e egyáltalán valamiben –, az más kérdés.
Mert ez a nagyon öntudatos, nagyon európai és nagyon kompetens magyar politikus, természetesen, végig hazudott Strasbourgban. Is. Hazugság rögtön a „sztálinista” alkotmány érve, amire egész mondanivalója, az általa szükségesnek nevezett teljes országátépítés legendája épült. Hazugság minden szava, hiszen csak a lényeget hallgatja el: hatalomról, hatalmi politikáról, egy ország teljes politikai, gazdasági és ideológiai megszállásáról szól, amit tesz. És hazugság, hogy úgy tesz, mintha nem fogná fel, amit legkeményebb bírálói mondanak neki arról, hogy amit tesz, az szembemegy az európai értékközösséggel. Nyilván felfogja, de nem érdekli.
Szóval: Orbán nagyon jól és sikeresen szerepelt Strasbourgban. Elemében érezte magát: harcolhatott.
És ezúton üzenem mindenkinek, aki Orbán lelépéséről, félreállásáról, netán belső (vagy „felső”, értsd: EU-s) elmozdításáról ábrándozik: marad.

Szerző: rás  2012.01.18. 19:31 78 komment

Címkék: orbán európai parlament

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr874929548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_111887 2012.01.18. 19:54:30

"Orbán nagyon jól és sikeresen szerepelt Strasbourgban." És ezért szeretjük őt annyira. Ezért érdemli meg a kitűnő ÁLLAMFÉRFI titulust és ezért fogok rá szavazni 2014-ben is. :)))

Ismeretlen_56007 2012.01.18. 20:16:07

johnnymoore. És még büszke is vagy rá. ...

Ismeretlen_111887 2012.01.18. 20:16:48

Igen. Baj?

Ismeretlen_31312 2012.01.18. 22:09:30

Remélem most már mindenkinek kibújt a szög a zsákból: Orbán Viktor Opus Dei ügynök, Rómából kapja az utasításait, az EU teljes felbomlasztása, Magyarország teljes rekatolizálása a célja. Igazából ezért nem szövetkezik a református támogatású Jobbikkal.

Ismeretlen_111887 2012.01.18. 22:19:09

Akkor ez sehogy sem fog összejönni, ugyanis ha jól tudom, Orbán Viktor református... Hogy lesz ebből így Vatikán-világkormány? :D

Ismeretlen_31312 2012.01.18. 22:24:08

Node, node, hirtelen nem bízunk az ÁLLAMFÉRFI-ban! :) Túl átlátszó lenne egy katolikus erre a posztra. Lásd még: Horthy!

Ismeretlen_111887 2012.01.18. 22:30:10

Igen, éppen javasolni akartam Bartus felvetését, amely épphogy nem égetne katolikusokat, de már majdnem hasonlít egy numerus claususra... :) http://www.dereferer.org/?http%3A%2F%2Fnepszava%2Ecom%2F2012%2F01%2Fvelemeny%2Fbartus%2Dlaszlo%2Da%2Dbajnai%2Djelenseg%2Ehtml

Ismeretlen_31312 2012.01.18. 22:56:08

Ugye milyen fájdalmas sületlenségeket olvasni. Persze nem volt semmi se túl drága a most regnálóknak: nyomták a sületlenséget éjjel és nappal, és láthatóan nem tudnak róla leszokni. Merthogy én is elviccelődhetek a régi bismarcki ultramontán váddal, nyilvánvaló, hogy komolytalan az egész. De egyre jobban azt gondolom, hogy Orbán Viktor - bár profin próbálta pengetni a húrokat ma az EP-ben - hazudik, ötletel, süketel. De ne is mozdítsák el: csinálja csak végig, érezze meg ő is majd a kompromisszum furcsa-fanyar ízét.

Ismeretlen_111887 2012.01.18. 23:40:08

"hazudik, ötletel, süketel" — ezt a Mesterházy nyilatkozata volt. :D "csinálja csak végig, érezze meg ő is majd a kompromisszum furcsa-fanyar ízét." — igazából országomat adnám azért az érzésért, hogy egyszer az életben, egy országon belül elsöprő többségben legyen valamiben egyetértés. Ám szerintem ez csak hiú ábránd marad a részemről.

Ismeretlen_31312 2012.01.19. 09:58:35

Az csak a puszta véletlen műve lehet, Mesterházyra nem figyelek, az ő pártja kövezte ki azt az utat, ami ehhez a fiaskóhoz vezetett (nem csak a gazdaságihoz, hanem a Fidesz meg kvázikeresztény csatlósaik kétharmadához). Itt volt a lehetőség, hogy egységbe kovácsolódjon a nemzet, de az államférfi nem tudta megteremteni. Fülkeforradalomról beszélt, miközben a kádári ellenforradalmi rendszert építgeti narancsszínű mázzal leöntve, pedig a választók "jóléti forradalmat" vártak tőle. Úgy tűnik ilyen kemény pofonok kellettek, hogy kijózanodjon a magyar nemzet.

Ismeretlen_46946 2012.01.19. 11:01:07

@Platen: Nem látom, hogy már "kijózanodott" volna a magyar nemzet (más kérdés, hogy a nemzetet se látom); nekem inkább kábultnak tűnik.

Ismeretlen_111887 2012.01.19. 11:24:44

Nem lesz itt gond, lesz itt összefogás. Szombaton nagyon sokan ott leszünk a Hősök terén. Leszünk talán annyian mi is, mint az operánál. :)

Ismeretlen_31312 2012.01.19. 11:33:47

@Rás: most éppen a részegség utáni jammer-t éli át (vö. hányan látják úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok). @ johnnymoore: önámításnak jó lesz.

Ismeretlen_46946 2012.01.19. 12:41:04

@johnnymoore: http://tinyurl.com/88x44df

Ismeretlen_111887 2012.01.19. 13:12:27

Nem hinném, hogy önámításnak kellene nevezni az olyan polgártársakat, akik demokratikus alapjogaikkal élnek és gyülekeznek valami mellett. Ezt a linket pedig nem is nagyon tudom értelmezni a jelen ismeretének tükrében. :)

Ismeretlen_31312 2012.01.19. 13:21:11

@Rás: grat! Ez magas labda!

Ismeretlen_46946 2012.01.19. 17:02:57

@johnny: akkor talán próbálkozz a jelen tükrének megismerésével! :)

Szó-szóró 2012.01.19. 18:29:48

rás: a fidesz a teljes átalakításra kapott kétharmados felhatalmazást, egy demokratikus választáson. Ez történik. AvPlaten (10): a fidesz most is kétharmados többséggel nyerne, nem értem, hogy hogyan érted a magyar nemzet kijózanodását. rás (14): úgy tűnik, hogyha kevesen vannak (Opera), akkor az demokratikus, de ha nagyon sokan elmennek (Hősök tere, szombat 15.00, aki tud jöjjön) akkor az már szinte észak-koreai. Egyébként: OV tárgyszerű volt és meggyőző. Egy baloldali-liberális újságíró mondott egy nagyon érdekes véleményt: DCB az alaptalan sületlenségeivel többet ártott a bal-lib oldalnak, mint használt.

thomas 2012.01.19. 18:30:47

OFF: http://index.hu/belfold/2012/01/19/schmitt_pal_es_klaus_heinemann/ És nem fog menni! Rohadt balsilibibcsikomcsi provokáció az egész! ON.

Ismeretlen_46946 2012.01.19. 18:50:09

@Szó-szóró: tudom, hogy a tények téged abszolút nem befolyásolnak, de azért 1./ Légy szíves, idézd a Fidesz választási programjából azokat a pontokat, amelyek az új alkotmányról, az iskolák államosításáról, a közmédia megszállásáról, az Alkotmánybíróság gyengítéséről, a magánnyugdíjpénztárak einstandolásáról, a kórházak összevonásáról, a felsőoktatás szűkítéséről és a tandíj bevezetéséről szólnak - hogy csak kapásból mondjak egy-két dolgot; 2./ A Fidesz a szavazók 52 százalékától kapott felhatalmazást. Amúgy DCB a maga sajátos stílusában lényegében csak azt mondta, hogy Orbán egy genya gengszter - és ebben tökéletesen igaza van.

Szó-szóró 2012.01.19. 18:57:55

rás: ettől fantasztikus a demokrácia: a vélemények sokszínűsége. Természetesen elfogadom és tényleg tisztelem a véleményedet, te kicsit türelmetlenebb vagy velem, nem baj :))

thomas 2012.01.19. 19:01:50

@rás: elismerésem, hogy nap mint nap megküzdesz ezekkel az intelligensnek álcázott f@szokkal. Nekem nem lenne ennyi türelmem... (pedig tőled jelentősen jobbra határozom meg magam)

Ismeretlen_111887 2012.01.19. 19:05:30

rás, amiket felsoroltál nem voltak leírva a választási programban, ez igaz, viszont ezek a dolgok mind abból következtek, hogy kétharmada lett a kormánynak. azt hiszem, ennél jobban ezt nem kell túlbeszélni. Bár, én még arra is emlékszem, amikor a Debreczeni Jóskáék a Gréczy Zsocáékkal egyetemben azzal hozták a frászt a szavazóikra, hogy ha nem mennek el Orbán ellen szavazni, akkor ő bizony alkotmányozni fog itt, kérem szépen... Szóval, tudták, hogy ez lesz, de mégsem mentek el ellene szavazni... A Viktor pedig alkotmányozott... (hozzá kell tennem, hogy nagy örömömre) :)

Ismeretlen_111887 2012.01.19. 19:07:18

thomas: tudd meg, hogy itt nekünk is csak ráshoz van türelmünk... vele lehet beszélgetni, ami sajnos nem mondható el sokakról azon a térfélen. :(

Andris 2012.01.19. 19:40:19

Elvakult vagy.

thomas 2012.01.19. 20:14:58

Én sem hozzád beszéltem. Nincs mégcsak legkisebb közös többszörös sem, rás meg mazochista :) Amúgy tényleg: minek jártok ide? Kurucinfo? Na jó: Mandiner? Kurva sok időtök van...

Ismeretlen_111887 2012.01.19. 21:46:07

Minek járunk ide? Hát párbeszédre. Hiszem, hogy egyszer lesznek közöttünk közös pontok és értékek, amelyek mögé mindannyian beállhatunk majd. Lehet, hogy kissé idealista vagyok, de a hit fontos. ;)

thomas 2012.01.19. 22:04:25

@johnnymoore: a párbeszéd a következő: "És ezért szeretjük őt annyira. Ezért érdemli meg a kitűnő ÁLLAMFÉRFI titulust és ezért fogok rá szavazni 2014-ben is. :)))" "Amúgy DCB a maga sajátos stílusában lényegében csak azt mondta, hogy Orbán egy genya gengszter - és ebben tökéletesen igaza van." Nabravo. Ennél jobb párbeszédet kívánni sem lehet...

Ismeretlen_111887 2012.01.19. 22:19:23

A párbeszéd azt jelenti, hogy ütköztetjük az érveinket bizonyos kérdésekben és nem pedig azt, hogy egyikőnk a körtét szereti, másikunk pedig az almát és ezen vitázunk. :) Én nagyon szeretem, tisztelem és becsülöm Orbán Viktort. Te meg nem. Ennyi. :)

egy nagyi 2012.01.19. 23:24:38

rás:érdekes, hogy ezek a nagy fideszesek kevésbé szólnak hozzá a kulturális bejegyzéseidhez,minő véletlen! Már vitázni sincs velük kedvem.

Ismeretlen_46946 2012.01.19. 23:24:44

@thomas: hidd el, nem vagyok mazochista. És persze én is jobb szeretem (szeretném), ha érvekkel vitatkozunk, mintha minősítésekkel, és nekem fontos például, hogy johnnymoore - akivel politikailag, ideológiailag nagyon messze állunk egymástól - reméli, hogy egyszer majd ez is lehetséges lesz. (Nyilván a totális győzelmük után - ez most rosszindulatú vicc akart lenni.) Amúgy pedig - és ez szól Szó-szórónak is - természetesen demokratikus jognak tartom, hogy a Széles Gábor és Bencsik András-féle szemetek tömegfelvonulást szervezzenek Orbán támogatására.

Ismeretlen_46946 2012.01.19. 23:26:20

@nagyi: Ugyan, kit érdekel ma a kultúra? (Egyébként johnnymoore-t igen, ez például közös pont vele.)

Ismeretlen_10155 2012.01.20. 07:16:10

húú, de elöntötte a rohadt narancs a kommentablakot! igen, Orbán pillanatnyilag nyerésben van, bucira hazudta a búráját Brüsszelben és azzal, hogy az egyébként jobboldali Barroso vezette Bizottság csak egyes jogszabályok megváltoztatása miatt indított három külön gyorsított kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen, így talán esélye lesz arra, hogy eljátssza megint ugyanazt, amit a médiatörvény esetében: szépen átfazonírozza a törvényt mégpedig úgy, hogy egyébként pedig maradjon minden úgy, ahogy eredetileg gondolta: Orbán Viktor személyes, informális hatalmi hálójára és arra a finom és kevésbé finom megfélemlítési maffiapolitikára szabva, amit azóta művel, hogy '98-ban először lett miniszterelnök. a tét azonban egyre emelkedik, ugyanis az Európai Unióban, főleg a Parlamentben és a Bizottságban nagyon jól tudják, hogy nem csak az egyes törvényekkel van gond, hanem Orbán taktikájával, ami színleg megtartja ugyan a jogot és színleg demokratának álcázza magát, de valójában a jogállami törvények szellemiségével szögesen ellenkező szellemű törvényeket hoznak meg. no persze itt, ebben a viszonylag elit klubban, a rásblog hozzászólói között is akadnak (Szó-szóró és [nemíromle], akik még mindig az államférfit látják benne, de ez nyilvánvalóan vagy a lényeglátásukat illető kritika tárgya kell legyen, vagy elragadtatott elfogultság eredménye, ami mellőz bármiféle tárgyilagosságot. nagyon beszédes, hogy az egyetlen EP-frakció, aki feltételek nélkül

Ismeretlen_10155 2012.01.20. 07:22:39

bámulja Orbán és "szabadságharcát", az az európai értékeket általában elutasító, gyakran egymást is utáló szélsőjobboldali. Orbán szembemegy az Európai Unió értékeivel, elárulja és kifordítja a demokrácia értékeit és -- ahogyan Bajnai Gordon írásában találóan megjegyezte -- pártjával és lekötelezetteivel együtt csigolyánként roppantották meg a jogállamiság gerincét. addig marad, amíg le nem váltjuk vagy el nem zavarjuk, mert megbukni -- láthatóan -- nem fog, köszönhetően a pártjában és a társadalomban lévő mosott agyúaknak, (elnézést, másnak nem tudom tekinteni sem Szó-szóró, de főleg nem [nemíromle] reakcióit... bocsánat, de független, tájékozott, értelmesen gondolkodó ember nem beszélhet így -- felsorolásból valamelyik muszáj hibádzon!).

Ismeretlen_111226 2012.01.20. 07:25:12

"Róma megbukott, jöjjenek a barbárok" Mindenki úgy érti, ahogy akarja :/

Ismeretlen_10155 2012.01.20. 07:25:50

:)

Ismeretlen_13380 2012.01.20. 09:53:52

van egy olyan érzésem hogy minden fidesz hívő az utóbbi hónapokban a haldoklás fázisaihoz hasonló pszihologiai folyamaton megy keresztül (http://www.lelkititkaink.hu/halal_fazisai.html). nagyon várom, hogy minél többen eljussanak a belenyugvásig, és legkésőbb '14-ben engedjék, hogy egy szakértői kormány kivezesse az országot a csődből.(azt is remélem, hogy addigra összeáll egy ilyen apparátus)

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 11:43:14

@ford: Egy IMF-barát Bajnai-féle szakértői kormányra gondolsz, amely majd minden maradék állami vagyont elad "reformok" néven? Egy olyan szakértői kormányra gondolsz, amelynek vezetője nem a magyar választóktól kapta a felhatalmazását, hanem a Goldman Sachs-tól? Ezt reméled? Én csak bízni merek abban, hogy nem erre gondolsz.

Andris 2012.01.20. 13:18:37

Azért jó lenne néha érveket is olvasni, johnny. Szeretném, ha tételesen leírnád, hogy mennyivel érti jobban, csinálja értelmesebben a gazdaságpolitikát Matolcsy, mint bárki más.

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 13:56:52

Nem mismásolni akarok, de én is szeretnék végre érveket hallani azoktól, akik az IMF-et támogatják, hogy mégis miben lenne az nekünk jobb. Előre jelzem, hogy azt az érvet nem fogadom el, hogy "mert akkor megnyugszanak legalább a pénzügyi piacok", ugyanis én nem ismerem a pénzügyi piacokat. Sosem láttam még őket... Nekem sosem mutatkoztak még be, így nem érzem szükségét, hogy áldozatot kellene hoznom miattuk... És ezzel sokan így vagyunk.

BB 2012.01.20. 14:38:29

@40. A deficit finanszirozására az államháztartásnak hitelre van szüksége. Ezt beszerezheti a piacról vagy az IMF-től. Utóbbitól kb. a piaci kamat feléért. Sokszor elhangzik, hogy jó, de az IMF diktálni akar. Nem, nem akar. Olyan középtávú tervet kér (ld. még: üzleti terv), ami számára megnyugtatóan mutatja, hogy visszakapja a pénzét. Kissé off, de emiatt hülyeség is Matolcsy részéről folyton a jó gazdasági fundamentumra hivatkozni, mert senki sem azt nézi, hogy mi van most, hanem azt, hogy a tervek, illetve az intézkedések miatt hol fog állni a gazdaság 6, 12 vagy annál több hónap múlva. Ugye, a hitelt sem most azonnal fizeted vissza. Ha úgy látják, hogy szétbombázod a gazdaságot agyatlan döntésekkel, akkor aggódni kezdenek. Egyébként ajánlom érdekes olvasmányként: http://tinyurl.hu/VZfa/

Ismeretlen_13380 2012.01.20. 15:48:32

na szoval: 1 Elutasítás » 2 Düh » 3 Alkudozás » 4 Depresszió » 5 Belenyugvás » a legtöbb fan egyelőre az elutasítás, düh, és alkudozás etapoknál jár. de talán már nem kell sok. johny: a szakértőit úgy értem, hogy szakértői. hogy legalább egy picit hozzászagoljanak a vezetésük alá tartozó témákhoz, objektív szempontok szerint. kifejlett demokráciákban ezt úgy oldják meg, hogy nem cserélik le az új kormányok a teljes államigazgatást, a portásig. kizárólag a politikai vezetés cserélődik hatalomváltásokkor, és így a folyamatosság mégiscsak megmarad. nos ezektől a kifejlett demokráciáktól lenne mit tanulni. de a fidesz úgy látszik előnyben részesíti, hogy visszalépünk a feudalizmusig, és aztán a következő lépcsőfokokat is a saját hibánkból tanuljuk

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 16:06:41

"Sokszor elhangzik, hogy jó, de az IMF diktálni akar. Nem, nem akar." Így van, nem konkrétan diktál, de már majdnem. Tulajdonképpen mivel ő adja a pénzt a deficit finanszírozására, így meg kívánja határozni azt is, hogy a közösség milyen módon, milyen technikákkal fizesse vissza a hitelét. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy az IMF nagy általánosságban a multinacionális vállalatok vállán nyugvó terheket szokta levenni (ha egy ország egyáltalán megengedte magának, hogy rájuk is tegyen terheket...) és megszorítások, elvonások formájában a néppel fizetteti meg a hitelek súlyos kamatait. Valamint előszeretettel szokta kérni, hogy adják el az egészségügyet, szervezzék ki a közösségi közlekedést és gyakorlatilag nullázzák le az egész államot. Nos, ez nem igazán jó szerintem. :)

Ismeretlen_1256 2012.01.20. 16:16:44

http://sztereotip.freeblog.hu/archives/2012/01/20/Kedves_fideszes_szavazok/ Kedves fideszes szavazók!

BB 2012.01.20. 16:27:50

"megszorítások, elvonások formájában a néppel fizetteti meg a hitelek súlyos kamatait" - úgy érted, hogy a piacinál jóval alacsonyabb kamatokat? Egyébként igen, szeretném, ha kiszerveznék a közösségi közlekedést, Londonban prímán működik.

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 16:57:40

@BB: "úgy érted, hogy a piacinál jóval alacsonyabb kamatokat?" A kamat az kamat. Ha alacsony, ha magas, akkor is egy óriási rablás az egész. (ez persze csak az én magánvéleményem!) Ám ha a piacról finanszírozzuk magunkat, akkor legalább nem mondja meg senki, hogy mit csináljunk a saját országunkban. Illetve nem annyira mondják meg, de az kezdetnek nem rossz... Én pedig amúgy nem szeretném kiszervezni a tömegközlekedést, még annak ellenére sem, hogy máshol esetleg jól működik, inkább helyette rendbe raknám az államit. Arra is van példa a világban és ott is remekül működik.

Ismeretlen_159082 2012.01.20. 17:29:28

Kedves johnnymoore! Ha a piacrol finanszírozod magad, az jelen esetben azt jelenti, hogy csaknem háromszoros kamattal veszel fel hitelt, mint a csúnya, gonosz ájemeftől tennéd, akik jelesül olyan elvárásokkal rendelkeznek többek között, hogy tartsd a hiányod pl. (Ettől tényleg marhára kell félnünk, rossz az országnak, ha most nem nyújtózkodhatunk még tovább, mert az előző években olyan kifizetődő volt a nyújtózkodás. Sikerült az életszínvonal csökkenésével együtt, különadókkal és megszorításokkal - bocs, "újraszervezéssel" - brutális hiányt és még brutálisabb államadósságot -bocs, körtét - produkálni.) Komolyan, egyes emberek nem húzzák ki a seggüket a fejükből. A magam részéről mélységesen csalódtam a Fideszben, mert kurvára reméltem, hogy végre, ha az aktuális kormánynak nem folyton az ellenzékkel kell vitatkoznia, sikerül valamit építeni. Hát, kurvára nem sikerült. Orbán meg atom jó köpönyegforgató, lenyomja az összes kognitív disszonanciától rettegő megmaradt szavazója torkán az élesváltást is, sőt, még azt is elhiszitek majd, hogy ő sosem volt másmilyen, mint ahogy ronda libsi, meg nemzetietlen antiklerikális forradalmár sem volt sosem. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Ismeretlen_159082 2012.01.20. 17:38:59

Hozzáteszem, jelenleg Orbán is az IMF-et támogatja, ugyebár.

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 18:14:29

Nézd, én a legnagyobb problémát most már abban kezdem látni, hogy úgy tűnik nem azonosak a céljaink, amiket elképzelünk az ország jövőjeként és ez rengeteg dolgot más aspektusból világít meg neked is, és nekem is. Azt már az előbb sem győztem hangsúlyozni, hogy az a különbség az IMF-hitel és a piaci hitel között, hogy azok, akik a piaci hitelt adják, azok nem szólnak bele belpolitikai kérdésekbe, az IMF viszont igen. És nem csak annyit csinál, hogy betartatja a költségvetési hiányt, hanem ennél sokkal többet is. (vö. Görögország.) Persze ezekről fentebb már beszéltünk érintőlegesen. Jó, értem én hogy van egy hosszú évtizedeken átívelő nyugati közgazdaságtudományi minta (értsd: neoliberális piacgazdaság), amiről úgymond tilos letérni, mert az Ördögtől való és természetesen komoly pénzügyi érdekeket sért, de most van egy ország, aki úgy döntött, hogy más utat kíván járni. Nincsen itt semmiféle kognitív disszonanciában szenvedés, ez csak duma. Rengetegen értik - akik érteni akarják -, hogy mi történik ma a világban, Európában és azon belül Magyarországon. És egyre többen...

BB 2012.01.20. 18:18:05

@48 épp akartam mondani :D Amúgy pedig pompás, ha vannak jó példák a világban az állami közösségi közlekedésre, netán a remek államférfi is alkalmazza ezeket?... Ami pedig a "nem mondja meg senki mit csináljunk" isteni hozzáállás, ugyebár felnyomták az üzemanyag-járulékot, emiatt senki nem vesz benzint, hasítani lehet a belvárosban délután háromkor. Ami nem baj, szeretem a benzingőz-mentes levegőt, csak akkor mi lesz a zseniálisan betervezett költségvetési bevételekkel? hümm? kiestek? nahát!

Ismeretlen_159082 2012.01.20. 18:29:46

Johnny, az a helyzet, hogy bármennyire is fasza lehet "különutasnak" lenni, a jelen helyzetben vannak játékszabályok, amit ha nem tartasz be, hatszor feltörlik veled a padlót még reggel kilenc előtt. Igen, pl. az is remek lenne, ha nem gátolna a szabad mozgásban a gravitáció, de gátol.

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 18:29:56

BB: Sajnos nem értem az összefüggést, elmagyaráznád pontosabban? 'Ami pedig a "nem mondja meg senki mit csináljunk" isteni hozzáállás, ugyebár felnyomták az üzemanyag-járulékot, emiatt senki nem vesz benzint, hasítani lehet a belvárosban délután háromkor. Ami nem baj, szeretem a benzingőz-mentes levegőt, csak akkor mi lesz a zseniálisan betervezett költségvetési bevételekkel? hümm? kiestek? nahát!' Konkrétan erre gondoltam.

Ismeretlen_159082 2012.01.20. 18:31:21

Ja, és szeretném, ha megneveznél nem sok, mondjuk 3 olyan újítást, ami a nyugati világnak nem tetszik ugye, és milyen fasza. Mert én nem látok ilyet, komolyan. De ha tudsz nekem mutatni egy unortodox faszaságot, akkor már megérte vitatkozni, mert okosabb lettem.

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 18:34:33

@Rajzfilmszemű: Tehát, ha jól értelek, akkor tudomásul kellene mindenkinek venni, hogy tulajdonképpen nincsen szükség választásokra sem, ugyanis úgysem a választott vezetőink fogják irányítani az ország folyamatait, hanem a nagyon távoli szervezetek, szerveződések, amelyeket senki sem választ meg? Így? És akkor hagyni kell feltételek nélkül, hogy azt csináljanak mindenkivel a nemzetközi szervezetek, amit csak akarnak? Nem kell semmiféle kompromisszum, csak hajtsa végre mindenki a diktátumokat, mert akkor végre megnyugszanak a kötvénypiacok? Ezt állítod, jól értem?

Ismeretlen_159082 2012.01.20. 18:38:02

Miről beszélsz? Ne haragudj, nem értek összeesküvéselmélet-nyelven. De egyébként ez olyan, mint a rohadék hitelminősítők, akiknek csak a pénz számít? A kérdésemet a különutas újításokkal fenntartom. Pontosan melyik az a rész, amivel elégedett vagy?

Ismeretlen_159082 2012.01.20. 18:41:51

Továbbá kíváncsi vagyok a nagyon gyűlölt diktátumokra, hogy konkrétan mivel van problémád, és tudjuk-e miről beszélünk. Mert kurvára nem érdemes vitatkozni, ha nem tudjuk.

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 18:47:18

"Ja, és szeretném, ha megneveznél nem sok, mondjuk 3 olyan újítást, ami a nyugati világnak nem tetszik ugye, és milyen fasza." Akkor a kedvenceimet mondom, rendben? :) 1. A magánnyugdíj-rendszer reformja, amely végre engedi, hogy az emberek szabadon választhassanak állami vagy önkéntes pénztár között, szemben az eddigi gyakorlattal, ahol kötelezően valami magáncéghez kellett menni. 2. Bank és multiadó. (Ennek természetesen volt/van szépséghibája, ugyanis ez csak akkor működne rendesen, ha a cégek körmére nézne valami állami versenyhivatal, nehogy a terheket a fogyasztókkal fizettessék meg! A bankoknál pedig sokkal határozottabb és szigorúbb PSZÁF-es fellépés kellene, ám az ötlet alapjaiban zseniális.) 3. A PPP-szerződések megszüntetése. Ezt remélem nem kell magyarázom, ugyanis bízom benne, hogy ezek a szerződések minden normális ember szemében egyenlőek voltak a közönséges rablás büntetőjogi intézményével. Szívesen sorolnám még a pozitív intézkedéseket, de úgyis majd negatív hozzáállást kapok már emiatt is. :)

BB 2012.01.20. 18:55:01

Johnny, arra gondoltam, hogy vagány dolog elküldeni a csúnya pénzéhes Goldman Sachs-t (IMF-t, EU-t, tetszés szerint helyettesíthető) a halál faszába, ha vagyunk elég okosak kitalálni más megoldásokat, úgy, hogy nem húgyozzuk le a saját zokninkat. Mert ezt tettük ezzel a járulék-emeléssel. Orbánék faszán kitalálták, hogy megemelik, beszorozták az (akkori) átlagos üzemanyag-fogyasztással és a bevételt betervezték a költségvetésbe. Aztán a fogyasztás vissazesett, a bevétel elmaradt. Erről beszélek és a többi, seggel meghozott döntésekre. Emlékszünk még, hogy "senki nem fog rosszul járni" az egységes adókulccsal? most meg pályáztatjuk a cégeket, hogy adjunk támogatást kiegészíteni a csökkent jövedelmeket? röhög rajtunk a világ baszki.

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 18:58:10

@Rajzfilmszemű: "Továbbá kíváncsi vagyok a nagyon gyűlölt diktátumokra, hogy konkrétan mivel van problémád, és tudjuk-e miről beszélünk." Természetesen még hivatalosan nem kezdődtek meg a tárgyalások, szóval csak azokra az ismeretekre tudok támaszkodni, amelyek a 2008-as szerződésből következtek, valamint amelyek más országok hitelhez jutási feltételiből származnak. Eszerint az IMF majd úgynevezett 'ágazati reformokat' akar majd, amelyek a dereguláció, a liberalizáció és a privatizáció szentháromságára fognak épülni. Minden bizonnyal kérni fogja, hogy ne bántsuk a bankokat, a mammutcégeket és a külföldi vállalatokat. Valószínűleg azt sem fogják engedni, hogy egy nagyon kicsit a körmére nézzünk a saját Nemzeti Bankunknak, mert ugye annak függetlennek kell lenni mindenkitől — még a magyar emberektől és a magyar nemzettől is! :)

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 19:01:08

@BB: Ja, már értem. Speciel ebben én is egyetértek veled. Viszont ki kell tartani. :)

BB 2012.01.20. 19:08:17

Johnny, dilettáns emberek mellett nem akarok kitartani. Van még pár tízezer okos ember ebben az országban, talán tudnak értelmes döntéseket kidolgozni. Jöjjenek ők, ezek meg menjenek Pali bácsi kocsmájába a Tartsay utcába zsidózni és mellet döngetni. Mert ezek ennyit tudnak, de ettől nem kerül benzin a kocsimba.

Ismeretlen_111887 2012.01.20. 19:11:40

Jó, azt hiszem, hogy most fogyott ki a zsebedből az érvelés, mert ez már egy érzelmekkel túlfűtött kommentár volt, amit én ugyan tiszteletben tartok, de vitázni nem tudok vele.

Ismeretlen_111226 2012.01.20. 19:23:59

No, írok már egy kicsit én is. Csak azért, hogy a nyomás elmúljon az agyam helyéről... "Rengetegen értik - akik érteni akarják -, hogy mi történik ma a világban, Európában és azon belül Magyarországon. És egyre többen..." Bizony, bizony... egyre többen. A másik oldalon is. Biztosan fordítva ülök a bilin, de nekem úgy tűnik, hogy külön malomban őrlünk. Az ördögtől való, ha kevesebb kamatot kell fizetni DE tiszteletben kell(ene) tartani pár - számomra legalábbis egyértelmű - apróságot? Nem rondítok a kútba, de a kávára sem, hogy aztán belelökjem... Mi a különbség? Részemről OV azóta hiteltelen, miután elhangzott a "csuhások" beszólása, aztán kisimult arccal elment a Vatikánba. Nem gondolom, hogy bárkit meg tudnék győzni - nem is akarok annyira - , jelen hozzászólás csak a nyomást enyhíti a fejemben. Ennyi.

BB 2012.01.20. 20:03:57

Johnny, feljebb semmit sem tettem, csak érveltem. Amit el is fogadtál. Mellesleg igen, elfogyott a türelmem, de nem most. És nem vitázom veled, mert tökéletesen fölösleges. Csak válaszoltam a kérdésedre, ennyi. Ha imádni akarod Orbánt, hajrá. Számomra Orbán nem a hazáját és nem a nemzetét szolgálja, hanem saját önimádatát. Ha te ennél többet lász benne, lelked rajta.

Szó-szóró 2012.01.20. 21:07:51

A bal, a liberális és a jobboldali sajtó abban eléggé egyetért, hogy OV visszafogott és tárgyszerű volt, a bal-lib oldal (elsősorban DCB) pedig felületes, felkészületlen az EP ülésen. Érthető, hogy a vita itt rás blogjában is felpörgött. Thomasnál ki is csapta a biztosítékot. Nagyi rögtön megállapította, hogy ezek a nagy fideszesek a kultúrához persze semmit ... Kíváncsi leszek, hogy a holnapi felvonulás után mit írtok. (Az IMF vitához: az IMF nagyon keményen diktál. Kevés olyan ország van, ahol az ilyen diktátumok felvirágoztatták a gazdaságot. Konkrétan egy sincs.)

BB 2012.01.20. 21:49:57

Szóró, ezek szerint Orbán vagy buta, vagy szándékosan rosszat akar az országnak azzal, hogy elfogadja az IMF hitelt.

Andris 2012.01.20. 22:54:09

Jó látni ennyi új kommentelőt, a vitának csak használ, + sokat tanultam. Tényleg, köszi.

egy nagyi 2012.01.21. 00:31:38

Johnny:fentebb A Mesterszakács általi bejegyzést próbáld figyelmesen elolvasni, amelyben a rásblog kommentjei kapcsán írt. egyébként az jutott az eszembe, hogy úgy vagyunk az IMF-fel, mint amikor a kérőnek lyukas a nadrágja, szerelmes egy lányba/MO/, de nem veheti el és minden büszkeségét félreteszi és elfogadja a gazdag lány hozományát,mert már nadrágja se lesz a jövőben, de ezért neki a lány apjának dolgoznia kell. Skizofrén állapot, mert az autonómiáját, szabadságát feladta, de ugyanakkor aláfekszik még egy helyzetnek, amikor a saját hazája törvényei is ugyanezt akarják tőle./Ma Mo/

egy nagyi 2012.01.21. 00:35:04

Johnny: A 44-es

rodosto 2012.01.21. 00:42:42

Kussolnak az országáruló keselyük és hiénák Elegánsan, higgadtan és elismerten elfogadottan védte meg miniszterelnökünk Magyarországot a nemtelen támadások ellen az Európai Parlamentben. Gondoltam az ügyeletes hazai hírhiénák a NOLblog keselyűi, no meg a nyomtatott formája a NÉPSZABADSÁG ma legalább a miniszterelnök stílusát, nyakkendőjét-frizuráját bírálják. Mit olvasok ma? Az általam egyébként nagyrabecsült Acél Bandi Bukaresttel foglalkozik, valamelyik névtelen bértollnok Wallenberg ügyben lamentál. Kopó Miki az államfő gumicsont plágiumügyét tupírozza , ennek az oldalnak a rosszkedvét sulykolja. Jól látom semmi Orbánozás? Ekkora lenne az elegáns szereplés sokkja az országáruló hírhiénákra, ennyire meggyőző volt a bérbloggerek veresége? Varázsütésre a népszabi is őszinteségi rohamot kapott. Igaz a tegnapi sajtótájékoztatón talán éppen szégyenében dadogó kis népszabi képviselő kaffogását az alkotmánnyal kapcsolatban a miniszterelnöknek kisujjával söpörte el a rosszindulatú kérdésfeltevést. Azt is megírta, ami a vitában is elhangzott, hogy a liberális civilként jegyzett értelmiségiek valójában országáruló bukott pártemberek voltak. Most hol vagytok a NOLblog hazaárulói a Lenin –fiuk terrorista ocsmány bandája, a hírhiénák a hazugság telepítő aknatelepítő naszádján. Szedhetitek a kipukkadt gömböc bőrét és összepakolva válthatjátok a jegyet Kubába, Észak- Koreába. Kínába már ismerik, a fajtátokat ott ne próbálkozzatok.

Ismeretlen_111887 2012.01.21. 00:49:12

@egy nagyi: elolvastam, nagy része zagyvaság...

Ismeretlen_10155 2012.01.21. 01:55:12

@[nemíromle], te orojan*! =)) @rodosto, te másik, scmittpálba oltott orojan*! =)) *http://orojan.blog.hu/2012/01/19/schmitt_pal_egerben MENTSE MEG A SORS MINDANNYIUNKAT TŐLETEK! te jézusmária, hogy micsoda kreatúrák másznak elő a patkánylyukakból, csatornafedők aló és naptól elzárt sikátorokból, ahol még sosem járt a friss áramlatokat hozó szél.

Szó-szóró 2012.01.21. 07:39:00

rodosto: nem értem, hogy mi szükség van erre a nagy fröcsögésre. Hogy lehet egy olyan emberrel vitatkozni, aki vitapartnerét ocsmány bandának tekinti és elküldi Észak-Koreába? (Az, hogy Kubába küldi, az még rendben van, mert ott akár 2-3 hetet is jól el lehet tölteni.) Egyébként is: mit értesz te azon, hogy "a fajtátokat"? Nekem például milyen a fajtám? Most, hogy önmérsékletre intettelek, lehet, hogy már én is egy alantas fajta lettem? Nagyon rossz történelmi tapasztalataink vannak ezzel a fajtázással, nem tudom, hogy mi szükség van erre.

Ismeretlen_111887 2012.01.21. 08:21:12

@Szó-szóró: Hagyjad Szó-szóró, nehogy már mi utasítsuk rendre ezt a szerencsétlent, nehogy már nekünk kelljen megmondani neki, hogy echte fasiszta dumája van. Majd egyszer rájön.

Ismeretlen_111226 2012.01.21. 09:07:11

Amint látom, az 'ámítógép s a net nagyszerű dolgokra (lenne) képes...

thomas 2012.01.21. 10:19:13

Na, ide is elért az országáruló ocsmány bandázás, rodosto révén, bravo. Eléggé ciki kimondani, de Szó-szóró és johnnymoore a rodostofélékhez képest kultúrált vitapartnereknek tűnnek, még ha nehéz is az egymás mellett elbeszélést vitának tekinteni. Csak a tisztánlátás végett: én OV-t nem tartom hazaárulónak, csak egy megalomán diktátorsuhancnak, aki egyébként nagyon ügyesen erősítette meg saját táborát ezzel a fellépéssel. Matolcsy et. hamarosan új, fontos megbizatást fog kapni a politikája változatlanul hagyása mellett.

Andris 2012.01.21. 22:53:26

oroján szép példája a feltörekvő, seggnyaló fidesz harmad-negyedvonalnak, ilyenekkel töltötték fel az önkormányzatokat ősszel. Nem vitatkozik, nem pofázik, nem gondolkozik. Bólogató droidok. ( egyébként schmittel kapcsolatban érdekes a párhuzam egy tavaly márciusi hírrel, és még Pocakos sem linkelte. http://index.hu/kulfold/hirek/2011/03/01/lemondott_a_nemet_vedelmi_miniszter/

Ismeretlen_46946 2012.01.22. 23:08:33

Köszönöm a távollétemben lefolytatott vitát (három napig nem voltam itthon, és az nagyon jó volt), amelynek legfőbb eredménye, hogy újra blogolásra bírta Mesterszakácsot. Új olvasóként (vagy új kommentelőként) külön köszöntöm Rajzfilmszeműt.
süti beállítások módosítása