A kelet-európai (kelet-közép-európai) rendszerváltás legtragikusabb fejleménye az egykori Jugoszlávia véres felbomlása, s ezen belül is a húsz éve kezdődött boszniai háború volt.

KB-tag hívta fel a figyelmet a Time fotóösszeállítására. Az első kép:

Ilyenkor persze mindig eszembe jut, hogy én háromnegyed évvel korábban jártam Mosztarban és Szarajevóben, s elképzelhetetlen volt, ami aztán megtörtént. (Sok mindennel jártam – jártunk – így.) És akkor olvastam Ivo Andrić gyönyörű regényét a Híd a Drinánt. Majd' egy éve már idéztem belőle itt a blogon:

„Hát legyen, gondolkodott tovább, ha itt rombolnak, valahol építkeznek. Talán van még valahol nyugodt vidék, vannak még okos emberek, akik tudják, mi az isteni szeretet. Ha az Úristen levette kezét erről a Drina menti boldogtalan városról, talán nem vette le még az egész világról s az egész földről az ég alatt. Ezek sem fogják ezt örökké így folytatni. De ki tudja?... lehetséges, hogy ez a pogány hit, amely mindent rendezget, tisztít, javítgat és csinosítgat, hogy aztán nyomban utána mindent fölfaljon és leromboljon, elterjed az egész földön. Talán ebből az isteni világból puszta mezőt csinál értelmetlen építkezései és gyilkos rombolásai számára, legelőt kielégíthetetlen éhségének és érthetetlen étvágyának? Minden lehetséges. Csak egy nem lehet. Nem lehet az, hogy teljesen és mindörökre eltűnjenek a nagy, okos és lelkes emberek, akik Isten dicsőségére soká tartó építményeket emelnek, hogy a föld szebb legyen, s az ember könnyebben és jobban élhessen rajta.”

És eszembe jut – sok más mellett - Kusturica 1995-ös, zseniális Underground-ja:

 

Szerző: rás  2012.04.06. 12:32 1 komment

Címkék: háború fotók kusturica jugoszlávia andric

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr104929582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andris 2012.04.06. 16:09:40

Megrázó volt. Megnéztem még pár ilyen összefoglalót, és összeszorult a gyomrom.
süti beállítások módosítása