2012 nyár volt, kint szörnyű forróság, idebent egy kicsit enyhítette a szenvedést a klíma. De mindezzel mit sem törődtem, mert valójában nyáron nem 2012-ben voltam Budapesten, hanem ugyanitt 1960-61-ben, meg ötvenhatban a Gláznernél, aztán Berlin-Dahlemben, ahol Von der Schuer náci fajbiológus válla fölött átnézve szemléltem Thum bárónőt, és e két szörnyű ember gondolatait hallgattam.

Amikor megkaptam Rástól a három kötetes, 1500 oldalas regényt, elsőre azt gondoltam, hogy majd elolvasom egyszer. Ha kell, pihenek közben, mondjuk az első két kötet után. Azt tudtam, hogy Rás sem egyhuzamban olvasta az egészet. A második kötet végén azonban úgy álltam a történetek közepén, mint Luther a zsinat előtt, és nem tudtam másképp … azonnal folytatni kellett.

Iris Radisch német kritikus szerint, aki elolvassa a Párhuzamos történeteket, az többé nem ugyanaz az ember. Az ilyen lelkes, sommás megnyilatkozásokkal óvatos vagyok, mert magam is írok ilyeneket, és nem egyszer kalkulált túlzás áll az ilyen kijelentések mögött. Most ősszel, miután a nyári olvasás után hozzáláttam a Párhuzamos történetek tudatos feldolgozáshoz, a kritikák elolvasásához, rájöttem, hogy tényleg nem vagyok ugyanaz az ember. Pontosabban nem úgy tekintek a világra, ahogy előtte. Budapest, ahol a regény nagy része játszódik; az emberek, akik a regényben – egyedülálló módon a világirodalomban – élő, hús-vér testként jelennek meg; a történelem, amely minden szereplő életét alakítja, löki-taszítja, megköti – ezek többé nem ugyanúgy néznek ki, ahogy eddig láttam őket. Sosem volt teljesen idegen tőlem a személyek, helyek és idő gondolati összekötése, de azt sose gondoltam, hogy egy szövegben, egy regényben megvalósítható. Évszázados mű született. A Párhuzamos történetek különben Németországban nagyon felkapott, igazi Nádas-lázban égnek az szépirodalmat kedvelők. Lassan azt gondolom, hogy a németek a magyar szépirodalom élő lelkiismeretei. Mert nekünk mintha már nem kellenének nagy íróink, vagy nincsen türelmünk hozzájuk. Se Máraihoz, se Kertészhez, se Nádashoz …

Polgári neveltetésem gyakran homlokom összeráncolását eredményezte: Nádas olyan részletesen ír a szexualitásról, hogy az gyakorlatilag pornográfia. Sokan szemére vetik, hogy ez nem való egy irodalmi műbe. De tegyük kezünket a szívünkre: tele van az internet pornográfiával, az egész világháló húzóágazata (meg mindig is tele volt a világ nemiséggel). Meg persze az ember valóságához tartozik, csak a finomkodó polgári erkölcs rejtette a hálószobák meg a bordélyházak mélyére, a paraszti kultúrában sokkal természetesebben kezelték. Mindez azonban csak egy aspektusa a regénynek, mely könnyen megbotránkoztat. Hozzáteszem, akinek ez a legnagyobb botrány a regényben, és nem a XX. század iszonyatos emberi kegyetlensége, az ember ember ellen elkövettet bűnei, arról is megvan a véleményem!

Ne ragadjunk le azonban a botránynál: a Párhuzamos történetek tartalmilag hatalmas teljesítmény. Ott van benne az egész budapesti magyar-német-zsidó polgári kultúra, melyet én is csak akkor ismertem meg, amikor a kilencvenes évek végén a fővárosba kerültem. Én is ismertem olyan főnemesi származású apukát, akinek soknemzetiségű, közép-európai felmenői voltak, emellett felvidéki zsidó felesége – a papa szemrebbenés nélkül lődözte antiszemita nyilait. Persze jól érezte magát a Kádár-kor viszonylagos rendjében, és jókat röhögött a „polgári” szó kisajátítására tett jobboldali kísérleten. Anyósa három nyelven beszélő karakán zsidó asszony volt, akinek kárpótlási igényét azzal utasították vissza, hogy nem került táborba, hanem a házuk pincéjébe bujkált.

Nádas ezt az iszonyatos magyar „vircsaftot”, a legfurcsább módon félrehuzalozott agyú honfitársainkat, a nem kevésbé zavaros ideológiák mögé bújó vagy éppen a jólét biztosította, ám alapvetően üres világban élő XX. századi modern európaiakat (a regényben ők történetesen németek) zseniális módon mutatja be. Mélyen belelát, sőt bele is hatol hősei lelkivilágába, beszél róluk és beszélteti őket.

A Párhuzamos történetek hatalmas irodalmi kísérlet az ÉLET leképezésre. Amivel az ókor óta próbálkozik az európai ember, amikor ír, olvas és beszél, ami minden filozófia, vallás, irodalom létrejöttének hátterében meghúzódik. Nádas elmond egy nagy történetet, ami sok kis történetből áll. Olyan, mint Biblia: az elképesztő mennyiségű történetet, törvényt, példabeszédet, mondást (amik ráadásul akár ellent is mondanak egymásnak) valami összetartja, ami több, mint csupán az a tény, hogy ezeket a írásokat egy cím alatt, kötetbe kötve adják ki. A Bibliában ez a kötőanyag, az univerzum igazi tömegét állítólag adó „sötét anyag” talán Isten. Hogy a Párhuzamos történetekben mi ez a kötőanyag, nehéz lenne megmondani: talán a XX. századi, modern ember. Akitől mi is közvetlenül származunk vagy éppenséggel mi magunk vagyunk. Szüleim, nagyszüleim.

2012. október: ekkor van Nádas szülinapja, Rásé is, meg az enyém is. Bemegyek a Lukács fürdő medencéjébe, gépies mozdulatokkal húzom, eresztem a mellhez meg gyorshoz a kezem, a testem. A női medencébe – ahol Nádas szerint csak pancsikolni szokás – éppen a mindig harsány egykori énekes érkezik, mint mindig, piros fürdőnadrágban. Egy perc alatt összerakja az agyam, miközben az úszószemüvegem igazgatom, hogy egykor a Fészekben lépett fel zenekarával (vagy a jogászbálon? ki tudja, mindegy is), és hogy a Fészek utcájában volt egy melegbár, amiről egy idősebb férfi mesélt aki … így szövi az agyam másodpercek alatt a történeteket hatalmas szövevénnyé. Ha leírnám, köteteket töltene meg. Meg hát nem is lenne egyszerű ezt az egészet megragadni, hogy Lukács, úszás, énekes, melegbár, annyifelé ágazik, ágazhat az egész. Az elképzelt és a valós iszonyatos szövevénye. Miközben ott a testem, mely a vízben áll, fázni kezd, és arra szorít, hogy folytassam a húzást, meg az eresztést. Nádas majdnem húsz évig dolgozott azon, hogy megragadja ezeket a pillanatokat. Ami sikerült neki, az hatalmas, lenyűgöző, egyedülálló, igazi világirodalom.

Platen

Szerző: rás  2012.10.27. 19:58 5 komment

Címkék: nádas péter platen

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr694929647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_111226 2012.10.27. 20:53:55

Szükségem lesz erre a könyvre! Jelenleg nincs rá időm, de ha itt nézegetne a polcon... Egész egyszerűen kedvet kaptam hozzá. Köszönöm a vendégbejegyzést :)

Sv 2012.10.27. 23:11:06

Imádtam. Azt hiszem, a felét sem értettem. A Palatinus-házak egyik átjárójában még van egy kicsi a sárga keramitból. Itt olvasható egyébként az egész (és még sok más is): http://href.hu/x/ipor

Ismeretlen_46946 2012.10.27. 23:11:26

Én jó régen olvastam, de nem szerettem igazán, és ezt meg is írtam http://tinyurl.hu/oCqf/ Platen viszont meggyőzött, hogy újra el kell olvasnom (ha majd lesz időm).

egy nagyi 2012.10.28. 09:19:13

Megjelenés évében olvastam.Platenhez hasonlóan én is nagyon szeretem.Általában nem szeretem a posztmodern alkotásokat, de Nádasnál a személyiségek oly nagy mértékű analitikus ábrázolása és a társadalmi viszonyrendszerek bemutatása elfelejtette velem a történetek töredezettségét.Lehetőleg egy szuszra érdemes elolvasni a három kötetet.

Ismeretlen_111226 2012.10.28. 22:16:56

Csak egy adalék: előszörre azt olvastam, hogy "Platón Nádast olvasott" :)
süti beállítások módosítása