"A magam részéről jól meg tudnék lenni postahivatal nélkül. Nem hiszem, hogy sok fontos közlemény jutna el hozzánk a posta útján. Ha jól megnézem, életemben tán mindössze egy-két levelet kaptam, amely megérte a bélyegköltséget; ezt meg is írtam néhány esztendeje. És azt is határozottan állíthatom, hogy újságban sem olvastam soha semmi emlékezeteset. Ha egyszer elolvastuk, hogy valakit megöltek, kiraboltak, vagy baleset áldozata lett, hogy leégett egy ház, zátonyra futott egy hajó, vagy a gőzös kazánja felrobbant, vagy a Nyugati Vasútvonalon elgázoltak egy tehenet, vagy agyonlőttek egy veszett kutyát, vagy tél derekán szöcskék jelentek meg a vidéken, akkor ezzel már beérhetjük, több hasonló hírt nem kell elolvasnunk. Ha tisztában vagyunk az elvvel, minek szaporítsuk a példákat? A filozófus szemében minden újság pletyka, s aki kiadja, aki elolvassa, megannyi teázgató vénasszony. Mégis sokan kapva kapnak az efféle pletykán. A minap - amint hallom - megostromolták az egyik lapszerkesztőséget, hogy mihamarabb értesüljenek a legfrissebb külföldi hírekről, és olyan nagy tülekedés támadt, hogy benyomták a hivatal néhány hatalmas tükörüveg ablakát, holott azokat a híreket - szavamra - egy élelmesebb fickó tizenkét hónappal vagy tizenkét évvel előre is eléggé pontosan megírhatná. Vegyük például Spanyolországot: ha Don Carlost és az infánsnőt, Don Pedrót és Sevillát meg Granadát időről időre a kellő arányokban bevetjük - a nevek talán egy kicsit megváltoztak, mióta utoljára újságot olvastam -, és jobb szórakozás híján egy-egy bikaviadallal is szolgálunk, akkor cikkünk betűről betűre igaz lesz, és éppolyan pontos képet fog adni a spanyol ügyek állásáról vagy bukásáról, mint a legfrissebb tudósítás, melyet a lap e cím alatt közöl; ami Angliát illeti, az utolsó nevezetes hír a világnak e tájáról az 1649-es forradalom volt, és ha egyszer bevágtuk egy átlagos év terméseredményeit, ezzel sem kell többé foglalkoznunk, hacsak nem anyagi spekuláció kedvéért. Ha szabad véleményt mondani e helyt olyan valakinek, aki ritkán pillant bele az újságba: külföldön sosem történik semmi említésre méltó, a francia forradalmat is beleértve."

Fura. Afféle "kötelező olvasmányként", műveltségi hiányaim foltozásaként fogtam bele a Waldenba. Annyian hivatkoznak e több mint másfél százada született filozófiai regényre, hol mint egy alternatív életforma bibliájára, hol mint az elnyomó állammal szembeni polgári engedetlenség jogának kiáltványára, hogy úgy éreztem, muszáj. Nos, egyelőre, az egyharmadához közeledve, nem értem, jobban mondva nem tudok mit kezdeni vele. Sokkal inkább paródiának érzem, Voltaire Candide-jához hasonlóan egy eszme pikareszk történetbe bújtatott végiggondolásának és túlhajtásának. Mert persze rokonszenves a természetben, a természettel való együttélés gondolata, vagy az, hogy ne rendeljük alá életünket - az emberhez, ehhez az istenhez fogható lényhez méltó szellemi életre való képességünket - a szerzést szolgáló robotnak; ne legyünk a tárgyak foglyai. De nem tudok mit kezdeni a civilizáció - végső soron a sok évezredes emberi fejlődés, az emberi szellem - eredményeinek totális elutasításával, a gödörre vagy ládára redukált "lakás" eszméjétől a világra való nyitottság elutasításáig.

Szóval, nem tudom... Mindenesetre olvasok tovább.

Egy praktikus haszna máris van a Waldennek: kiderült számomra, honnan ered a Matolcsy őrültségének cáfolhatatlan bizonyítékát szolgáltató, hírhedt előadás "Egyszerűség - simplicity" mondata:

"[A] becsületes embernek aligha kéne tovább számolni, mint a tíz ujja, végső esetben hozzáadhatja még a tíz lábujját is, a többire fittyet hányhat. Egyszerűség, egyszerűség, egyszerűség! Tanácsom ez: számadásunk legyen olyasforma, mint kettő-három, és nem száz vagy ezer; milliók helyett kalkuláljunk fél tucattal, és könyvelésünk férjen el hüvelykujjunk körmén. A civilizált élet hullámzó tengerén annyi a felleg, a vihar, a zátony, ezeregyféle előreláthatatlan veszély, hogy az embernek - ha nem akar hajótörést szenvedni és alámerülni, mielőtt révbe ér - becsléssel kell kiszámítania hajója útját, és bizony ügyesnek kell lennie, hogy sikerüljön. Egyszerűsítsünk, ahol csak lehet! Napi három étkezés helyett érjük be eggyel, ha úgy adódik; százféle fogás helyett öttel, s minden egyebet is csökkentsünk hasonló arányban."

*

Persze vannak a könyvben egészen gyönyörű részek. Nemcsak tájleírásra vagy a madárhangokra gondolok, hanem például az ilyen mondatokra: "[A]z emberek általában még ma is félnek egy kissé a sötétben, noha a boszorkányokat réges-rég mind fölakasztották, és bevezették a kereszténységet meg a gyertyát."

*

És egy furcsaság: a Walden 1969-ben az Európa Könyvkiadónál megjelent első magyar kiadását olvasom. Sehol nincs feltüntetve a fordító, Szőllősy Klára neve. Böngésztem az internetet, hátha kiderül valami - például, hogy az orosz és a német irodalom hatalmas műveit fordító Szőllősy esetleg épp akkor szilenciumra volt ítélve -, de nem találtam semmit.

*

Egy érdekes és informatív ismertetés Thoreau könyvéről.

Szerző: rás  2013.02.02. 16:15 2 komment

Címkék: könyv Thoreau Salamon János

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr55058722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2013.02.02. 18:00:50

ras:egy kicsit irigyellek, hogy most ezt a könyvet olvasod, nekem is fel van véve az elolvasni valók közé. Bizonyára ismered "A polgári engedetlenség iránti kötelességről- A gazdaságról" című munkáit. 1990-es Mérleg kiadás. Bennem e mű elolvasása óta érlelődik, hogy a Waldent elolvassam.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.02.02. 20:06:06

@egy nagyi: Hallottam (olvastam) róluk, de nem voltak a kezemben.
süti beállítások módosítása