Tizenötödik alkalommal tart évértékelő beszédet Orbán Viktor. Szokás ezt az amerikai elnökök - George Washingtonig visszanyúló - State of Union message-éhez hasonlítani - tévesen. Az amerikai elnökök ugyanis - politikai és közjogi felelősségüket kifejezve - a parlament, a Kongresszus két háza előtt mondják el beszédüket. Orbán viszont mindig barátok közt, egy magánbulin. Ezért is nekem más jut róla eszembe. (Mint Shakespeare óta tudjuk: "színház az egész világ".)
"York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklő nyárrá változtatta át.
Családunkról már elvonult a köd
S alámerült az óceán szívébe.
Most homlokunkon győztes koszorú,
Diadalemlék csorba fegyverünk,
Vad riadónkból víg vacsora lett
És édes dallam szörnyű indulónkból.
Szelíden mosolyog a háború,
Nem lovagol páncélos paripán,
Hogy félénk ellenség szívét ijessze,
Ehelyett fürge lábakkal szökell
A hölgy-szobákban léha lantzenére.
De én, aki nem játszani születtem
Sem tetszelgő tükröknek udvarolni,
Kit durván véstek és szerelem fénye nélkül
S riszáló nimfák előtt nem feszíthet,
Kit megfosztottak minden szép aránytól
S a természet becsapott termetemmel,
Ki torzul, félig kész, s idő előtt
Küldettem el e lélegző világba,
Bénán s idétlenül, hogy a kutyák
Megugatnak, ha bicegek előttük -
Én ilyen fuvolázó békekorban
Nem is tudok egyébbel szórakozni,
Mint hogy a napon nézem árnyamat
És csúfságomat magam magyarázom:
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,
Hogy eltöltsem e csevegő időt -
Úgy döntöttem, hogy gazember leszek..."
(III. Richárd, Vas István ford.)
Utolsó kommentek