"[M]inden gonoszság, sőt maga a Gonosz, Isten szent létének szükségszerű folyománya, elkerülhetetlen velejárója; mint ahogy a bűn sem áll meg magában, hanem az erény bemocskolásából meríti gyönyörűségét, nélküle gyökértelen volna; más szavakkal kifejezve: a bűn a szabadság élvezetében áll, mármint a bűnözés lehetőségének élvezetében, ez pedig benne foglaltatik magában a teremtésben.
Ebben Isten mindenhatóságának és egyetemes jóságának bizonyos logikai fogyatkozása fejeződik ki, tudniillik Isten egyre nem volt képes: arra, hogy teremtményeibe, vagyis mindabba, amit magából kibocsátott, tehát ami aztán Rajta kívül létezett, beleteremtse a bűnre való képtelenséget. Ez ugyanis egyértelmű lett volna azzal, hogy a teremtménytől megtagadja a szabad akaratot, azt, hogy ha úgy akarja, elfordulhasson Istenétől... Isten logikai dilemmája tehát abban állt, hogy teremtményét, az embert és az angyalokat nem tudta egyszerre felruházni az önálló választás képességével, vagyis szabad akarattal és azzal az adománnyal, hogy ne tudjanak bűnt elkövetni. Jámborság és erény tehát annyit jelent, hogy a szabadságnak, amelyet Isten kénytelen volt megadni teremtményének, jó hasznát vegyük -- azaz: ne vegyük hasznát, ami persze, ha Schleppfuss szájából hallotta az ember, kissé olyasformán festett, mintha e szabadsággal való nem élés bizonyos fokig csökkentené az Istenen kívüli teremtmény létének intenzitását, gyengítené egzisztenciáját."
Utolsó kommentek