A Magyar Rádió elnöke volt - sokunk számára már csak ő jelentette a Rádiót, egykori szeretett munkahelyünket. Mint egyik volt kollégánk írta: Hárs István nincs többé. Magyar Rádió sincs többé.

Szeptemberben én is ünnepeltem a 90. születésnapját a zsúfolásig telt Fészek Klubban. Más öregekkel együtt, akik még tudjuk, mit jelentett Hárs István - sokakkal együtt számomra is haláláig "Hárs elvtárs". Nemcsak így szólítottuk meg - illendően, a kor elvárásnak megfelelően -, hanem egymás közt is így  neveztük. Egy szűk körtől eltekintve a Rádió egykori munkatársai számára még most is elképzelhetetlen volt, hogy Istvánnak, netán Pistának szólítsuk, és csak kevés embernek állt rá a szája, hogy - az újabb kor elvárásaihoz illően - "Elnök urat" mondjon.

Szóval, hogy mit jelentett Hárs István? A tisztességet. A szakmai és az emberi tisztességet. Pedig ha csak az életrajzát, az adatokat nézzük, nem feltétlenül ez következik belőlük.

Alkalmazotti családban született. Négy polgári osztályt végzett, majd 1938-től fémesztergályos szakmát tanult. 1941-től segédként dolgozott, 1943-ban lett a vasasszakszervezet tagja. 1944 tavaszán munkaszolgálatra vonult be, novemberben megszökött, majd a főváros felszabadulásig bujkált. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1947-ig a pártközpontban, kisebb beosztásokban dolgozott, közben 1946-ban három hetes pártiskolát végzett. 1947. márciustól 1948. novemberi az MKP/MDP Nagy-budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály politikai munkatársa volt, majd 1950. szeptemberig az MDP Szervező Bizottság munkatársa volt. A két éves pártfőiskola elvégzése után lett az MDP KV Adminisztratív Osztály osztályvezető helyettese. Onnan a Belügyminisztériumba helyezték, előbb osztályvezető volt, majd 1954 és 1956. november között belügyminiszter-helyettes volt. Ezután a Fémtömegcikk Ktsz-nél esztergályosként dolgozott, belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, 1957. januártól a Magyar Rádió agitációs és propaganda főosztály vezetője volt, 1959 végén kinevezték a Rádió első elnökhelyettesének. 1958-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi oklevelet szerzett. 1974-ben nevezték ki a Magyar Rádió elnökének, 1988. júliusban felmentették, nyugdíjba vonult. Az MSZMP Központi Bizottságának 1975. és 1988. május 22. között volt tagja.(www.tortenelmitar.hu)

Tipikus, a Rákosi-korszakban szárba szökő és a Kádár-rendszerben kiteljesedő pártkarrier, sötét és gyanús foltként a párt (rendőrséget, ÁVÓ-t is irányító) Adminisztratív Osztályával, majd a belügyminiszter-helyettességgel. Azt csak kevesen tudták, hogy 1956 októberéből - amit feltehetőleg soha nem tekintett forradalomnak - a maga számára azt a következtetést vonta le, hogy alkalmatlan a politikai szerepre, s ezért ment vissza önként az esztergapadhoz. Mint aztán kiderült, csak néhány hétre. Fegyelmezett pártmunkásként vette tudomásul az újabb megbízást, és 1957. januártól már a stratégiai fontosságú Rádió (még nincs televízió) politikai adásainak a főnöke. Ekkor kezdte tanulni a szakmát, mondanám, de ott és akkor a szakma - mármint az újságírás, a rádiózás - nem igazán számított: politikai propagandát folytattak, központi pártutasításokat hajtottak végre. Aztán ahogy a 60-as évektől változott a politika, vele változott a Rádió és Hárs is: a politikai korlátok szigorú tiszteletben tartása mellett egyre nagyobb szerepe lett a szakmai tudásnak, teljesítménynek.

Ugrom egy nagyot. A 70-es, 80-as években, Hárs István elnöksége alatt a Magyar Rádió politikai és kulturális szellemi alkotóműhellyé vált. Hogy ez mit jelentett, hogy milyen volt ott dolgozni, arról tanúskodnak a Hárs 85. születésnapjára az egykori rádiósok által írt Hárs-levelek. Röviden: fontos volt a magyar társadalom számára, és jó volt a munkatársaknak. Hárs István úgy volt megkérdőjelezhetetlen autoritású vezetője az intézménynek, hogy semmibe nem szólt bele, amibe nem kellett. És úgy engedte dolgozni az embereket, hogy ne kelljen. Soha nem gondolta azt, hogy ő - a politikai határokat kijelölő felsőbb akaraton kívül - bármit jobban tudna. Becsülte és pozícióba helyezte azokat, akik okosabbak, tehetségesebbek - egyszerűen: jobb rádiósok - voltak nála, és akik állandóan tágították a politika megszabta határokat. A "felsőbb akarat" ismeretét pedig elsősorban arra használta, hogy védje az embereket, és ez hallatlan biztonságérzetet, stabilitást jelentett.

A dologhoz hozzátartozik, hogy akkoriban, a mindennapokban ezt nem feltétlenül így láttuk. Tiszteltük, de sokszor merevnek, túl óvatosnak, konzervatívnak tartottuk. Aztán az utódok megtanították tisztelni, őt is és az általa vezetett Magyar Rádiót. Ahogy valaki a szeptemberi születésnapi ünnepségen mondta: ahogy múlnak az évek, egyre jobb az a Magyar Rádió.

Béke poraira!