Van egy hihetetlenül gazdag, de szemérmes blog (blogger); időnként eltűnik, átalakul, de a lényeg marad: szép, gyönyörködtető és/vagy elgondolkodtató szövegek, képek, zenék. A blogger egyszer megkért, hogy ne reklámozzam, ehhez tartom magam, de időről időre nem állom meg, hogy ne idézzek a blogjáról, amikor valami éppen ott, éppen akkor... Ma a főoldalon csak a cimkefelhő jelent meg, találomra választottam. Ez volt az első találat. (Erősen rövidítve közlöm, a teljes szöveg itt olvasható.) Még csak annyit: bár materialista vagyok, de régóta vallom (tudom), nincsenek véletlenek.

Marghescu Mária: A négy fogadalom

Azok, akik rendszeresen gyakorolnak zen-meditációt, a szerzetesek a kolostorokban, a számtalan laikus csoport az egész világon, különböző nyelveken, naponta legalább egyszer elmondják a négy fogadalmat:

Az élőlények száma végtelen,
fogadom, hogy mind megszabadítom.
A félrevezető gondolatok és érzelmek világa kimeríthetetlen,
fogadom, hogy mind elkerülöm.
Az igaz tanok sora megszámlálhatatlan,
fogadom, hogy mind megtanulom.
A felébredés útja felülmúlhatatlan,
fogadom, hogy szüntelenül járom.

Ha jobban odafigyelünk ezekre a sorokra, fel kell, hogy tűnjön, hogy olyan dolgokat fogadunk meg, amelyek teljesítése teljesen lehetetlen… Hogyan tudnék véges életemben, véges energiámmal ilyen szuperlatívumokat, maximumokat teljesíteni? Nyilván sehogy. Akkor miért fogadom, hogy megteszem? Azért, mert így kötelezem el magam arra, hogy az utat, ha ráléptem, járjam is. Előttem van a cél, tudom, hogy elérhetetlen, de mégis járom. Egyik lépés a másik után, következetesen. Maga az út a cél, az, hogy szüntelenül járjam.

Dogen zenzsi, a 13. században a következő sorokat írta a szoto-szekta főtemploma az Eihei-ji bejárata fölé:

„Ide csak azok léphetnek be, akiket az élet és a halál problémája érdekel. Akiket ez a kérdés nem érint, azoknak semmi okuk ezen a kapun átmenni.”

Tulajdonképpen a negyedik fogadalom magába foglalja, feltételezi az első hármat is. Mert hogyan járom az utat? Úgy, hogy megszabadítom az élőlényeket, valamennyit, magamat is. – Hogyan szabadítom meg? Mit jelent szabadnak lenni? Mikor vagyok jó a másikhoz, mikor szeretem? Fontos kérdések, el kellene gondolkodni róluk, foglalkozni kellene velük…

A feladaton való munkát gátolják a félrevezető gondolatok és érzelmek, - fogadom, hogy mind elkerülöm. Mik ezek a félrevezető gondolatok és érzelmek? Kimeríthetetlenül sok van; kezdve a valóban súlyos drámai gondolatokkal, mint az önbizalom hiánya, elhitetni magammal, hogy valamire nem vagyok képes, hogy senki sem szeret, feltételezni másról, hogy rosszat akar nekem, egészen az apró, hétköznapi gondokig. – Hogyan kerülhetem el őket? […] Nem menekülök a gondolatok elől, csak egyszerűen nem törődök velük. Nem arra figyelek, ami volt, se nem arra, ami lesz vagy lehetne, hanem érzékelem azt, ami van. Tudatosan élem a pillanatot.

Az igaz tanok sora megszámlálhatatlan, fogadom, hogy mind megtanulom. Ismét egy lehetetlenség, hogyan tanulhatok meg megszámlálhatatlan tanítást? Mit értsek ezen a kijelentésen? A jó pap holtig tanul, mondja a magyar közmondás. Nincs záró vizsga, nincs diplomázás, nincs bizonyítvány arról, hogy készen vagyok. Nyitottnak és alázatosnak kell lennem. Tudom, hogy nem tudok mindent. De nem egyszerűen kritikátlanul szívok magamba minél több ismeretet. Az igaz tanokat akarom megtanulni. Az, amit holnap hallani fogok, megváltoztathatja azt, amit ma hiszek. A másik tudhat valamit, amit én még nem tudok. Az igazságnak több oldala van, nehéz, szinte lehetetlen a teljességet látni. „Vedd fel és nézd meg! Ha jó, tartsd meg, ha rossz, dobd el.” Ha bezárkózom a véleményembe, ha tévedhetetlennek tartom magam, nem ismerhetem meg, nem érthetem meg a másikat, magam előtt pedig elvágom a fejlődés, a szellemi gazdagodás útját. De a másik véglet sem megoldás. Ha ide-oda szaladgálok, örökké újabb utat keresek, egyiken sem fogok messzire jutni.
Összetömörítve: a végtelen számú élőlények (magamat is beleértve) megszabadítására szüntelenül törekszem, ennek érdekében kerülöm a negatív gondolatokat és érzelmeket, de nyitott vagyok és kritikus, meg akarom ismerni az igaz tanokat.

[…]

Manapság elterjedt vélemény, hogy mindenki elsősorban önmagáért felelős
Igaz, hogy a világot nem tudom megváltoztatni, csak önmagamat. De azt is tudjuk, hogy minden mindennel összefügg és minden kölcsönhatásban van. Sein ist mitsein, a lét együttlét, pontosabban egymással lét. Egy közösség szellemiségét minden tag viselkedése formálja. Minden cselekedetünknek, gondolatunknak következménye van…
A világ olyan, amilyenné formáljuk…