Mostanában ritkábban sétálok, inkább úszni járok, most talán ezért is esett különösen jól az Ördög-árok mentén megtett, Pasarét – Nyék – Hűvösvölgy (Hűvösvölgyi út – Pasaréti út – Páfrány utca – erdő) útvonal.

ordogarok.jpgAz első nagy élmény, hogy a kétnapi esőzés után víz folyt a „normál időkben” egyébként száraz, szemétlerakóhelyhez hasonlatos Ördög-árokban. Pedig hát, ha úgy vesszük, a Duna mellett ez Buda „fő folyója” (jó, persze, hülyéskedem). Ami viszont tény: gyakran sétálok arra, ahol az egykori katonai Akadémia előtt, a Hidász utcánál egy hatalmas csatornagyűrűben a föld alá bújik az Ördög-árok, de nem emlékszem, mikor láttam benne utoljára vizet. Sebesen folyó vizet – igaz, petpalackokat görgető (dinnyehéjat majd a Duna), piszkossárga vizet. Sétám utolsó szakaszán, a Hűvösvölgy előtti erdőben viszont már igazi erdei patakká lett – illetve hát volt, mert hiszen ez a „felső” szakasz, ebből lesz aztán lejjebb szennyvíz.

*

Ördög-árok, Pasarét, Nyék – érdekes elnevezések; e sorozat első két darabjában per tangentem már rácsodálkoztam a II. kerület (gyerekkorom színhelye, most a Szilágyi Erzsébet fasor választ el tőle) helyneveire, azok sokaságára.

Pasarét: a terület 1847-ben kapta ezt a nevet, eredetéről több verzió is létezik. A kerület honlapja ezek közül azt említi, hogy a hajdan rétnek, legelőnek használt terület szerb (pasa) és német (Ried) nevének összetételéből ered (zárójelben: bizony, ilyen gyanús, megélhetési bevándorló népek is laktak errefelé – a miniduce szerint soha nem volt multikulturális országunkban); más verzió szerint az utolsó budai pasa, a Buda 1686-osvisszafoglalásakor elesett Abdurrahmán emlékét őrzi. A Wikipédián viszont az is olvasható, hogy a török időkben a terület Veli bej rétje néven a budai pasák kaszálója volt. 1599-ben – a tizenöt éves háború egyik eseményeként – itt fogták el a magyar hadak Dev (Ördög) Szulejmán budai pasát. Ez a tény egyben az Ördög-árok nevet is magyarázná. Bár a rieth.hu-n azt találtam, hogy „az elmúlt évszázadokban számtalan neve volt, a török kori Tímár-pataktól Pál árka, Szent Pál patakja, Szent Pál árka (ezek vizének a pálosok budaszentlőrinci főmonostora környékéről történő eredetére utaltak). Az Ördögárok elnevezés a középkori mondavilágban ered, amikor is a szeszélyes vízjárású, rejtélyes medervezetésű árkokat előszeretettel nevezték így. Az már csak a véletlen játéka lehetett, hogy Ördögárkunk éppen az egykori Boszorkányok hegyénél (mai Gellért-hegy) ömlött a Dunába.” Ördög tudja…

Nyék: na ez legalább nyilvánvaló: a honfoglaló magyar törzsek egyikének nevét viselő Árpád-kori kistelepülés. Itt találhatók Mátyás király vadaskertjének és-kastélyának romjai. Ennyit a történelemről.

*

napraforgo_utca.jpgA Pasaréti úton elhaladok a Napraforgó utcai, kis Bauhaus lakótelep mellett; máskor ki nem hagynám, fejemet jobbra-balra forgatva végigmegyek a 22 ház között. A nagy gazdasági világválság idején közmunkával épült, a korszak leghíresebb modernista építészeinek – többek között Fischer József, Hajós Alfréd, Kozma Lajos, Molnár Farkas, Vágó László – tervei alapján. A száz négyszögöles telkeken épült két-négyszobás családi házak (egy kivételével) egyemeletesek, kerttel, földszinti vagy emeleti terasszal.

*

A Pasaréti út külső részén, majd a Páfrány utcában gyönyörűséget jelent, hogy fel nem szabdalt, hatalmas telkeken, helyenként ősfákkal benőtt parkok mélyén évszázados nyaralókat/villákat/vadászházakat lehet még felfedezni. Aztán jön az erdő (hivatalos nevén a Budai Tájvédelmi Körzet), dús zöld, madárcsicsergés – és csak nagyon távolról a 61-es villamos. 61-es. Ugyan már! A 61-es helye a Moszkva tér és a Móricz Zsiga között van. Az „én időmben” az 56-os járt a Hűvösvölgybe; a Zugligetbe pedig az 58-as, a síneket már évtizedekkel ezelőtt felszedték, emlékét a Libegő mellett egy büféként üzemelő régi villamoskocsi őrzi. (Jó-jó, igaz, nem kell másik jegyet venni, ha valaki Dél-Budáról akar a Hűvösvölgybe jönni. Ez azért a 70 filléres átszálló korában nem volt olyan nagy gond. Ja, és a kenyér is 3.60 volt.) Nosztalgia.

*

Nosztalgia. Öntudatlanul is talán azért sétáltam ma erre, hogy útba ejthessem a Pénzügyőr pályát, amelynek éttermében három hét múlva az 50. érettségi találkozónk lesz. Jobb híján, Muszáj-Herkulesként én szervezem. (Utálok szervezni, nem szeretek telefonálni.) Nem lettünk egy összetartó társaság, eddig mindössze három találkozónk volt: az első, a 20 és a 40 éves. Az egykor velem végzettek közül minden negyedik már nem él, sokan súlyos betegek. Az osztály hajdani KISZ-titkára, akinek ez hivatali kötelessége lenne, „mellesleg” akkori legközelebbi, s életem talán legfontosabb barátja már szintén a halottak közt van. (Írtam róla.) Amikor még márciusban elhatároztam, hogy megszervezem az ötvenediket, először azt a srácot (nem tehetek róla, nekem ők 68-69 évesen is „srácok”) hívtam fel, aki tíz éve szervezte. Mondta, hogy nagyon örül, nagyon jó ötlet, de neki sajnos most újult ki a non-Hodgkin limphomája, így a szervezésbe nem nagyon tud beszállni. A következő, akit a névsor elejéről fel- és meghívtam (az érettségi óta nem beszéltünk, akkor és azelőtt se sokat), elmesélte, hogy decemberben amputálták a lábát, most várja, hogy gyógyuljon a seb, rehabilitálják és protézist kapjon… Két napja újra felhívtam, többet beszélgettünk, mint a gimis négy év alatt összesen; döbbenetesen derűs, optimista, tele van életerővel. A találkozóra még persze nem tud eljönni, mert lassú a gyógyulás, de „üdvözlöm a fiúkat, és a következő össztáncon már ott leszek”.

Sok minden eszébe jut ilyenkor az embernek.

Ördög-árok.

* * *

A sorozat korábbi darabjai:

1. Aknamentesítés

2. Vadaskert

3. Víziváros

4. Szentendre

5. Tündér-szikla, Normafa

6. Széchenyi-hegy

7. Margitsziget

8. Országház utca

9. Terézváros

10. Városmajor - Ecuador - Grúzia

11. Vár, zászló, kommunisták...

 

Szerző: rás  2015.05.24. 10:00 4 komment

Címkék: nosztalgia Ördög-árok Pasarét érettségi talákozó

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr957486088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

defalla 2015.05.24. 21:03:42

Megnyugtatlak, csak az első pár szervezés megy nyűgösen, a többit már mosolyogva fogod csinálni :)

rás · http://ras2.blog.hu 2015.05.24. 21:07:44

@defalla: Gondolod, hogy ez az első eset? De még mindig utálom. :)

2015.05.26. 20:31:38

Kedvet csináltál ehhez a sétához. Azt hiszem valamelyik hétvégén ráveszem Pityut egy kis gyaloglásra. :-)
süti beállítások módosítása