"Életbevágóan fontos semmiségek írója" - írta róla Szerb Antal, s idézi a bukaresti Kriterion Kiadónál 1970-ben Egy csésze tea címmel megjelent novellaválogatás borítója. Meg hogy "[N]agy művészi aggályok között írt: a legegyszerűbb kifejezést kereste, a minden póztól mentes kifejezést, szóval a legnehezebbet... Katherine Mansfield olyan apróságokat írt meg, amilyeneket egy férfi sohasem tudott volna észrevenni. Nem ismerünk más írást, amelynek olvasása közben ekkora élvezettel éreznők, hogy nő írta ezeket a sorokat."
Katherine Mansfieldről mostanáig - néhány nappal ezelőttig - mindössze annyit tudtam, hogy van egy könyve a könyvespolcunkon, és hogy nyilván angol volt (ez utóbbit rosszul tudtam: angollá lett új-zélandi). A közelmúltban valahol valaki - persze már nem emlékszem ki, hol, mit és miért - írt róla, és ennek nyomán felkerült az elolvasandók listájára. Mostanában sajnos (vagy hál' istennek) kevés időm van olvasni (értsd: a saját szórakozásomra olvasni), ezért kapóra jött a rövid elbeszélésekből álló kötet; gondoltam, egyet-kettőt elolvasok belőle, egy lyuk (némileg) bestoppolva műveltségemen... Hát nem ez van, hanem az, hogy elbűvölt, egyik elbeszélést olvasom a másik után. Valami hihetetlenül finom, szinte lebegő elbeszélés (Szőllősy Klára fordítása) emberekről, kapcsolatokról, gyakran átszövi egy egészen finom irónia - Agatha Christie Miss Marple-történeteinek van ilyen légköre - ...és a végén hirtelen odacsap: kiderül, hogy mások, rosszabbak az emberek és kapcsolataik. Ajánlom figyelmetekbe.
(A wikipedián persze nincs magyar szócikk, azerbajdzsáni, baszk, eszperantó van.)
Utolsó kommentek