A kormány készen áll a keresztény Magyarország megvédésére - mondta ma délelőtt Orbán Viktor. Keresztény Magyarország pedig nincs, ez blöff - mondom én (is).

Minden felmérés szerint a magyar lakosságnak csak kisebb része vallásos, s - mint tudjuk -, ők se mind keresztények. Továbbá: Magyarországon a 19. század végén megtörtént az állam és az egyház szétválasztása, a mai Európában pedig evidencia a világnézetileg semleges állam. Akár tetszik ez Orbán Viktornak, akár nem. Mármint a mai Orbánnak, hiszen 25 évvel ezelőtt még ő is egészen mást mondott és gondolt. (Ma már nyilvánvalóan nem gondol semmit, a hatalmon kívül.)

Nem keresztény Magyarországon (pláne nem egy Orbán-féle "keresztény" Magyarországon) szeretnék élni, hanem egy olyan Magyarországon, ahol keresztény, zsidó, muszlim, krisnás, buddhista és vallástalan, ateista egyaránt jól érzi magát, szabadon vallhatja meg gondolatait.

Az Orbán által mintának tekintett Horthy-korszak kormányzatában még nem Semjén Zsolt kaliberű figurák jelenítették meg a politikai kereszténységet, de: "keresztény kurzus keresztények nélkül", írta naplójába a 20-as évek végén Prohászka Ottokár püspök, 1920-22-ben még a Keresztény Nemzeti Egyesülés nevű kormánypárt elnöke.

"Patkánykurzus" - írta Szabó Dezső.

Szerző: rás  2017.09.16. 15:35 19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr7612869448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.16. 20:37:12

Az állam és az egyház elválasztása eredménye ma már látszik: pedofília, ateizmus, homoszexualizmus, rombolás, kizsákmányolás, embertelenség.

Itt az ideje viszacsinálni.

egy nagyi 2017.09.17. 01:17:15

rás:én nem óckodnék egy keresztény Magyarországtól,csak a példázatot, s igét nem ilyen formában képzelem el, vagyis csak olyanban, amely nem tesz stigmákat emberekre, embercsoportokra. Így gondolom érted, hogy egyetértek veled abban, hogy minden nációt, vallási felekezetet a maga kultúrájában kell elfogadni és szimbiózisban élni velük.

api99 2017.09.29. 00:23:09

A kifejezést sem érted: keresztény Magyarország
Lebutítom neked:
Ez a társadalmi, szociológiai közegről szól, ahol tudod, hogy hazudni, lopni, ölni... stbstb bűn. Akkor is tudod, ha itt élő honfitársaink is megteszik. Ők is tudják.
Akkor van baj, amikor olyanokat hozol be ide, akik ezt nem tudják, vagy nem így tudják.

Ha olyan helyen szeretnél élni,
"ahol keresztény, zsidó, muszlim, krisnás, buddhista és vallástalan, ateista egyaránt jól érzi magát, szabadon vallhatja meg gondolatait."
akkor költözz ki Brüsszelbe és próbáld ki, hogy működik-e.
Persze, egy vágyálomban, az idealizmus csúcsain biztosan van ilyen. De gondolod, hogy olyan társadalmakból érkezettekkel lehet, akik még a felvilágosodást sem élték meg?

rás · http://ras2.blog.hu 2017.09.29. 09:17:00

@api99: Az általad idézett erkölcsi normák ("hazudni, lopni, ölni ... bűn") nem kizárólag keresztény attribútumok, hogy mást ne mondjak, a Tízparancsolat a zsidók alkotása. De valamilyen formában minden vallás tartalmazza őket. És mint tudjuk, a történelem során a keresztények se tartották be őket.

"Ha olyan helyen szeretnél élni..." Nem akarok és (elsősorban korom miatt) nem is tudnék Brüsszelbe vagy máshová költözni, itt szeretném jól érezni magam.

api99 2017.10.01. 11:52:18

@rás:
Valóban sok vér folyt a keresztény vallás miatt annak idején. De aztán volt egy un. felvilágosodás stbstb
Akikről most szó van, azok a vallások még nincsenek túl ezen. 3-400 év és OK - talán. De nem most.
A prófétájuk harcos volt és ahogy követői most gondolkodnak, a gyaurok megölése nem hogy bűn, de jutalommal jár. A másik általad említett vallást most hagyjuk.
A kiköltözést elegendő, ha gondolatban megteszed és utánanézel, hogy hogyan élnek ott egymással az emberek. Nem leszel tőle boldog. Egyébként már Merkel-mutti is megmondta vagy 5 éve, hogy sajnos a multikulti nem működik, hiába próbálták a törökjeikkel (pedig ők jó hosszú ideje ki vannak téve az európai civilizáció hatásának)
Realistának kell lenni és ezért fölösleges ilyen idillisztikus vágyakat megfogalmazni. Gondolj inkább a gyerekeid, unokáid jövőjére.

egy nagyi 2017.10.01. 15:15:36

@api99: lehet Brüsszelben és Ausztriában élni, a multikulti nem zavaró az együttélésben. Egyik unokám 5.éve él Belgiumban/volt önkéntes,bébiszitter, jelenleg a mesterszakot kezdi egy belgiumi egyetemen/ Másik két unokám Bécsben él és nagyon jó barátságban vannak, török, egyiptomi, szerb, afganisztáni gyerekekkel/. Csak mi öregek vagyunk a megszokás rabjai. Voltam metró robbantás után Londonban, voltam Brüsszelben, Münchenben, Milánóban és egyetlen percig nem jutott eszembe, hogy féljek, csak ezt a sok fafejű magyart lehet fanatizálni az ellenségképpel.

api99 2017.10.04. 00:35:14

@egy nagyi:
Természetesen, ha nem mész rossz helyre, akkor minden rendben. Amíg kisebbség az a kisebbség, addig akár észre sem lehet venni. (Ismered azt, amikor itthon van egy vagy kettő normális cigány? És mi történik, amikor már négyen-öten vannak?)
A nyugati társadalmak egy csomó mindenben jóval előttünk járnak. Még sokáig észrevehetetlen maradhat ez a probléma.
Újra írom: Merkel olyan 5-6 évvel ezelőtt mondta, hogy a multikulti nem működik. Annyi problémájuk van a törökjeikkel, hogy ezt ki kellett mondja.
Szerinted ezt csak úgy a levegőbe mondta a semmiért ??
Persze, szép lenne, amit ras ír, tudom én. De a széplelkek meghalnak, mert átgázolnak rajtuk bizonyos történelmi helyzetekben. Most ilyen helyzet közepén vagyunk.
Szerintem.

rás · http://ras2.blog.hu 2017.10.04. 17:34:09

@api99: Merkel abban az értelemben beszélt a multikulturális társadalom bukásáról, hogy zsákutcának bizonyult a "párhuzamos társadalmak" létrejötte, és a jövőben meg kell követelni a bevándorlóktól - és a már ott élő más etnikai, kulturális származásúaktól -, hogy vallásuk, hagyományaik megtartása mellett is teljes mértékben alávessék magukat a német törvényeknek, normáknak, például elsajátítsák a német nyelvet, tartsák tiszteletben a nők jogait. Merkel ma is hirdeti, hogy Németországnak szüksége van a bevándorlókra (ellenőrzött bevándorlásra; a 2015-ös tömeges befogadás egy magyarországi, Orbán által tudatosan előidézett, katasztrófahelyzetre adott válasz volt.

látjátok feleim szümtükkel 2017.10.04. 20:38:08

@api99: "De gondolod, hogy olyan társadalmakból érkezettekkel lehet, akik még a felvilágosodást sem élték meg?"

Kérdezd már meg rást, hogy az általa segített, néhány száz éve ide migrált népcsoport miért nem tud együtt élni a tösgyökeres, első kanyarban ide migráltakkal? Ők milyen társadalomból is érkeztek, és miként világosultak fel az elmúlt századokban?

Azok a migránsok akik ellen ez a kormányzat uszít, olyan vidékekről jöttek, ahonnan a világ kultúrája, tudása ered.

Egyáltalán tudod te mit beszélsz? Mi neked a felvilágosodás? Netán lopjunk a közösből amennyit csak birunk, és közben tapossunk le mindenkit?

api99 2017.10.05. 11:09:27

@látjátok feleim szümtükkel:
"A felvilágosodás a 18. század eszmeáramlatát jelöli a nyugati filozófiában..." A google neked is barátod, ha nem megy már fejből.
És ehhez vajmi kevés köze van, hogy pár évezreddel korábban honnan érkeztünk.
Az aktuális kurzushoz meg szintén semmi köze, habár ők mindent megtesznek, hogy minél durvábban kommunikáljanak.
Amiről beszélni kell, amihez akár hozzá is szólhattál volna, hogy ez ismét egy kétállású kapcsoló. Mert vagy marad a jelenlegi egyéni szabadságokon alapuló társadalmi berendezkedés, vagy muzulmán társadalom jön létre európa helyén. A mai döntéseinkből lesz vagy egyik, vagy másik.

api99 2017.10.05. 11:12:41

@api99:
Hogy befejezzem a gondolatmenetet:
Én érvelek az egyik mellett. Ti pedig érveltek a másik mellett úgy, hogy nem is értitek, vagy eltagadjátok ezt a fajta következményt.
Szeretném már, ha valaki állást foglalna közületek e két változat egyike mellett. A "de jó lenne..." meg "annyira szeretném..." változatok nem léteznek. És ha megpróbáljátok, akkor a kapcsoló a másik felé fog elbillenni.

api99 2017.10.05. 11:14:46

@rás:
olvasd el mégegyszer amit írtál:
"..vallásuk, hagyományaik megtartása mellett is teljes mértékben alávessék magukat a német törvényeknek, normáknak.."
Tényleg nem látod, hogy ez lehetetlen? Egy-egy ember, család képes asszimilálódni. Az megy, ha olyan környezetbe kerül. De egy csoport már nem.
Több száz éves bizonyítékunk van rá a saját országunkban, hogy nem.

látjátok feleim szümtükkel 2017.10.05. 15:51:51

@api99:

Az emberek nem a tudósok által kijelölt felvilágosodásból okosodnak, hanem a környezetükből. Te magad is azt írad, hogy "olyan társadalmakból érkezettekkel lehet, akik még a felvilágosodást sem élték meg?"

rás · http://ras2.blog.hu 2017.10.05. 19:32:16

@api99: Nyilvánvalóan nem fogunk egyetérteni. A saját országunk "több százéves bizonyítékán", gondolom, a cigányokat érted. Felhívom a figyelmedet, hogy a 60-as, 70-es években jelentős mértékben előrehaladt a cigányság integrációja, sőt asszimilálódása, aminek aztán a gazdasági rendszerváltás, tömeges munkanélkülivé válásuk vetett véget.
Ugyanúgy, ahogy pl. Angliában vagy Franciaországban a 70-es évek "jóléti kapitalizmusának" neoliberális megfojtása marginalizálta a migráns hátterű - másod- vagy harmadgenerációs - fiatalok egy részét, és lökte (egy nagyon kis részüket) a közösséget nyújtó iszlamizmushoz.

api99 2017.10.13. 13:24:43

@látjátok feleim szümtükkel:
Igen
Miután pár száz év múlva kiírtottak, kiszorítottak bennünket és esetleg már csak rezervátumokban létezünk, valószínűleg elmerengenek felvilágosult utódaik, hogy milyen igazságtalan és véres is a történelem.

api99 2017.10.13. 13:28:55

@rás:
" 60-as, 70-es években jelentős mértékben előrehaladt a cigányság integrációja"
Mert rend és fegyelem volt az országban (egyféle és egyirányú, de rend), nem pedig a szabadosság sokadfoka. Vagyis ott volt a korbács is.
Ha az kitart még vagy 200 évig, valószínűleg végbemehetett volna az asszimiláció.
A kapitalista társadalmak viszont az egyén jogait messze a közösség előnyei/jogai elé helyezik. Ez pedig bizonyos módon szocializáltaknak nem tesz jót.

rás · http://ras2.blog.hu 2017.10.13. 17:32:19

@api99: Nemcsak rend és fegyelem volt, hanem munkahely, iskola és lakásprogram. (Igen, tisztában vagyok a dolog másik oldalával, a munkakényszerrel és tönkretett lakásokkal is.)
süti beállítások módosítása