"A szabadság az, aminek nem keresem az értelmét."
Ez volt az előadás mottója (ki volt írva, meg az elején el is mondták), és tényleg...
Nem voltam meglepve, mert - az amúgy zseniális - kis Vidnyánszky rendezte (legutóbb a Radnótiban a Bulgakov-rendezése - Iván, a rettenet - fárasztott le, és akkor megfogadtam, hogy egy darabig nem, de most mégis.) Harmadéves színművészeti egyetemisták, nagy mozgáskultúrával és katasztrofális hangképzéssel és beszédtechnikával. A közönség a színpadon körbe ülte a pár négyzetméteren tényleg csodát művelő gyerekeket. Minket kivéve lényegében az egész közönség is (tizen-, huszonéves) gyerek volt.
Az előadás fergeteges revü, talán ez a legjobb műfaji meghatározás rá, bár néha kétségtelenül elhangzottak Shakespeare/Szabó Lőrinc-mondatok is. A bő másfél óra, szünet nélkül, a levegőtlen térben, plusz az "audio-vizuális" performansz a végén már tényleg fárasztó volt, de azért nem bántam meg, hogy megnéztük. (A feleségem kevésbé volt lelkes.)
Amúgy szeretek az Ódryra járni. Kb. két hónapja egy Brecht Szecsuáni jóember előadást láttunk egy fizikai színész osztály lenyűgöző előadásában.
Szerző: rás  2018.05.24. 22:52 5 komment

Címkék: egyetemisták Shakespeare Ódry Színpad ifj. Vidnyánszky

Szerző: rás  2018.05.21. 15:23 2 komment

Címkék: Pál utcai fiúk

... s egyúttal közölte, hogy még több ciklusra rendezkedett be.

„Egy nemzetnek és egy nőnek nem bocsátják meg azt az óvatlan órát, amelyben az első jöttment kalandor erőszakot követhet el rajta." (Marx: Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája)

Szerző: rás  2018.05.10. 21:47 6 komment

Címkék: Orbán Marx

marx_polo.jpg

Már tényleg tudhatjuk.

Elfelejtettem napra pontosan megemlékezni az évfordulóról, de hát Marx van annyira aktuális, hogy kibírja azt a pár napot, amíg lesz időm kicsit bővebb bejegyzést írni a valaha volt egyik legnagyobb humanistáról.

Szerző: rás  2018.05.06. 16:48 Szólj hozzá!

zaszlo20180421.jpgKint voltam tegnap is, a múlt héten is – mint az elmúlt években annyiszor. Azt gondolom ugyanis, hogy plusz egy fő is számít. (És örülök, hogy sokan gondoljuk így.) Régebben sok korombeli ismerőssel találkoztam, tudom, hogy most is ott voltak, de elvesztek a tömegben – a hál’ istennek ifjabbá vált tömegben.

Baloldali (vagy annak mondott), liberális (vagyis individuálisan szabadságelvű) szemléletű hetilapokat (MaNcs, HVG, És) olvasok (plusz Heti Válasz), Facebook-ismerőseim között pedig többségben vannak az MSZP- vagy DK-szimpatizánsok (bár van szilárdan Fidesz-hívő barátom is).

Tegnap két fiatal sráccal vonultam, őket szemmel láthatóan lelkesítette az esemény, a – zászlókból, pólógrafikákból kitűnően – sokféle gondolkodású ember együttléte és a beszédek. Én „csak” örültem, meg reménykedtem. Reménykedem.

Nézem az internetet, véleménycikkek, FB-bejegyzések, kommentek, és feltűnik a fanyalgás. Pont azon, ami engem – és a tegnapi tízezreket – reménnyel tölt el: a sokféleség, a szándék a politikai és világnézeti különbségek áthidalására. Nem eltüntetésére – áthidalására egy közös cél érdekében. Nemzeti egység? De hiszen azok is a nemzethez tartoznak, akik politikailag a szemben álló táborban vannak! Emellett történészként tudom, hogy az ilyen, széleskörű összefogás csak egy-egy pillanatra valósul meg, s a közvetlen cél elérése után azonnal napvilágra kerülnek a különbségek. De ez így van rendjén. Most a közvetlen cél egy autokrata, mindinkább diktatórikussá váló, fasisztoid rendszer megdöntése. Egy olyan rendszeré, amely – egyebek mellett – lehetetlenné teszi a véleménykülönbségek valódi artikulálását, az – eltérő – érdekek érvényesítésének lehetőségét.

A fanyalgók érdekes módon eleresztették a fülük mellett a tüntetés első szónokának, Móra Veronikának (az Orbánék által elsőként betámadott, civil szervezet, a „Norvégalapos” Ökotárs Alapítvány vezetőjének) a felhívását: „Szervezkedjetek!” Ami tulajdonképpen közös mondandója volt valamennyi beszédnek, hogy ugyanis szép, hogy most ennyien itt vagyunk, de el kell jutni mindenhova, a falvakba is, Kelet-Magyarországra is, és ki kell állni minden üldözött személy és szervezet mellett. Baloldali (valóban baloldali) ismerőseim fanyalgásából vagy éppen dühéből nemcsak a képen látható és az ideológiai „zagyvaságot” megtestesítő zászlónak jut ki, hanem Márki-Zay Péternek is, aki abból indul ki, amit a választás után minden elemző megállapított: ez a széttagolt, pártérdekeket képviselő (és a „pártérdek” nem szitokszó, hanem ténymegállapítás, objektíve létezik ilyen érdek, annak minden látható következményével) ellenzék az Orbán által létrehozott választási és médiarendszerben nem képes leváltani Orbánt. Új – újfajta, nem pártelvű – ellenzékre van szükség. Az már a magyarországi viszonyokból – történelmi és kulturális hagyományokból, a társadalom mentális állapotából – következik, hogy ezt hitelesen (= hatásosan) egy önmagát konzervatívnak, kereszténynek valló, jobboldali politikus képviseli. (És akkor most ne menjünk bele abba az egyébként izgalmas kérdésbe, hogy mennyiben érvényes a mai Magyarországon  a „jobb- és baloldal” kategorizálás.)

Az Orbán-rendszer csak a parlamenten kívül dönthető meg – hogy békésen-e, az ma nem tudható. A „parlamentenkívüliség” éppúgy jelenti az utcai demonstrációkat, mint a hétköznapi szervező–szervezkedő, felvilágosító munkát. Budapesten kívül is.

Talán elkezdődött…

Szerző: rás  2018.04.22. 12:22 22 komment

Címkék: ellenzék 2018. 04. 21.

(Nem csak azért, mert a Költészet napja van.)

József Attila: Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
  hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
  mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
  a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
  a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
  A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
  amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
  e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi, 
  de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
  mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
  s mikor miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
  s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
  mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
  - anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
  mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
  s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
  Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
  aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
  és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
  Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
  mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
  ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban 
  az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
  és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
  ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
  Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
  nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
  szép, komoly fiadat!

 

Szerző: rás  2018.04.11. 10:05 5 komment

Címkék: József Attila

 

Választottam. Illetve Magyarország választott – a többség nem azt, amit én.* Tudomásul veszem. Végül is, nem történt semmi váratlan, nem egész két hónapja, amikor megkezdtem a választási sorozatomat, nem kételkedtem a Fidesz győzelmében, legfeljebb a kétharmad megtörését láttam reális célnak. A dolgok jelen állása szerint ezt se sikerült elérni (végeredmény szombaton). Sok barátom, ismerősöm szó szerint gyászol. Én csak a csalódás után – hiszen titkon mégis csak reménykedtem valami egész másban – megpróbálom megérteni, hogy mi történt, mi van, és hogy milyen az az ország, ahol élnem adatott, és ahonnan már nem tudok elmenni. (Ha harmincéves lennék, és lenne valami tisztességes szakmám, elmennék. Amikor tényleg 30 voltam, ezt elképzelhetetlennek tartottam, s nem azért, mert ez sokkal nehezebb lett volna.) Tézisek, gondolatfutamok következnek.

A számok realitása, választási realitás és a politikai realitás.

A Fideszre – jobban mondva Orbán Viktorra – a választók kisebbik fele szavazott; ellene a választók többsége. Ebből jött ki a mandátumokban számolva elsöprő győzelem. De ez így volt már négy éve is. Sokan beszélnek csalásról, és biztos volt ilyen is, de a lényeg, hogy maga a Fidesz által egyoldalúan meghatározott választási rendszer csaló: a választási körzetek megrajzolása, a levélben szavazó, soha itt nem élt, nem itt adózó, a magyar törvényeknek és kormányintézkedéseknek nem alávetett „külhoniak”, illetve a magyarországi lakcímmel rendelkező, de valamilyen okból külföldön tartózkodó – dolgozó, tanuló –, de a voksolásból lényegében kizárt magyarok közti különbségtétel. És ezen túlmenően akár a választási csalás fogalmába vonható a valamennyiünk pénzéből hónapokon át folytatott kormányzati médiakampány, a média gyakorlati kisajátítása, az ellenzéki sajtó (még csak) részleges felszámolása, meg persze a választásokra időzített Erzsébet-utalvány, fűtési "visszatérítés" stb.

Ehhez képest szinte másodlagos, hogy a választókörök egyharmadában, elsősorban a falvakban nem volt ellenzéki tagja a szavazatszedő és –számláló bizottságoknak, vagy hogy nyilván most is tömegesen volt „láncszavazás” vagy olyan, hogy mobilfényképpel kellett igazolni, kire szavazott az illető. Ez is a falvakra jellemző, ahol a közmunkát osztó polgármester korlátlan úr. Nem (vagy nem elsősorban) fideszes polgármesterekről van szó, hiszen a falvakban kevés ilyen van; függetlenek, párton kívüliek ők, de részei az államhatalomnak, a hierarchiának és tudják, a megfelelő választási eredménytől függ a költségvetési támogatásuk, az, hogy lesz-e pénzük felújítani az óvodát, fizetni a közalkalmazott orvost, óvónőt vagy a közmunkást. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a Fidesz a falvak népével nyert, és a statisztika szerint éppen a legszegényebb, tehát legkiszolgáltatottabb falvakban volt a legnagyobb arányú, 90 százalék feletti a győzelme. Nem a „romlatlan” tiszta szívű, tiszta erkölcsű”, nemzeti elkötelezettségű népről van szó, hanem a hozzájuk kizárólagosan eljutó kormánypropaganda által módszeresen félrevezetett, megfélemlített emberekről. Személyes élmény: Pesttől félórányi távolságra lévő falu cigánytelepéről egy 35 év körüli asszony sírva mondja – nem kérdi, hanem állítja –, hogy jönnek a migránsok és a gyerekével együtt elégetik… Idetartozik, hogy ebben a közösségben nagyon erős a Hit Gyülekezetének a befolyása. Na, nem mintha a katolikus vagy a református egyház jobb lenne, tisztelet a kivételnek. A magyar társadalomnak ez az az egyharmada, amelyről adó- és támogatási rendszerének bizonysága szerint deklaráltan lemondott az orbáni rendszer.

Budapesten óriási vereséget szenvedett a Fidesz. Persze, már Szabó Dezső és Horthy Miklós (meg Kövér László) is megmondta, hogy „bűnös város”. A tájékozódás nagyobb lehetősége bűnössé tesz.

Milyen Magyarországot – melyik Magyarországot – képvisel az orbáni Fidesz? Röviden: egy lábszagú Magyarországot. Azt a Magyarországot, amely – nyelvi, kulturális valamint hosszan tartó politikai bezártsága miatt – hagyományosan bizalmatlan minden újjal és minden idegennel szemben. Amely a millenniumi kort tekinti történelmileg ma is érvényesnek és kulturálisan zsinórmértéknek. A mikszáthi és móriczi uram-bátyám világot, a nepotizmus és a korrupció világát. Azt, ahol az erőn – a hatalmon – alapul a tekintély, és a környezet által megvetett deviáns, aki ennek nem engedelmeskedik.

Itt valamit világossá kell tennem. Orbánról, környezetéről, az orbánizmusról beszélek, nem pedig azokról, akik bármilyen okból őszintén a mai kormánypolitika támogatói, a Fidesz szavazói. (Egyébként természetesen az orbáni rendszert cinikusan képviselők közt is vannak művelt, kozmopolita, 21. századi figurák.) A barátaim között is vannak (szerencsére nem nagy számban) fideszesek, de nem ezért lettünk valaha barátok, értem, hogy miért így gondolkodnak, és eszem ágában sincs felmondani velük a barátságot.

Mi lesz? Mit tudom én. Amit talán mégis, az az, hogy a jelenlegi parlamenti ellenzéki pártoktól nem várható ennek a rendszernek a leváltása, megdöntése. Alkalmatlanok, és – részben kényszerűen, hiszen ezért kapják azt az állami pénzt, amiből fenntartják magukat – részei a rendszernek. Új, mozgalmi alapú politikai szerveződés(ek) lesz szükség, hiteles emberek részvételével, vezetésével (pl. Márki-Zay, Gulyás Márton, Juhász Péter a Momentum stb.). Mert – és ez a legfontosabb következtetésem abból, ami tegnap történt:

AZ ORBÁN-RENDSZERTŐL VÁLASZTÁSOKKAL MÁR NEM LEHET MEGSZABADULNI.

 * Közben Zoli barátom felhívta a figyelmemet arra, hogy a mondat hibás (mint fogalmazott: "Philosophical Clusterfuck"), minthogy én a választók többségével szavaztam együtt. Csak a parlamenti többség nem a mienk.

Szerző: rás  2018.04.09. 13:14 24 komment

Címkék: választás 2018

...amiben sajnos sok igazság van: az MSZP és a DK tényleg a NER része. A cikk

Szerző: rás  2018.03.29. 21:15 4 komment

Címkék: Puzsér választás 2018

Ha egy igazán jó könyvet többször is elolvas az ember, mindig talál benne valami újat, mindig valahol másutt van a hangsúly. Persze, mert közben az olvasó (meg a világ) is változik. Korosztályom számára a Bulgakov-regény kult-, sőt: kultikus - könyv. Legalább háromszor olvastam már, s arra emlékszem, hogy legutóbb a Jézus-történet fogott meg. A mostani újraolvasás (még a felénél se tartok) különleges: ez az első eset, hogy oroszul olvasom. Annak is története van, hogy miért. Március 15-én, a Kétfarkú Kutyapárt Békemenetén összetalálkoztam egy kedves ismerősömmel, egykori egyetemi évfolyamtársnőmmel, aki elújságolta, hogy ő már orosz irodalmat csak oroszul olvas, a könyvespolcon megcserélte a műveket, a magyar változat a hátsó sorba került, s most épp A mester és Margaritát olvassa, ki tudja hanyadszor, de most először oroszul. Elszégyelltem magam, mert nagyon rég nem olvastam könyvet oroszul. E téren csúcsteljesítményként A Karamazov testvéreket tartom számon, de azóta jócskán megkopott a nyelvtudásom. Szóval levettem a polcról az orosz Bulgakovot (mert persze itt volt). Jóval lassabban megy persze, mint magyarul, de óriási élmény. Egyrészt lubickolok az orosz szövegben, ami olyan stílusrétegeket tartalmaz, ami a magyarban visszaadhatatlan. Másrészt viszont a lassúbb olvasási tempónak megvan az az előnye, hogy sokkal inkább elmélyedek a szövegben. Talán ennek köszönhető, hogy most óriási erővel csapnak fejbe a 30-as évek Szovjetuniójának a légkörét - a terror, a félelem légkörét és a manipulációt - ábrázoló részletek.

Tulajdonképpen óriási luxus az újraolvasás, miközben végeláthatatlan az elolvasandó könyvek listája. De mint minden luxus, nagyon jólesik.

Szerző: rás  2018.03.27. 23:42 5 komment

Címkék: irodalom orosz nyelv Bulgakov

(Ez a szöveg az elmúlt években már többször megjelent a blogomon (csak a második sorban lévő szám változik), de semmi nem indokolja a változtatást - a véleményem, állásfoglalásom megváltoztatását. Nyilván most is megkapom majd az ilyenkor szokásos tiltakozó, felháborodott kommenteket. Nem baj. A baj az egyre nagyobb sötétség, ami körülvesz bennünket - meg a történelem tényeit.)

„A múltat végképp eltörölni
Rabszolga-had, indulj velünk!
A Föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!"

Az Internacionálét, a nemzetközi munkásmozgalom 1884-ben született himnuszát idézem, abból az alkalomból, hogy ma 99 éve kiáltották ki az első magyar munkásállamot, a Tanácsköztársaságot. A proletárdiktatúrát.fegyverbe!.jpg

Igen, diktatúra volt, nem hazudta magát demokráciának. Azt mondta - egy messianisztikus álom igézetében -, hogy megvalósítja azok uralmát, akik eddig elnyomottak voltak, kidönti sarkaiból a Földet, eltörli a múltat. Ha kell, akkor erőszakkal. Munkásoknak adja a gyárat, parasztoknak a földet, nyomortelepek lakóinak a belvárosi úri lakásokat. Erről elég keveset tudhat egy, az iskoláit az elmúlt húsz évben végző magyar ember - mindenképpen kevesebbet, mint, mondjuk, egy francia középiskolás az 1871-es Párizsi Kommünről vagy egy német Marxról vagy éppen Rosa Luxemburgról. A múltat sokféleképpen lehet eltörölni. Például úgy, hogy egy magát magyarnak és baloldalinak tartó újság, a Népszabadság, „elfelejt" megemlékezni az évfordulóról. (A mai, 2016. március 21-ei szám Fórum rovatában egy politológus, történész mégiscsak megemlékezik.)

A Tanácsköztársaságról, a proletárdiktatúráról sok mindent lehetne - kéne - elmondani, tudni. Azt például, hogy része volt az 1917-23-as európai forradalmi hullámnak; hogy folytatása volt a Kossuthra, Ady Endrére és Marxra egyaránt hivatkozó őszirózsás forradalomnak; hogy válasz volt az addig elképzelhetetlen emberveszteségeket és szenvedést okozó világháborúra; hogy akkor jórészt 30-as éveikben járó vezetői milyen naiv hittel vágtak bele a világmegváltásba. (Ajánlott irodalom a forradalomban részvevő Sinkó Ervin Optimisták című, művészileg gyenge, de fantasztikusan érdekes regénye.) Idézni lehetne akár a - méltatlanul - a mai magyar szélsőjobboldal hivatkozási pontjának tekintett Prohászka Ottokár püspököt, aki az első hetekben társadalmi igazságtételként üdvözölte a forradalmat és a tanácshatalommal való együttműködésre utasította egyházmegyéje papjait; vagy Szabó Dezsőt, aki minden ellenforradalmi írás betiltását követelte. Merthogy az élet bonyolult... Hány huszonéves magyar fiatal tudja, hogy a Tanácsköztársaság volt az egyetlen, amely fegyverrel szállt szembe az országot megszálló idegen hadseregekkel (amelyeknek aztán Horthy a hatalmát köszönhette)?

Lehet és kell beszélni a forradalom (valódi és vélt) ellenségeivel szemben meghirdetett és gyakorolt vörös terrorról. Nem elfeledkezve arról, hogy ezt egy olyan négy év - a „nagy háború" - előzte meg, amikor Európában milliók számára vált napi tapasztalattá, kitörölhetetlen élménnyé, hogy - szemben a Biblia tanításával - ölni nem bűn, hanem hazafias, sőt keresztényi kötelesség.

És természetesen ezekkel együtt kell beszélni a diktatúra hibáiról, bűneiről, tévedéseiről, ostobaságairól.  

Beszélni kell, emlékezni kell, tanulni kell - amíg még képesek vagyunk rá.

Szerző: rás  2018.03.21. 10:59 3 komment