Nincs sok kedvem ehhez a bejegyzéshez, a témához. No nem azért, mintha - sok Facebook-ismerőshöz hasonlóan - én is letargiába süllyednék, a baloldal (ugyan már!) végzetes kudarcát látnám Botka László visszalépésében. Valójában nincsenek érzelmeim az üggyel kapcsolatban. Lehet elemezgetni, hogy úgymond a páretelit fondorkodása, hogy árulók, meg hogy Fidesz-ügynökök, vagy éppen a jelölt alkalmatlansága, de ez tévedés, vagy legalábbis csak a felszín. A lényeg: ennek a pártnak már rég el kellett volna tűnnie, hogy valaha újabb esélye legyen Magyarországon a baloldalnak. Lehetett (volna) Botka személy szerint bármilyen meggyőző - nem volt az -, mondhatott bármilyen szépet, sokaknak tetsző demagógat ("Fizessenek a gazdagok!"), a pártnak, amelyet képvisel(t) nem volt már semmilyen hitele. Már csak a legelvakultabbak - sajnálom: a legbutábbak - gondolhatták baloldalinak, legfeljebb a kisebb rossznak tűnhetett Orbánék  gátlástalan bűnbandájához képest. De ez nem magával ragadó perspektíva. (És nem is olyan egyértelmű, hogy egy Gyurcsány vagy egy Mesterházy tényleg a kisebb rossz, plusz a színtelenek, arctalanok , antipolitikusok serege.)

Nem tudom, mi lesz most - mármint a tavaszi választásokig hátralévő hónapokban -, ki kivel fog össze, lesz-e újabb rövid lejáratú "megváltó" -, de ennek nincs is jelentősége, ez csak végjáték lesz, a halottnak állítólag egy darabig még nő a körme. Jövő áprilisban a Fidesz zeneszóval győz, és Magyarország tovább süllyed az autokrata rendszerbe. De ez a rendszer kiszámítható, belátható, millióknak a biztonság, sőt, az otthonosság érzetét nyújtja - én bármennyire utálom is. Egyet remélek: az MSZP-t végleg leírhatjuk, helyét behinthetjük sóval, hogy egyelőre még nem ismert arcok, nem ismert módon felépítsenek egy új, valóban baloldali pártot. Amely szükségképpen ellenzéki lesz ebben a globálisan neoliberális gazdasági-politikai térben. Mások pedig (Momentum?) felépítenek egy tisztességes, modern és demokratikus (jobbközép?) pártot, amely képes lesz a jövőbe vezetni az országot.

Vagy esetleg minden másképp lesz, de már az MSZP-nek nevezett izé nélkül.

Szerző: rás  2017.10.02. 20:09 40 komment

Címkék: politika MSZP Botka

Csányi Vilmos beszél a rádióban ember és kutya egészen kivételes kapcsolatáról. És nekem persze Máté jut eszembe, és megint van valami, amit most jobban értek.

Szerző: rás  2017.09.30. 19:22 Szólj hozzá!

Hajlamosak vagyunk a külföldi sajtóban megjelenő véleményeket – szerzőiket – orákulumnak tekinteni, már persze akkor, ha a saját meggyőződésünket támasztják alá. Ez lehet széles, nemzetközi látókör, meg lehet kisebbrendűségi komplexus, de lehet sima felületesség is. Az – eredetileg amerikai (tehát nyilván Soros által irányított[vigyázat,ez irónia volt!]), de európai, brüsszeli kiadással is rendelkező (aha, Soros-média!) Politico portált általában az ún. „balliberális” oldalon szokás idézni. A számomra mostanában elsődleges hírforrásként szolgáló hvg.hu a múlt héten innen vett át egy cikket, amely arról szól, hogy migránsügyben Orbán győzelemre áll az EU-ban (itt olvasható). 

A Politico cikke elmossa, hogy valójában Orbán véleménye – retorikája – vagy politikája áll-e győzelemre, pedig ez nagyon nem mindegy. Ahogy az sem, hogy a külföldnek (az EU-nak) szóló vagy a belföldi (propaganda-)politizálásról van-e szó. Nem ugyanaz. A látszat és a valóság különbsége mindössze. Ahogy a látszat és a valóság – óriási – különbsége, ha valaki azt hiszi, hogy olyan nyugat-európai országok, mint például Nagy-Britannia, Franciaország, Németország vagy, mondjuk, Svédország mai vezetői a migrációval kapcsolatos lényegi kérdésekben valaha is egyet fognak érteni (a mai) Orbánnal. (Az előbbi, megszorító zárójeles szócska arra utal, hogy szükség esetén Orbán persze kész lenne egész más dolgokat mondani.)

Itt most nem ismétlem meg, a brüsszeli portál – amúgy tekintélyes szakmai múlttal rendelkező – olasz újságírójának állításait, érveit – tessék elolvasni, a hvg.hu híven ismerteti –, inkább magáról a dologról, Orbán migrációval összefüggő politikájáról és politikai propagandájáról írnék.

A Charlie Hebdo elleni 2015. januári terrortámadás után jelent meg – az ismerjük el, nagyszerű politikai érzékkel rendelkező – Orbánnál az a retorika, ami a terrorizmust azonosítja az iszlamista terrorizmussal, s a terroristákat összemossa a az Ázsiából, Afrikából Európába irányuló bevándorlással. Ezt az orbáni propagandát nem zavarhatják a tények: vagyis az, hogy az utóbbi évek véres merényleteinek elkövetői, kevés kivétellel, másod-vagy harmadgenerációs bevándorlók; vagy hogy például Németországban – főleg annak keleti, ex-NDK-s részén – több támadás éri az „idegeneket”, mint a „bennszülötteket”. Az orbáni „összemosás”, vagyis a tudatos zavarkeltés fontos eleme a háborúk, üldözés elől menekülők összemosása az úgymond gazdasági bevándorlókkal, utóbbi kategóriát – tehát a jobb életre vágyókat vagy „egyszerűen” az éhínség elől menekülőket – eleve bűnözőnek tekintve.

A migrációnak, s ennek következtében több etnikumú, eltérő kultúrájú, vallású, szokású csoportokból álló társadalmak létrejöttének Nyugat-Európában bő félévszázados (folyamatos) múltja – és sokféle oka van. Az első a gyarmatbirodalmak felbomlása a 40-es évek végétől, aminek egyik eleme volt, hogy a volt gyarmattartók befolyásuk megőrzésére lényegében állampolgárságot adtak önállóvá válásuk után is valamilyen keretben (pl. brit Nemzetközösség, frankofón közösség) az egykori „anyaországhoz” kötődő afrikai, ázsiai, karibi területeik lakosainak. Így kerültek tömegesen Angliába indiaiak, pakisztániak, jamaikaiak stb., Franciaországba észak- és nyugat-afrikaiak, Hollandiába az Antillákról vagy Indonéziából származók, akik kétségtelenül jobb, gazdagabb életre vágytak. Ez a beáramlás találkozott a fejlett országok munkaerő-igényével (kezdetben elsősorban az alacsonyabb státuszú munkakörökben). Itt kapcsolódik a migráció-történetbe (Nyugat-) Németország, amely az 50-es évek végétől tömegesen hívott be olasz, portugál, török, görög, jugoszláv vendégmunkásokat – igaz, ezt akkor úgy képzelték, hogy a „vendégek” majd pár év múlva hazamennek, illetve rotálódnak. Mint tudjuk, nem így történt (illetve volt, hogy igen, pl. olaszok, görögök, de ez külön történet, mint ahogy az is, hogy a 90-es évek délszláv háborúi újabb migrációs – menekülő – hullámot indítottak el). Ez a munkaerőhiány generálta migráció kap újabb lökést – meghívást – Európa társadalmainak elöregedésével. A hülye nyugat-európaiak, úgy látszik, nem bíznak Orbán receptjében, tudniillik, hogy egyszerűen csak szólni kell a „fehér, keresztény” európaiaknak, hogy szüljék tele hazájukat meg a „keresztény Európát”. Kibocsátó oldalról pedig megjelentek az EU-taggá váló kelet-európaiak: Olaszországban három-négy éve még nem a szomáliaiak jelentettek gondot, hanem a románok (elsősorban a cigányok), és a Brexitre szavazó britek sem a muszlimoktól, araboktól, feketéktől akarják megvédeni országukat, hanem a „lengyel vízszerelőtől”.

És akkor jött az amerikai „demokrácia-export” kudarcos kísérlete, Irak lerohanása (hazug ürüggyel) meg az „arab tavasz”. Irak, Szíria, Líbia szétesése, az etnikai, vallási, törzsi erőszak elszabadulása nemcsak az adott országok szerencsétlen lakóit késztette menekülésre, hanem lényegében szabad utat nyitott az Afrika belsejéből bármilyen okból Európába – nem Magyarországra, hanem a gazdag országokba! – vágyók előtt. Erre a fejleményre az EU valóban nem volt felkészülve: a Bizottság 2010-ben még azon dolgozott, hogy munkaerő-toborzó irodákat nyisson Egyiptomban, Marokkóban, Tunéziában. (Nyilván már akkor a „Soros-terv” keretében.) A 2010-es jelentés lényegesnek minősítette a bevándorlók hozzájárulását az EU-országok gazdaságának növekedéséhez: a 2000-2005-ös időszakban a (2004-es kelet-európai csatlakozás előtti) EU-15-ökben a foglalkoztatottság bővülésének több mint egynegyedét ők tették ki, a GDP-növekedéséből 21 %-kal részesedtek. Ugyanakkor elsőrendű feladatnak nevezték meg a bevándorlók társadalmi integrálását. 7-8 évvel ezelőtt a negyedmilliót valamivel meghaladó volt a valamely EU-országban menedéket kérők évi száma; a legtöbben Afganisztánból, Oroszországból, Szerbiából, Irakból és Szomáliából érkeztek. Ugyancsak ez a jelentés számolt be arról, hogy 2009-ben kb. 570 ezerre saccolták az EU-27-ekben illegálisan („irregularly”) tartózkodó harmadik országbeliek számát, és abban az évben körülbelül 253 ezer ilyen embert utasítottak ki („returned”).

Az illegális bevándorlás megakadályozására, az EU-határainak – mindenekelőtt az akkor legveszélyeztetettebb görög-török szárazföldi határ – megerősítésére hozott intézkedések (is) ösztönözték az embercsempészek tevékenységét, a Kadhafi-rendszer megdöntése után a líbiai állam széthullása pedig új utat nyitott meg számukra Olaszország felé.

Eddig a történelem, és már kezd nagyon hosszú lenni ez a bejegyzés. Mindjárt abbahagyom.

*

Aztán jött a 2015-ös, minden korábbinál nagyobb menekülthullám, a balkáni, rajtunk keresztül vezető folyosóval az áhított nyugat-európai célországok felé – a kutya se akart nálunk maradni. Hogy Orbán hogyan használta ezt fel cinikusan és kegyetlenül saját ellenségképző propagandája számára, arról itt írtam, egy nappal azelőtt, hogy Merkel megnyitotta Németországot a Keleti előtt összegyűjtött ezrek előtt. Meg azok előtt a tízezrek előtt, akiket a következő hetekben Orbánék bármifajta ellenőrzés, kötelező regisztráció nélkül – most már budapesti kitérő nélkül – rázúdítottak Ausztriára. Így „védtük meg” Európát. Aztán jött a kerítés. 2015 elején Orbán még elutasította a közös európai bevándorlás-politikát, néhány hónappal később viszont éppen a közös európai fellépés hiányával indokolta a kerítésépítést. Az azt kísérő undorító propagandakampányt, népszavazásosditól, már nem kellett indokolni, a világ dolgaiban tájékozatlan, de az idegenekkel szemben hagyományosan bizalmatlan, xenofób, néha kifejezetten rasszista magyar közvélemény – bocsánat, csak a többség, sajnálatosan nagy többség – vevő volt rá.

*

Egy régi bölcsesség szerint, ha ketten ugyanazt mondják, az nem feltétlenül ugyanaz. A Politico cikkírója abból indul ki, hogy most már nemcsak Orbán, hanem a 2015-ben őt elítélő nyugat-európai politikusok is az illegális migráció megakadályozásáról, az EU határainak, határvédelmének megerősítéséről, és a menedékkérők, bevándorolni kívánók Európán kívüli megszűréséről beszélnek. Merkel továbbra is indokoltnak tartja, hogy 2015-ben a humanitárius szempontok alapján döntött és megnyitotta Németország határait, de a katasztrófaveszély elhárítása után ma már ő is a szigorúbb menekült- és migrációs politika szükségességét hangsúlyozza. És ma már mindenki látja, hogy újra kell gondolni a bevándorlók társadalmi integrációját célzó lépéseket.

De: Orbánnal ellentétben nincs felelős pozícióban lévő nyugat-európai politikus, aki etnikai, kulturális homogenitásról, a „keresztény Európa” megvédéséről szónokolna, és arról delirálna, hogy „családpolitikával” (és most ne beszéljünk arról, hogy milyen nyomorúságos helyzetben vannak Magyarországon családok százezrei, amelyeket „nem hasznosként” leírt az orbáni rendszer!) ki lehet majd váltani a bevándorló munkaerőt…

Szerző: rás  2017.09.18. 21:51 5 komment

Címkék: migráció Orbán Politico

A kormány készen áll a keresztény Magyarország megvédésére - mondta ma délelőtt Orbán Viktor. Keresztény Magyarország pedig nincs, ez blöff - mondom én (is).

Minden felmérés szerint a magyar lakosságnak csak kisebb része vallásos, s - mint tudjuk -, ők se mind keresztények. Továbbá: Magyarországon a 19. század végén megtörtént az állam és az egyház szétválasztása, a mai Európában pedig evidencia a világnézetileg semleges állam. Akár tetszik ez Orbán Viktornak, akár nem. Mármint a mai Orbánnak, hiszen 25 évvel ezelőtt még ő is egészen mást mondott és gondolt. (Ma már nyilvánvalóan nem gondol semmit, a hatalmon kívül.)

Nem keresztény Magyarországon (pláne nem egy Orbán-féle "keresztény" Magyarországon) szeretnék élni, hanem egy olyan Magyarországon, ahol keresztény, zsidó, muszlim, krisnás, buddhista és vallástalan, ateista egyaránt jól érzi magát, szabadon vallhatja meg gondolatait.

Az Orbán által mintának tekintett Horthy-korszak kormányzatában még nem Semjén Zsolt kaliberű figurák jelenítették meg a politikai kereszténységet, de: "keresztény kurzus keresztények nélkül", írta naplójába a 20-as évek végén Prohászka Ottokár püspök, 1920-22-ben még a Keresztény Nemzeti Egyesülés nevű kormánypárt elnöke.

"Patkánykurzus" - írta Szabó Dezső.

Szerző: rás  2017.09.16. 15:35 19 komment

Állítólag a "Hallgatag Hercegként" is emlegetett Orániai Vilmostól (1533-1584) származik, én ma egy 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténész, esszéista, Veress Dániel levelében találtam:

A vállalkozáshoz nem kell remény, a kitartáshoz nem kell siker.

Ennyi. És ennyi volt a "Napi" sorozat is, mert - mint azt előre sejtettem - nem tudom tartani a "minden napra egy tojást" tempót. Ehhez egyébként semmi köze a fenti idézethez, Ezentúl is megszólalok, ha van közlendőm. Lectori salutem!

Szerző: rás  2017.09.13. 23:39 3 komment

Címkék: blog Veress Dániel

Zavarbaejtő meg rabul ejtő regény. Első megközelítésben egy 15-16. századi szent ember - sztarec - története, de valójában időn és téren túli kalandozás emberi sorsok és kapcsolatok között; szerelem, történelem, filozófia és misztikum elegye. Mozaik és órási freskó. Három részlet:

Furcsa dolgot mondok neked. Egyre inkább úgy érzem, hogy idő nincs. A világon minden az időn kívül létezik, különben hogyan ismerhetném a még meg nem történt jövőt. Úgy gondolom, Isten kegyelméből adatott nekünk az idő, hogy ne zavarodjunk össze, mert az ember tudata nem tud egyszerre magába fogadni egyidejűleg minden eseményt.. A gyengeségünk miatt vagyunk időbe zárva.

   Vagyis szerinted a világvége már folyamatban van, kérdezte Arszenyij.

    Nem zárom ki ezt a lehetőséget. Hisz megtörténik az egyes emberek halála, ez talán nem személyes világvége? Végtére is a világtörténelem csak a személyes történet része.

*

Nem, szenvedett a magánytól, mert nem érezte úgy, hogy elhagyták az emberek. Érzése szerint itt volt mindenki, akivel valaha is találkozott. Tovább élték a maguk csendes életét a lelkében, függetlenül attól, hogy átköltöztek-e már a másvilágra, vagy még mindig életben voltak. Emlékezett minden szavukra, a hanghordozásukra és a mozdulataikra. Régi szavaikból új szavak születtek, kölcsönhatásba kerültek későbbi eseményekkel és Laurosz szavaival. A maga teljes sokszínűségében folytatódott az élet.

*

És a könyv utolsó mondatai, abból a jelenetből, amikor Laurosz holttestét - végakaratának megfelelően lábára kötelet kötve vonszolják át a mezőn.

A menet legvégén látható egy danzigi kereskedő, Siegfried, aki üzleti ügyben járt itt, és Averkij, a kovács, aki szégyellte azt, amit tett.

    Micsoda népség vagytok, mondta Siegfried. Ez az ember gyógyít benneteket, nektek szenteli az egész életét, ti meg egész életében kínozzátok. Amikor pedig meghal, kötelet köttök a lábára, elvonszoljátok, és közben hullik a könnyetek.

   Már egy éve és nyolc hónapja élsz ezen a földön, feleli Averkij, a kovács, és még semmit sem értettél meg belőle.

   És ti értitek, kérdezi Siegfried.

   Mi? A kovács elgondolkodva nézi Siegfriedet. Naná, hogy mi se értjük.

***

Persze rögtön eszembe jutott Tyutcsev híres - hátborzongató - verse, az Oroszország:

Умом Россию не понять
Аршином общим не измерить
У ней особенная стать.
В Россию можно только верить.

Oroszhont ész nem éri fel,
És puszta rőf hiába méri:
Ő más mértéket érdemel –
Oroszhont hinni kell. Megéri. (Galgóczy Árpád ford.)

(Megjegyzés: az orosz eredetiben nincs ott, hogy "megéri".)

Szerző: rás  2017.09.09. 19:53 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom orosz kultúra Tyutcsev Vodolazkin

Hajdanában a Freeblogon vágyott kiváltság volt megjelenni az Anna szerkesztette főoldalon. Néha megesett velem, ezt általában Máté jelentette nekem, s ilyenkor büszkeség töltötte el blogger-lelkemet. Aztán megszűnt a Freeblog, és én átköltöztem a blog.hu-ra, nem tudva, hogy ez az indexhez tartozik. Sohase szerettem az indexet, mert más a véleményem az újságírásról, utálom a bulvárt. Mire rájöttem, már nem vállaltam újabb költözést. Kb. évente kétszer a blog-hu szerkesztőjének a figyelmét felkelti valamely írásom, kiteszi a főoldalra, s ilyenkor akár százszorosára is megnő a ras2 blog látogatottsága. Két éve ennek köszönhetően kellett megválnom egy önkéntes munkától: egy roma srác mentorálásával elszenvedett fiaskómról Kudarc címmel írtam bejegyzést, amely aztán az index blogoldalán "A felzárkóztatás tökéletes kudarca" címmel jelent meg, ami persze már egészen mást jelent. Vonzotta is az olvasókat, bőszen cigányoztak a kommentekben. S bár természetesen nem írtam meg, hogy hol történt a dolog, és nem írtam le a srác nevét, a tanoda főnökasszonyának ez ürügyül szolgált az azonnali kirúgásomhoz. 

Tegnap délelőtt egy újabb - ezúttal politikai témájú - bejegyzésem került ki néhány órára a főoldalra. 3800 letöltésnél tartok és 87 kommentnél. Utóbbiakból mindössze kettő az én reagálásom, a maradék 85 legalább kétharmada viszont egymást mocskoló, komcsizó és fityiszező trollok megnyilvánulása. Semmi okom örömre, büszkeségre. 

Szerző: rás  2017.09.06. 18:21 10 komment

Címkék: blog index trollok

Mottó: A morbid anekdota szerint 1938-ban a Bécsbe bevonuló Hitlert ezzel üdvözölték a zsidók: „Heraus mit uns!” (Ki velünk!)

Kínos látnom, ahogy baloldali, liberális, „balliberális” ismerőseim Facebook-bejegyzésekben, kommentekben okádnak tüzet-vizet a Momentumra, mondván, a Fidesz-segédcsapata, Orbán hatalomban maradását segíti az ellenzéki összefogás elutasításával. Ennek „bizonyítéka” a visszatérő vád, hogy semmit nem mondanak a politikai céljaikról – ami persze nem igaz, csak el kéne látogatni a momentum.hu-ra vagy megnézni hetenként jelentkező vlogjukat, az XYZ-t

Utóbbi egyébként kulcs ahhoz, hogy miért utáljuk – utálják – a Momentumot. Az Y és Z generációt, a 80-as, 90-es években születetteket, vagyis a rendszerváltás után szocializálódottakat képviselik, nem pedig minket, akik gondolkodásunkban, reflexeinkben az előző rendszerhez – és az előző rendszerben gyökerező rendszerváltáshoz – kötődünk. A momentumos fiatalok őszintén – ha tetszik: gátlástalanul – hirdetik, hogy túl akarnak lépni rajtunk, a rögeszméinken, az ideológiáinkon, barikádjainkon és árkainkon, az egész világunkon. Normális, élhető országot akarnak. Túllépni e mai kocsmán…

Tavasszal elég sok tüntetésen vettem részt, és hatalmas élményt jelentett a fiatalok tömeges megjelenése, hogy már nem (csak) ugyanazokat – az elvtársaimat: komcsikat, szocikat, liberálisokat stb. – látom, mint az elmúlt években, sőt, már mondhatom: évtizedekben.

A Momentum nyilvánvalóan nem elsősorban a jövő évi választásokra „gyúr”, bármennyire is sajnálatos ez számomra, a korosztályom számára, akik nagyon nem szeretnénk Orbanisztánban búcsúzni az élettől. Ők ráérnek. És sajnos igazuk van, amikor azt mondják, nem Orbánék leváltása a cél – ez nem lehet öncél –, hanem a jövő felépítése, egy élhető Magyarország megteremtése. Ezért utasítják el azt a választási összefogást, amelyben az esetleg résztvevő pártok – a (kétesen) szociáldemokrata MSZP-től a liberális DK-n át a konzervatív MoMa-ig – kizárólag Orbán eltávolításában értenek egyet, de aligha lennének képesek együtt kormányozni. Plusz, hogy olyanokkal kéne összefogni, akiket elsőrendű felelősség terhel az elmúlt több mint negyedszázad kudarcaiért, nem utolsósorban az Orbán-banda hatalomra jutásáért. Azt mondják – azt remélik – ezek a fiatalok, hogy a saját, egyelőre a politikán kívül álló, korosztályukat is felrázva, mozgósítva a jövendő Magyarország vízióját kell megfogalmazni, és ennek jegyében, érdekében lehet majd a francba küldeni Orbánékat. A hangsúly a vízión, a jövőképen van, ami igencsak eltér, mondjuk, a világról negyedszázada semmit nem gondoló, „pragmatikusan” sodródó MSZP politizálásától.

A Momentum ugyanakkor azt is mondja, hogy kész az együttműködésre konkrét kérdésekben, ennek jegyében van ott a Gulyás Márton által életre hívott Közös Ország Mozgalom Agórájában, egy új választási rendszer/törvény kidolgozásának kísérletén. Mindenki tudja, hogy a Fidesz uralta Országgyűlés megtárgyalni se lesz hajlandó egy, az újabb kétharmadukat veszélyeztető választási törtvényt. De Gulyásék is a jövőnek dolgoznak: mozgalmat építenek.

Boldog volnék, ha tavasszal elzavar(hat)nánk Orbánékat, de nem hiszek ennek esélyében; szkeptikussá tesz a múlt és a belőle kinőtt jelen, ezzel a „demokratikus ellenzékkel”. És nagyon kellemetlen (understatement) azt látni, hogy egyelőre a Jobbiknak van reálisabb esélye a váltásra – szerencsére nekik se túl nagy. Egyáltalán nem mellesleg: Gulyás Marciék a Jobbikot (meg a Fideszt) is meghívták az Agórába. Elvégre közös országot akarnak. Akarunk. Akarunk?

Szerző: rás  2017.09.04. 21:37 87 komment

"Az írott szó rendbe teszi a világot. Megállítja az áramlását. Nem hagyja, hogy szétmaszatolódjanak a fogalmak... Történjék később bármi, ha leírták a szót, az már megvalósult." (Vodolazkin: Laurosz)

Szerző: rás  2017.09.04. 20:17 Szólj hozzá!

Már rég nem nosztalgiázom egykor szeretett munkahelyem, a Magyar Rádió után. Ma mégis. A Rádióújságot (MTV Részletes, természetesen) böngésztem, és belebotlottam egy szerkesztő-műsorvezető nevébe. Talán 1988 lehetett, ő ifjú munkatársa az Irodalmi Osztálynak, én műsorigazgató-helyettes. Karácsonyra készített, 25-30 perces műsorát hallgattuk le. (Ez a "dolog", a lehallgatás, amelyen kiemelt fontosságú műsorok átvételénél nemcsak az adott műsorosztály illetékese, hanem a Műsorigazgatóság képviselője is jelen volt, nyilván a cenzúra egyfajta maradványa volt.) Egy kollégám fanyalogva a hibákat - esztétikai hibákat - kezdte sorolni, mire én azt mondtam: "Először is szögezzük le, hogy ez egy gyönyörű műsor." A nálam 10-15 évvel fiatalabb sráccal - az említett műsor készítőjével - aztán egyszer-kétszer együtt fröccsöztünk-dumáltunk a közeli kocsmában. Világos volt, hogy némileg máshonnan nézzük, másként látjuk a világot, de ez nem akadálya, inkább ösztönzője volt a jóízű beszélgetéseknek. Snitt. Aztán én távoztam a Műsorigazgatóságról, évekkel később a Rádióból is. Bő egy évtizeddel első találkozásunk után, amikor megpróbáltam műsorkészítőként visszatérni a Rádióba, nála is próbálkoztam, belpolitikai rovat- vagy szerkesztőségvezető volt, már nem emlékszem a pontos titulusára. Az első telefonhívásra fogadott, kedvesen, készségesen, és azonnal felemlítette azt a bizonyos - általam már elfeledett - műsorátvételt, és a véleményemet. Megígérte, hogy segít. Soha többé nem jelentkezett (én egyébként akkoriban, s még egy jó ideig félévenként hosszabbított szerződéssel, részmunkaidősként, adminisztratív munkakörben dolgozhattam a Rádióban, aztán 2001 őszén ez is megszűnt), azóta se beszéltünk egymással. Az utóbbi másfél évtizedben ritkán fordult elő, hogy belehallgattam a Kossuth Rádióba, de néhányszor "belefutottam" műsorába, megszólalásába. Pillanatok alatt eltekertem, kikapcsoltam a készüléket. Semmi közünk többé egymáshoz, ég és föld a "hallható" világszemléletünk, s ma elképzelhetetlennek tartom, hogy leülnénk fröccsözni... Nincs ez jól így.

Szerző: rás  2017.09.03. 12:15 Szólj hozzá!

Címkék: Magyar Rádió