2012 nyár volt, kint szörnyű forróság, idebent egy kicsit enyhítette a szenvedést a klíma. De mindezzel mit sem törődtem, mert valójában nyáron nem 2012-ben voltam Budapesten, hanem ugyanitt 1960-61-ben, meg ötvenhatban a Gláznernél, aztán Berlin-Dahlemben, ahol Von der Schuer náci…

Szerző: rás  2012.10.27. 19:58 5 komment

Címkék: nádas péter platen

Párbeszéd: Két személynek egymással való beszélgetése, társalgása. (A magyar nyelv értelmező szótára.) Egyszerű, mindennapi dolog, és csak a (valószínűleg hosszúra sikeredő) bejegyzés végén derül majd ki, hogyan jutott eszembe a téma. Addig azonban – szokás szerint – sokfelé elágazik majd a szöveg.…

Szerző: rás  2012.03.26. 13:13 Szólj hozzá!

Címkék: film kosztolányi blogom molnár ferenc buber tabi lászló platen csoór gáspár dialógus békecsoport herskó

Majd’ egy évvel ezelőtt már lelkendeztem (itt), hogy milyen jó és érdekes Bécsbe – múzeumba, kiállításra meg csak úgy – járni. Megint voltunk; négy nap, hat nyolc kiállítás, kirándulás Klosterneuburgba, csámborgás a városban és rituális záróaktusként Sacher-torta a…

Szerző: rás  2010.11.05. 23:18 19 komment

Címkék: picasso trockij rivera kahlo man ray platen bíró mihály modotti

„Megpróbálunk őszinte beszámolót írni, és szerkesztői kommentár nélkül megörökíteni azt, amit látunk és hallunk, semmiféle következtetést nem vonva le olyan dolgokból, amelyeket nem ismerünk kellőképpen." John Steinbeck fogalmazza meg e szavakkal Robert…

Szerző: rás  2009.10.30. 22:51 9 komment

Címkék: szovjetunió capa steinbeck platen

  Több okom is van, hogy erről írjak. Mostanában láttam a Capa-kiállítást; Platen, akinek, mint tudjuk, hétfőn lesz a születésnapja - Isten éltesse! - nagyon érdekes fotótörténeti sorozatot kezdett; és láttam egy meghatóan szép fényképet (erről még majd a végén). * „Hogy az a túlexponált…

Szerző: rás  2009.10.03. 07:00 8 komment

Címkék: család örkény antonioni bródy sontag platen

A legújabb láncblogjáték (blogláncjáték? blogjátéklánc?) keretében drc felszólított, hogy nevezzek meg öt könyvet a tavaly olvasottak közül. Nem szeretem igazán ezeket a láncjátékokat („küldd tovább, és nagy szerencse ér, de ha nem, akkor lebegjen előtted a kirgizisztani…

Szerző: rás  2009.01.04. 11:01 6 komment

Címkék: blogok könyvek kundera benn mccarthy drc jerofejev ulickaja platen 979

Aki 1975-ben született az idén lép(ett) a „krisztusi korba". Életkoromat (sok) és felekezetemet (nincs) tekintve abszolút kívülállóként eltöprengtem e kifejezés jelentésén: a szenvedésről vagy a megváltásról van szó? Vagyis jó-e az, ha valaki 33 éves. Mit jelent a…

Szerző: rás  2008.10.03. 21:47 27 komment

Címkék: platen páral rocky horror

A játékot üveggolyóként kaptam a jel3 blog írójától, s így is gurítom tovább három kreatív blogger barátomnak: drc-nek, Platennek és Thomasnak. A feladat: egy szabadon választott rendszert felépíteni az ábécé összes betűjével. Én József Attila-sorokat keresgéltem, s nagy…

Szerző: rás  2008.08.22. 22:41 6 komment

Címkék: játék józsef attila thomas drc jel3 platen

süti beállítások módosítása