Majakovszkij-Rodcsenko: cuclireklámA Pravda 1924. március 30-i számában olvasható az alábbi hír: A Mosszelprom megrendelésére Majakovszkij és Rodcsenko új cukorkacsomagoló papírhoz készít képeket és agitációs verseket. A tervezett sorozat: A forradalom vezérei, Iparosítás, Vörös Moszkva. Ez a cukorkafajta leginkább vidéken népszerű. Nemcsak a kétsoros versikék jelzik a kezdeményezés agitációs jelentőségét, hanem az is, hogy a korábbi cukorkaneveket és képecskéket olyanok váltják fel, amelyek világosan kifejezik a szovjet köztársaság forradalmi-iparosítási törekvéseit. Mert a tömegek ízlését nemcsak - mondjuk - Puskin alakítja, hanem a tapétaminta és a cukorkacsomagoló papír is."

Abból az alkalomból idézem ezt, hogy porosz barátom, Platen, nagy fába vágta blogfejszéjét: tolmácsolni próbálja azt a csodálkozást, amit (egy német újságcikk nyomán) egy számára ismeretlen világ, a pravoszláv és bolsevik hagyományokon egyaránt nyugvó - dehogy nyugvó: forrongó - Moszkva, általában az oroszok és a 20-21. századi orosz kultúra keltett benne.

Könyvek - a tudás minden területe!Alekszandr Rodcsenko (1891-1956) annak a fiatal szovjet művészcsoportnak volt a tagja, amely a forradalom teremtette új világban a mindennapi élet gyakorlatában akart valami újjal, hasznossal fellépni. Műveikben nem ábrázolni, hanem tervezni akartak, terveket készíteni az új építéshez. A művészet lényegét a technikában vélték megtalálni. Radikálisan vett részt Rodcsenko is abban a munkában, amelynek a művészet fogalmi újradefiniálása volt a célja. És megállapította: „a művészet teremtése többé nem lehet egyéni, csakis kollektív, politikai és tudományos cselekedet". A Rodcsenko vezette szovjet művészcsoport használta először a „konstruktivista" kifejezést. A művész a századelő avantgárd szellemében igen sokoldalú életművet hagyott hátra. Festőként, grafikusként, fotóművészként, belsőépítészként, plakáttervezőként és formatervezőként egyaránt a legjobbak között tartják számon. Fotóművészként szakított a fényképezőgép korábbi szemtől szembeni látószögével, és a tárgyakat alulról vagy éppen felülről, különböző szögekből nézve fotografálta. A politika is hamar ráérzett az így készített fotók propagandaerejére. De mellőztetését is éppen egy ilyen propagandakép, az Úttörőlány bírálatával indokolták meg, mondván, a szovjet embernek nem az égben, hanem a földön kell keresnie a jövőt. Mindez 1930-ban történt, akkor, amikor a megszilárdult szovjet hatalomnak már elege lett a modern művészekből.Rodcsenko: Pionyerka

Platen a szovjet-orosz művészetet és művészetpolitikát abból kiindulva próbálja megérteni és magyarázni, amit ismer: analógiaként a német kultúrát és a náci kultúrpolitikát használja. Nem belemenve most a szokásos (és sok szempontból indokolt), a fasizmust és a bolsevizmust összemosó totalitarizmus-elmélet vitatásába, tárgyunkkal kapcsolatban egy lényegi különbségre hívom fel a figyelmet: míg a nácizmus első pillanattól csak propagandaeszköznek, a politika szolgálójának tekintette a művészetet, ez a Szovjetunióban csak a sztálini diktatúra teljes kiépülése után, a 30-as években következett be. Az 1917-es bolsevik forradalmat követő évtized a művészeti élet hihetetlen gazdagságát, mindenféle irányzat burjánzását hozta. Mi több: az avantgárd írók, festők, színházi rendezők a világ egységében hittek: művészet és politika összefonódása számukra azt jelentette, hogy ők - és bárki, aki híve az új eszméknek, és persze csakis azok, merthogy az avantgárd mindig intranzigens! - is formálhatják a politikát. Egy-másfél évtized, aztán kiderült, hogy tévedtek; elhallgattatták, emigrációba küldték, vagy megölték őket. Hogy a ez a végkimenetel a döntő vagy a történelmi pillanatra felcsillanó remény - az antropológiai optimizmus materializálódása -, ezt ki-ki döntse el magában.

Rodcsenko képgaléria: http://tinyurl.com/55fkzr

Szerző: rás  2008.08.01. 11:29 2 komment

Címkék: blog rodcsenko avantgárd művészet művészetpolitika

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr94928942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_31312 2008.08.01. 16:01:04

Először is, köszönöm, hogy egy sorba kerültem Rodcsenkoval (azért nem fogom elbízni magam) és hogy megírtad ezt a bejegyzést. Helyes az a megállapítás, hogy a fasizmus propagandaeszköznek tekintette a művészetet. A fasizmusban hívő német művészek különben jellemző módon elitisták voltak (Benn, Spengler).

Ismeretlen_32012 2008.08.02. 19:33:25

Namostitta beájuláson kívül képtelen vagyok bármiféle véleményre. Mentségemre: előre jeleztem. :) Szovjet-Oroszország legizgalmasabb és legreménytelibb évtizede volt a huszas évek. Aztán Jeszenyin, majd Majakovszkij öngyilkossága jelezte, hogy valami nem kerek. Pedig máshonnan jöttek, és máshova tartottak, de megérezték az elkövetkezendő időszak tragédiáját.