... és Eduardo apja. Egy hete Kepes András új műsorában ismét találkozhattunk Rózsa-Flores Eduardóval, a délszláv háború egykori horvát ezredesével, költővel, nemzetközi szabadságharcossal. Egy 48 éves magyar-bolíviai (momentán iszlám) férfival, aki még mindig az identitását keresi - és soha nem fogja megtalálni. Sokan ismerhetik mint a Chico című film főszereplőjét. Aki nem látta, nem ismeri, de érdekli, olvashatja a blogját - vagy éppen szélsőjobboldali portálokon megjelenő írásait (ez utóbbiakat nem reklámozom). Eduardót kamaszkorában ismertem meg, ha most találkoznánk, valószínűleg kedvesen egymásra mosolyognánk, kezet fognánk, de aligha tudnánk két mondatot is beszélgetni egymással. Sajnálom.

És nem is róla akarok írni, hanem az apjáról, aki valószínűleg az egyik utolsó klasszikus kommunista világforradalmár volt. És nem mellesleg művész - a 60-as években a bolíviai drámairodalom megújítója, szinte megteremtője, a Santa Cruz-i Képzőművészeti Főiskola megalapítója, igazgatója. Valamint az élet örömeit - étel, ital, nők, baráti társaság és munka - élvező EMBER.

Rózsa Gyuri 1923-ban született, magyar zsidó apától és osztrák anyától. Apját '45 januárjában a Dunába lőtték, s talán ez az életrajzi adalék is elég lenne ahhoz, hogy Gyuri kommunistává váljon, de úgy tudom, ez már korábban megtörtént. A felszabadulás (igen, felszabadulás) évében diplomázott a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, 1946-ban pedig párizsi ösztöndíjat kapott. Tanult, festett, jól érezte magát a párizsi művészvilágban, s mire letelt az ösztöndíj, itthon diktatúra lett. Amikor 1949-ben, a Rajk-per elleni tiltakozásul Károlyi Mihály lemondott párizsi nagyköveti tisztéről, sokakkal együtt úgy döntött, hogy nem tér haza. 1952-ben egy francia csoport tagjaként Bolíviába utazott az Andok vidékének népművészetét tanulmányozni. Ottragadt. Santa Cruzban megismerkedett egy spanyol származású lánnyal, akinek szülei a polgárháború után menekültek Dél-Amerikába. Feleségül vette, és két gyerekük született Eduardo és Silvia. Gyuri bolíviai lett.

Eduardo egy interjúban így emlékezett apjára, és saját gyerekkorára:

1958-ban megismerte édesanyámat, barátoknál, egy "bulin" megtetszettek egymásnak, 1959-ben összeházasodtak. A kalandok akkor kezdődtek, mikor kiderült, édesapám mélységesen baloldali, nem otthonülő típus, bohém, ám elkötelezett ember. Pláne a dél-amerikai viszonyok között ezek a tulajdonságok felerősödtek.
...A gyermekkorom mozgalmas volt, a ciszterekhez jártam iskolába. Kommunista apám azt akarta, hogy egyházi iskolába járjak. A mélységesen katolikus édesanyám pedig nem. Szerinte a gyerek járjon az államiba, ismerje meg a valóságot. Az egyházi iskola... elit iskolának számított, édesanyám - aki történelmet és földrajzot tanított - pedagógusként szociálisan végtelenül elkötelezett. Ami nem azt jelentette, hogy baloldali.
Édesapám a Bolíviai Nemzeti Színház alapítója, vele kezdődött a színházi élet Bolíviában, ahol egy színdarab bemutatója politikai cselekedetnek számított. Az első bemutatott darabot édesapám írta. Be is tiltották. Letartóztatták, a diákok sztrájkoltak, hogy engedjék ki a börtönből. A gyerekkorom erről szól, hogy hol van apám, hol nincs apám. Sokszor előfordult, hogy hónapokig "kitelepítették" az otthonából. De csak őt, a családját nem. Amikor bujkálni kényszerült, akkor mindig papok mentették az életét. - Van olyan templom, ahol az ő freskói díszítik a falakat - Bolíviában az első képzőművészeti főiskola is az ő nevéhez fűződik. 1971-ben már a bolíviai egyetem rektora (lánya szerint az általa alapított Santa Cruz-i Képzőművészeti Főiskola igazgatója - Rás megj.) volt, amikor kitört a puccs, neki Chilébe kellett menekülnie, mi pár hónappal később mentünk utána.

Bolíviainak lenni azt is jelentette, hogy Gyuri - ekkor már Jorge Rózsa (nevében a hosszú ó-t megtartotta) a kontinens talán legszegényebb országának volt a polgára. A 60-as években hol jobb-, hol baloldali katonatisztek ragadták magukhoz a hatalmat, ha pedig éppen választott civil politikus ült az elnöki székben, azt a reménytelen gazdasági helyzet, s az amiatti népi elégedetlenség, sztrájkmozgalom előbb-utóbb elsöpörte. Nem véletlen, hogy Che Guevara 1966-ban Bolíviát választotta egy általa megálmodott dél-amerikai forradalom kiindulópontjául.

Gyuri bekapcsolódott a baloldali, kommunista és szakszervezeti mozgalomba - hogy konkrétan mit csinált, nem tudom; valószínűleg beszélt, írt, tanított, lázított mindenfajta társadalmi igazságtalanság, megaláztatás, a kizsákmányolás, a szegénység, a diktatúra ellen.** 1971-ben történetesen egy, az előző évtizedekben megismertnél is keményebb, szélsőjobboldali diktatúra jött, Hugo Banzer tábornok uralmával. Banzer puccsa egyébként éppen Santa Cruzból indult,  ahol Gyuri élt, dolgozott, agitált. Jól ismerték, az elsők között tartóztatták le, kivégzés várt rá, de sikerült megszöknie. Chilébe ment - a családja utána -, ahol ekkoriban Salvador Allende baloldali kormánya volt hatalmon. De nem sokáig. 1973 szeptemberében az amerikaiak által támogatott Pinochet tábornok katonai puccsa megdöntötte a Népi Egység kormányát, s Allendével együtt sok ezer baloldali embert öltek meg. Rózsának megint menekülnie kellett. Svédországon keresztül 1974-ben tért vissza Magyarországra - bolíviai családjával. A 80-as években a Magyar Rádió Latin-Amerikába sugárzott, spanyol nyelvű adásánál dolgozott, itt voltunk kollégák - és talán mondhatom, barátok. Tiszteltem, szerettem - és csodáltam kimeríthetetlen energiáját, optimizmusát.

A rendszerváltásba belebetegedett, s azt hiszem, akkor adta föl végleg, amikor fia - akitől a kommunista világforradalomért vívott harc folytatását várta - önkéntesként beállt a Jugoszláviából való kiválásért harcoló horvátokhoz. „Fasiszta lett a fiam, fasiszta lett a fiam" - jajgatott. Elhatározta, hogy „hazatér" Bolíviába (ahol ekkor már ismét parlamentáris rendszer volt, erős baloldallal). 1994-ben, történetesen a magyar „baloldal", az MSZP választási győzelme után távozott. Megint Eduardót idézem:

„A választások után ... mondtam: apu, most már visszajöttek a tieid, mért akarsz elmenni? Addigra én már teljesen eltávolodtam - legalábbis politikai értelemben - a tőle kapott 'mintától', majdnem szakítottunk is emiatt. De erkölcsileg mind a mai napig példaképemnek tekintem. Apám erre azt válaszolta: Annak idején a sztálinistákhoz nem volt közöm, most meg ezekhez a merkantilista baloldaliakhoz nincsen közöm. 71 évesen összecsomagolt, édesanyámmal visszament Dél-Amerikába."

1997-ben, egy nappal 75. születésnapja előtt halt meg Santa Cruzban.

A bejegyzést díszítő képeket Santa Cruzban élő újságíró lányának, Silviának a blogjáról szedtem le.

* A század a 20., a cím pedig utalás Déry Tibor egykori publicisztikai sorozatára.

** Eduardo egy most megjelent interjúban a következőt mondja apja tevékenységéről:  Az édesapámat kizárták a bolíviai kommunista pártból a gerillaharcban folytatott tevékenysége miatt. A logisztikai munkákban segítette Ernesto Guevara bolíviai szabadcsapatát. Amikor Monje, a kommunista párt akkori első titkára moszkvai utasításra visszamondta a gerilláknak már megígért segítséget, a szabad csapatot sorsukra hagyta. Szervezett utóvédek nélkül sodródtak. Ekkor néhányan, köztük az édesapám is, ellenszegültek ennek a vérlázító, undorító döntésnek, és Chilébe menekítették a kevés gerilla túlélőt.

Szerző: rás  2008.10.22. 08:00 15 komment

Címkék: bolívia eduardo jorge rózsa

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr324928975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas 2008.10.23. 08:00:14

Köszönet a posztért. Tudtam erről a Rózsa gyerekről, de sosem ástam a mélyére a sztorijának, annyira nem érdekelt. Most, hogy beleolvastam a blogjába, talán még kevésbé érdekel. Pontosan mondod, hogy egy identitását kereső, és azt soha meg nem találó kallódó (értéktelen?) emberkéről van szó. (Viszont felkeltetted érdeklődésemet az apja iránt, és irigységemet, hogy ismerhetted.:) )

Eduardo Rózsa Flores · http://eduardorozsaflores.blogspot.com 2008.10.24. 15:01:22

Udv Kedves A., orulok, hogy lattad a Kepes Andris filmjet, annak kevesbe, hogy szerinted: aligha tudnánk két mondatot is beszélgetni egymással...en is sajnalom...Ugy latszik, mikozben a vilag valtozik, es megint nem jo iranyba, ti ott, a kis-Magyarorszagi pocsolyaban ebbol semmit nem veszitek eszre. Thomas-nak uzenem: az utokor donti majd el igazan cselekedeteink vegso erteket, mi-ki a kallodo, mi-ki az ertektelen? Ugyan...Ossze lehet vetni mar most teljesitmenyeinket. Thomas-okbol szazezerek, milliok rojak az utakat, es ha tetszik ha nem, belolem csak egy van. Tovabbi szep napot. Ajanlok egy friss anyagot olvasasra: http://ellenkultura.blogspot.com/2008/10/interj-rzsa-flores-eduardoval.html Szeretettel mint mindig Eduardo (bocsanat az ekezetek miatt, de nem Mo.-n vagyok es mas fajta billentyuzetem van)

thomas 2008.10.24. 15:47:29

Kedves Eduardo! Ha az érdem, hogy belőled csak egy van, hát légy büszke magadra. (Mondhatnám, hogy győzikéből is csak egy van, de ez nyilván nem mondana neked semmit.) Ami az összeméretést illeti, MI itt százezren, millióan DOLOZUNK. Igen, ebben az általad pocsolyaországnak nevezett hazában, értéket teremtünk, míg vagy ott te, a HŐS a semmiben, vagy mitthomén-hogynevezzelek, aki történelmet csinál. Holis? Mitis? Holnapi programod? Dolgozni szokol? Ugyanmár, Eduardo, ha ezt dumát magadnak beadodis, mások csak mosolyognak rajtad. Néhányan meg szégyelljük magunkat, hogy valami vérségi kapcsolatban vagy a magyar nemzettel. Tényleg nem vagyunk egy súlycsoportban. Szineske lehetsz az rtl klubon, a tv2-ben, ha ez neked érték, nekem semmiféle kallódó kalandorság nem lesz az, bárki is volt az apád, és bármiféle közöd van Magyarországhoz. Üdvözlettel: thomas

Ismeretlen_31312 2008.10.24. 15:47:45

Thomas: szerintem azért az "értéktelen" idézőjel ide vagy oda, azért meredek megjegyzés volt. Eduardo: Nem hiszem, hogy csak egy-két mondat lenne belőle ha találkoznátok Rással. Kepesnek szerintem pont az az "üzenete", hogy beszélgessünk, akkor is, ha nem értünk egyet dolgokban. Nagyon is jól látjuk (rendben, csak a saját nevemben beszélek) látom, hogy változik a világ és nem fogadom el, hogy Magyarország pocsolya! Sok embernek egyszerűen nehezen befogadható az életutad és az a rengeteg különböző szellemi és egyéb áramlat, amit szintetizálsz, ami "polgári" aggyal gondolkozva nem nagyon kerülhetne egymás mellé. Hannah Arendt-el szólva: Meg akarom érteni ... talán Te is elfogadod, hogy ez nem egyszerű.

thomas 2008.10.24. 15:58:02

@AvPlaten: én egy embert tettem kérdőjellel az értéktelen kategóriába. eduardo százezreket, milliókat a pocsolyába. Vállalom az itéletem. (és nem vagyok olyan mértékben toleráns, hogy mindenkit megértésére kellene törekednem.)

Ismeretlen_46946 2008.10.24. 16:13:04

Platen: Köszönöm. Thomas: Kiderülhetett számodra, hogy politikailag, világnézetileg nyilván hozzád állok sokkal közelebb, mint (a mai) Eduardóhoz. Ezzel együtt: nem szeretem, ha valakinek nem a nézeteivel, tetteivel vitatkozol, hanem sértegeted. Itt ráadásul olyan valakiről van szó, akihez - mint talán kiderült - érzelmi viszony fűz (mindennek ellenére). Eduardo: Mindenekelőtt köszönöm, hogy reagáltál (s úgy tűnik, kitaláltad - nem volt nehéz -, hogy kit rejt a nick). Valóban attól tartok, udvarias közhelyeken túl nem tudnánk egymással szót érteni; nagyon más világban élünk - illetve nagyon másként látjuk, közelítjük azt a világot, amelyben élünk. Ebben megerősít (sajnos), kommented "Kis-Magyarország" fordulata, noha a pocsolya, sajnos, igaz. Bár e pocsolya elemzésében biztos eltérne a véleményünk. Kérlek, legalább a kézfogást és a mosolyt méltányold! Apád emlékére: ölellek. A.

thomas 2008.10.24. 16:39:51

@rás: elnézésed kérem. átvihettem volna a saját blogomba is a kommentemet. igaz, hogy a "kallódó" jelzőt tőled kölcsönöztem, de botor módon rátettem egy "értéktelent", ez az egyetlen bűnöm. fogalmazhattam volna asszertíven (nem agresszíven), hogy "nem értékteremtő dolgokat művel, inkább rombol, mint teremt." szerintem ugyanúgy nem vette volna jónéven, de hogyan fogalmazhattam volna asszertívebben, hogy számomra elfogadhatatlan a kívülről való beleugatás a mi ügyeinkbe? na ez verte ki a biztosítékot, bocs.

Ismeretlen_46946 2008.10.24. 16:57:22

thomas: én megértem az indulataidat, és a saját szempontodból neked is igazad van. Amiben tévedsz: a Kepes-filmből is kiderült, és én is céloztam rá (szélsőjobboldali portálok), hogy nem kívülről "ugat be", hanem itt van (bár a kenyérkereső foglalkozása spanyol nyelvű lapok tudósítása), itt él, itt (is) politizál. Számomra elfogadhatatlanul, de ez más - fontosabb - kérdés.

Ismeretlen_32012 2008.10.24. 19:13:00

én - itt - befejeztem. kizárólag az - érthető - ambivalens érzelmeid miatt: nem szeretnélek szándékom ellenére megbántani egy engem irritáló személy kapcsán. evvan.

anna 2008.10.25. 16:47:04

az ajtósi dürer soron laktak, és a mama nagyon elveszettnek tűnt magyarországon.

Ismeretlen_115131 2010.07.18. 16:32:14

elgondolkodtam... micsoda pillanatok ezek! Megnézni egy fényképet, látni egy régi filmet... és olvasni egy blogban a két évvel előtti bejegyzést - miközben mára tudjuk, hogy mi lett egy élet vége. Én úgy hiszem, hogy ez az Eduárdo a legcsekélyebb mértékben sem becsülte az "életet"... sem a magáét, sem másokét. Illetve az az elképzelésem, hogy neki magának annyira könnyen és természetesen hullott az ölébe a rengeteg változás, hogy ideje nem maradt bármiféle kötődés kialakítására... Te ismerted - helyesnek tartod a vélekedésemet? (arra gondolok, hogy valódi saját küzdelmei nemigen voltak a saját életével kapcsolatosan... hát könnyen riporterkedett mindenütt másutt, ahol addig maradt, amíg kedve volt.)

Ismeretlen_46946 2010.07.19. 09:56:00

kattal: (elnézést, a rendszer félretette a kommentedet, mert régi bejegyzéshez jött) Itt van egy másik bejegyzésem linkje, amikor meghalt: http://tinyurl.com/2velup7 Ebből talán választ kaphatsz a kérdéseidre. Röviden annyit mondanék, előrebocsátva, hogy őt felületesen (és fiatalkorában) ismertem: tényleg nem becsülte sokra az életet - bár igyekezett élvezni. Amit a kötődésről írsz, azt hiszem, csak részben igaz. A "rengeteg változás" nem lehetett természetes, inkább traumatikus volt, az identitást megsemmisítő, kizáró. Viszont éppen ezért nem értek egyet azzal, hogy "valódi saját küzdelmei nemigen voltak a saját életével kapcsolatosan". Az interjúiból nekem az derült ki, hogy az egész élete küzdelem volt önmagával, önmaga megtalálásáért. Nem sikerült.

Ismeretlen_115131 2010.07.19. 21:08:43

Igen, én is így gondoltam, hogy valójában tragédia az, amikor identitás nélkül próbálja valaki "habzsolni" az életet - ez tény, hogy küzdelmes. De értelmetlen is - számomra ettől olyan érthetetlenek az ilyen életutak, mert valahogy embertelenné válik általa az, aki így "ténfereg" a nagyvilágban... és senkinek nem lesz tőle jobb. Neki sem és a környezetének sem - olyan elfecsérelt életté válik, miközben olyan nagyszerűnek kéne lenni, ha már egyszer világra jött valaki... sokaknak meg az életben maradásért kell küzdeni, miközben minden változatlan körülöttük... no! Köszönöm, hogy válaszoltál - olvaslak továbbra is.

Ismeretlen_46946 2010.07.19. 22:12:38

Kattal: Azt hiszem, ő nem érezte elfecséreltnek az életét. Hogy mi haszna volt, hogy lett-e valakinek jobb attól, hogy ő a világon volt, az persze nagy kérdés. Köszönöm, hogy olvasol és véleményt mondasz.

Szó-szóró 2010.07.20. 09:04:51

rás: ez az újrahasznosított téma nagyon érdekes lett. kattal: "miközben olyan nagyszerűnek kéne lenni, ha már egyszer világra jött valaki ": nagyon igazad van. Az a furcsa, hogy sokszor nehezebb egy helyben maradni és értelmeset alkotni, mint világcsavargóként "felülről" pocsolyának látni a normális létet. thomas: igazat adok neked (de nagyon keményen fogalmaztál)