Izgalmas - és indulatos - esszét írt Gyurgyák János A magyar népi mozgalomról a szombati Népszabadság Hétvége mellékletében. A mai fiatalabb nemzedék szinte semmit nem tud róluk, az idősek pedig politikai, világnézeti elfogultságuk alapján, általában a később történteket visszavetítve ítélkeznek az 1930-as, '40-es évek - Gyurgyák szavaival - „minden kétséget kizáróan legjelentősebb hazai szellemi-intellektuális mozgalmáról".

Németh László (sötét zakóban) a szárszói találkozón, 1943A 20. századi magyar történelemben tájékozottak számára a puszta névsorolvasás ­- Bibó István, Buday György, Darvas József, Erdei Ferenc, Erdélyi József, Féja Géza, Gulyás Pál, Illyés Gyula, Juhász Géza, Kardos Pál, Kerék Mihály, Kodolányi János, Kovács Imre, Matolcsy Mátyás, Németh László, Ortutay Gyula, Sárközi György, Sértő Kálmán, Sinka István, Szabó Pál, Szabó Zoltán, Tamási Áron, Veres Péter - mutatja, hány felé (a szélsőjobbtól a kommunistákig) ágazott el néhány éven belül e „nemzedéki tömörülés" (megint Gy. J. meghatározása) tagjainak szellemi és politikai útja.

Akik a népi mozgalmat pozitívan ítélik meg, általában a nemzeti és szociális gondolat összekapcsolását emelik ki. Ezt nem kétségbe vonva, Gyurgyák a népiek valóságismeretét állítja középpontba. Fővárosi segélyt kaptak az óbudai hármasikrek, 1940Ennek különös jelentősége volt a Trianon-szindróma által meghatározott közgondolkodásban, amikor „az országot... szinte rajokban szállták meg a politikai fantaszták és egyéb vajákosok". A Magyarország felfedezése sorozat kíméletlen szociológiai pontosságú kötetei (Féja Géza: Viharsarok, Kovács Imre: Néma forradalom, Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság) vagy Illyés Gyula műve, a Puszták népe) nem a külső, hanem a belső revízió szükségességéről beszéltek. Mellesleg: ma is izgalmas, döbbenetes - és élvezetes - olvasmányok.

Gyurgyák, aki eszmetörténeti monográfiáival - A zsidókérdés Magyarországon, illetve a magyar nemzeteszme és nacionalizmus történetét feldolgozó Ezzé lett magyar hazátok című, tavaly megjelent könyve - a politikai gondolkodás legérzékenyebb kérdéseihez szólt hozzá, elfogulatlan értékelést ígér mostani esszéjében - amire persze ez a műfaj nem alkalmas. Már csak azért sem, mert a szerzőt nagyon is napi gondolatok és indulatok hajtják:

„Elfogulatlanul értékelni? Talán ez a legnehezebb egy olyan országban, ahol az elmúlt évszázadban a rosszhiszeműség, az egymásra fenekedés és acsarkodás, a hátsó szándékok örökös kutatása egyfajta nemzeti jellemvonássá merevült, aminek jeleit manapság ki-ki magán is megfigyelheti."

„Németh László, Kovács Imre és Szabó Zoltán generációja bizonyosan rászolgált a harmadik reformnemzedék elnevezésre - írja Gyurgyák. - Ma talán ezt jobban látjuk, amikor a rendszerváltás politikai és szellemi elitjéről, akik magukat a negyedik reformnemzedéknek képzelték, kiderült, mit sem tudnak a közjóról, a nemzeti közösség összetartó erejéről és fontosságáról, a magyar kultúráról, a felelősségtudatról, az áldozatvállalásról, a kor kihívásairól vagy a problémák megoldásának útjairól. Talán a múlt század negyvenes éveit kivéve nem volt még egy olyan korszaka a magyar történelemnek, amikor a gazdasági, politikai és intellektuális elitbe ennyi ámokfutó, eszelős és köztörvényes bűnöző került volna, pedig ennek van némi tradíciója Magyarországon. Amit ők új reformkornak hittek, az nem más, mint egy modern Zápolya-kor. A rendszerváltás nemzedékéről beszélek, a politikai percemberekről, a nemzet kettészakítóiról, a kijárókról, a kapcsolati tőke szentjeiről, a privatizációnak nevezett kollektív rablás haszonélvezőiről, a magyar kultúra agóniáját szenvtelenül és cinikusan végignéző úgynevezett kultúrpolitikusokról, a pogány múlt feltámasztóiról, az úgymond "őstörténészekről", a magánérdekeket előtérbe helyező és szabott árú hivatalnokokról és médiamunkásokról, a minden valamirevaló kezdeményezést a korrupció posványába rántó senkikről... S érdemes-e tárgyilagosságra törekvően, nem részrehajlóan, hibáival, tévedéseivel és vétkeivel együtt megközelíteni egy nagy nemzedéket abban a korban, amikor - meglepő módon - ismét időszerűvé váltak Ady Endrének a századforduló Magyarországát jellemző sorai: "Ebben a szerencsétlen országban el kell felejteni gondolkodni az embernek, ha nem akarja, hogy megfuttassák, hamar célhoz juttassák a Kálváriáján. Itt a segítség nem azoké, akik segítségre szorulnak, de a bilincs sem azoké, akik megérdemlik. Itt hazugság, megalázkodás és butaság az enyhítői csak az élet kínos terhének."

Gyurgyák János cikke itt olvasható.

 

Szerző: rás  2008.11.09. 21:15 7 komment

Címkék: népszabadság népi mozgalom gyurgyák

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr604928984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_78065 2008.11.10. 10:14:43

Az említett szociográfiákat már egy ideje elolvasnám, csak nincsenek meg (meg aztán kb. 400 könyv sorakozik olvasatlanul a polcomon...)

Ismeretlen_10155 2008.11.10. 12:37:52

egyetértek az írásoddal Rás.

Ismeretlen_46946 2008.11.10. 14:57:05

979:Ismerem ezt az állapotot, ezt az érzést. drc: Én meg veled értek egyet. :)

Ismeretlen_51043 2008.11.10. 16:31:33

kicsit elfeledett/mellőzött olvasmányok ezek manapság, úgy érzem.

drc 2008.11.10. 18:22:30

úgy értettem egyetértek azzal, hogy értsünk egyet abban, hogy aki velünk egyetért, az olvasson ilyeneket, mert nagyon fontos nem csak az egyetértés miatt, de azért is, hogy bizonyos fogalmakon egyet értsünk valamennyien. remélem, hogy most (egyet)érthető voltam.

Ismeretlen_46946 2008.11.10. 19:00:37

drc: :) De ne csak azok olvassák, akik velünk egyetértenek. Egyetértünk?

Ismeretlen_10155 2008.11.11. 00:59:54

egyet.