„Mert mit ér az egész forradalom, ha nincs benne általános bujálkodalom"

(Peter Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában. Görgey G. ford.)

Harmadikos gimnazistaként elvittek minket pályaválasztási tanácsadóba, ahol egy pszichológusnő azt mondta rólam, hogy konzervatív vagyok. (Azt, hogy milyen pályát ajánlott, már elfelejtettem.) Iszonyúan felháborodtam. 17 évem teljes öntudatával és lelkesedésével vallottam magam kommunistának, haladó gondolkodásúnak, forradalmárnak, és akkor ez a nő képes ilyet mondani... Sok év kellett hozzá, hogy rájöjjek, még több, hogy be is valljam, tényleg konzervatív vagyok, tartok minden újtól, ragaszkodom a jól bevált vagy egyszerűen csak megszokott dolgokhoz, hagyományhoz, nemzedékek által kiérlelt és elfogadott értékekhez, normákhoz. Sokszor lázadtam, sokszor fordultam szembe a többség véleményével, mert muszáj volt, de ezt valahogy rossz lelkiismerettel, szorongva tettem, a kényelmes kispolgár a lelkem mélyén csóválta a fejét - de hát muszáj volt...

Konzervatív kispolgár énem sok mindentől visszatartott, ha a „közéletben" nem is, de magánemberként mindenképpen. Erről egyszer már megemlékeztem a kábítószerek kapcsán... Innen az irigység a (nem létező) fiam korosztályának szabadsága, gáttalansága (nem tévesztendő össze a szabadossággal és a gátlástalansággal, de ki tudja, hol a határ közöttük) iránt.

*

Van úgy, hogy a dolgok - ezúttal a frissen olvasottak - furcsán sorba rendeződnek.

Coelho regénye: Tizenegy perc. Egy hozzám nagyon közelálló ember adta a kezembe, ezért olvastam végig. Rossz. Mesterkélt, tételszagú és darabosan megírt (fordított?) mű arról, hogy miért, hogyan lesz valaki (egy brazil lány Genfben) kurva, mik a kurvalét szabályai, és hogy a kurvának is van lelke, vannak álmai, és bízhat benne, hogy eljön érte a „királyfi hófehér paripán". „Botrányos" könyv, hiszen tele van - erotikusnak csak ritkán nevezhető - szexuális leírással. Vannak persze szép részei is, hiszen Coelho talán tényleg lehetne jó író is, ha nem tömegtermelne. Volt egy rész, ami különösen megragadott: egy kliens szado-mazora kényszeríti Mariát, aki átéli a fájdalom, a kiszolgáltatottság, a megalázás gyönyörét. (Ennél sokkal gyengébb, hiteltelenebb, ahogy szerelme „kigyógyítja" belőle - ugyancsak fájdalomterápiával.) Elmenni a végsőkig, a magam, a lehetőségeim végső határáig, kitapasztalni, hogy van-e egyáltalán ilyen határ - igen, itt hihetővé válik a mazochista gyönyöre.

*

Véletlenül épp aznap, amikor befejeztem a Coelhót, tette fel blogjára új bejegyzését Dávid/Clodius. A címe: Könyörgöm, nem lehetne eltávolítani Jézust az asztalunkról?? Ebben a hosszú, de megrendítően szép írásban is van egy szoft S/M epizód, részeként a szülőkkel, a nőkkel, a vallással és a (nem csak vallásos) hittel - a világgal folyó küzdelem (ön)elemzésének. Most juszt se ezt idézem, hanem:

„Én pogány vagyok a szó szoros értelmében. Afrodité híve, aki a keresztény teológia szerint pusztán a paráznaság pokolbéli démona...(T)ávol áll tőlem a földhözragadt materializmus. Ha van istenség, aki imádatra méltó, ki más lenne, mint a szerelem gyönyörűséges istennője...? Eleve a szerelem az egyetlen erő a világon, ami képes beragyogni egy életet, igaz persze, hogy pokollá is változtathatja azt. Persze az én hitem más. Bármennyire is igyekszem, én inkább csak minden erőmmel hinni szeretnék, de ez idáig még nem sikerült igazán megszabadulnom az apámtól örökül kapott makacs materializmusától és ateizmustól. Ugyanakkor az élet túlságosan megmagyarázhatatlan és irracionális jelensége a halott Univerzumnak ahhoz, hogy képes legyek elhinni, nincsenek istenek, és minden, de minden, az, hogy ezeket a sorokat írom most, nem több véletlenek majdnem végtelen sorozatának puszta összejátszásánál...

...Pokolba az erkölccsel és a tisztasággal. Mit is mondott Winston Smith Juliának [Orwell: 1984]? Gyűlölöm az erényt. Azt akarom, hogy mindenki legyen velejéig romlott... A magam módján én magam sem vágyok másra."

A linkfalamon hónapok óta ott van a „Clodius, az anarchista" link, felhívva a figyelmet arra a blogra, ahol az - Ensel Dávid néven is író - fiatalember társakat próbált toborozni egy anarcho-kommunista mozgalomhoz. A hol jobb, hol gyengébb, de általában hosszú cikkek a szerző harcosan vállalt s elfogult nézeteivel vitára ingerlők, de mindig elgondolkodtatóak. Nézet- és vérmérsékletbeli különbségeink ellenére Dávid az elvtársam, a szó legszorosabb értelmében: mindketten utáljuk ezt a mára körülöttünk kialakult világot, úgy véljük, hogy ennek rendszerbeli okai vannak, és hiszünk abban, hogy a kapitalizmus nem a történelem vége, hogy létezhet - léteznie kell - egy igazságosabb, emberhez méltóbb társadalomnak. Hogy valóban létrehozható-e (legalábbis az általam belátható jövőben), abban én mélységesen szkeptikus vagyok, ő viszont tenni akar érte. Nagy köztünk a korkülönbség - koron itt nem csak az életkort értve.

A fent idézett bejegyzés azonban nem ezen a blogon jelent meg, hanem másik - személyesebb, líraibb, hibátlanul szép írásokat tartalmazó - blogján, a Külvárosi gerillán.

*

Clodiustól egyenes út vezet egy másik, közelmúltbeli olvasmányomhoz, Konok Péternek a 20. századi baloldali radikalizmusokról írt monográfiájához. A kor mainstream szociáldemokráciájával és bolsevizmusával viaskodó számtalan irányzat között természetesen ott vannak az anarchisták, s az anarchisták egyik szárnyaként az anarchokommunisták. Azt kell mondjam, semmit nem tudunk róluk, az eszméikről, hitükről, önfeláldozó tetteikről, pitiáner, a homousion-homoiusion vitát idéző belső marakodásaikról. Pedig izgalmas és tanulságos elmélyedni a száz évvel ezelőtti német munkásmozgalom elméleti vitáiban; tényeket megismerni arról, hogyan számolt le az orosz-szovjet bolsevizmus a kommunista „világközpont" akaratával  szembeszegülő anarchistákkal, tanácskommunistákkal; vagy éppen felidézni '68 képzeletet és ösztönöket (benne a társadalmi igazságba vetett hit ösztönét) felszabadító - pl. szituacionista - mozgalmait.

Száz-százhúsz éve éppúgy, mint 1968-ban a társadalmi forradalomért folytatott küzdelem szorosan összekapcsolódott az életmód, az erkölcs forradalmával is.

Persze arra is emlékezni kell, hogy nem csak baloldalon: a tett kultusza, a veszélyesen élni nietzschei jelszava a fasizmust is megihlette; „Vivere pericolosamente!" - hirdette Mussolini.

*

A Magyar Narancs eheti számában, az Egotrip rovatban, Salamon János filozófus „Tévelygéseink"-ről ír. „[Az] akaratgyengeség állapotában elkövetett tudatos esztelenségek egyik, Platón óta bevett értelmezése szerint... az ész kiűzhető az otthonából; az irracionális, ösztönös vágyaink olykor vagy akár rendszeresen is felülkerekedhetnek a tisztánlátásunkon. A klasszikus felfogás szerint a mindnyájunk által ösztönösen vágyott jó élet nem lehet a miénk, amíg ösztönös vágyaink uralnak bennünket."

„... A lélek racionális kontrolljára épülő klasszikus modell az idők során sokat veszített a vonzerejéből. A felvilágosult ember egyáltalán nem bánja, ha végtelen vágyai uralják a lelkét, amennyiben ezek valamiféle rendszerben, fegyelmezett sorban állva várnak beteljesülésükre." (Ilyen lehet például a meggazdagodás vágya vagy éppen a társadalmi igazságosság iránti vágy.) „Csakhogy az ilyen szűkölő józanságot a romantikus lélek nem szenvedheti...

A tévelygés fizikai értelemben egyszerűen csak a legrövidebb, morális értelemben viszont a jó élethez vezető legrövidebb útról való letérést jelenti. A tudatos - vagyis az ész jelenlétében előforduló - morális eltévelyedés megfejthetetlennek tűnik, ha feltételezzük, hogy itt a legrövidebb utat mindig az ész jelöli ki. Ezt a klasszikus feltételezést söpri félre a vágyak demokratikus, az ész trónfosztásával végződő forradalma... A posztfelvilágosodott, posztmodern, romantikus lélek már nem jó vagy boldog, hanem autentikus  életre vágyik. Számára az akaratgyengeséget nem a vágyak fölötti racionális kontroll, de a velük való spontán, közvetlen, baráti viszony elvesztése jelenti."

*

Hááát... Nem tudom.

 

 

 

 

Szerző: rás  2009.02.28. 10:55 13 komment

Címkék: blogok dávid coelho mancs anarchizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr834929026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_23984 2009.02.28. 14:11:34

Nagyon szép dolog gondolkodni, ámde nem ment meg a fellációtól.

Ismeretlen_102949 2009.03.03. 21:03:40

Elég furcsa, de határozottan kellemes érzés saját magamtól olvasni idézetet:) Köszönöm ezt a bejegyzést. Nagyon tetszik, bár vannak benne sorok, melyeket kicsit önostorozásnak érzek. Pl: "Sokszor lázadtam, sokszor fordultam szembe a többség véleményével, mert muszáj volt, de ezt valahogy rossz lelkiismerettel, szorongva tettem, a kényelmes kispolgár a lelkem mélyén csóválta a fejét - de hát muszáj volt..." Egyrészt: A megszokott dolgokhoz ragaszkodó konzervatív (vagy épp kényelmes) kispolgár mindenkinek a lelkében ott bujkál szerintem, az én generációm tagjaiban is, és az utánam következőkben szintén, mert a szocializáció nagyon nagy úr, és senkit nem nevelnek drogosnak, "lázadónak," és gondolom azt is kevés gyereknek mondják otthon, hogy akkor is állj ki az saját igazadért, ha azt magával a "tanítónénivel" szemben kell megvédened, stb. Másrészt: Mindez tetteid értékét semmivel sem csökkenti, inkább felértékeli őket szerintem. (Bocs, ha kissé közhelyszagú voltam, de ma este sajna csak ennyi telik tőlem.) Mamzel: Ne is mentsen..:)

Ismeretlen_10155 2009.03.03. 21:22:13

OFF: (tudtam, hogy Clodius sem állhatja meg, hogy lecsapja Mamzel labdáját -- csak megjegyzésként írom, hogy én sem tettem, ám Rással később töröltettem, mivel... szóval nem voltam ennyire elkent.) ON: igenis vannak olyanok, akiket az "igazság bajnokának" nevelnek -- ők (mi) később jönnek rá, hogy néha jobb kussban és "konzervatívnak" maradni, igazodni ("elvegyülni és kiválni"), mert úgy valamivel könnyebben mennek a dolgok. :)

Ismeretlen_46946 2009.03.03. 22:12:26

Clodius: engem gyerekként még arra neveltek, hogy tiszteljem a "tanítónénit" és/de legyen véleményem, ami mellett, ha kell álljak is ki. És a barátaimtól is ezt láttam. Aztán persze sok minden megváltozott... Ami pedig Mamzel felvetését illeti: nem értem, hogy a gondolkodás miért állna ellentétben a szopással. Igaz, kapcsolatban sincs vele.

Ismeretlen_102949 2009.03.04. 00:39:21

:) Magam ellen beszélek, de mivel én sosem lettem "felvilágosítva" gyerekkoromban, egészen eddig az estéig azt hittem, hogy a felláció az erekciónak egy szinonímája.:) Nos, tévedtem, de szerencse, hogy itt tanultam meg ezt a leckét és nem nagyobb társaságban csináltam hülyét magamból mondjuk negyven évesen, esetleg pont jövendőbeli feleségem társaságában.:D (Mire nem jó, ha blogol az ember..:) - Mentségemre szóljon, hogy ezt a kifejetzést a Hairben hallottam először, mikor tavaly végre rá lettem véve, hogy nézzem meg, és volt barátnőm mondta, hogy a felláció az erekció, amikor megkérdeztem tőle, mi a fene az egyáltalán, mert én ezt a szót még nem is hallottam soha..:) Így aztán meg főleg azt mondom, hogy "ne is mentsen:)" mert, ha már "mit ér a forradalom, ha nincs benne általános bujálkodalom" akkor mit ér a szex, ha nincsen benne "oralitás"?:) Innentől kezdve pedig hatalmas ÖNCENZÚRA, mert bizony a "fellációtól való menekülés" mondat, így, hogy tudom mit jelent igazából, előhozza belőlem énem gonosz és sötét oldalát, és ez az a pillanat, amit drc említett az előbb, hogy érzem, jobb, ha inkább kussolok, és csak annyit jegyzek + csendesen és szerényen, hogy azért arra kíváncsi lennék, hogy hány nő értékelné pozitívan a következő mondat: "Sosem foglak kinyalni, mert az szerintem az olyan gusztustalan," illetve hányan viselnék békésen és faarccal, ha nem mélységes áhitattal tolná az ember a fejét lábaik közé, hanem inkább minden egyes alkalommal azt éreztetné velük, hogy milyen hatalmas szívességet tesz éppen nekik:) Egyébként engem sem úgy neveltek, hogy mindig fogjam be a pofám, mégis ezerszer hallottam a "már megint te? A többieknek több eszük volt! Miért pont neked kellett, most megint mehetek laposkúszásban a szülőire stb." mondatokat. Vannak tehát határozott előnyei az öregedésnek is:D Szívesen lennék újra 14-16, de sosem lennék képes újra végigcsinálni sem az általánost, sem a gimnáziumot..

Ismeretlen_31312 2009.03.04. 09:41:41

Én alapvetően irtózok a forradalmi hevülettől, ehhez egy idézet Camus-től: "Vannak szenvedélyből elkövetett bűncselekmények, és olyanok, melyeket a logika diktál. A büntető törvénykönyv célszerűen, az előre megfontolt szándék elvével tesz különbséget közöttük. Ma az előre megfontolt szándék és a tökéletes bűntény korában élünk. Bűnözőink már korántsem a szerelem mentségére hivatkozó gyámoltalan gyermekek. Épp ellenkezőleg, felnőttek és cáfolhatatlan alibivel rendelkeznek: alibijük a filozófia, mely mindenre felhasználható, még arra is, hogy bíróvá változtassa a gyilkost" (A lázadó ember) Persze ehhez hozzá tartozik az is, hogy ma már ezek a mondatok nem csak a balos vagy éppen jobbos erőszakra igazak, hanem ugyanilyen logika mentén a regnáló politikusuk és gazdasági vezetők is mindenféle divatos elmélet mögé bújva bűnöznek. Ha szoros értelemben nem is gyilkosok, életeket tesznek tönkre, a szükségszerűség álarca mögé bújva.

Ismeretlen_46946 2009.03.04. 10:09:54

Clodius: Mint Marx mondta: "nem tudják, de csinálják". :)) Platen: Levettem a polcról az eddig ott porosodó "A lázadó ember"-t. Most muszáj lesz elolvasnom. Annál is inkább, mert belelapozva, úgy tűnik, szelektíven olvasol/idézel/értelmezel. Camus a lázadás különböző - történetileg, társadalmilag meghatározott - formáit elemzi, különbséget téve a lázadás pozitív fogalma, illetve az erre csak hivatkozó erőszak között. Most én is idézek a könyvből (szelektíven): "Az ember természetesen nem korláűtozódik a zendülésre. De napjaink történelme, tiltakozásaival, annak kimondására késztet, hogy az ember egyik lényeges dimenziója a lázadás... Hacsak nem menekülünk el a valóság elől, a lázadásban kell föllelnünk értékeinket... ...Az embernek, hogy létezzen, lázadnia kell, de lázadásának tiszteletben kell tartania a határt, amelyet önmagában fedez fel s ahol az emberek, egymásra találva, létezni kezdenek... (M)indahányszor meg kell mondanunk, hű maradt-e kezdeti nemességéhez, vagy pedig fásultan és eszelősen elfelejtkezik róla, megrészegül a zsarnokságtól vagy a szolgaságtól... A mindennapok megpróbáltatásaibna, mely sorsunk, a lázadás ugyanazt a szerepet játssza, mint a "cogito" a gondolat rendjében: fő evidencia. De ez az evidencia kimozdítja az egyént magányából. Közhely, mely az összes emberre alapozza a legfőbb értéket. Lázadok, tehát vagyunk." (Figyelem! Az utolsó mondat valóban így hangzik, mert Camus előtte lázadás és társadalmi szolidaritás kapcsolatáról beszél.)

Ismeretlen_31312 2009.03.04. 12:47:48

Rás: kb. 15 éve olvastam a művet, a bejegyzésed kapcsán emeltem le újra a polcról. Nyilván nem pótolja a teljes mű elolvasását egy-egy idézet. De hogy saját szavaimmal mondjam el: én éppen arra akartam ráirányítani a figyelmet, hogy a XX. században a lázadásra hivatkozva milyen szörnyű erőszakhullám söpört végig több országon. A lázadással, mint alapállással egyetértek, bár az én megfogalmazásomban ez az értékek állandó felülvizsgálatát jelenti. Az én meglátásom szerint a XX. századi forradalmak nagyon távol kerültek a "kezdeti nemességtől" és ez nem csak egy lábjegyzet a lázadások sorában. A forradalmak alapvető paradoxona, hogy miközben az Ész uralmát hirdetik, az Ész trónfosztását művelték. Azt próbálom elmagyarázni, hogy miért nézek eleve ferde szemmel mindenre, ami forradalmi, ami azt jogot tartja fenn magának, hogy tudja, hogy a világ a feje tetején áll és azt is, hogy hogyan kell azt a talpára állítani.

Ismeretlen_46946 2009.03.04. 13:10:35

Platen: a téma nyilvánvalóan meghaladja a kommentbox adta lehetőségeket. Nagyon leegyszerűsítve: a forradalom, a lázadás, az erőszak önmagában véve nem jó - viszont vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen, mert már annyira elviselhetetlen, igazságtalan a világ, és nincs más mód a változásra - vagy annak reményére. Igen, az erőszak csúnya dolog, és úriember nem mocskolja be vele a kezét. Csak éppen - hogy a magyar történelemnél maradjunk - a kereszténység implementálásától az állati sorban tartott parasztok századokon át ismétlődő lázadásain keresztül az I. világháborút követő katona- és munkásfelkelésig (őszirózsás forradalom) mindig az aktuális történelmi helyzet kikényszerítette - az úriemberek ellenében, akik aztán mégiscsak összevérezték a kezüket, hogy bestiálisan megtorolják. Ezzel együtt az - enyémtől alapvetően eltérő - álláspontodat teljesen jogosnak, legitimnek tartom; a francia forradalom értékelése pl. a mai napig történészi és politikai (ideológiai) viták tárgya. Én speciel a jakobinusokat és Marat-t szeretem. (Meg persze téged.)

Ismeretlen_102949 2009.03.05. 20:19:43

Én pedig nagyon sajnálom szegény Maria Antoinette-et, bár ez csak kicsit tartozik ide. "A forradalmak alapvető paradoxona, hogy miközben az Ész uralmát hirdetik, az Ész trónfosztását művelték." Lehet, hogy megint kicsit demagóg leszek, de mikor uralkodott egyáltalán valaha is az ész a világban? Melyik volt az a társadalom? A rabszolgatartó, a kasztokra épülő, a feudális, a polgári, vagy a "létező szocializmus"? Mert szerintem egyik sem.

Ismeretlen_46946 2009.03.05. 20:33:44

Clodius: Figyelmetlen voltál, Platen nem azt mondta, hogy valaha is uralkodott az Ész a világban, hanem, hogy a forradalmak - a Felvilágosodás kora óta - őt írták a zászlajukra. Abban már én is vitatkozom persze Platennel, hogy a forradalmak az Ész - a rcionalitás - trónfosztását művelték volna. (Külön történet az "Ész trónfosztása" kifejezés, és hogy Lukács György egészen másra használta, mint Av Platen.) A maga módján nagyon is racionális - túlzottan és könyörtelenül az - volt a nagy francia és a bolsevik is. Aztán mindkettő átcsapott az örjöngő racionalitásba.

Ismeretlen_31312 2009.03.06. 10:03:45

Rás: köszönöm a helyretett értelmezést. Clodius: a polgári társadalomban - ha rövid ideig is - szerintem beszélhetünk a racionalitás győzelméről. Ne feledkezzünk meg a kapitalizmus és a tömegtermelés azon vívmányairól, melyek jobb éltet biztosítottak rengeteg embernek. A gyermekhalandóság csökkenése, a lakásviszonyok javulása, a kényelmünket és az életet szolgáló megannyi találmány a kapitalizmus racionális fejlődéshitének terméke. Igaz, ezen súlyos sebet ejtett az ember irracionális vágyainak tobzódása (birtoklás, pusztítás, önzés). Rás: igaz, Lukács György a német filozófia történetéből vezeti le a fasizmus irracionalitását. A másik ember elpusztítása szerintem irracionális dolog. A bolsevikok bizonyos értelemben modern jakobinusok, akik erőszakosan megvalósították Oroszország modernizációját. Ugyanakkor a sztálinizmus egy modern bizánci despotizmusként is értelmezhető, hiszen gyakorlatilag újra bevezette a rabszolgamunkát. Elfogadom, hogy a racionalitás munkált a francia és az orosz (szovjet) forradalomban egyaránt. De szerintem az őrjöngő racionalitás joggal nevezhető az ész trónfosztásának, amennyiben a felvilágosodás zászlaján ott a testvériség jelszava. Igaz a felvilágosodás korai írói is túlléptek ezen (Diderot pl. minden papot fel akart akasztani, ha jól emlékszem). (Elnézést, ez most megint hosszú lett, talán inkább bejegyzést kellene írnom az egészből)

Ismeretlen_46946 2009.03.06. 10:33:08

Platen: Álláspontunk közeledik egymáshoz, kapitalizmusértelmezéseddel egyetértek, s "az ész trónfosztása" szempontjából persze egyetértünk a két forradalom megítélésében is. Ami most nekem feltűnt: én a bejegyzésemben alapvetően arról írtam, hogy egy racionális, óvatos, a hagyományokhoz, a megszokotthoz ragaszkodó idős(ödő) kispolgárt (engem) vonzanak a (köz- és magánéleti) szélsőségek (talán ahogy a mélység vonzza az embert). Te, aki fiatalként vonzódsz (vonzódtál) a nietzscheiánus eszmei lázadáshoz, a racionalitás fontosságát hangsúlyozva elutasítod a lázadást.
süti beállítások módosítása