A fel nem tett kérdésekről, az el nem hangzott, de még csak meg sem gondolt vagy elfojtott miértekről (is) ír Günter Grass Hagymahántás közben c. önéletrajzi regényében.

A könyv három éve jelent meg, magyarul is bő két éve olvasható, én most vettem meg, mert most volt akciós. (Homérosz is kibírta két és fél ezer évig nélkülem.) Egyébként 2006 augusztusában még a Vajszínűn írtam róla (ottani bejegyzéseim ömlesztve találhatók a Rásblog első bejegyzéseként), pontosabban nem a könyvről, és nem is én írtam, hanem Grass, mert a könyvet beharangozó interjú kapcsán kitört „botrány" és csámcsogás - bevallotta, hogy 17 évesen a Waffen SS tagja volt - kapcsán az előző könyvéből, a Ráklépésben címűből idéztem; tudsz még követni nyájas olvasó?

Szóval Grasst olvasom, aki hol szégyenkezve, hol értetlenül konstatálja, hogy 10-15 éves korában nem kérdezett, nem kételkedett. Hitt Hitlerben, természetes volt számára, hogy belépett a Hitlerjugendbe, 16 évesen önként jelentkezett katonának (danzigi lévén tengerész szeretett volna lenni, sőt tengeralattjárón szolgálni, de páncélos lövésznek képezték ki).

„Azt, amit jelennek nevezünk, a múló mostmostmostot mindenkor beárnyékolja egy múltidejű most, úgyhogy még az előre vezető, jövőnek nevezett menekülőúton is visszahúznak az ólomlábak." Ilyen gyönyörűen elgondolkodtató, megállásra késztető mondatokat ír Grass (illetve a fordító, Győri László).

Még csak 1945 áprilisánál tartunk (tartok), megsebesült, úgy lesz mindjárt vége a háborúnak, hogy ő még nem is lőtt (a hazáért, a Führerért), és persze még nem tudhatom, mit ír majd a végső összeomlásról - nem Németországéról, a Harmadik Birodaloméról, hanem a sajátjáról, ami után évtizedekig nem beszél múltjának erről a darabjáról. Csak éppen minden könyve erről (is) szól.

Tegnap valakivel beszélgetve futólag megemlítettem a könyvet, Grass tépelődését, mire az illető - művelt, értelmes, politizáló ember, speciel erről a könyvről, a körülötte kavart botrányról még csak nem is hallott - azt mondta: „Milyen hülye ez a Grass! '46-ban vagy amikor belépett a Szociáldemokrata Pártba, ki kellett volna állnia és elmondani, hogy fiatalon, éretlenül besorozták a Waffen SS-be, és azzal túl lett volna az egészen."...

Szóval, engem a fel nem tett kérdések, a Miért? hiánya foglalkoztat. S persze nem a Grasséi, hanem a sajátjaim. Nekem még az a mentségem sincs, mint Grassnak, hogy gyerek voltam, amikor nem kérdeztem. Felnőttként is kétségbeesett erőfeszítéssel - hülyeséggel, cinizmussal? -  fojtottam el magamban a kételyt, akartam - és tudtam - hinni. Credo quia absurdum est, mondta Tertullianus. Ja.

Miközben Marx azt tanította: De omnibus dubitandum.

Hinni vagy kételkedni? Mi a kényelmesebb?

Túl vagyok a saját hagymám lehántásán?

„Én pedig - jóllehet a háború kitörésével véget ért a gyermekkorom - nem tettem már föl újra és újra ismétlődő kérdéseket.
Vagy éppen azért nem mertem kérdezni, mert nem voltam már gyerek?
Mint a mesében - csak a gyerekek teszik fel a helyes kérdéseket?
Lehetséges, hogy a félelem némított el, hogy egy mindent a feje tetejére állító választ kapok?"

Szerző: rás  2009.07.03. 13:44 6 komment

Címkék: történelem irodalom 20. század Günter Grass

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr184929069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_10155 2009.07.04. 13:55:33

inkább a mindenben kételkedés, mint Tertullianus axiómája. mi már ebbe nőttünk bele, a te generációdnak (és az előttetek járóknak is) még a vakhit jutott. nem is tudom, hogy mi a jobb: hinni és érvényesülni, vagy kételkedni és várni, hogy olyanná forduljon a világ, ahol érvényesülhetek. mert a hit az érvényesülés és a társadalmi elfogadottság kérdésével volt párban mindig.

Ismeretlen_46946 2009.07.04. 16:39:22

drc: Örülök, hogy egyetértesz Marxszal. A hit és az érvényesülés kapcsolatát azonban meglehetősen sematikusan (és igazságtalanul) értelmezed.

Ismeretlen_10155 2009.07.05. 09:48:40

igazad van -- az érvényesüléshez az is kell, hogy épp abban higgyek, ami pont akkor elfogadott a társadalomban. a kétkedés és a kritikai szemlélet mindig gyanút szül. legalábbis a hívők szemében...

Ismeretlen_10155 2009.07.05. 09:53:46

OFF: nem tudom pontról pontra megmagyarázni, hogy miért, de úgy gondolom, hogy ez a punk-szám a témánkba vág: http://href.hu/x/9hcs

Ismeretlen_46946 2009.07.05. 10:18:28

drc: Valóban a témánkba vág, igazad van, köszönöm. Ami viszont vitánkat illeti: állításodban (még az utóbbi, bővített változatban is) ott van az a ki nem mondott állítás, hogy "a hit a karriert szolgálja", tovább lépve: azért hittem/hittünk, hogy érvényesüljünk, karriert csináljunk. Ez ellen tiltakoztam/tiltakozom. És ezzel szemben nem érv az, hogy hányan - sokan, nagyon sokan - tettettek hitet, hogy karriert csinálhassanak.

Ismeretlen_10155 2009.07.07. 21:54:22

a nevedben nem beszélhetek -- csak a sajátoméban.