A címnek (látszólag) semmi értelme, de blickfangos, így van rá esély, hogy főoldalra kerüljek, és esetleg megdöntsem saját látogatási csúcsomat. Megérdemelném. Ma egyéves a Rásblog.

Ha nincs megírható témám, de valamitől íráskényszerem van, akkor a naptárhoz és a lexikonokhoz fordulok: mi történt aznap? Természetesen rengeteg minden, jó és rossz emberek születtek, meghaltak, csatáztak, feltaláltak, énekeltek...

A legaktuálisabb természetesen az lenne, hogy Kádár János halálának 20. évfordulójával foglalkozzam, újraértékeljem a Kádár-kort, benne magamat, Lendvai Ildikót és Orbán Viktort, de ehhez most nincs kedvem. Legfeljebb annyit említek meg, hogy 1415-ben ezen a napon égették meg Husz Jánost, 1850. július 6-án Bach belügyminiszter szorgalmazására nyugdíjazták Julius Haynaut, 1938-ban a Budapesti Ítélőtábla Szálasi Ferencet az államrend felforgatására irányuló törekvéséért 3 évi fegyházra ítélte, 1947-ben pedig a Szovjetunióban megkezdték az AK-47-es géppisztoly (a Kalasnyikov) gyártását.

Fentieknél jobban megragadott, hogy Angliában 1483. július 6-án koronázták királlyá III. Richárdot. Perverzió, de szeretem. Shakespeare a bűnös. Amikor tinédzserként színész akartam lenni, az egyik szerepálmom ő volt. (Érdekes, ez „ünnepi" alkalmakkor szokott eszembe jutni: a Rásblog 100. bejegyzésében is szóba hoztam.) Fantasztikus, ahogy az általa megölt Edwárd koporsójánál meghódítja az özvegyet.

Kértek már asszonyt ilyen hangulatban?

            Nyertek már asszonyt ilyen hangulatban?

            Én nyertem, de nem tartom meg sokáig.

            Én, ki megöltem férjét és férje apját,

Megfogom szíve vad gyűlöletében,

Könnyel szemében, átokkal az ajkán,

Haragjának vérző tanúja mellett,

Ellenem vall az Isten és az ész

S e koporsó, s mellettem semmi más,

Csak tettető tekintet és az ördög,

És elnyerem, semmivel minden ellen!      (Vas István ford.)

S ha már irodalom: „Felhőbe hanyatlott a drégeli rom..."  1552. július 6-án vette ostrom alá Drégely várát Hádum Ali budai pasa („Ali dús, ali jó; Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála..."

 

A Magyar Nagylexikon szerint 1044. július 5-én, az angol Wikipedia szerint 6-án volt a ménfői csata (talán kétnapos volt), ahol az Orseolo Pétert támogató III. Henrik német király legyőzi Aba Sámuel magyar királyt (el is fogja, ki is végezteti, ahogy kell). „It was a victory for the Germans and thus for Westernising influences in Hungary" - jegyzi meg a Wiki-szócikk (feltehetőleg magyar, mert ki a fenét érdekelhet még) szerzője. „Westernising influences" - vagyis hogy nyugati befolyás, behatolás, globalizáció... Néhány évszázaddal később már itt a karvalytőke is a Zsigmondnak és II. Ulászlónak (ők se igazán magunkfajták) pénzt kölcsönző (Magyarországot adósságcsapdába kényszerítő) Fuggerek - a kor leggazdagabb és politikailag legbefolyásosabb pénzemberei - személyében. Próbáltam őket elhelyezni a New York-Tel Aviv tengelyen, de bizonyos nehézségekbe ütköztem. Mindenesetre 1525. július 6-án a nemzeti erők csapást mértek az idegenekre és a velük Körmöcön, Besztercebányán üzletelő idegenszívűekre (Thurzók): II. Lajos lefoglaltatja a Fuggerek magyarországi vagyonát, elveszi tőlük a rézbányákat, a rézkereskedelmet. Hogy ennek aztán mennyi szerepe van abban, hogy egy évvel később egyedül marad Mohácsnál, arra - kellő ismeretek hiányában - nem tudok válaszolni. Néhány hónap alatt egyébként Lajos rájön, hogy mégiscsak szüksége van a Fuggerek pénzére (az IMF akkor még sajnos nem létezett), és (mielőtt a Cselébe fulladna) haszonbérletbe visszaadja nekik a bányákat. Aztán történik, ami történik, és 1533-ban a Fuggerek körülnéznek, legyintenek egyet és végleg távoznak ebből a reménytelen országból; más olvasatban: Magyarország végre megszabadul a karvalytőkétől, s utána már minden szép és jó lett (egészen Trianonig).

S hogy fontosabb július 6-ikai dolgok is szóba kerüljenek: 1925-ben ezen a napon született Bill Haley (Rock around the clock), 1957. július 6-án találkozott egymással először John Lennon és Paul McCartney a liverpooli Szent Péter-templom kerti ünnepségén, 1971-ben pedig meghalt Louis Armstrong.

 

 

Szerző: rás  2009.07.06. 06:00 16 komment

Címkék: blogom július 6

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr24929072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas 2009.07.06. 08:17:44

Mellesleg Anton Fugger, a világ valaha élt leggazdagabb embere, Nürnbergben született, mint azt szombaton megtudtam.:)

jel 2009.07.06. 08:44:34

Éljen! Éljen! az 1 éves Rásblog! Jó kedvet a további blogoláshoz! http://www.youtube.com/watch?v=mcrcx1abm2M

Ismeretlen_46946 2009.07.06. 09:08:26

jel: Köszönöm! thomas: A család egyébként Augsburgból indult, a dinasztiaalapító Jakob takácsként kezdte. Augsburgban ma is az egyik nevezetesség a Fuggerei, a világ első (ma is működő) szociális lakótelepe, amelyet az 1520-as években alapítottak. Amúgy a történelmi emlékezet nem szociális érzékenységüket őrzi elsősorban. A mi "fukar" szavunk is az ő nevükből ered.

Zsezsnya 2009.07.07. 01:34:27

Zsigmond (Luxemburgi) külön téma lehetne, de miért ugrottad át I.Mátyást? Neki nem volt köze a 15.sz-i IMF-hez? Még egy kérdés: vége az AMI-útirajzoknak?

Ismeretlen_46946 2009.07.07. 10:56:40

Zsezsnya: Régen rossz, ha egy vicc poénját magyarázni kell. :)) Én július 6-áról írtam, szándékaim szerint félkomolyan, asszociatív alapon. Mátyásról semmi ilyesmit nem találtam (nem is kerestem); II. Lajos és a Fuggerek jöttek elő, a Fuggerek lexikon-címszónál pedig Zsigmond és Ulászló. Úgy tűnik, Mátyás vétlen volt Magyarország középkori eladósításában. Ami az ami útirajzokat illeti: igen, azt hiszem, befejeztem, legalábbis most semmi (belső) késztetésem a folytatásra.

Ismeretlen_10155 2009.07.07. 22:03:26

"I. Mátyás 1485. július 6-án már erősen fontolgatta a következő év telén kiadott Decretum Maius végleges szövegét, néhány bekezdés már talán teljesen kész is volt, és ott hevert a nagy király íróasztalának bal sarkán, s közben ő újabb adónemek bevezetésén is gondolkodott..."

Ismeretlen_10155 2009.07.07. 22:07:32

Shakespeare III. Richárdjáról én a nevemet kaptam. ;-)

Ismeretlen_46946 2009.07.07. 22:28:00

drc: Mátyás: ha csak úgy nem... :)) Richárd: Apád is biztos Bánffy Györggyel látta, aki egy sármőr III. Richárd volt.

Zsezsnya 2009.07.07. 23:49:46

dArÓcnak köszönöm, hogy akarva-akaratlan egy húron pendült velem, de kérdeném: honnan idéz? Mellesleg (a pendülésről) e napon '88-ban temették itthon Bartók Bélát...

Ismeretlen_31312 2009.07.08. 11:54:36

Bár értem az ironikus felhangokat, mégis: a középkori felfogás szerint a "magunkfajta" az egy társadalmi rendbe tartozót jelentette, a nemzet a nemesi nemzetre vonatkozott maximum. Mohácsnál pedig Szapolyai János távolmaradása fontosabb, mint a tőke távolmaradása. Nomeg nem Mohács volt az igazi katasztrófa, ahogy a 19. századi történelemfelfogás gondolta, hanem ami 14 évvel később történt.

Ismeretlen_46946 2009.07.08. 16:17:14

Platen: Úgy látom, mégse igazán érted az "ironikus felhangokat". Amúgy természetesen igazad van, de - hidd el - ezeket a tényeket én is tudom.

Ismeretlen_33859 2009.07.09. 01:12:18

Mivel a történelmi tényekhez annyira nem tudok hozzászólni érdemben, ezért csak boldogszületésnapozok egyet gyorsan, miközben hozzájárulok a látogatási csúcsod megdöntését célzó törekvésedhez.(Éljenek az évfordulós törekvések!)

Ismeretlen_46946 2009.07.09. 08:30:02

YsB: Köszönöm. Pontosan megértetted a bejegyzést. :))

Ismeretlen_31312 2009.07.09. 10:09:33

Én meg éppen hogy túlzottan beleéltem magam a történelembe ... szóval Boldog Évfordulót a Rásblognak.

Ismeretlen_46946 2009.07.09. 10:36:35

Platen: Magadat is ünnepeled. :)

Ismeretlen_10155 2009.07.09. 16:55:41

nem Rás, azt nem tudom, hogy Bánffy Györggyel látta-e az apám. csak azt, hogy egyszer (fiatal korában) lesántult és bottal járkált, erre a haverjai nevezték el Richárdnak, ami rajta is maradt. tulajdonképpen hálás lehetek a '70-es évek korszellemének -- ha ma történne, akkor valószínűleg a nem túl hangzatos Gregory nevet kapnám, Dr. House után...