1749 – SEGÉLYVONAL HAITIÉRT

Hívd a 1749-et vagy küldj sms-t, és segítsd tiszta ivóvízhez jutni a Haitin élő gyerekeket!
A Pannon, a T-Mobile, a T-Home és a Vodafone közös segélyvonalat hozott létre a 1749-es számon a haiti mentési munkálatok segítésére.
A 1749-es számot hívó ügyfeleink vagy oda szöveges üzenetet küldő előfizetők 200 forintot adományoznak az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF részére, amit a szervezet az ország súlyos ivóvízproblémájának megoldására használ fel.
A UNICEF 100 darab vízfertőtlenítő tablettát tud vásárolni minden egyes hívás és sms díjából, ami 400 liter ivóvizet jelent a földrengés gyermekáldozatai számára. Az 1749-es szám 2010. január 18-án 18 órától hívható a három mobilszolgáltató és a T-Home vezetékes hálózatából.

*

Természetesen hívtam. 200 forint, egy pohár üdítő ára. Aztán rögtön eszembe jutott a néni kedd délelőtt a 6-os megállójában, a Fedél Nélküllel. Neki is 200-at adtam, pedig már rég nem adok koldusoknak, hajléktalanoknak – nem hiszem, hogy el tudnám magyarázni, miért nem. De az ő látványa megrendített. S aztán – ez gyári hiba nálam – mindenfélék jutottak eszembe. Magamról persze. A „jótékony”, a szolidáris, a társadalmilag érzékeny magamról.

*

Tarhások Valószínűleg olyan ártatlanul bamba képem volt huszonéves koromban (60-as, 70-es évek), hogy minden tarhás megtalált. 30-35 éves történet (kicsit Csaba-szerű), hogy a Nyugati közelében leszólít egy katonaruhás srác: kéne (nem emlékszem pontosan, talán) 150 forint vonatra, hogy idejében visszaérjen a laktanyába, bevallja, „eltáv”-on elitta a pénzét. Természetesen csak kölcsön, itt az igazolványa, írjam fel az adatait és adjam meg a címem, bizony isten elküldi. Adtam pénzt és címet, és megmondtam, hogy nem írom fel az adatait, mert megbízom benne. (Figyelem! Ez a 3.60-as kenyér kora, a villamosjegy, azt hiszem, 1.50 volt.) Sokáig bántott, hogy nem küldte.

*

Özvegyek, árvák gyámolítója Nagyjából akkor történt, hogy pesti legény-garzonomban egyszer csak megjelent S., U barátom felesége – egy nála legalább tíz évvel fiatalabb sráccal. Menedékjogot kért.

U-ék egy faluban éltek gyerekükkel, U az egyetem után ott kapott állást. S. nem volt magyar – eredeti foglalkozására nézve egyetemet (félig?) végzett kurva volt –, U külföldi tanulmányai során szedte össze. Nem tudom, valójában szerette-e, vagy csak nem kellően védekeztek, és aztán az akkori idők hívő kommunista fiataljait (kevesen voltunk) jellemző társadalmi felelősségérzet hatotta át, amikor feleségül vette az – egyébként nagyon csinos és művelt, Voznyeszenszkij- és Rahmanyinov-rajongó – lányt. Hazajöttek, U vidéken állást – és lakást! – kapott, lehúztak együtt pár évet, S. persze szörnyen unatkozott… Összejött a 16-17 éves sráccal, mire U kihajította, és azt tanácsolta, átmenetileg jöjjön hozzám, én majd biztosan segítek. Kb. két hétig laktak nálam, a padlón aludtak, a kádat vagy kimosták, vagy nem, aztán amikor már nagyon az idegeimre mentek, megkértem, hogy keressenek albérletet, vagy menjen vissza a férjéhez.

Nem tudom, mi lett S-sel, állítólag U se tudta, aki újra megnősült, nem sokkal később külföldre ment dolgozni, aztán (bár hazajött) megszakadt a kapcsolatunk.

Önfényezés: sokáig volt lelkiismeret-furdalásom (de aztán más dolgom akadt, például megnősültem).

*

Vietnami vasárnapok A Dél-Vietnamban akkor már évek óta folyó harcok új fejezeteként 1965 februárjában az amerikai légierő bombázni kezdte Hanoit, és ezzel az USA Északra is kiterjesztette a vietnami háborút (amelyben tíz évvel később majd elszenvedi történelme során az első katonai vereséget). Magyarországon is sokan voltak, akik nem értették, a Szovjetunió (és Kína) miért nem avatkozik be közvetlenül a háborúba, megalkuvással vádolták Moszkvát és persze a magyar vezetést is. Ebbe most nem mennék bele, de ezzel függött össze az a maoista „összeesküvés”, amelynek szinte minden részvevőjét ismertem, nagyon jó barátaim is voltak köztük. A Vietnammal való szolidaritás egyik megnyilvánulása volt az önkéntes munka, például építkezéseken, amelynek bevételét a Vietnami Szolidaritási Alapba fizették – fizettük – be, gyógyszerre s – mint reméltük – fegyverre. Ezek voltak a „vietnami vasárnapok”, ha hiszitek gyerekek, ha nem, valóban önkéntes, a részvevők által kezdeményezett társadalmi munka. A Vietnami vasárnapok indulóját egyébként a kalandos életutat befutó Haraszti Miklós (vers) és a mai nagyszerű dzsessz-zenész, akkor a Gerilla pol-beat együttes oszlopa, Berki Tamás (zene) írta. (Minderről bővebben Vámos Miklós – szintén ex-Gerilla – Félnóta vagy Dalos György Hosszú menetelés –  rövid tanfolyam című regényében.) Negyvenegynéhány év távolából rémlenek a befejező sorok: „Rozsda és mészpor lepje a ruhád,/ örülj, ha vállad hasogat!/ Meghalnak érted,/ így köszönd meg,/ öleld át, vidd csak a vasakat!”

Vért is adtunk, kellett a háború, a bombázások sebesültjeinek, ezt persze már a Vöröskereszt szervezte. Sokan adtak, adtunk az egyetemen is. Aztán 1967 őszén (néhány hónappal a „hatnapos” arab-izraeli háború után) valakik terjeszteni kezdték, hogy a vér valójában nem is Vietnamba megy, hanem az araboknak. Erre néhányan leálltak.

*

Véradás. Nem bírom a vér látványát, rosszul tűröm a fájdalmat – és a fájdalomtól való félelmet is. Stresszel, ha csak a kisujjamat szúrják is meg. Ennek ellenére hosszú éveken át voltam önkéntes (térítés nélküli) véradó. Munkahelyemre félévente jöttek a Heim Pál Gyermekkórházból vért venni, én mindig a jelentkezők között voltam. 6 vagy 8 év után, egyszer, a kérdőívek kitöltése és a gyorsvizsgálati véradás után a kartonomat előszedő asszisztens azt mondja: – De hiszen maga álpozitív! Magától nem veszünk vért. – Kérdem, mi az, hogy „álpozitív”. Hát az, hogy a leszedett vér első ellenőrzése valamilyen fertőzést mutat ki, és mire a második teszt bebizonyítja, hogy semmi baja a véremnek, addigra megromlik, már nem lehet lefagyasztani és felhasználni. Kiderült, évek óta feleslegesen „szenvedtem”.

A sorozat korábbi darabjai:

Marihuána, Madrid, Attila

Gyuri, aki Jorge

November 7., Szása

Grisa, Leningrád

Osztaskovo, Internacionálé

Cseh Tamás

Szerző: rás  2010.01.21. 22:46 5 komment

Címkék: szolidaritás vietnami háború

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr964929155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andris 2010.01.22. 15:03:30

Sose bánd, a szándék a fontos. (igazából nem ide tartozik, de találtam sok képet a SZU-ról-> http://www.marxists.org/history/ussr/art/photography/index.htm)

Ismeretlen_46946 2010.01.22. 15:37:45

Tényleg nem ide tartozik, de tényleg a szándék (meg az eredmény) a fontos, úgyhogy nagyon köszönöm. :)

Ismeretlen_1256 2010.01.23. 09:01:28

Erről eszembe jutott valami és ez jó. végre eszembe jutott valami.

Ismeretlen_70584 2010.01.23. 19:49:24

Felhívtam. Két szolgáltatótól is. Az egyik (T) megköszönte a saját nevében is. A másik (V) a tájékoztató után szó nélkül bontotta a vonalat. Mintha utóbbinak nem lenne érdeke részt venni az akcióban :(

jel 2010.01.24. 00:36:45

az UNICEF jan.23-án este kiadott jelentése szerint már 48 millió forint gyűlt össze!