(Sznobisztikus jegyzet egy félművelt kultúrafogyasztótól)

Perényi Miklós a ma élő egyik legnagyobb zeneművészünk, koncertjére bármikor zsúfolásig megtelnek a legnagyobb előadótermek is. Ezért meglepődtem tegnap este a félig üres (na jó: félig telt) Thália Színházon: alig 200-an, ha voltunk, pedig Perényi-koncert volt. Igaz, a plakáton ez állt: Perényi Miklós és az UMZE Kamaraegyüttes hangversenye. (Az UMZE jelentése: Új Magyar Zene Egyesülete, eredetileg Bartók és Kodály hozta létre, bővebben a történet itt.) A műsor pedig… Hát igen, a műsor a magyarázat a visszafogott érdeklődésre: Bachhal indult ugyan, de aztán egy 20. századi mű, Britten csellószvitje következett, majd Perényi Miklós két szerzeménye (a Ritornello per 21 meg a Három változat). És hát a befejező szám szerzőjének, Schönbergnek a neve is sokakra hat riasztóan, noha a Megdicsőült éj még fiatalkori, késő romantikus mű – a vonóshatos csudaszép előadásban hangzott el, de ez most nem tartozik a témához.

Igazából arról akarok írni, ami Perényi – szavainak és zenéjének – hallgatása közben jutott eszembe. Ugyanis beszélt is: a Három változat előtt elmagyarázta a mű szerkezetét, a kompozíciós technikát, azt, hogy hogyan viszonyul egymáshoz a három rész, felhívta a figyelmet a tükröződésekre, a negyedhangokra, hangközökre. Érdekes volt. A magyarázat is – és legfeljebb ezt tudom mondani a zenéről is. És hogy ha nem mondja, én ugyan fel nem fedezem ezeket a dolgokat benne. Nem állítanám, hogy a magyarázat növelte az én befogadói élményemet. Nagyon szerkesztett, nagyon matematikai, mérnöki dolog lett ez az egész, és bevallom, a zenehallgatás számomra nem elsősorban a tudatomra, hanem az érzékeimre hatva jelent élményt. Persze, esztétikai élmény egy Bach-fúgának a mesteri felépítettségét fölfedezni, és lehet, pusztán arról van szó, hogy megrekedtem a hagyományosabb zenénél. (Mentségemül: szeretem Bartókot, Sztravinszkijt, Sosztakovicsot…, sőt a múltkor Steve Reich repetitív zenéje is élvezetet okozott – míg el nem fáradtam.)

Visszatérve Perényi Miklós magyarázatához és zenéjéhez: szerkesztettségével, kiszámítottságával a száz évvel ezelőtti képzőművészetet, Picasso és Braque kubizmusát, Kandinszkij konstruktivizmusát idézte fel. (Amihez egyébként elég későn jutottam el, ízlésem, érdeklődésem sokáig befejeződött az impresszionistáknál meg Van Gogh-nál.) És az jutott eszembe, hogy mintha a nagy zenei stílusirányzatok meglehetős késéssel másolnák a képzőművészetet és az építészetet. Így például a barokk zenét – Bach – mintha a gótikus építészet ihlette volna, míg a barokk építő- és képzőművészetre a 19. század második felének romantikus zenéje hasonlít. A reneszánsz derűje, harmóniája a bécsi klasszikusok – Haydn, Mozart – kétszáz évvel későbbi melódiáiból árad. Volt persze reneszánsz zene is, de a madrigálok e gondolatmenetben a korai gótika föld fölött lebegő nőalakjait idézik.

A Rás-féle, forradalmian új zeneelmélet természetesen nem abszolút, de engem elszórakoztatott, míg a kevésbé szórakoztató, „körzővel, vonalzóval készült” zenét hallgattam.

Az alábbi felvétel nem a Thália Színházban készült.

 

Szerző: rás  2010.01.29. 23:14 4 komment

Címkék: perényi miklós umze

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr384929158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsezsnya 2010.01.31. 14:25:34

Ezért és hasonló élményekért lenne jó legalább a főváros közelében lakni... No, nem az irigység, csak a "sajnálom" beszél belőlem, remélem, nem érted félre.

Ismeretlen_46946 2010.01.31. 17:27:24

Zsezsnya: Dehogy értlek félre.

Andris 2010.02.03. 08:46:14

Kicsit off: komolyzene és design-> http://ifitshipitshere.blogspot.com/2008/04/musical-instruments-for-your-eyes.html

Ismeretlen_46946 2010.02.03. 20:24:15

Andris: Kösz, fantasztikus! Hogy te miket találsz!