Sétálok a Belvárosban, és egyszercsak egy házon egy méretes Horthy-képet látok. Persze. Miért is ne, ez már hozzátartozik napjaink Magyarországához, akár tetszik nekem, akár nem. (Egyébként nem tetszik.) Közelebb menve kiderül, hogy Észak-Erdély visszacsatolásának évfordulóját hirdető plakát a kép, és már keresem, hogy milyen hazafias, nemzeti szervezet székháza előtt vagyok. Hosszú másodpercekig tart, amíg rájövök - észreveszem a táblát -, hogy ez a Centrális Galéria, a Közép-Európai Egyetemen (CEU) működő Nyílt Társadalom Alapítvány (OSA) kiállítóhelye. Szóval, akkor nem ünneplés, hanem kiállítás.

Meglepődésemet, értetlenkedő téblábolásomat azért írtam le, mert érzésem szerint sok látogatót, akinek semmit nem mond a CEU vagy az OSA vagy a galéria neve, a Horthy-kép és az Erdély meg a "visszacsatolás" varázsige csábít be a kiállításra. Legalábbis erről tanúskodik a vendégkönyv, amelyben egymást érik a lelkes beírások arról, hogy "Végre!", csakhogy végre beszélünk a magyar történelemnek erről a dicsőséges eseményéről, meg arról, hogy mennyire lelkesítő, mennyire hazafias szívet dobogtató, amit itt láttak. Attól tartok, nem értették, hogy mit láttak. Nem értik, hogy mi történt. Így aztán azt sem igazán érthetik, hogy ma mi történik, mi történhet, és mi nem. (De hát ezt a szélsőjobboldali vagy egyszerűen csak naiv, ködfaló vagy szimplán ostoba kiadványokból, honlapokról is tudjuk.)

Lehet, hogy ez így természetes, így van rendjén (szerintem nem), hiszen - a waterloói csatamezőn Ez nem Fabrizio del Dongotébláboló Fabrizio del Dongóhoz hasonlóan - akkor se értették az emberek, hogy mi történik körülöttük, velük. A kiállítás talán legdöbbenetesebb dokumentuma ez a fénykép (elnézést a minőségért, mobillal fotóztam le): a kézdivásárhelyi ünnepségen a horogkeresztes (!) zászló előtt a helyi rabbi beszél. (Aligha érte meg a háború végét.)

A vendégkönyvbe író egyik látogató - akinek egyébként tetszett a kiállítás - azt kifogásolta, hogy az eseménytörténetet ismertető tabló miért hozza összefüggésbe Észak-Erdély visszacsatolását a világháborúval, annak kimenetelével, ily módon a "győztesek szempontjait" érvényesítve (?!). Aki ezt mondja, az nem fogja fel - vagy egyszerűen nem tudja -, hogy közvetlen kapcsolat van aközött, hogy Hitlertől (és Mussolinitől) kaptuk vissza (már megint ez a többes szám első személy!) a Felvidék és Erdély egy részét (meg a Kárpátalját, s Bácskát), illetve például aközött, hogy a Don-kanyarnál (a magyar határtól 2000 kilométerre) megsemmisül egy kétszázezres magyar hadsereg. A kiállításon egyébként látható két oldal Radnóti Miklós naplójából, aki első munkaszolgálatát éppen Észak-Erdélyben, Veresmart környékén töltötte 1940. szeptember 9-től.

Csak a rend kedvéért: A Magyarországhoz 1938 és 1941 közt visszacsatolt területekaz 1940. augusztus 30-án született második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, benne a Székelyfölddel.

Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül  400 ezer magyar maradt.

Szóval. A kissé amatőr módon megrendezett kiállítás két tablón elmondja a történelmi tényeket, majd inkább csak illusztrál, fényképekkel, újságcikkrészletekkel, néhány dokumentummásolattal, emléktárgyakkal mutatja be mindenekelőtt azt a lelkesedést, amellyel az erdélyi magyarok fogadták bevonuló katonáinkat (nem érzem enyéimnek őket, nem is éltem akkor, de mégiscsak jogos az első személy, hiszen magyarként ez az én történelmem is). S persze (írott) szó - újságcikk, hivatalos feljegyzés - van arról is, hogy mekkora a csalódás, az elkeseredés a Dél-Erdélyben, román fennhatóság alatt maradt magyarok körében. No meg a románok körében. A kiállítást ugyanis - ezt már itthon, az internetről, a Galéria honlapjáról tudom meg - magyar és román történészek együttműködésével rendezték, „távolságot tartva a nacionalista propagandától”.

Amatőrnek minősítettem a kiállításrendezést, mert például  a legnagyobb helyet egy fakalitka-installáció foglalja el, amelynek három falára 20 perces csúszással ugyanazt a 80 perces dokumentumfilmet vetítik, de úgy van megoldva, hogy egyszerre összesen hatan(!) nézhetik. Nem is fértem hozzá, így a NAVA site-ján található régi filmhíradó-részletekkel vigasztalódtam. Beágyazni nem tudtam, de itt a link.

A témához kapcsolódó korábbi bejegyzések:

Trianon, trianonozás

Történelemóra: bombák a múltból

Szerző: rás  2010.09.09. 19:28 18 komment

Címkék: trianon erdély ii világháború centrális galéria bécsi döntés

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr534929251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas 2010.09.10. 06:11:49

http://www.fortepan.hu/_photo/display/8562.jpg A képek döntő többsége a fortepan albumból származik.

Pocakos 2010.09.10. 09:38:17

Az "utolsó békeév"-nek 1936-37 szokták emlegetni, - főleg ha statisztikai adatokat nézünk. Talán még most is, habár nem tudom, de 45 után egészen a 80-as évekig ez volt az összehasonlítás alap fejlődésünk (v. nem fejlődésünk) bizonyítására. Ennek oka, hogy 38-ban (ugyan békében!) már változtak a határok Európában(Anschluss majd Szudéta-vidék (müncheni egyezmény), és ezzel egy időben - olasz kérésre! (v. javaslatra) - a "csehszlovák rendezés" részeként a magyar és lengyel területi ígények figyelmbevétele már megnagyobbodott Mo. területe (is). És ezzel lakossága létszáma, valamint (statisztikailag) megváltozott gazdasági helyzete. Sokszor elgondolkoztam már azon, ha H. 39 őszén nem támadja meg Lengyelországot, - és indítja el a II. vh.-t, akkor 1938-ban - békeidőben! - örökre(?) eltűnt volna a térképről Ausztria és Csehszlovákia. Talán ma is sokan csodálnák a két totalitáris diktatúra fantasztikus eredményeit. És - az angolbarát, pacifista - Teleki jóvoltából a békés Mo.-on ma is megoszlanának a vélemények, hogy melyik társadalmi rendszer jobb, ért el nagyobb, látványosabb eredményeket. A második bécsi döntés más tészta! 1940 augusztusában már Nyugat-Európa nagy része náci megszállás alatt volt. H. akkor vonult be Párizsba. A SZU pedig a Baltikumba és Romániába. Mindeközben Mo. a béke szigete volt - hála a háborúellenes Telekinek - ezért a "visszacsatolás", "bevonulás" - Mo.-ról nézve "erőszakmentesen" zajlott. Hogy a rabbi (és a "zsidóság") is örömmel fogadta az újbóli magyar közigazgatást, azon nem lehet v. kell csodálkozni. Pont 20 év telt el a k.u.k monarchia ideji idil megszűnésétől. Naná, hogy a határon túl élők (többsége) a "békeidő" visszatértében reménykedtek, álmodoztak - méghozzá békés körülmények között. 1941 tavaszán, Teleki öngyilkossága volt a jel (mindenki számára!), hogy ebből az őrült és vesztésre (halálra) ítélt "buliból" nem fogunk tudni kimaradni. Így is lett. De '40. nyarán, (hazai) békeidőben, ezt még nem lehetett látni. Ehhez Teleki halála kellett, no meg a katonai behívók, hogy a lakosság egy része "elgondolkozzék": mi lesz ebből?

Andris 2010.09.10. 09:40:43

Nehéz véleményt alkotni erről. Többször írtam, hogy az igazságnak több oldala van. Abban talán mindenki egyetért, hogy a békeszerződés igazságtalan volt Magyarországra nézve. Érthető, hogy vissza akartuk kapni az elcsatolt területeket, és a részsikereknek mindenki örült. Az kevésbé, hogy ezért nem sajnáltunk semmilyen árat megfizetni: legyen szó örökbarátsági szerződés megszegéséről, A 2. magyar hadsereg keleti frontra küldéséről és a magyar zsidók deportálásáról, a nemzeti vagyon jó részének Németországba szállításáról, a szövetségesek pusztításáról. A közvélemény nagyobb része nem gondolt bele, hogy a területgyarapodások számláját folyamatosan fizetni kell vérrel, szenvedéssel, halállal. Bizonyos idő távlatából már könnyű okosnak lenni (egy kiállítás vendégkönyvében különösen könnyű örvendezni, meg buta analógiákat firkálni.) Tény, hogy a visszatért területeken lényegesen jobban érvényesült a nemzetiségi elv, mint amit a trianoni béke meghatározott, így ez tekinthető egy igazságosabb megoldásnak. Azt mindenki döntse el, hogy az ár-érték arány mennyire felel meg neki. Én nem láttam a kiállítást, de nekem a leírtakból olyannak tűnik, mint amit nem túl jól dobtak össze azzal a céllal, hogy sok látogató legyen.

Andris 2010.09.10. 09:56:58

Pocakos: A béke hamis illúziója Magyarországon egész sokáig megmaradt, egészen addig, míg a szövetségesek komolyabb légitámadásokat nem intéztek Budapest ellen, úgy 1943-ig. Úgy tudom, hogy a 2. magyar hadsereg nem hivatásos tagjai kb. úgy voltak, mint az Usa hadereje Vietnámban: vagy ideológiai alapon mentek, vagy nem tudták elintézni a felmentést, az ideiglenes vagy végleges alkalmatlanságot, mentességet. A társadalom közép-felsőbb, nem zsidó szegmense, akinek pénze és kapcsolatai voltak, ha nem is könnyen, de boldogult. A boltokban volt áru, az élet majdnem úgy ment, mint a békeidőkben.

Ismeretlen_10155 2010.09.10. 18:14:52

"Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 ezer magyar maradt." ez a száraz történészi mondat saját (ha úgy tetszik biológiai) létezésem oka is lehetne. anyai nagyapámat, aki egyébként sepsiszentgyörgyi volt annak idején, 18 évesen a román hadsereg egyik határvadász egységéhez sorozták be, kiképzésre. alapkiképzés után gondolom visszatérhetett otthonába, de egyetemi képzésre Kolozsvárra ment, ahol orvosi diploma helyett végül vasúti mérnökként végzett. 1941-ben (26 évesen) -- mint később kiderült -- a kolozsvári egyetem jogi fakultására is beiratkozott, közben dolgozott a vasútnál is, s ennek köszönhető, hogy a magyar királyi hadsereg is behívta. családja -- szülei és nagyjából 10 évvel fiatalabb öccse -- ekkor továbbra is a Romániához tartozó dél-erdélyi részben él, idősebb bátyja (tudtunkkal) a román hadseregben teljesít szolgálatot (haláláig). egységével együtt végül 1944 áprilisában német területen amerikai hadifogságba kerül, szabadulásakor székely származású társaival együtt választania kellett, hogy Romániába tér-e haza (ahol valószínűleg becsukták volna dezertálásért), vagy Magyarországra. ha akkor másként dönt, sem az anyám, sem én nem születünk meg. :)

Andris 2010.09.10. 18:39:32

drc: a padláson talált iratokat, naplót már mind digitalizáltad?

Ismeretlen_10155 2010.09.13. 15:09:05

nem, a nagyapámé dolgait teljesen sose fogom, de megvan egy őrvezető naplója is döbbenetes fotókkal. azt szeretném közzétenni, de kellene hozzá valaki, aki le tudja programozni a dolgot.

nem értem 2012.07.05. 22:39:36

tkp. mi a phallosznak vagy magyarországon? hát nem akad egy jiddische oma a családban?

Ismeretlen_46946 2012.07.06. 12:28:26

Ó, jött egy gyöngyszem egy két évvel ezelőtti bejegyzéshez. @"nem értem": Sajnos, nincs. Meggyilkoltátok.

Kulturkör · http://kulturkor.wordpress.com/ 2012.07.08. 12:02:52

És aki a Magyarországot kisbetűvel írja miért nem megy vissza az Urál mögé, az őshazába?

Ismeretlen_10155 2012.07.09. 08:03:11

Kedves "nem értem". Pezsgőznék a temetéseden. Tisztelettel (nem viseltetek egy ilyen patkány iránt): drc

BB 2012.07.09. 08:17:53

A jiddis tudtommal nyelv, és nem nép, nemzet vagy etnikum. Amit beszélhetnek Magyarországon is akár.

BB 2012.07.09. 08:20:53

Ui. Egyébként hogyan is kapcsolódik nem értem kommentje a poszthoz, hogy megmaradhatott?

Pocakos 2012.07.09. 09:11:07

BB (12.): Egy nagyon híres (és népszerű) nóta címe (My yiddishe Mama) - sokan éneklik, játszották, én pl. Tom Jones-tól ismerem: http://www.youtube.com/watch?v=0seklD4x9EI

Ismeretlen_46946 2012.07.09. 11:37:08

@BB: a posztban szó van a zsidókról. Ez ihlette meg a kis nácit.

Andris 2012.07.15. 20:54:48

Ajvé, hát Tom Jones is zsidó. Biztos azért olyan híres, mer a hálivúdi kollégák kaserolják. :)

BB 2012.07.16. 10:47:43

Jah, meg share-olják a fészbúkon.