Ha kedd van, akkor ez Belgium – egy jó negyven éve készült film szállóigévé vált címe szerint. A vígjáték amerikai turisták nyugat-európai rohanásáról szól, és egy kicsit én is így éreztem magam, amikor most kilenc napig Hollandiában és Belgiumban utazgattunk a feleségemmel. BruggeKét és fél nap Amszterdammal kezdtünk, aztán autóval hat nap alatt további nyolc város – Hága, Rotterdam, Middelburg, Antwerpen, Gent, Brügge, Brüsszel, Utrecht – plusz egy szélmalompark (Kinderdijk) és egy nemzeti park egy fantasztikus múzeummal (Otterlo). GPS-botladozásunk (ez volt az első éles bevetés) áldozatául esett viszont Európa (egyik?) legnagyobb virágkertészete, mert Lisse helyett mindenáron Budakeszire, a gazdájához, akart minket eljuttatni. Így aztán az időveszteségre tekintettel beértük azzal, hogy már úgyis láttuk az amszterdami virágpiacot, ahol nem is annyira maguk a virágok, mint inkább a virághagymák nyűgöztek le.

Apropos GPS: engem, talán a korom miatt, félelemmel tölt el minden (számomra) új kütyü, aztán meg, amikor már tudom használni, csodálattal. Nagyon szerettem, amikor rászólt a feleségemre: „Túl gyorsan vezetsz”. De egyéb haszna is volt… Kivéve Brüsszelt: kiderült ugyanis, hogy Európa fővárosát és a benne megforduló töméntelen magas rangú politikust annyira védik elektronikusan is, hogy nagyon szaggatottá, esetlegessé vált a GPS-vétel.

S ha már EU: Brüsszelben természetesen megnéztük (kívülről) az EU negyedet, a Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Tanács irdatlan épületeit – valahogy „kézzelfoghatóvá” vált, hogy micsoda hivatali apparátust (is) jelent az EU; és ezek csak a központi székházak, a környéken sétálva számos egyéb épületen felirat jelezte, hogy ott székel valamelyik összeurópai „minisztérium”. Plusz az utcákon „formális” öltözékben, aktatáskával siető, fontos arcú urak és hölgyek, meg a nyilván őket kiszolgáló, elegáns éttermek; annyira elegánsak, hogy az ajtajuk (kapujuk) zárva, be kell csöngetni, és nyilván tudni kell az aznapra érvényes, titkos jelszót. Az Európai Tanács épületén ott a felirat, hogy „Hungarian Presidency”, s a ház előtt nagy (jellegtelen, fantáziátlan) tablók hirdetik Franz Liszt, valamint számos magyar feltaláló dicsőségét.

*

Nem írok részletes úti beszámolót, nem fedezem fel a világ és Európa legismertebb helyeit, de Máté rám parancsolt, hogy írjak bejegyzést, és ki vagyok én, hogy ellentmondjak neki. Írok, ami az eszembe jut. Mint Schwartz bácsi, az almáját, paradicsomát rigmusokkal kínáló, egykori Szentkirályi utcai zöldséges mondta: „Írom vers, ahogy jön”.

Például azt, hogy fantasztikusan jó hely(nek tűnik) Németalföld. Nekem ez volt vele az első találkozásom (nem tudhatom, lesz-e több), és lenyűgözött. Muszáj leszögeznem, hogy Amszterdam tényleg szédítő hely, Middelburg, Brugge és Utrecht varázslatos középkori városok, a genti oltár előtt egy órát is el lehet tölteni, és Van Gogh nagy festő… Emellett két gazdag országról van szó, ahol ma is építkeznek, főleg Hollandiából – pl. az új épületekből, városrészekből – árad az ötlet és a nagyvonalúság, még akkor is, ha egyesek szerint a hollandok valójában skótok, akik eljöttek onnan, mert nem bírták a többiek pazarlását. Tényleg érezni, hogy innen indult a kapitalizmus, meg hogy ez volt a 20. századi modern művészeti irányzatok egyik bölcsője (Mondrian, De Stijl).

*

Igen, az egyik fő dolog, amiért mentünk, a képzőművészet, az építészet, a múzeumok. Hál’ istennek az amszterdami Rijksmuseumot éppen átépítik, úgyhogy csak a 400 legfontosabb műkincsük van kiállítva, a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeumban  (Beaux Art) csak a régi flamandok láthatók, a 19-20. századi gyűjtemény a jövő tavaszig zárva, helyette egy fedett folyosón át lehet sétálni a négyemeletes Magritte Museumba. Délelőtt Rembrandt, Jordaens, Brueghel, ebéd a múzeumi caféban – a teraszon, Brüsszel a lábunk alatt –, aztán Magritte, amíg bírtuk… De ezek – meg persze az amszterdami Van Gogh Múzeum magától értetődőek voltak már az utazás előtt is, amikor csak tervezgettem. Kiderült viszont, hogy még soha nem hallottam a világ egyik legjobb magánmúzeumáról, ami aztán utunk egyik legnagyobb élménye lett: a Kröller-Müller Museum az otterlo-i Hoge Veluwe Nemzeti parkban. Helene Kröller-Müller az egyik leggazdagabb hollandiai nagyiparos özvegye volt, aki fantasztikus műgyűjteményét 1935-ben a holland államnak ajándékozta, és az ő kívánsága volt, hogy a létrehozandó múzeum természet és művészet tökéletes összhangját is kifejezze. A múzeum olyan Van Gogh gyűjteménnyel rendelkezik, ami vetekszik az amszterdamival (Kröller-Müller az elsők között kezdte vásárolni a képeit), plusz fantasztikus impresszionista anyag, egy terem gyönyörű Mondrian, meg egyebek (a tágas helyiségek fele ideiglenes kiállításokra fenntartva), és egy több mint 30 hektáros szoborkert, ami azt jelenti, hogy sétálsz az erdőben, a ligetekben és a tisztásokon, a bokrok között – önálló aurával! – szobrok, Rodintől Maillolon és Henry Moore-on át mai japánokig.

Pán Márta: Úszó szobor a Kröller-Müller Múzeum szoborparkjábanMűvelt embernek tartom magam, érdekel a képzőművészet is, de nem csak az derült ki, hogy erről a múzeumról nem hallottam még. A termekben és a szoborkertben három olyan magyar származású művész alkotásai is láthatók, akiknek a nevét se hallottam eddig. Csáky József szobrász, aki 1888-ban Szegeden született, de húszéves korától 1971-ben bekövetkezett haláláig Párizsban élt és alkotott (a Wikipedia szerint 1959-ben Budapesten is volt gyűjteményes kiállítása); Pán Márta, aki szintén Párizsban élt huszonéves korától, köztéri szobrai a világ minden táján megtalálhatók – szintén a Wikiből tudom, hogy 1991 óta Budapesten, a Francia Intézet előtt is áll egy szobra; valamint Huszár Vilmos festő, ő Budapesten született 1884-ben, de 21 évesen Hollandiába ment, ahol egyik alapító tagja volt 1917-ben a De Stijl c. folyóiratnak, s a körülötte kialakult művészeti mozgalomnak. És ha magyarokat nem ismerek, akkor persze az is kiderülhetett, hogy most találkozom először azzal, akiből tulajdonképpen a szürrealizmus és az expresszionizmus elindult, a belga James Ensorral. Az úgy volt, hogy Hágában elmentünk a Városi Múzeumba (Gemeentemuseum), hogy megnézzük büszkeségüket, a Mondrian-gyűjteményt. Nos, Mondrian nem volt, mert elvitték őket Münchenbe, viszont látható egy lélegzetelállító Enson-kiállítás.

*

Sok mindenről lehetne/kéne mesélni, például Amszterdam vagy Antwerpen etnikai sokszínűségéről. Újságolvasó ember vagyok, tudom, hogy Hollandiában, Belgiumban is első számú társadalmi problémává lépett elő a muszlim bevándorlók beilleszkedése, hogy mindkét országban megerősödött a rasszizmus. Én ebből csak a különböző bőrszínű emberek természetes együttlétét láttam. Például Antwerpenben, ahol a zsidónegyed mellett lévő parkban együtt játszottak 5-10 éves barna, fekete és szinte áttetszően fehér bőrű, lengő pajeszú zsidó gyerekek. Maga a negyed egyébként lepukkant házaival emlékeztetett Budapest VII. kerületére. Nem annyira Erzsébetvárosra, hanem inkább a külső VII. kerületre, a Csikágóra. Amiben az a furcsa, hogy ez egyúttal a híres antwerpeni gyémántnegyed is, néhány méterrel arrébb elegáns ékszerüzletek.

*

És még valami, ami hozzátartozott az úthoz. Olvasnivalóként valami hollandot akartam magammal vinni, leemeltem hát a polcról egy régi tartozást, Johan Huizinga majd’ száz éve megjelent, alapműnek tekintett művelődéstörténeti könyvét, A középkor alkonyát. Néhány fejezetét olvastam csak, elsősorban a repülőtéren, s a repülőn, olyan nagyon nem nyűgözött le, de az alapgondolata megragadott: a történelemben – egy-egy kor megértésében – nemcsak a tények, s a gazdasági, politikai szükségszerűségek fontosak, hanem az is, hogy az adott kor emberei mit gondoltak önmagukról, miben hittek, milyen normáik, illúzióik voltak, hogyan viselkedtek különböző élethelyzetekben.

Az emberek a fontosak. Látni, megismerni, megérteni őket.

 

Szerző: rás  2011.05.13. 00:16 31 komment

Címkék: utazás hollandia belgium huizinga csáky józsef ensor huszár vilmos kröller müller pán márta

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr334929358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andris 2011.05.13. 11:19:45

Sajnos nekem Hollandiából és Belgiumból csak villanások jutottak: Amszterdamban vonat csatlakozásra várva töltöttem el egy fél napot, persze múzeum semmi, csak egy hosszú séta a városban. Brüsszelben még '92-ben voltam, egy napra, az sem volt elég semmire. Úgyhogy irigyellek.

anna 2011.05.13. 11:25:54

a ha kedd van... nagy kedvencem! a kröller-müllerből pedig szégyenszemre arra emlékszem, hogy mutatták: a bejárata előtt a járdában nagylyukú rács van, hogy a vaddisznók (a nemzeti parkból) ne tudjanak besétálni a múzeumba.

Ismeretlen_115131 2011.05.13. 18:25:53

no akkor, az utolsó mondatod alapján - Van Gogh és Brueghel nem mindenki által ismert és feltételezem , hogy látott műveiről mit mondanál? Van Gogh valóban fokozatosan őrült meg? - tényleg nyomon lehet követni a leépülését a festményein? (valahol olvastam)... vagy Brueg(h)el képeinek mondanivalója? - és részletei? - mert engem ez érdekelne :)... lett-e másabb benyomásod róluk, mint eddig volt esetleg?

egy nagyi 2011.05.13. 23:24:33

Izgalmas a beszámolód,szinte odaképzeli ma- gát az ember.Magritte képet még csak az albumunkban láttam. Rembrandttal már több nagy múzeumban volt alkalmam találkozni.A lenyűgöző mindig az eredetivel szembe- sülni.Az Anna Frank Múzeumban is voltatok? /persze a Páva utcai holokauszt központban is volt kiállítás/ Erre még nem jártam,de a gyerekeim igen, így általuk is értékes beszámolót kaptam. Azért jó regényt,útirajzot,memoárt olvasni stb., mert képesek vagyunk időutazással belebújni a kor levegőjébe. Nem akartam,de elmondom,egy Dél-Olaszországi és Szicíliai körúton voltunk tizenegy napig, így nagyon megértem a feltöltődésedet.

Andris 2011.05.14. 03:09:58

kattal: Olvass még Van Goghról. Előtted az internet, pár kattintásra az infó, meg a képei. Ő nem egy hírhedt, emberevő cirkuszi majom; mint ahogy Bruegel, és Brueghel sem az.

Ismeretlen_111226 2011.05.14. 09:00:04

"Az emberek a fontosak. Látni, megismerni, megérteni őket." Köszönöm az előtte írottakat is, ez az utolsó két mondat viszont kizökkent a dühömből. S ennek örülök!

thomas 2011.05.14. 09:06:58

Lisse az nálam Keukenhof, és ha jól értem, az Alkmaar-i sajtpiacon sem voltatok. Naszép :)))

Ismeretlen_46946 2011.05.14. 10:17:58

@thomas: lebuktattál. Nem jutott eszembe Keukenhof neve, és lusta voltam utánanézni; és nem csak Alkmaarban nem voltunk... És ahol voltunk, ott is csak töredékét láttuk a látnivalóknak. @Kattal: Fogadd meg Andris tanácsát a tájékozódásra. Hogy bevalljam, nem tudom pontosan Van Gogh megőrülésének menetrendjét, az viszont tény, hogy azokat a képeket, amelyeket mi igazán "vangoghosnak" tartunk, élete utolsó két évében festette. Brueghel - illetve a Brueghelek, id. és ifj. Peter, illetve a két Jan - mindig is kedvenceim voltak, reprodukcióról is, meg a bécsi Kunsthistorisches Museumból. @Nagyi: Nem mentem el az Anna Frank házba (a Páva utcában természetesen voltam, ahogy sok nagy Zsidó Múzeumban is); Amszterdamban ebből a témából a Spinoza-szobor, a holokauszt-emlékmű és a 16. századi "Portugál zsinagóga" volt - utóbbit Európa egyik legszebb zsinagógájának tartják. @defalla: :)

egy nagyi 2011.05.14. 12:09:07

rás: megnéztem a Wikipédiába a "Portugál zsinagógát", köszi,így többet tudok a szefárd zsidóságról.Fotót nem találtam,csak egy festményt.

Ismeretlen_115131 2011.05.14. 16:45:54

Andris, nem kérdeztelek, sem tanácsodat nem kértem! Csupán Rás saját benyomására lettem volna kíváncsi, ha már beszámolt az útjáról és arról mi mindent látott... és abból engem kettő emberke érdekelt. A kérdést feltenni pedig éppen azért bátorkodtam, mert ő maga írta az utolsó mondatában, hogy mit tart fontosnak - de már látom, hogy CSAK írni szokott ilyeneket. Én is elköszönök tőletek, ahogy labdajáték is levonta korábban a következtetéseit, illetve az elefántcsonttornyotokat sem nézem többé, mert nem érdemlitek meg tőlem. Kár volt hinnem néhány szép szavakban... és igazán szomorú, hogy itt is csalódnom kellett. Na, pá nektek! :) (és semmi harag, csak őszinte gondolataimat közöltem e blog társasága kapcsán szerzett tapasztalataimról)

Szó-szóró 2011.05.14. 18:37:54

rás: Otterlót nagyon szerettük a feleségemmel, és kb. 15 éve, amikor ott voltunk, ingyen biciklit lehetett kölcsönözni. A park nagyon nagy, úgy emlékeszem, van 10-20 km-es bicikli körút is a parkon belül. Emlékszem, a feleségem nem nagyon tudott biciklizni, és szerette, hogy hosszú egyenes szakaszok voltak. Én úgy köszöntem a szembejövőknek, hogy Vejnemöjnen, kedvesen mosolyogtak és konstatálták a finnugor jelenlétet. Egyébként a gyűjtemény is emlékezetes ...

Ismeretlen_46946 2011.05.14. 19:03:51

Szó-szóró: Most is lehet biciklit kölcsönözni, csak mi nem tudunk biciklizni. :) Ezért aztán sétáltunk (visszafelé buszoztunk).

Ismeretlen_46946 2011.05.14. 19:10:51

Nagyi: http://tinyurl.com/4ljk76n Ajánlom figyelmedbe a videót is!

Andris 2011.05.15. 01:07:52

kattal: Hülyeséget kérdeztél. Aztán rátettél még egy lapáttal, de a te dolgod.

BB 2011.05.15. 06:44:05

Van Goghról jó könyv Irving Stone életrajzi regénye: http://moly.hu/konyvek/irving-stone-van-gogh-elete Andris, úgy tűnik, elgurult a tablettád, nem akarod megkeresni?

egy nagyi 2011.05.15. 10:05:01

rás:nagyon köszönöm.Szép volt. Egyébként A Szépművészeti Múzeumban találkoz- tam egy számomra nagyon szép id.Brueghel festménnyel, az állandó kiállításon, a mi gyűjtemé- nyünk is pompás.A Van Gogh pesti kiállítását lát- tam,s a húgom kalauzolt, mert ő olvasta a BB által javasolt könyvet.Számomra az elmeállapota helyett a képei a döntőek.

Ismeretlen_46946 2011.05.15. 10:07:09

Nagyi: igen, a Szépművészetinek egészében is nagyon szép németalföldi (meg spanyol) gyűjteménye van; az ember hajlamos rá, hogy inkább külföldön menjen múzeumba, mint itthon, esetleg csak néhány buszmegállónyira.

thomas 2011.05.15. 19:01:12

Én csak azt nem értem, hogy kattal mitől kattalt be.

Andris 2011.05.16. 00:22:54

BB: Összekeversz valakivel. Ha elgurult volna, akkor kevésbé vagyok finom. Az általad ajánlott könyvet már olvastam. Mi több, egyéb életrajzokat is, ebből adódóan érthetővé válik, hogy: 1. nagyon szeretem Van Goghot; 2. hogy mi bosszantott fel.

Ismeretlen_46946 2011.05.16. 08:07:53

@Andris: Én is szeretem Van Goghot, és értem, hogy mi bosszantott fel. Mégis, kérlek, máskor tartsd meg a kulturált emberi érintkezés kötelmeit ezen a blogon, ami alól nem ad felmentést a kölcsönös arcnélküliség.

Szó-szóró 2011.05.16. 09:01:24

thomas: miért kattalt be kattal? Egy kis példabeszéd a múltamból. Volt egy barátnőm -sok barátnőm volt, de most csak róla van szó-, vitatkoztunk, nekem volt igazam, meg is haragudott rám.

thomas 2011.05.16. 17:26:29

Szó-szóró: én nem éreztem ezt ilyen élesnek. Andris adott egy szerencsétlen választ, ami kioktatásnak tünhetett, pedig nem is ő volt a kérdezett. Ennyi. Erre rás és a "belterjes" társaság kapott kattaltól egy bedurcit, és öriharit. Na? Ezért érdemes?

thomas 2011.05.16. 17:43:35

Szó-szóró: mégvalami, hogy reagáljak is a hasonlatodra. Vagyok már annyira öreg, hogy ne higyjek az "igazság"-ban, mint olyanban. Szerintem igazságok vannak, privát igazságok. És ingerküszöbök, vagy tolerancia-küszöbök?, hogy elfogadjuk/tudomásul vegyük, hogy nem nálunk van a bölcsesség köve.

Ismeretlen_154775 2011.05.16. 18:20:31

kedves apámandrás! a moderátor szerepét ne keverd a zsarnok (diktátor) szerepével! andrás semmi sértőt és bántót nem írt kattalnak. csupán kifejtette a véleményét, amelyben nem lehülyézte, henem felhívta a figyelmét arra, hogy zagyvaság a kérdése!

BB 2011.05.16. 20:16:52

WM, kattal egyértelműen ráshoz intézte a kérdését, szerintem őszintén és lelkesen, ha meg zagyván, ahhoz senkinek semmi köze. Andris meg elég kioktató módon válaszolt (miért is??). Úgy is mondhatnám, paraszt módon. Ugye nem gond, ha én is kifejeztem a véleményem?

Ismeretlen_154775 2011.05.16. 20:50:30

persze, hogy nem BB. mindenki úgy fejezi ki a véleményét, ahogy tudja. nem bántom kattalt, mert nem ismerem, talán ezért nem is értem, hogy miért reagált túl egy választ. amúgy én csupán apámandrásnak "hívtam" fel valamire a figyelmét. andrás válaszát nem tartom parasztkodásnak, talán mert saját magam is eléggé paraszt tudok lenni.

Andris 2011.05.16. 21:22:21

thomas, w.m.: Néha nehéz korrekt leírást adni. Kösz, hogy megtettétek helyettem. BB: Úgy gondolom, hogy kattal kérdésére nem lehet pár mondatban válaszolni, utánaolvasni viszont igen. A blog műfaja társasági alapú. Ha kizárólag rás véleménye érdekli, akkor ezt kérheti a komment végén, vagy ír egy privát mailt. A véleményedhez természetesen jogod van. (akkor is, ha szándékosan provokatívan fogalmazol, már másodszor) rás: elnézést, ha megelőztelek, és erre te szerettél volna válaszolni. Nem éreztem durvának a válaszom, legalábbis nem annyira, hogy kattal egy kirohanás után távozzon. Ha ezt tette, az valószínűleg nem (csak) miattam van.

Ismeretlen_46946 2011.05.16. 22:43:55

@Andris: Persze, hogy nem csak miattad ment el Kattal - ezt meg is mondta. Remélem, nem érezted sértő kioktatásnak, amit írtam neked. @BB: ha kérhetlek, te se jelzőkkel minősíts. @Fiammáté: tudomásul veszem a véleményedet, mert lényegében és általánosságban igazad is van. Konkrétan nem egészen. :)

Szó-szóró 2011.05.17. 08:45:51

thomas: természetesen igazad van. De az igazság -mint ahogy írod- nem tökéletes, tehát ebből az következik, hogy neked sem lehet teljesen igazad. Azt én is beláttam -haladva előre az idő tengelye mentén-, hogy nem nálam van a bölcsesség köve. Sokan esnek abba a hibába, hogy azt hiszik, a korral az eszük is megnő. bb: az rendes tőled, hogy véded kattal-t, de azért azt neked is be kell látnod, hogy kattal túlreagálta a helyzetet. Valószínű, hogy már gyűlt benne az indulat, és most betelt a pohár. És egy javaslat: szerintem neked sem szabad parasztozni, az a te esetedben sem elegáns.

BB 2011.05.17. 12:39:00

Én viszont szándékosan nem akartam elegáns lenni (a második hozzászólásomban legalábbis). Az viszont tény, hogy kattal reagálhatott másképpen is, mondjuk viccesen elküldi andrist a túróba. De egy kicsit kezd átmenni vihar a bilibe-kategóriába ez a dolog.

Szó-szóró 2011.05.18. 17:16:16

bb: egyszer én is megpróbáltam "nem elegánsan" viselkedni, de nekem nem sikerült :)