József Attila szobrát is eltávolítják a Kossuth térről, amelynek visszaállítják 1944 előtti „képzőművészeti arculatát”. Nem József Attila a célpont, ő csak „káló”, járulékos veszteség. A kormány 2,5 milliárd forintot szán arra, hogy eltávolítsa Károlyi Mihály szobrát, szimbolikusan is kifejezze, hogy a Horthy-Magyarország örökösének tekinti magát, és ezzel gesztust tegyen a Fidesz „Jobbik-érzelmű” (potenciális) szavazóinak. Ez az egyetlen értelme ugyanis a tér átalakításának.

A megtört, illúzióit vesztő Károlyi szobra, Varga Imre szép, a történelemről elgondolkodtató alkotása 36 éve áll a téren. Ma célpontja mindazoknak, akik Raffay Ernő és Koltay Gábor áldásos tevékenysége révén úgy „tudják”, hogy a „zsidóbérenc” vörös gróf a felelős Trianonért. Márton László József Attila-szobrát 1980-ban állították fel. Sokan vitatták művészeti értékét – én speciel szeretem –, de aki járt iskolába, annak a A Dunánál-t szimbolizálja. „A harcot, amelyet őseink vívtak/ békévé oldja az emlékezés.” Hát nem.

A Kossuth térhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a Kossuth-szobor. Ez a ma élők számára a forradalmi népet, a honvédeket, s középpontban a forradalmi vezért ábrázoló, lelkesítő emlékmű. 1952 óta áll ott, csaknem 60 éve. Horvay János 1927-ben felállított és 1951-ben eltávolított alkotásaEzt akarják most visszacserélni egy mindössze 25 évig ott álló, a Batthyány-kormányt ábrázoló, s az elbukott, levert forradalmat szimbolizáló szoborcsoportra. Amely egyébként 1973 óta (38 éve!) Dombóváron áll, a dombóváriak a magukénak tekintik. A dombóvári tanácselnök sokak helytelenítését kiváltva még 1959-ben szerezte meg városa számára, s állíttatta fel az Országház elől száműzött, „méltatlanul melankolikus” és megsemmisítésre ítélt emlékművet. Antal István még ma is él, és jó esélye van arra, hogy elvegyék „luxusnyugdíját” vagy ha olyan nincs neki (biztos, hogy nincs), akkor „jóvátételi adót” vessenek ki rá a Wittner–Lázár-féle javaslatok alapján.

Mindezek után két kérdés merül fel bennem. Az első: vajon eltávolítják-e az ’56-os emlékművet is a Kossuth térről? A második: például Pozsgay Imrére és Szűrös Mátyásra is kivetik a „jóvátételi adót”?

Szerző: rás  2011.10.19. 14:03 36 komment

Címkék: kossuth tér józsef attila károlyi emlékművek

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr84929503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pocakos 2011.10.19. 14:53:31

további kérdés: mi lesz a tér neve, ha elbontják a (névadó) Kossuth-szobrot? ;-)

Ismeretlen_46946 2011.10.19. 15:04:21

Mint a képen is látható, annak az emlékműnek is Kossuth áll a középpontjában, az ő neve van ráírva.

Andris 2011.10.19. 15:31:25

Gyönyörű terv. József Attilát sajnálom, a szobrot én is szeretem, de talán van jobb hely neki. Talán nem is helyes, hogy ilyen közel volt a Parlamenthez. Kossuth nem izgat annyira, de szegény öreg Károlyi grófot hova viszik? Az olvasztóba?

Andris 2011.10.19. 16:04:47

És persze nagy közhely, de 2,5 milliárd forintot tényleg ilyenkor, és erre kell elkölteni?

Ismeretlen_111226 2011.10.19. 20:42:13

A kabaré után: mi kerül 2500millió forintba?! Fűthető lesz a talapzat, hogy ne kelljen havat söpreni? Led-reflektorok fogják megvilágítani? Állandó díszőrség kell mellé? Vagy mi a búbánat? 400 ft-os üzemanyagárral is több, mint 6.000.000 liter üzemanyag... pl. Az kb. három tartálykocsi. Valamennyivel több vesztegelt az olajszőkítés idején különböző vasútállomásokon. Hogy mi köze van az üzemanyagnak, a szoborcseré(k)hez? Semmi. Csak eszembe jutott... :/

Ismeretlen_46946 2011.10.19. 21:33:19

@defalla: a 2,5 milliárd forintban benne van a tüntetésbiztos parkkialakítás, valamint egy hatalmas mélygarázs is, ami viszont biztonsági szakértők szerint vagy terrorkockázatot jelent a Parlament számára, vagy sokkal többe fog kerülni.

Pocakos 2011.10.19. 21:49:39

#2.: Ha Kossuth-szobor volt az előző neve (is), akkor a bejegyzésben miért írod? :“....a Batthyány-kormányt ábrázoló, s az elbukott, levert forradalmat szimbolizáló szoborcsoport.....” Közben utána néztem, valóban Kossuth-szobor volt a Horvay alkotás neve is. Ergo, nem eltávolítás, hanem csere lesz? Dombóvár és Bpest között? Ami az árat illeti, az az “Időkerék” a Városlogetben 300 millió Ft volt, mellette az 56-os emlékmű(?) közel egy milliárd. Csak örülni kell, hogy ennek a garnitúrának 2,5 milliárdot ér JA és KM. Bulldózerrel vagy közmunkásokkal sokkal olcsóbban megoldhatták vóna. Think pozitive ! ;-) Híradó 1927-ből http://www.youtube.com/watch?v=euoAaBdak5Q némafilm!

Ismeretlen_46946 2011.10.20. 00:08:11

@Pocakos: A Kossuth-szobornak nevezett szoborcsoport tagjai a leírások szerint a Batthyány-kormány tagjait ábrázolták, középen Kossuth-tal. Az egész hangulata pedig a vereséget sugározza - tekintettel a korszakra nyilvánvaló Trianon-áthallással.

Pocakos 2011.10.20. 12:49:56

rás (8): köszi! mégsem értem (teljesen), hogy ha a Batthyány-kormány a "főmutívum", akkor miért Kossuth áll a középpontban, és az ő neve szerepel (egyedül), pedig "csak" pénzügyminiszter volt. Talán, mert ő élt a legtovább, és halála után már meghirdették azt a pályázatot, amit Horvay nyert meg 1908-ban. Viszont a szoborcsoport csak 1927-ben készült el! A közvetkeztetésed találó. Az enyém viszont - remélhetőleg nem -, mert az a gyanúm, hogy a térrendezés ki fog terjedni a Nagy Imre szoborra is. Fedett helyre kell vinni, hogy ne kezdje ki az idő vasfoga. (vagy ne adjak tippet?) Érdekes, amit a magyar wiki ír a Batthyány-kormányról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Batthy%C3%A1ny-korm%C3%A1ny

Ismeretlen_46946 2011.10.20. 13:09:33

@Pocakos: Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam a bejegyzésben. Az 1927-es szobor főmotívuma - miként a neve is - Kosssuth; mellette a Batthyány-kormány többi tagja statiszta. Én a két szobor közti különbséget akartam hangsúlyozni (ami három, ha a Parlament előtti állomásozásuk tartamát is nézem): az elsőn politikusok, a másodikon a felkelt nép veszi körül Kossuthot; az első a vereséget, a gyászt, a második a forradalmi hitet, a lendületet fejezi ki.

Andris 2011.10.20. 22:28:01

Gondolkoztam a dolgon. Én nem nagyon hiszem, hogy Károlyi eltüntetésével a Jobbik szavazóknak akarnak gesztust tenni. Az átlag jobbikos azt sem tudja ki volt Károlyi.(Sőt, az átlag nem jobbikos se, tessék csak szörnyülködni a válaszokon -jogosan-, amikor a híradóban az aktuális évfordulókon megkérdezik az utca emberét, hogy mit ünneplünk) Ráadásul szerintem kommunikálhatatlan a dolog, úgyhogy szerintem a szobrot a fidesz akarja eltüntetni.

Ismeretlen_46946 2011.10.20. 22:34:36

@Andris: az átlag jobbikos szavazó, ismereteim szerint, műveltebb és ideológiailag képezettebb, mint egy átlag fideszes. Egyébként természetesen a Fidesz az, amelyik eltünteti Károlyit. és noha az átlag magyar - hála iskolarendszerünknek - valóban műveletlen minden tekintetben, de Károlyiról sokan tudják a 90 éve terjesztett hazugságot, amit legutóbb Koltay nagy nézettségű (interneten és dvd-n, kalózmásolatokon is terjesztett) Trianon-filmje újított fel.

egy nagyi 2011.10.21. 02:03:15

Én már semmin nem csodálkozom akkor amikor Orbán Viktor szobor készül a vakok számára, hogy tapinthassák ki a vezírt.Megítélésem szerint még a fülük jó lehet a vakoknak. Nemrégiben voltam a Kossuth tér környékén, gyalogosan mentem az Andrássy útig, sehol egy tisztességes illemhely. Még egy megjegyzés:Berlinben nem tüntették el Marx szobrát.Pedig információm szerint egy-két jobbikhoz kötődő magyar gimnazista nehezményezte ezt amikor tanulmányi kiránduláson ott voltak.

Andris 2011.10.21. 11:42:08

nagyi: én is meglepődtem, hogy Orbán arcát gipszbe öntötték, de aztán kiderült, hogy több ismert embert megkértek erre. Szerintem ez rendben van.

Andris 2011.10.21. 11:45:14

rás (12): részben igazad van, a fiatalabb generációra ez igaz lehet, bár szerintem még a műveltebbjének is egyoldalú, elfogult és hézagos a tudása.

Ismeretlen_46946 2011.10.21. 12:38:14

@Andris: igen, a műveltség ebben az esetben csak azt jelenti, hogy hallott már Károlyiról és tud a Trianon-problémáról, de arra már nem biztosíték, hogy például azt is tudja, mit tett és képviselt valójában Károlyi, vagy mik voltak 1918-ban a nemzetiségi arányok Erdélyben.

Szó-szóró 2011.10.21. 15:47:50

rás: 1. az átlag magyar műveletlen, írod. Természetesen jobb lenne, ha sokkal műveltebb lenne, de szerintem műveltebb, mint egy átlag amerikai vagy orosz. Nekem ezek a személyes tapasztalataim. 2. nagyon véded Károlyit. A legnagyobb jóindulattal is csak azt lehet mondani, hogy a történészek is ellentmondásosan ítélik meg cselekedeteit. Amíg nincs egy egyértelmű, szakemberek által is megerősített vélemény, addig bátran át lehet tenni egy csendesebb helyre. nagyi: 1. OV szobor: nekem is visszatetsző volt az ötlet, de Andris (14) megjegyzése eloszlatta a ködöt. 2. a Kossuth térhez nagyon közel van az Andrássy út (ezt a vidéki olvasók kedvéért írom), addig könnyen vissza lehet tartani. 3. titokzatos információid vannak "egy-két jobbikhoz kötődő magyar gimnazistáról".

Ismeretlen_46946 2011.10.21. 17:15:55

@Szó-szóró: sem a magyar, sem a világtörténelemnek nincs olyan fontos alakja, akinek egyértelmű lenne a megítélése. Károlyi esetében az a kérdés, hogy vállaljuk-e, örökségünknek tartjuk-e az őszirózsás forradalmat, az 1918-as köztársaságot.

Szó-szóró 2011.10.21. 17:49:11

rás: pontosan így van. De azért ne felejtsük el, hogy kicsit nagyobb időtávlatban tisztul a történelmi megítélés. Például: én még azt tanultam, hogy Görgey áruló volt, ma a történészek döntő többsége -és én is, a laikus- úgy látja, hogy Görgey az egyetlen racionálist döntést hozta meg, amikor Világosnál letette a fegyvert - tehát nem áruló volt, hanem egyébként egy zseniális tábornok. Károlyi kora túl közeli, apák-nagyapák mesélhetnek személyes élményeket, ami az objektív megítélést nem segíti.

egy nagyi 2011.10.21. 18:42:40

Szó-szóró: én Pest megyéből jöttem és hosszan utaztam addig. S a külföldiek?

Szó-szóró 2011.10.21. 19:26:49

nagyi: 1100 méter az mindenhol 1100 méter, minden nemzet gyermeke képes ennyi visszatartásra. (Kivétel, ha valaki már jól bekávézott ...:))

Ismeretlen_46946 2011.10.21. 20:01:23

@Szó-szóró: azt próbáltam elmagyarázni - nem sikerült -, hogy nincs "objektív megítélés". Vagy - vagy van.

Szó-szóró 2011.10.21. 20:45:18

rás: én pedig azt próbáltam megvilágítani Görgey példáján keresztül -nekem sem sikerült-, hogy egy nagyobb idő-távlat, rálátás és vizsgálódás eredményeként korábban vitatott kérdéseknél is elérhető konszenzus.

Andris 2011.10.21. 20:50:52

Károlyinak olyan változékony és "sűrű" korszak jutott, amely túlnőtt rajta, és amelyhez talán nem volt elég erélyes vagy tehetséges. Nem hiszem, hogy valaha is ártani akart az országnak, és azt sem, hogy túl sok választási lehetősége volt a döntései során.

BB 2011.10.21. 21:17:37

21. A Fidesz központi kiadványaiban is? (jájj de gonosz voltam, csak nem bírtam kihagyni, boccs).

jel 2011.10.21. 22:23:57

Nem ismertem ezt a mosolygós József Attila fotót, de ez az egyik legkedvesebb lesz http://href.hu/x/gakc * Varga Imre Károlyi Mihályt és K.M. életét, politikai életútját pontosan megfogalmazó szobrának áthelyezéséről majd ODAÁT kell számot adni Isten és Andrássy Katinka előtt. Van némi elképzelésem arról, melyik lesz kínosabb.

Andris 2011.10.21. 23:12:36

jel: köszönet a képért, még soha sem láttam, és sok másikat sem, a mellékelt linken.

egy nagyi 2011.10.22. 01:04:30

Szó-szóró:tiszta szívemből kívánom neked, hogy sohase szedj vízhajtóval kombinált vérnyomás gyógyszert. Ennyit a fiatalabbak empátiájáról. Jel:felhőtlen tavaszt sugároz ez a J.A.kép.

Szó-szóró 2011.10.22. 08:16:04

Andris 24: csak abban nem értünk egyet, hogy nem volt túl sok választási lehetősége. jel: odaát a szobor áthelyezésről Isten lehet, hogy azt fogja mondani: hamarabb kellett volna. Nem tudjuk. Andrássy Katinka véleménye pedig esetünkben huszadrangú kérdés. nagyi: elnézést, a vízhajtóra nem gondoltam.

Ismeretlen_58433 2011.10.22. 14:17:14

Pláne, hogy a litera.hu szerint kora ősszel készült...

Andris 2011.10.23. 23:39:08

Szó-szóró: Kíváncsian várom, hogy melyek azok a lehetőségek, amikkel Károlyi nem élt.

Szó-szóró 2011.10.23. 23:47:39

Andris: no, akkor még várjál kicsit.

Ismeretlen_10155 2011.10.24. 15:34:17

Ez a folytonos, a múltat végképp eltörölni akaró politizálás még iszonyatos sebeket fog ütni rajtunk (és itt most a magyar nemzetre gondoltam, jelentsen ez akármit is). József Attila szobrának áthelyezése (vagy eltüntetése) érthetetlen és értelmetlen. Károlyi szobrának a Kossuth-térről való elpaterolásával személyesen nem értek egyet, de valamelyest elfogadom, mivel a jelenlegi politikai kurzus saját félművelt majmait ma is ki kívánja elégíteni néhány látványos gesztussal, ahogyan a múltbéli politikai kurzusok többsége is tette. Ez a viselkedésmód és az, hogy vannak, akik az efféle nyomor szülte idióta gesztusoknak is képesek örülni előre vetíti, hogy messze még a nemzeti konszenzus.

Ismeretlen_58433 2011.10.24. 20:46:56

http://href.hu/x/gbci Talán jobban is érezné magát ott, mint a Parlament közelében...

Andris 2011.11.14. 09:02:05

frissített infó: Szőcs Géza a sok baromsága mellett(vagy ellenére), ha megkésve is, de állást foglalt a József Attila szobor ügyében. http://index.hu/kultur/2011/11/13/szocs_el_a_kezekkel_a_jozsef_attila-szobortol/

Ismeretlen_10155 2011.11.14. 16:06:47

http://nol.hu/lap/allaspont/20111107-ocsod Ehhez az ötlethez külön is gratulálok mind az Indexnek, akik (büszkén vallják) "helyet kerestek a szobornak", mind azoknak a honatyáknak s -anyáknak, akik rá bólintottak. @Andris: Szőcs -- hála istennek -- nem Horthysta ábrándokba csavarodott, a konstans szellemi onanizálásba tökéletesen belebutult síktapló jurátus, akinek a történelemről csak egészen speciális nézőpontból vannak ún. emlékképei, akinek az egész kép sosem áll össze valahogy tisztességesen; hiszen mégiscsak bölcsész lélek valahol a miniszter úr, de ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy amit a kétharmad feje a fejébe vett, abból nem enged jószerivel, tehát mégiscsak ki lesz onnan penderítve József Attila szobra, ahogyan Károlyié is.
süti beállítások módosítása