Furcsa véletlenek vannak. Tegnap este hosszú idő után először cseteltem egy régi újságíró kollégámmal, aki ma az Óperencián túl médiaelméletet tanít. Elmesélte, hogy vizsgatétel lesz nála a Rastani-botrány… Püff neki, megint valami, amit elmulasztottam, pedig még Orbán Viktor is feltette a Facebook-oldalára a BBC három és félperces riportját – „miheztartás végett” – amely világhírűvé tette a 34 éves fiatalembert. (Andy Warhol szerint 15 percre bárki híres lehet.)

Szóval 2011. szeptember 26-án a BBC hírműsorában beadtak egy bróker-tőzsdeszakértőt, Alessio Rastanit, aki kifejtette, hogy az eurózóna piacai össze fognak omlani, milliók megtakarításai vesznek oda, ugyanakkor sokan fognak meggazdagodni a válságból – ő is erről álmodik –, s ami a leginkább kiverte a biztosítékot, ez a két rövid mondata volt: „The government doesn’t rule the world. Goldman Sachs rules the world.” Vagyis, hogy nem a kormányok, hanem a Goldman Sachs bankház – általánosítva: a bankok – irányítják a világot.

Hogy mi ebben az új? Mi ebben a hír? Semmi. Mindenki tudja, hiszen – hogy csak a Goldman Sachsnál maradjunk – innen került ki például Clinton és George W. Bush pénzügyminisztere, Robert Rubin és Henry Paulson is, de a jelenlegi olasz miniszterelnök, Mario Monti vagy az Európai Központi Bank (ugyancsak olasz) elnöke, Mario Draghi is volt e cég vezető beosztású alkalmazottja. Igaz, nem szokták ezt ilyen nyersen kimondani, legalábbis nem a tárgyilagosságáról híres BBC-ben, ezért aztán hír lett belőle, a többi között az észak-amerikai médiában is. Hír, de nem szenzáció. Szenzáció abból lett, hogy másnapra kiderítették, Rastani egy névtelen független alkusz, akinek lényegében semmi köze a Cityhez, a pénzügyi piacokhoz. Egy senki, aki csak a feltűnést keresi. Ez utóbbit egyébként ő is elismerte egy interjúban: I am an attention seeker. That is the main reason I speak. Trading is a like a hobby. It is not a business. I am a talker. I talk a lot. I love the whole idea of public speaking. Innentől kezdve nem kellett Rastani mondandójával foglalkozni, elég volt a személyével. Felmerült, hogy sima hoaxról, átverésről van szó, ezt a BBC – alapos vizsgálatra hivatkozó – közleménye cáfolta. Az viszont nem derült ki, hogy is került a „névtelen senki” a világ egyik legtekintélyesebb hírműsorába. (Rastaninak hatalmas rajongó tábora lett a Twitteren és a Facebookon, november 18-án pedig egyik szónoka volt az Occupy mozgalom londoni nagy megmozdulásának is.)

Barátomat is csak ez érdekelte, felháborította, hogy a BBC megsértette saját szerkesztési alapelveit, amelyek közül a legfontosabb a hitelesség és az objektivitásra törekvés. Márpedig szerinte ez sérült, amikor „egy szélhámos” beszélhetett arról, hogy a világot a bankok irányítják. Minthogy engem viszont az érdekel, hogy ki és mi irányítja a világot, és jól van-e ez így, csak elbeszéltünk egymás mellett.

És most jön a véletlen, amiről bevezetőben írtam: ma reggel egy másik barátomtól (ugyancsak egykori kolléga) e-mailben egy linket kaptam: az Oscar-díjas Bennfentesek (Inside Job) című dokumentumfilmét. Bő másfél óra arról, hogy a Goldman Sachs irányítja a világot; arról, hogy a neoliberális éra kezdetén, még Ronald Reagen alatt elindított, a demokrata Clinton idején is folytatódó (és a mainstream magyar közgazdászok és publicisták által ma is istenített) pénzügyi dereguláció hogyan tette szabaddá a pályát a pénzügyi „újítások”, a derivativák, a felelőtlenség és a sima csalás, visszaélés előtt, hogyan fonódott össze intézményekben és személyekben az amerikai pénzvilág, a kormányzat, a törvényhozás, valamint a „független” szakértői véleményeket szállító egyetemi világ. És hogyan vezetett mindez a jelenlegi pénzügyi-gazdasági világválsághoz.

(Ja, és mielőtt valaki félreértené a bejegyzést: nem arról van szó, hogy a globális pénzpiac összeesküvést sző Magyarország ellen. Magyarország nem tétel.)

Magyar nyelvű összefoglaló a történtekről a Galamuson

A Forbes magazin interjúja Rastanival

A The Guardian kommentárja

Bennfentesek - Oscar-díjas dokumentumfilm

Szerző: rás  2011.12.01. 20:43 38 komment

Címkék: bbc gazdaság válság bankok inside job rastani

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr584929520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andris 2011.12.02. 09:11:52

Remek írás, köszi. A csatolt részeket is átnézem majd. Rastaniról nekem Kulcsár Attila jutott eszembe aki a recepcióról jutott fel a legmagasabb helyekre. Ehhez mindössze nagy egó, magabiztosság, és megfelelő stílus kell. A BBC meg nagyot hibázott, de legalább nem mentegetik magukat.

Ismeretlen_111887 2011.12.02. 10:47:27

Tudtátok, hogy az Occupy-mozgalmakat egy Soros György által pénzelt társaság működteti? :) Egyébként egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem, ahogy az összeesküvés-elméletekből összeesküvés-gyakorlatok lesznek... :)

Ismeretlen_46946 2011.12.02. 11:31:15

@johnnymoore: Tudtad, hogy a Fideszt és Orbán Viktort Soros György pénzelte?

Ismeretlen_111887 2011.12.02. 12:13:43

Igen, tudtam. És biztos vagyok benne, hogy a következő elitünket is ő fogja...

Ismeretlen_46946 2011.12.02. 12:28:24

Bár már látnám azt a következő elitet... ("elitek"? ugyan!)

Ismeretlen_111887 2011.12.02. 14:07:39

Az 'elit' persze túlzás, de ezzel a kifejezéssel konkrétan arra a rétegre utaltam, aki kiszolgáltatja majd a népét potom pénzért azoknak, akik őket is felépítették oda, ahol majd éppen tetszelegni fognak. Kollaboránsnak lenni ugyebár mindig sokkal kifizetődőbb, mint mondjuk lojálisnak a közösséghez. A lojalitásért ugyanis nem jár hátba veregetés, szemben az árulásért, amit busásan megjutalmaznak... Haszonleső, ócska egy banda ez! Nem tisztelik a hazájukat sem... Pedig Márai szavaival élve, sosem azt kellene nézniük nekik, hogy éppen mit tehet értük a hazájuk, hanem hogy ők mit tehetnének érte. De ezek már arra sem jók...

Ismeretlen_46946 2011.12.02. 15:18:41

@johnnymoore: "Haszonleső, ócska egy banda ez! Nem tisztelik a hazájukat sem..." Nem hittem volna, hogy így nyilatkozol a jelenleg uralmon lévő elitről. :) Érdekes a Márai-idézet; én ezt szó szerint azonos formában John Fitzgerald Kennedytől ismertem.

Ismeretlen_111887 2011.12.02. 15:27:48

Hát, van egy-két lojálisabb elitünk, de összességében a jelenleg uralmon lévő és a jelenleg nem uralmon lévő elitünk nem ér egy kalap szart sem... Márai ezt a Füves könyvben írta le, amikor a Hazáról írt. Ott megtalálod pontosabban is. Viszont meggyőződésem, hogy Kennedytől is biztosan nagyon jó volt hallania az amerikai népnek ezeket a mondatokat és jó ötlet volt ilyen szép szavakkal dobálózni, csak hát ahogyan a Forest Gumpban is mondották egykoron: "valakinek pedig úgy gondolta, hogy rossz ötlet..."

Pocakos 2011.12.02. 15:27:57

Ez Márai "idézet", 1961-ből származik, és JFK mondta beiktatási beszédében hangzott el. (különben minden stimmel ;-) "...And so, my fellow Americans: ask not what your country can do for you — ask what you can do for your country....." majd így folytatta: "...My fellow citizens of the world: ask not what America will do for you, but what together we can do for the freedom of man...."

Ismeretlen_111887 2011.12.02. 15:29:02

"valaki pedig úgy gondolta, hogy rossz ötlet" —helyesen

Pocakos 2011.12.02. 15:40:52

".....az emberi törvények egyike parancsolja, hogy mindig, feltétlenül maradj hûséges hazádhoz, még akkor is, ha ez a haza zsarnoki módon, méltánytalanul bánik el gyermekeivel...." (Márai Füves könyv) Ugyanott: 200 A hazáról Mindegy, kik beszélnek hazád nevében? Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni? Te hallgass hazádra. Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelsõbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri. 201 A világról És ne feledd soha, hogy a világ fia is voltál. Rokona a négereknek és a csillagoknak, a hüllõknek és Leonardo da Vincinek, a Golf áramnak és a maláj nõknek, a földrengésnek és Laocénak. Mindehhez közöd volt, egy anyagból vagytok, egy lélek teremtett, ugyanaz a lélek fogad vissza. Ez egészen biztos. http://www.huncor.com/marai/f%C3%BCves_k%C3%B6nyv.htm

Ismeretlen_46946 2011.12.02. 17:41:34

@Pocakos: köszönöm az idézeteket.

Ismeretlen_58433 2011.12.02. 21:39:18

Ha már a Füves-könyv: http://href.hu/x/glh3

Ismeretlen_46946 2011.12.03. 10:55:48

@KapitányG: Igen, fontos különbség, hogy haza- vagy államszeretet. Kösz az idézetet.

Ismeretlen_111887 2011.12.03. 12:38:26

Bár azért nem annyira mint a hazámat, de én az államomat is eléggé szeretem. Persze, nem ilyen szar állapotban, amiben most van, de szeretem Az állam jó. Az állam kell. Az állam szükséges. Kell valami, ami kontrollál.

Ismeretlen_46946 2011.12.03. 13:44:23

@johnnymoore: igen, a börtön a legtökéletesebb hely, nyilván.

Pocakos 2011.12.03. 18:18:53

Az állam jó, az állam kell, az állam felkopik. ;-) Ja, és az állam én vagyok! (elvégre kell valami, ami kontrollál)

Szó-szóró 2011.12.03. 19:02:33

rás: elképesztően jó írás, minden szavával egyetértek. Döbbenetes, hogy a pénzvilág mekkora hatalommal bír, és hogy mennyire etikátlan. Magyarország valóban pici tétel ebben a játékban, de sajnos, attól félek, hogy még Európa is. Andris: Kulcsár valóban egy hasonló figura lehetett. Sok ilyen volt már a történelemben, nálunk is ("... én lenni görög diplomat..."). Pocakos (17): tetszett a poén, én egy ehhez kicsit hasonlót ismertem, a hét törpével :)

egy nagyi 2011.12.03. 21:22:38

Andris:úgy gondolom Rastani egy kommunikációs szélhámos, viszont Kulcsár Attila a hatalmon lévő "maffiozók" eszköze volt. rás:mint már korábbról tudható, nem vagyok Orbán-hívő.De úgy vélem, hogy a tőzsdecápák között bizonyára vannak olyanok,amelyek az ilyen hátul kullogó országok,mint Mo ellenében spekulálnak. Ez viszont szinte láthatatlan.Nem összeesküvésről beszélek, hanem arról, hogy van amikor az ócska romhalmaz megvételével is profithoz lehet jutni.

BB 2011.12.04. 06:52:23

@16: legtökéletesebb?? Rás!!

BB 2011.12.04. 07:32:29

Egyébként találtam egy érdekes szöveget: "Ugy hiszem, nem lenne rossz megjegyezni most, hogy ebben az egész, több mint 20 esztendõt átfogó idõszakban, amikor tökéletesítettük a vezetési formákat minden területen, kezdve a pártal, egész életünk demokratizálásának formáit, nyíltan vagy kevésbé nyíltan nem egyszer kaptunk birálatot, miszerint el-eltértünk az általános gyakorlattól és normáktól. Most nem kivánok részletesebben kitérni erre. De megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy amit tettünk, helyesnek bizonyult és megfelelt népünk érdekeinek, hogy ma a korszerüsítés, a reformok problémái és más fogalmak egy vagy más formában napirenden szerepelnek majd..." Na ki mondta?

Szó-szóró 2011.12.04. 08:10:41

bb: nagyon sokan mondhatták. Az én tippem: Kádár, 1976-78 körül.

donnaquijote · http://www.szerelmeslevelek.freeblog.hu 2011.12.04. 08:34:11

Kitűnő írás. Mindenekelőtt azért mert elgondolkodtató. Hosszan időztem itt, olvastam és újraolvastam. Az idézetdömpingben (én is meghajlok Márai előtt, és vallom a rokonságot, és hogy ugyanaz a Lélek teremtett...) nekem is eszembe jutott egy klasszikus: hogy a nagy halak megeszik a kis halakat. Végül magukat. És hogy kell egy sziget, feltétlenül kell - ha nem odakint, hát odabent - mely szabad, ahol nem Goldman Sachs irányítja a világot.

Ismeretlen_1589 2011.12.04. 09:51:18

Én ezt az egészet nem értem. Mi az, hogy "irányítja a világot"? A pénzvilágot nyilván a leghatalmasabb pénzintézetek irányítják. A politikai világot nyilván a leghatalmasabb kormányok. A művészi világot a legbefolyásosabb művészek. És így tovább.

Ismeretlen_46946 2011.12.04. 10:07:35

@algi: talán nézd meg a csatolt filmet, hogy értsd, a pénzvilág és a politika között már semmilyen fal nincs.

Ismeretlen_145118 2011.12.04. 10:50:58

jó film, én is láttam. figyelmedbe ajánlok egy blogot, én utána kerestem meg, és kezdtem el olvasgatni, mostanában sajnos kevés időm volt rá, de majd újra felveszem valamikor a fonalat: http://traderbambu.wordpress.com ő is, ahogy kiderült nekem Óperencián túlra szakadt magyar testvérünk. Ahogy Schmitt Palkó megmondta, hogy ezek a kint élő magyarok az ország nagykövetei...:)

Ismeretlen_1589 2011.12.04. 10:55:10

De előrebocsátom: fogadjunk, hogy le lehet vezetni a média teljhatalmát is! Esetleg az egyházakét.

Ismeretlen_46946 2011.12.04. 11:04:46

@algi: jobb szeretem, ha valaki "utóbocsát". Amúgy a médiának nincs teljhatalma, a média nagyhatású eszköze a politikai manipulációnak, a politika mögött pedig... Az egyházak teljhatalma pedig végképp értelmezhetetlen számomra, hacsak nem Iránról beszélsz.

erre jártam 2011.12.04. 12:18:15

algi: Le lehet. Vezesd le és meg fogsz lepődni, minden száll egy kis csoport kezében fut össze.

erre jártam 2011.12.04. 12:19:02

Ébresztőfilm! Nézzétek meg, ha még nem!

egy nagyi 2011.12.04. 15:50:38

algi:a média teljhatalmát csak alattvalóként lehet értelmezni,szabadgondolkodóként esetleges a hatása az egyénre.donnaquijote korábbi hozzászólásában beszélt egy kis szigetről, legalább belül, ahol szabad vagy. /23/

Ismeretlen_1589 2011.12.04. 17:06:55

egy nagyi: Meglepődnél, hogy mekkora a média hatása azokra, akik azt hiszik, hogy őket nem befolyásolja a média. Az egyik legnagyobb átverés pl. az, hogy az ember sikerként könyveli el, amikor a média nem befolyásolja a véleményét valamiről. Ugyanis a médiának nem az az ereje, hogy megmondja neked, hogy mit gondolj, hanem az, hogy megmondja, hogy miről legyen véleményed. Itt van pl. Rás fenti blogpostja. Élek a gyanúperrel (és elnézést kérek, ha ez nem így van, de most már soha nem tudjuk meg), hogy soha a büdös életben nem jött volna létre, ha nem mostanában (az utóbbi 1-2 évben) kezdi el tematizálni a média a bankok/pénzintézetek/stb. hatalmát. Eddig is ők voltak a hatalmasok, de nem ez folyt a csapból is. Most hirtelen mindenki megvilágosodott, és occupy-olja a Wall Streetet, pedig eddig is lett volna rá bőven okuk. Mindig is igaz volt, hogy 1%-é 99% (vagy mennyi), de az emberek csak most kezdtek hirtelen küzdeni a nagy elnyomás ellen, miután a tévében elkezdték nyomatni, hogy a bankok tehetnek a válságról. Pedig kritizálhatták volna az államot is, amiért nem korlátozta megfelelően a pénzpiacot. Sőt, az állam osztogatot bailoutokat a bankoknak, és ezért is a bankokra dühösek az emberek. Pedig ki az a hülye, aki nem fogadja el az ingyen pénzt? Szóval az a rossz hírem, hogy ez a nagy felébredés, meg szemfelnyitás se más, mint manipuláció eredménye. Semmi meglepő nem történt, de a médiából ömleni kezdett a propaganda, az emberek meg felültek rá. No, nem azt mondom, hogy nem jogos a felháborodás. De miért csak most reagálják le az emberek? Mert eddig nem volt véleményük a dologról. Pedig aki ismeri a magántulajdon sérthetetlenségének az elvét, annak azt is tudnia kell, hogy kormányváltáskor nem váltják le a gazdagokat. És most mégis hirtelen mindenki megvilágosodott. Pont akkor, amikor "kitört a botrány" a médiában. Na, ez a gáz az egészben. rás: Nem mondom, hogy más kezében van a média, mint a pénzintézetek, nem mondom, hogy ismerem az összes összefonódást, de az nagyon naiv volt, aki eddig azt gondolta, hogy a gazdagoknak nincs hatalma, vagy hogy ezt a hatalmat nem arra használják a gazdagok, hogy még gazdagabbak és még hatalmasabbak legyenek. Egyszerűen nem értem a nagy meglepődést. Mi derült ki, amit eddig ne lehetett volna tudni? Vagy talán csecsemőket esznek okkult szertartásokon? Na, az lenne csak igazán para.

erre jártam 2011.12.04. 17:55:32

algi: Utolsó mondataid talán nem is járnak olyan messze a valóságtól. Persze a művészi szabadságot és az irónia túlzásait megengedve.

egy nagyi 2011.12.04. 18:56:51

algi:nem volt kötelező az embereknek eladósodni/ média sugallta azt is/, most pedig egzisztenciálisan kerültek bajba és ezt ragozza a média.Nem a médiában tört ki a botrány, hanem az emberek mindennapjaiban, amiről már nem lehetett hallgatni.Nekünk többször felajánlották pénzintézetek, hogy menjünk nagyobb lakásba, miért tudtunk ellenállni az eladósodásnak? 1997-ben, akkor jelentősnek számító pénzünk veszett el, nem új számomra a pénzpiac természete.

Ismeretlen_46946 2011.12.04. 21:00:03

@algi: Ha figyelmesen olvastad a bejegyzésemet, láthattad, hogy nem "lepődtem" meg. Az, hogy a gazdagok kezében van a hatalom, legalábbis a 16. szd-i német parasztháború óta közhely, ennek tőkés társadalmi vetülete pedig Marx óta az. Mint ahogy az is, hogy a reálgazdaságról - a termelésről - a tőle elszakadt pénzügyekre került át a túlsúly és a hatalom. Hogy ez mivel jár az a 2008-as válság kitörése óta közismert, bár a Barings Bank 1995-ös összeomlása már figyelmeztetés volt. Mellőzve most egyéb részleteket - például, hogy a bankoknak nyújtott bailoutok miért voltak indokoltak az egész gazdasági vérkeringés szempontjából (más kérdés, hogy a válság nem csökkentette a bankárok jövedelmét) - a filmről: azért érdekes, sőt Oscar-díjat érdemlően szenzációs, mert dokumentálja "névvel, címmel" azt, amit egyébként csak úgy általában tudtunk.

Andris 2011.12.04. 21:05:27

A fogyasztási cikkek gyártói a média által létrehoztak egy igényt az emberekben azok iránt a dolgok iránt, amit el akartak nekik adni. A bankok hitették el az emberekkel a médián keresztül, hogy vegyenek fel hitelt és költsenek olyan dolgokra (IS), amire nincs szükségük vagy nem engedhettek volna meg maguknak. A bankok kihasználták azt, hogy az emberek többnyire hülyék, és a hitelkihelyezés nincs olyan állami kontroll alatt, mint a civilizált országokban. Olyan ez, mint a szerencsejáték: a bank mindig nyer.

erre jartam 2011.12.04. 21:06:39

Egy hasonló témájú interjú, nem a mainstream médiából, nem egy "névtelen független alkusztól": http://www.youtube.com/watch?v=iujC2FKhAbw

Ismeretlen_10155 2011.12.15. 09:37:15

Az egyészről csak az jut az eszembe, hogy egyre jobban kedvelem ezt a Matt Daemon nevű színészt. Nem azért a teljesítményért, amiket akciófilmekben nyújt, hanem inkább azért amiket azon kívül... pl. ennek a filmnek is ő a narrátora.
süti beállítások módosítása