Egyelőre nem ragadott magával a karácsonyi készülődés. Van persze egy listám a megajándékozandókról, de a papír jobb oldalán még több a fehér folt, és azt is tudom, hogy a dolgok jelenlegi állása mellett három ünnepi ebédet kell majd adnom (ez persze nem jól hangzik, inkább azt kéne mondanom: három alkalmam is lesz, hogy vendégül lássam szeretteimet – mindkét megközelítés igaz).
Szóval még nem izgat a dolog. A reggeli után, fél 10 tájban, ülök a hintaszékemben, kezemben a Népszabadság, a háttérben a Bartók rádió szól. És akkor jön a feleségem, és azt mondja, hogy az ő naptára szerint délelőtt 11-re hangversenyre megyünk, de látja,hogy az enyémen holnapra van beírva, viszont nem találja a jegyet. Megnyugtatom, hogy téved, holnap megyünk, de azért szöget üt a fejemben a dolog, megkeresema jegyet: neki van igaza, rosszul írtam be a naptáramba.
Szóval hangverseny. A Bartók Vonósnégyes játszik a Festetics-palota tükörtermében. (Pollack Mihály tér, Andrássy Egyetem, a Múzeum-kert mögött.) Kevesen vagyunk, jó, ha harmadház, így aztán a hátsó sorokba szóló nyugdíjas jegyemmel előre ülhetek, az első sorba. Egy méterre játszik tőlem Komlós Péter, az elsőhegedűs. Igazi házizene-élmény, ami a kamarázás eredetileg is volt. Haydn, Kodály és Dvořak egy-egy kvartettjét játsszák, gyönyörűen, felszabadult örömmel. Két szám között Judit odasúgja: akik így szeretnek zenélni, azoknak nem szabadna ennyire megöregedniük. Hát igen. Komlós Péter 76, a brácsás Németh Géza 75, a csellista Mező László 72 éves. Jelenlegi másodhegedűsük, (a Devich Sándort váltó) Hargitai Géza egy évvel az együttes megalakulása után, 1958-ban született. Számtalan koncertet hallgattam velük, szeretem őket, és szeretem a műfajt is. S míg hallgatom a zenét – és olyan közelről nézem mozdulataikat, arcuk minden rezdülését, Németh Géza mosolyait, a már gyűrött, elsárgult kottalapokat, ahogy még sosem volt alkalmam – eszembe jut az egy generációval korábbi előd: a Tátrai Vonósnégyes. Kb. harmincéves élmény az ő Haydn-sorozatuk. A derűt, a világ tökéletességét érezte az ember a három(?) koncerten. Annyira, hogy a feleségem következő születésnapjára Tátraiék Haydn-lemezsorozatát kapta ajándékba. (Most megnéztem a lexikonban, Tátrai Vilmos egyidős volt anyámmal, és ugyanabban az évben is haltak meg, 1999-ben.) Azt hiszem, ők szerettették meg velem Haydnt, és azóta úgy képzelem a nyugodt öregkort, hogy ülök a hintaszékemben, olvasok és Haydnt hallgatok.
Aztán eszembe jut egy másik régi hangversenyélmény: 20-25 éve, egy napsütötte, tavaszi vasárnap délelőtt a fertődi Esterházy-kastélyban a Liana Iszakadze vezette Grúz Kamarazenekar játszott Haydnt. A terembe beszabadult egy fecske, és be is kapcsolódott a koncertbe. Azóta ez is hozzátartozik Haydn zenéjéhez.
Most viszont a mai hangverseny egy másik darabjából, Dvořak F-dúr („Amerikai”) vonósnégyeséből teszek ide egy részt, a 4. tételt.

Az észak-karolinai Providence String Quartet egyébként a honlapján esküvőkre és egyéb rendezvényekre ajánlja magát.

*

Nem először vagyok hangversenyen a Festetics-palotában, de talán azért, mert kevesen vagyunk, elgyönyörködöm a Tükörteremben. A versailles-i palota jut eszembe, ott fedeztem fel, hogy micsoda térélményt tudnak nyújtani a tökéletesen csiszolt tükrök – csak éppen az zsúfolva volt vadul fényképezgető japán turistákkal. Igen, ott én is vadul fényképezgettem. (Jó, tudom, ez most elég nagyképűen hangzott, de a palota és a koncert annyira előhozta a sznobizmusomat, hogy először „ch”-val Festetich-nek írtam, aztán Máté figyelmeztetett.)
Eszembe jut egy közelebbi párhuzam is – tükrök, csillárok és ragyogás nélkül. Kb. három sarokra a Festetics-palotától, a Mikszáth téren egy régi bérház második emeletén, egy valamikori nagy, polgári lakásban működik a Maladype Színház. Hétfőn voltunk ott, Beaumarchais Figaro házassága című vígjátékát láttuk, frenetikus előadásban. A kb. 50 nm-es szobában ötvenen ültük körbe a játékteret, bár időnként közöttünk vagy mögöttünk voltak a fiatal színészek – és a vendégként Marcellinát játszó Törőcsik Mari. A színészek a konyhában vagy az előszoba galériáján öltöztek.

*

Hangverseny után uszodába mentünk. Tíz napja nem voltam, mert két hete, egy ugyancsak békés, polgári szombaton, vendégváró libacombsütés alkalmával kesztyű nélkül nyúltam be a sütőbe. Rossz ötlet volt. A villanyszál egy kicsit kiégette a kézfejemet. Tényleg nem volt vészes, nem is fájt, kenegettem ezzel-azzal, csak nem kellett volna másnap és harmadnap úszni menni… Mostanra nagyjából rendbejött, úgyhogy a koncert jelentette hedonizmust úszással fokoztam. Lukács, 22 fokos medence a szabadban. Ezer méter 35 perc alatt – nem világbajnoki idő, tudom, de nekem megfelel. Utána be a termálba a 36 fokos medencébe. Általában 15 percet ücsörgök ott, ma kb. 15 másodpercet. Az amúgy is undorítóan zsúfolt medencében a közelemben valaki baromi büdös. Ez a hétvége, az alkalmi látogatók. Egykori kollégám, főnököm, a nálam 10-15 évvel idősebb G. jut eszembe, aki valamikor a 70-es években megbotránkoztatott azzal a kijelentésével, hogy nem jár moziba, mert büdösek az emberek. „Munkásosztályunk büdös, mert nem mosakszik” – mondta G., és noha akkoriban még nem létezett a píszí fogalma, valami olyasmit éreztem, hogy politikailag nem korrekt dolog egy a Franzstadtban felnőtt kommunistától így beszélni. A Lukácsba (belépő 2700.- forint; én most éppen TB-finanszírozással 1000-ért járok) a hétvégeken nem igazán a munkásosztály jár.

*

A Lukácsról akár Ottlik Géza is eszembe juthatott volna (ott kezdődik az Iskola a határon) – de nem arról jutott. Hanem a héten vásárolt tweedzakómról, amit ma délelőtt vettem föl először. Esterházy „énekelte” meg Ottlik tweedzakóját és azt, amit jelenthet; a bejegyzés végén olvasható, némileg rövidítve. Szóval ez is hozzátartozott a nap polgári és sznob jellegéhez. Amikor hazajöttem, természetesen le is emeltem a polcról az Ottlikokat, belelapoztam a Budába meg a Prózába – és ellenállhatatlan vágy fogott el, hogy újra elolvassam az Iskola a határont. Úgyhogy lehet, hogy most hagyom a francba a hetilapokat…

*

Esterházy Péter: Zakónk legtitkosabb szerkezete
Az, hogy valaki, mintegy önerőből, 75 éves lesz, dicséretes dolog; és ha ez a valaki még ezenfelül kiváló valaki is, és/vagy szeretjük – akkor mindez ünnepelni való…
Hát mért olyan fontos nekünk ez az ember?
Mért kérdés ez? Írt egy nagy magyar regényt, hogyne volna fontos. És ha nagy magyar, akkor többé-kevésbé értelemszerűen nagy európai regény is, még ha ezt a kutya sem tudja, kivéve minket, magyar kutyákat.
Igen, de itt még másról is szó van…
Az ő nyomán „tudjuk”, hogy az utcán járva-kelve még mindig a boldogság finom, titkos kis láza bujtogat, hogy száz meg száz lehetőség közt szabadon választhatunk; talán a szabadság sem helyénvaló kifejezés itt, mert többről van szó: kötetlenségről, tehermentességről, az érzékelés szabadságáról, hogy birtokba vehessük a világot, ehhez nem elég annyi, hogy ne tartsanak számon, és ne tartsanak semmilyen módon rabságban, hanem még a lelkünk legtitkosabb szerkezetét is meg kell őrizni hozzá sértetlenül…
Olyasmiről beszél Ottlik, amit mi már így nem ismerünk, nem is fogunk soha, és ez úgy hiányzik, hogy majd belehalunk, kicsi túlzással szólva.
De hát miről is beszélünk? Aki már láthatta színről színre Ottlikot vagy róla egy illő fotót, az tudja azonnal: a zakókról. A tweedzakóról. Hogy azt hogyan is kell hordani. Vannak, vannak még ilyen hordások. Atlétatrikóban például Mészöly Miklós verhetetlen. Trikón természetesen kék-fehér csíkosat vagy valami színehagyott lilás fakót kell értenünk, Olaszországban hordanánk magától értődőn ilyent, mielőtt, miközben végérvényesen elzüllenénk, végre-végre. (Lehetne tudós egyetemi dolgozatocskák témája, ki mit hord a magyar irodalomban a leghitelesebben… Ki volna például melltartóban a legjobb? Bethlen Kata nyilván nem. Vagy mégis? Hamar kiderülne, mennyire nem gondolta végig a magyar szellemi élet, mi is volna valójában egy melltartó…)
Istenem, mily felhőtlen, bárgyú magabiztossággal hordogattam én gimnazista korom óta az ilyen-olyan halszálkás zakóimat! Elvileg persze lehet tudni, hogy hogyan is kell. Az embernek van apja vagy világot látott, talpig férfiú barátja.
TWEEDZAKÓT, KÉREM, LESTRAPÁLTAN KELL HORDANI, ELNYŰTTEN.
No, igen, igen, de hogyan elnyűtten? Elnyűni, úgy, ahogy Ottlik nyű el, ahhoz idő kell, teremtett idő, mit zakóink legbelső, titkos szerkezetéből húzunk elő, egy izzlap és egy pótgomb közül; évszázados idő meg tartás. Ez a furcsán szögletes, csontos, nagyon-nagyon nehezen leírható, meg-fog-ha-tat-lan, bizony: megfoghatatlan, ferde, nem illeszkedő tartás – ez kell a zakóhoz.
Így, születésnapi torták gyertyamelegében persze elérzékenyülünk, finoman tweedzakókról fecsegünk, mintha nem volnának pufajkák, hintáslegények pucér trikóiról, mintha nem volnának tányérsapkák, vietnami papucsok meg tréningruha, Burberryről, pedig talán a Vörös Október Ruhagyárról kellene. Vagy, ugye, a Fekete Szeptemberről.
Ha ismét csupán prímszám-évesek leszünk, például 37, eszünkbe jutnak majd… a szavak, megint. Hogy mit jelent, még, a zakó. Hogy mit jelent lezakózni. Azaz elruháztatni. Igen, vereségben élünk, és mi már nem is tweedben. Ottlik a vereségünk, meg- és elvertségünk írója, aki azonban azt akarja velünk elhitetni – nagy varázslók munkaköri kötelessége –, hogy azért, mindazonáltal, valahogy, mégiscsak, a zakó, a ruha, a kihúzott gyufa ellenére is: miénk volna a két pont. Nem tudom. Én most úgy látom: „hogy a szekrényrend ábrái nem adnak módot zöld szvetterek titkos elhelyezésére”.
Öreg, zakós ember! Az Isten éltesse Magát.
(1989. május) – a csorbítatlan szöveg itt

Szerző: rás  2011.12.10. 22:08 19 komment

Címkék: zene esterházy péter ottlik dvorak maladype haydn bartók vonósnégyes lukács uszoda tátrai vonósnégyes

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr714929526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_57265 2011.12.11. 07:33:55

http://tinyurl.com/7tk62xg

egy nagyi 2011.12.11. 11:22:20

rás:lehet,hogy tudod, dec.17-18-án a Katona J színház Közönségszolgálati irodáján hosszabbított nyitva tartás keretében minden Katonás előadásra 33 %-os kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni.Ajándéknak is jó. Haydnt nagyon szeretem. Az Iskola a határon-t már kétszer olvastam, és a lakatlan szigetre is elvinném. Vannak olyan emberek,akik alapos mosdás után is valamilyen testszagot árasztanak magukból, nem tehetnek róla.

Szolnoki Király Judit · http://donnaquijote.freeblog.hu 2011.12.11. 16:32:15

Elolvastam és rám szállt a karácsonyi öröm. Meg a béke. (Hogy alig volt szó a Karácsonyról? És ott az elején sem úgy...) Hogy mitől? Tulajdonképpen titok. (Vagy mégsem?) Lehet, hogy csoda történt. Afféle kis hétköznapi csoda, de csoda, kétségtelenül. Béke. (Hallható sóhaj, hang nélküli: köszönöm. :o)

Ismeretlen_46946 2011.12.11. 16:59:58

@Szolnoki Király Judit: Én köszönöm. :)

Ismeretlen_57265 2011.12.11. 17:04:28

OFF! khm...köszönöm a link javítását! Máskor jobban figyelek. (meditáltam, hogy mi legyen, amikor megláttam, hogy "kicsúszott", de másodjára nem akartam elküldeni;pláne nem első kommentelőként) A lényeg meg lemaradt, hogy milyen jó volt ezeket az ezüstös emlékeket olvasni!

Ismeretlen_46946 2011.12.11. 19:17:07

@jel: :)

Ismeretlen_6782 2011.12.11. 21:52:27

Hát, szép nap volt akkor a tegnapi. És most nekem is kedvet csináltál Ottlikhoz (köszi!), csak most előbb munkaügyből kifolyólag kell elolvasnom pár dolgot...

Ismeretlen_46946 2011.12.11. 23:42:09

Szia, RT!

thomas 2011.12.12. 06:30:48

Mint mindig: hosszú és élvezetes írás :)

stali 2011.12.12. 09:05:34

Thomashoz csatlakozom. Dvorakot meg külön köszönöm.

Ismeretlen_46946 2011.12.12. 16:18:18

@thomas, stali: :)

Ismeretlen_94575 2011.12.12. 19:26:48

Ezt olvasva kedvet kaptam Haydn-kvartetteket hallgatni...

Ismeretlen_111226 2011.12.12. 22:46:55

Köszönöm az élményt! "bigott" fúvósként csak pár éve élvezem a quartettek elbűvölő világát - előtte vallatni lehetett vele ;)

Ismeretlen_46946 2011.12.12. 22:58:29

@sleeping dancer, defalla: :)

Ismeretlen_145118 2011.12.14. 16:16:34

Köszi ezt az írást.

Ismeretlen_46946 2011.12.14. 17:30:25

@borosta: A dolgozó népet szolgálom. :)

Ismeretlen_10155 2011.12.15. 09:18:02

aznap eszerint jó nap volt a régi polgári stílus felelevenítésére. aznap mi egy jó ebéd családi körben történt elköltése után gyűrűket cseréltünk, a dátum persze nem véletlen, ezért (utólag is ) kézcsókom a nejednek! az írás gyönyörű. magamban is fennhangon olvasom.

Ismeretlen_46946 2011.12.15. 17:25:10

@drc: Gratulálok! Viszont kézcsók (inkább puszi). És köszönöm.

egy nagyi 2011.12.15. 18:25:16

drc:szintén Gratulálok,remélem tudunk majd a fejleményekről, csak ami esetleg itt elmondható.