Göncz Árpád köztársasáhi elnökké választása után, 1990. augusztus 3-án. Szigeti Tamás fotója.Ez a - bizonytalanságot? reményt? kifejező - Várady Szabolcs-verssor (1988-ból) volt a mottója a Göncz Árpád 90. születésnapja alkalmából az OSA Archívum rendezésében ma tartott „gyorskonferenciának”. 23 előadás hangzott el filozófusoktól, történészektől, közgazdászoktól, szociológusoktól „a köztársaságról, amely… ma romokban hever”. „Hogyan jutottunk idáig? Hogyan léphetünk tovább?” – ezt a két kérdést kapták az előadók, akik – nem meglepő módon – inkább az első kérdést boncolgatták, és tanácstalanul torpantak meg a második előtt. Rögtön mondom: baloldali liberális összejövetel volt.
Az előadások összességét tekintve Göncz Árpád inkább csak alkalom, ürügy volt, hogy a rendszerváltás kudarcáról, a liberális demokrácia bukásáról, s ennek okairól beszéljenek a részvevők.
Radnóti Sándor úgy fogalmazott, hogy a rendszerváltásnak volt egy utópiája: Göncz Árpád, aki a társadalom integrálását jelenítette meg. Egy másik filozófus, Miklósi Zoltán, a 90-es és a 2010-es évek közti különbséget azzal jellemezte, hogy Göncz politikusi népszerűsége mindig 70-80 százalékpontos volt (szemben a ma legnépszerűbb politikusok 35-40 százalékával), és a különböző politikai szimpátiájú emberek között közel azonos volt az elfogadottsága. Ez nem abból adódott, mintha Göncz „középen” állt volna, semleges lett volna a fontos társadalmi, politikai kérdésekben; mindenki tudhatta a véleményét, tudhatták, hol áll. Viszont akkor még élt az a társadalmi meggyőződés, hogy a politikai nézetkülönbségek ellenére van, ami összeköt, s ezt testesíti meg a köztársasági elnök (Mádl és Sólyom is). Ez mára eltűnt, nincs ilyen közös eszme, közös érték.
Ennek okait többféle szempontból boncolgatták az előadók. És bármilyen meglepő lehet, nem – az egyébként bőségesen ostorozott – Orbán Viktort jelölték meg okként; ő inkább haszonélvezője vagy beteljesítője a rendszerváltásból született köztársaság összeomlásának. Bár nem mindenki értett  egyet vele, Vásárhelyi Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy ha tételesen nem is, de összességében lehetett tudni, hogy mit fog csinálni Orbán – „a horthyzmus és a kádárizmus sajátos elegyét kínálta” –, s az az igazi kérdés, hogy miért fogadta ezt el a társadalom többsége, vagy azzal, hogy a Fideszre (és a Jobbikra) szavazott, vagy azzal, hogy közömbösen tűrte.
Rauschenberger Péter szerint a 3. köztársaság bukásához a liberális demokrácia erkölcsi bukása vezetett. Ebben benne vannak a korrupciós ügyek, a privatizációs simlik, de nem ez a lényeg. Európában nálunk (és Lengyelországban) a legnagyobbak a jövedelmi különbségek, nálunk az egyik legmagasabb az elszegényedés, a társadalmi kirekesztődés kockázata. A magyar gazdaság és társadalom legnagyobb problémája az Európában legalacsonyabb foglalkoztatási szint, aminek fő oka a foglalkoztathatatlanság: az alapvető készségek hiánya, ami a magyar közoktatás állapotából fakad, abból, hogy a PISA felmérések szerint Magyarországon a legnagyobb a tanulók kompetenciaszintje és a társadalmi státuszuk közti összefüggés. Ez maga a közpolitikai csőd, mondta Rauschenberger. Lényegében ezt erősítette meg Ádám Zoltán közgazdász, aki szerint a liberális értelmiség felelőssége a húsz éve érvényesülő rossz közpolitikai célkitűzés, az állami újraelosztás csökkentése.
Vásárhelyi Mária társadalmi anómiáról beszélt: értékvesztésről, szolidaritáshiányról, az együttműködésre való képtelenségről; az elnyomorodásról, s arról, hogy a középosztály – a nyertesek és a lecsúszástól rettegők egyaránt – elfordította a fejét a szegényektől, a nyomorban élőktől. György Péter is arra figyelmeztetett, hogy szétesett a társadalom, márpedig társadalom nélkül nincs nemzet; konzervatívok és a mai ellenzék párbeszédét, összefogását sürgette a legnagyobb nemzeti sorskérdés, a romakérdés megoldására.
S hogy kerek legyen a vázlatos beszámolóm: Ferge Zsuzsa a Göncz Árpádhoz hasonló erkölcsi tekintély hiányáról, (Julien Bendára utalva) az írástudók társadalmi felelősségéről beszélt.



Szerző: rás  2012.02.10. 23:31 6 komment

Címkék: rendszerváltás osa göncz árpád

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr54929553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2012.02.11. 17:50:44

Nagy hiátusa az országnak, hogy nincs egy ilyen minden vonatkozásban kitűnő államfője.A mérce magas, jelenlegi elnök a léc alatt a földet súrolja. Idejében mindig ittam az újévi köszöntőinek szavait, mindenkihez tudott szólni a legtermészetesebb eszközzel,a személyes hitelességével.

Ismeretlen_10155 2012.02.11. 18:43:58

azt hiszem helyes a diagnózis: a III. Köztársaság elbuktatása elsősorban és a liberális demokrácia diszkreditálódása a rendszerváltás utáni politikai elit (en block) hitelvesztésével hozható párhuzamba, s valójában -- meglehetősen paradox módon -- ez az, ami a nagy számú apolitikus érdektelenséget mutató választó mellett hatalomba segítette a jó ideje már csak a proteszt szavazatok hullámát meglovagoló jelenlegi hatalmi elitet, amely a megfelelő tenni akarás vagy a kreatív tehetségek híján, vagy csupán kicsinyes és pillanatnyi érdekeit figyelembe véve lavírozva, de ugyanúgy képtelen megoldani a) a társadalmi ellátórendszerek reformáját, b) a romakérdés megoldásának legalább alapjait lefektetni és c) felszámolni a társadalmi megosztottság rákfenéjét, ami politikailag és gazdaságilag is foszlányokká szaggatja a valaha volt társadalmi (vagy ha úgy jobban tetszik: nemzeti) szolidaritás ütött-kopott rongyait. ma sem az alapvető társadalmi érdekeket illetően, sem a követendő értékeket illetően nincs konszenzus, az ezt megteremthető társadalmi párbeszéd pedig hiányzik, tulajdonképpen azért, mert a politikusaink nem az együttműködés, hanem a zsákmányszerzés viselkedésformájára kondicionálódtak. ennek és állam- illetve nemzetromboló hatásának eklatáns példája a választókorú népesség nagyjából hatodának szavazatait elnyerve (tehát a teljes politikai közösség legitimációjának öthatodos hiányában), de az országgyűlési mandátumok kétharmadát mégis besöprő -- a szélsőjobb által kívülről támogatott -- pártszövetség a teljes országra teljes lakosságára oktrojált Alaptörvénye, amely a szintén társadalmi egyeztetés nélkül meghozott választójogi törvénnyel együtt fixálni igyekszik e furcsán perverz, legitimációhiányos status quo-t. nem kérdés, egy valódi, a politikai nemzet legitimációját megteremtő konszenzus szükséges a jogállamiságot létében sértő Orbán-alkotmány leváltásához, ám ez a konszenzus nem szabad csupán a mai ellenzéken belül megfogalmazódjon, hiszen a másik pólus nélkül ez lehetetlen. azonban a rendszerváltás tapasztalatai azt jelzik, hogy a konszenzuális rendszer végleges kialakításához egységes, a jelenlegi rezsimet leváltani akaró ellenzék szükséges, amely mintegy önmérsékletet gyakorolva kezd tárgyalásokat a rendszer képviselőivel autokratikus berendezkedésük átalakítása érdekében. a legfontosabb e téren az, amiről Francis Fukuyama Államépítés. Kormányzás és világrend a 21. században c. monográfiájában, tudniillik e tárgyalóképes ellenzéki erő mögött egy olyan politikai legitimáció kell álljon, amelyet a jelenlegi ellenzék (nem utolsó sorban azért, mert része volt a III. Köztársaság értékeinek devalválásban) valószínűleg nem lesz képes összekovácsolni -- ezt jelzi pl. a LMP távolmaradása az ellenzéki kerekasztal-kezdeményezéstől. van azonban egy másik útja is ennek, és ebben lehet nem túlbecsülhető szerepe az ellenzéki érzelmű értelmiségnek. meg kell teremteni egy, a politikai nemzetre vonatkozó önmaghatározást, egy olyan interpretációját a patriotizmusnak, amely egyrészt a társadalom aktuális bajaira, problémáira reflektálva megoldást kínál a jelenlegi gondolkodásmódban kiúttalannak látszó gondokra, másrészt olyan konszenzust teremt a multikulturalitás és a nemzetben való gondolkodás között, amely bárki felelősen gondolkodó számára elfogadható. ezt kell propagálhatóvá tenni szemben a pártpolitikai szekértáborok közötti háborúval, ami a magyar politikai életet jellemzi. ebben, hatalmas az írástudók felelőssége, s abban is, hogy a jövőben nem szabad hagyni, hogy odáig alázza saját értelmiségi holdudvarát bármely politikai szereplő, hogy jelentőségét csupán a (meghallgatásuk nélkül meghozott) döntései megokolására, azok a köznek való tudományos vagy kevésbé tudományos jellegű elmagyarázására degradálja.

BB 2012.02.16. 09:49:02

Volt egy olyan illúzióm, hogy Schöpflin talán az egyetlen olyan európai kaliberű (úri)ember (mint Göncz) az EP-ben, aki valóban oda való a fideszes képviselők közül, aki távol tudja tartani magát a párthű lihegéstől. Ez az illúzióm odalett: http://tinyurl.hu/1G7M/ Nincs remény.

Ismeretlen_10155 2012.02.16. 17:34:09

az akolmeleg arrafelé mindig fontosabb volt, mint a korrektség, hiszen ők el is hiszik a saját retorikájukat, s eszerint hadban állnak. az ellenség mindenki más.

BB 2012.02.16. 23:15:13

Az oké, csak van egy intelligencia és/vagy kulturáltsági szint, ami fölött látod, hogy ezek milyenek, és bár elfogadod, hogy a pénzt tőlük kapod, de mégis viszolyogsz tőlük. Eddig ezt hittem Schöpflinről. Erre kiderül, hogy ő is belemegy szűgyig a trágyába. Hát, lelke rajta.

Ismeretlen_46946 2012.02.16. 23:40:23

Schöpflintől évek óta nem hallhattál mást, mint Fidesz-apológiát. Valószínűleg pályája csúcsának tekinti, hogy EP-képviselő lehet.