Magyarország újabb hatalmas győzelmet aratott: 0:4 helyett csak 0:2 lett az eredmény – igaz, még csak a félidőben vagyunk.

Körülbelül a fenti, focinyelven (végül is ma a foci az egyetlen fontos dolog Magyarországon) megfogalmazott diadalt fedi a Fidesz agit.prop. osztálya által megfogalmazott, Matolcsy és Giro-Szász által szó szerinti azonossággal közreadott kommentár: „a brüsszeli döntés megfelel a magyar nemzeti érdekeknek és az EU-s értékeknek”.

Ami tény: az Európai Unió történetében először gazdasági szankcióval sújtotta egy tagországát. Az indok: nem hiszi el, amit e tagország kormánya mond. Ez a szikár tény, még akkor is, ha a támogatások egy (kisebb) részének felfüggesztését lényegében csak kilátásba helyezték, és az Orbán-Matolcsy-kormány kapott három hónapot, hogy bizonyítsa, képes eleget tenni a szigorú költségvetési fegyelmet követelő EU kívánságainak.

Eddig a tények, minden egyéb már „véleményes”. Így mindenekelőtt a „kettős mérce” kérdése – amely egyébként Matolcsy átlátszóan hurráoptimista nyilatkozata szerint a múlté lett. Azt gondolom, hogy ma valóban létezik egy külön „magyar mérce” az EU-ban és általában a világban. Adva van egy (méreténél, gazdasági erejénél fogva) nem túl fontos – de számos okból (pl. geostratégia, történelmi közelmúlt) nem is jelentéktelen ország, amelynek momentán egy rendkívül ellenszenves, megbízhatatlan politikus a vezetője, aki (az etalonnak tekintett) nyugat-európai demokratikus fejlődéstől egyre inkább eltérő, számukra egyre undorítóbb politikai rendszert épít ki. (Gyengébbek kedvéért: ma az EU tagállamainak túlnyomó többségében jobboldali kormány van, az EU vezetői, Barroso, van Rompuy a Fideszt is befogadó Európai Néppárthoz tartoznak!) Ez az undorító bagázs történetesen képtelen volt (illetve bizonyos tények, adatok alapján feltételezik, hogy a jövőben is képtelen lesz) teljesíteni a költségvetésideficit-korlátot. Ahogyan egyébként sokan mások sem – de azokat részint nem utálják, részint ők azok, akik a szabályokat hozzák.

Magyarország lényegében viktimológiai esetté vált: kihívta, hogy rajta gyakoroljanak precedenst, kordában tartandó a költségvetési fegyelmezetlenségre hajlamos többieket.

Már tudjuk, hogy a pénzbefagyasztási döntés júniusi visszavonásához kb. 140 milliárd forintos „kiigazítást” kell végrehajtani a költségvetésben, azaz vagy ennyivel kell növelni a bevételeket, vagy ennyivel csökkenteni a kiadásokat (illetve a kettő kombinációja). A tegnapi és mai nyilatkozatok szerint a fő „csapásirány” a kiadások csökkentése: az eddigi megszorítások (pl. oktatásból, kultúrából kivont milliárdok, a teljes szociális ellátórendszer szétzúzása) után – a gyógyszerkassza visszanyesésével (ez a gyógyszerártámogatás csökkentését jelenti) és a tömegközlekedés átszervezésével (vasúti vonalak megszüntetése, autóbuszjáratok privatizálás jellegű „kiszervezése”, kedvezmények megvonása vagy csökkentése, viteldíjemelés stb.). Vagyis „az EU ránk kényszeríti”, hogy legyen drágább a gyógyszer és a villamosjegy. (Az EU „kényszerítene” mást is: akár a gazdagokat preferáló adórendszer megváltoztatását vagy a vagyonadót is, de ez – érthetően önző okokból – elfogadhatatlan Orbánéknak.)

Szegény MSZP-n is csattan az ostor: páratlan napokon üdvözlik, hogy az EU keményen odacsap Orbánéknak, páros napokon meg tiltakoznak a népnyúzó megszorítások ellen. Amelyek egy részét kormányon – a Fidesz heves ellenkezése mellett – ők próbálták megvalósítani, csak gyengék voltak.

Ez az „egyrészt – másrészt”, amit a fentiekben (persze tagadhatatlan Orbán-ellenes elfogultsággal) próbáltam érzékeltetni, azonban csak a felszínét érinti a helyzetnek.

Itt van rögtön az a kardinális kérdés, hogy vajon helyes-e az az EU-ban uralkodó szemlélet, amely a fiskális (költségvetési) szigort teszi elsőrendű gazdaságpolitikai céllá. Vagy inkább Obamáéknak van igazuk, akik a válságra a gazdasági növekedés állami serkentésével (s ezáltal akár a költségvetési deficit, sőt az államadósság elengedésével) igyekeztek reagálni, s ugyanerre próbálták rábeszélni (eredménytelenül) Merkeléket. Hogy világos legyen: a fiskális szigor nem Angela Merkel és nem az EU találmánya. A világ fejleményeit az utóbbi évtizedekben nagy mértékben (az 1989-ben, a Regaen-Thatcher korszak csúcspontján megfogalmazott) „washingtoni konszenzus” határozta meg (jellemző, hogy a magyar wikiben nincs ilyen címszó), amely a neoliberális (vagy neokonzervatív) filozófia jegyében az állami szerepvállalás visszaszorítását, a költségvetési szigort (meg a privatizációt) tette meg a gazdaság- és társadalompolitika alapjául.  Orbán Viktor a legutóbbi hónapokba is számos alkalommal tett hitet amellett, hogy a növekedést kéne ösztönözni, csak éppen… Csak éppen mindez megmarad a handabandázás szintjén, és nem csak azért, mert az elmúlt két év számos konkrét intézkedése (pl. a termelés hitelezését biztosító bankok vegzálása) éppen ez ellen hatott. Hanem azért is, mert nem ő határozza meg a játékszabályokat. Az ő feladata az lenne, hogy a „játékszabályok” betartásával – vagyis a konkrét európai és világgazdasági lehetőségek tudatában és azok kihasználásával a lehető legtöbbet hozza ki Magyarország számára. Ha a szabadban pisilünk – a szabadban pisilésre kényszerülünk –, célszerű szélirányba fordulni.

Kérdés persze, hogy ki mit ért Magyarországon. Csak a társadalom nyertes egyharmadát vagy a szegénységi küszöbön, illetve az alatt élő negyven százalékot is? Csak a magyar nagytőkét vagy a magyar munkást is? Az ingyenélőknek, időnként társadalmi hulladéknak tekintett munkanélküliekről nem is beszélve.

Már rég nem (csak) Orbánékról, az ő ilyen-olyan politikájukról, társadalomképükről van szó. Hanem például arról, hogy Magyarországon a munka termelékenysége az uniós átlag közel kétharmada, míg a reálbér ötöde-negyede… A Nyugat-Európához viszonyított jövedelemkülönbség jelentősen nőtt a rendszerváltás óta. A hazai jövedelemkülönbségek még látványosabban, pláne ha nem a szokásos – és félrevezető – alsó és felső tized összehasonlítást alkalmazzuk, hanem, mondjuk a felső 1 százalék jövedelmét hasonlítanánk az alsó 30 százalékéval.

Meg arról, hogy nincs önálló, szuverén magyar gazdaság. Ez nem értékítélet, hanem tény. Mellesleg Teleki Pál már 1931-ben arról írt a Pán-Európa tervét üdvözlő cikkében (Az európai probléma), hogy csak illúzió a teljes szuverenitás. A gazdasági-politikai-ideológiai rendszerváltás eredményeként Magyarország betagolódott a globális kapitalizmus rendszerébe. És ebben nem (csak 2004-ben megvalósult) EU-tagságunk volt a döntő tényező, hanem a privatizáció, és azzal párhuzamosan az állam gazdaságirányító és –szervező szerepének a visszaszorítása. Ezek eredményeként jött létre egy olyan struktúra, amely döntően nagy multinacionális cégek (és azokon keresztül leginkább a német exportpiac) igényeinek függvényévé tette a magyar gazdaságot. Az EU-tagság ebben a helyzetben inkább védernyőt jelent, a piaci hatások korrekcióját, például a felzárkózási támogatásokkal, de számtalan bürokratikus – vagy annak bélyegzett – szabályozással.

És még valami nagyon fontos dolog, ami ott van az ideiglenesen hazánkat uraló banda a magyar kormány és az EU konfliktusai mögött, s amit Orbánék láthatóan képtelenek felfogni: az EU nem egyszerűen gazdasági közösség; már a Közös Piac 1957-es alapításakor se csak az volt, hanem politikai, sőt ideológiai értékközösség is.

Szerző: rás  2012.03.14. 23:36 25 komment

Címkék: orbán eu rendszerváltás globalizáció neoliberalizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr664929567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_111226 2012.03.15. 07:47:31

Igen. Magam is hasonlóképpen látom, csak nem tudom megfogalmazni. Kösz Rás. Indulok rittyentős ruhában szelni a levegőt. Akkor is, ha nem értek egyet az épp' hatalmon lévőkkel. Hogy ez kiszolgálás? Valahol igen. Mentségem van? Van. De az ordítozó álarcos hős szittyákat az nem érdekli - gondolom, a fotelforradalmárokat sem. A közös bennünk, hogy én is lesz... őket.

Ismeretlen_46946 2012.03.15. 10:00:16

@defalla: Jó rittyentést! Nem hiszem, hogy lelkiismeret-furdalásod kéne legyen. :))

Ismeretlen_111887 2012.03.15. 10:24:50

Jó kis bejegyzés, nagyon tanulságos és lényeglátó. Kellemes volt olvasni.(Leszámítva a Zorbánozást meg a "hazánkat uraló bandázást...") Egy dolgot szeretnék csak tisztelettel megemlíteni ehhez: ezt a "hazánkat uraló bandát" bizony a nép választotta meg, a polgártársaink, tehát mi, a magyarok. Szóval, szerintem nagyon sértő dolog például rájuk nézve ez a kijelentés. (Nem tagadom, engem is bánt picit.) Különösen annak tekintetében sértő, hogy rengetegen még ma is ugyanúgy odaszavaznák őket, mert úgy vélik, hogy ez a helyes út, ebből kiindulva akkor ők is egy hazug banda részei lennének? Azért, remélem nem ennyire lesújtó a véleményed ezekről az emberekről, vagy rólam? Másrészt, meg nagyon örülök, hogy végre valaki elkezdett beszélni a washingtoni konszenzusról és annak döbbenetesen pusztító hatásairól és nem a Magyar Hírlap publicistája az illető. Nincs is szebb március 15-i ajándék egy antiglobalistának — ez én lennék! —, mint amikor Rás blogján a washingtoni konszenzusról olvashat néhány sort. Ezt köszönöm! Bár, a legjobb lenne, ha mindenki erről beszélne, mert gyanítom, hogy nagyon kevesen tudnak erről a kérdésről. "És még valami nagyon fontos dolog, ami ott van az ideiglenesen hazánkat uraló banda a magyar kormány és az EU konfliktusai mögött, s amit Orbánék láthatóan képtelenek felfogni: az EU nem egyszerűen gazdasági közösség; már a Közös Piac 1957-es alapításakor se csak az volt, hanem politikai, sőt ideológiai értékközösség is." Ehhez pedig csak ezt szeretném hozzáfűzni: És még valami nagyon fontos dolog, ami ott van a hazánkat fosztogató Goldman Sachs, a magyar kormány és az EU konfliktusai mögött, s amit a Rothschildék láthatóan képtelenek felfogni: Magyarország nem egyszerűen gazdasági közösség, egy olcsó munkaerőállat, amit le lehet rabolni állandóan; már 1526-ban sem az volt, hanem politikai, kulturális, érzelmi, sőt ideológiai értékközösség is, ahol hús és vér emberek laknak álmokkal és jövővel. Nem gépek, nem kifosztható rabszolgák! Na, most pedig megyek és keserédesen megünneplem népem birodalom elleni lázadásának egyik jeles évfordulóját. Szép nap ez a mai.

Ismeretlen_46946 2012.03.15. 11:37:24

@johnnymoore: A Fideszt, Orbán Viktort a magyar szavazók többsége demokratikusan választotta meg, és - már többször leírtam - úgy gondolom, ma is őket szavazná be a többség; nem az állampolgárok, hanem a szavazók többsége, de ez ebből a szempontból mindegy, ilyen a parlamenti demokrácia. Ezeket a százezreket (milliókat) természetesen nem tartom "egy hazug banda részeinek", természetesen téged se, csupán azt gondolom, hogy tévedtetek - tévedtek -, rosszul látjátok a világot, vagy csak simán át vagytok verve, mert nagyon akartok hinni. Engem nem az zavar igazán, hogy mit gondol a Goldman Sachs vagy "a Rotschildék" Magyarországról, hanem hogy Orbán Viktor, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt simán lerabolható tulajdonának tekinti az országot - visszaélve a nemzeti "értékközösség" kiüresített lózungjaival. Neked őszintén szép ünnepet kívánok - mint kiderülhetett, én másutt fogok ünnepelni, s ez a különbség nem elsősorban földrajzi. De bízom benne, hogy áthidalható.

Ismeretlen_111226 2012.03.15. 17:08:47

@johnnymoore: A második bekezdésben foglaltak megilletik a "mocskoshazuggyurcsány"-t és kormányát is? "Magyarország... politikai, kulturális, érzelmi, sőt ideológiai értékközösség is, ahol hús és vér emberek laknak álmokkal és jövővel. Nem gépek, nem kifosztható rabszolgák!" Szép ez a gondolat, kár hogy a jelenlegi hatalom sem érzékelteti saját alattvalójával... :/ Tudom, szövegkörnyezetből kiragadott - de én is tanulok valamit, ha nem is szolgál az épülésemre.

Ismeretlen_10155 2012.03.15. 17:37:04

én úgy látom, hogy vannak korszakok, amik egyértelműen előre viszik a társadalmi progresszió ügyét, mert képesek a társadalmak valódi érdekeit elfogadtatni a tömegekkel: a politikán és a gazdaságon egészséges egységben végigtekinteni; és persze vannak sajnos olyanok, amikor az kiegyensúlyozott egység valamelyik (jellemzően a politika) irányába elcsúszva vergődni hagyják a haladás ügyét, s vele együtt a társadalomban való emberi boldogulásét is. 1848 forradalma és az ezt megelőző reformkor jellemzően ilyen, a társadalmi progresszió irányába ható időszak volt, nem utolsó sorban azért, mert ekkor történt a kiigazítás a világ és Magyarország társadalmának fejlődéstörténetét illetően: a tőkés polgárság ekkor kap politikai jogokat a gazdasági ereje mellé, s ekkor süllyed el Magyarországon (sajnálatos módon a levert forradalom és szabadságharc miatt csak jó huszonéves késéssel) a feudális arisztokrácia politikai hatalma. sajnos, hogy a kiegyezést követő években kevés efféle jó ütemben történő változás zajlott a magyar társadalomban, s hogy előbb a gazdaság, majd a világháborúk közt és után a politika irányába torzult el az egyensúly, amely egy kicsike remény (1989) után ismét végletes torzulásba kezdett, de a magam részéről bizakodó vagyok; azt hiszem én még meg fogom élni a balansz visszaállásának korszakát. azt nem tudom megmondani, hogy mikor, abban viszont majdnem teljesen biztos vagyok, hogy az EU társadalmainak és az európai piacok egyesítésével jelentős szerepet fog játszani ebben a visszaállító, helyes irányba terelő történeti folyamatban.

Ismeretlen_46946 2012.03.15. 18:14:57

@drc: Kicsit irigyellek, hogy te még remélheted: megéred azt a kort. :)

Ismeretlen_111887 2012.03.15. 18:59:13

@rás: azt írod, hogy szerinted tévedünk. Nos, szerintünk meg ti tévedtek, de ezzel szerintem nincsen semmi gond, úgy jó, ha több szemlélet létezik egyszerre. :) A másik dolog. Azt is írtad, hogy: "mert nagyon akartok hinni." Ez nekem kicsit azt sugallja, hogy mi mintha csak pusztán a hitre alapoznánk az elkötelezettségünket, miközben ez nem így van. Nyilván ha Istenről van szó, akkor persze igen, de ha politikáról, gazdaságról és pénzügyekről van szó, akkor csakis a józan ész alapján és a tényeket figyelembe véve gondolkodunk. "Engem nem az zavar igazán, hogy mit gondol a Goldman Sachs vagy "a Rotschildék" Magyarországról" Hát, pedig szerintem/tünk ez nem egy elhanyagolható tényező a jelenlegi helyzetünkben. Sőt, azt gondolom, hogy kiemelt figyelmet kell nekik szentelni. :) @defalla: kérdésedre a válasz pedig az, hogy igen. Még Gyurcsány Ferenc is a magyar nemzet része. Sajnos. Az más kérdés, hogy éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy megszűnjön a közösség, ahová tartozik, de ettől még ő is ide tartozik.

Szó-szóró 2012.03.15. 19:41:53

2004-ben az egy főre jutó GDP az EU átlag 65%-a, 2010-re ez 62 %. 2004-ben a reálbérszínvonal az EU átlag 40%-a, Még egy érdekes adatpár: az államadósság a 2001-es 53%-ról 2010-ben 83%-ra emelkedik. Szóval uraim lehet itt orbánozni és harcolni a demokráciáért, de a tények makacs dolgok. Ha azt a tehetségtelen bandát 2010-ben nem zavarják el a választók, már régen a görög béka segge alatt lennénk.

Szó-szóró 2012.03.15. 19:43:27

Kimaradt egy félmondat: a reálbérszínvonal a 2004-es 40%-ról 2010-re visszaesett 22%-ra.

Ismeretlen_111226 2012.03.15. 20:57:54

A tények bizony makacs dolgok - ezt talán azok a nem kevesek érzékelik (köztük én is), akik nem politikusi gazdagsággal rendelkeznek. Hanem semmilyen anyagi értelemben vett gazdagsággal. Tudom, nem vagyok egyedül s ráadásul szemtelenül fiatal vagyok (de közelebb az ötvenhez, mint a 45-höz). Nekem már kevés az "ige" s az ígérgetés, s azt is tudom, hogy azt a lovat ütik amelyik húz... De ettől még nem lesz jobb a kedvem, s nem is szemlélem derűs nyugalommal a jövőt. Nincs nálam a Bölcsek Köve. Nekem a "mindig más a hibás" és a "dögöljön meg a szomszéd tehene" hozzáállás nem tetszik - egyik oldalon sem. Tetszene a személyes példamutatás, tetszene a legalább látszólagos hozzáértés, de a kioktató, pökhendi, "majdénmegmondom" hozzáállás nem tetszik - egyik oldalon sem. Ennyi.

Ismeretlen_10155 2012.03.16. 12:38:33

Az adók teljes munkaköltsége Magyarországon: [b]2001-ben: 54,6%[/b] [b]2002-ben: 55,8%[/b] 2003-ban: 53,7% 2004-ben: 50,8% 2005-ben: 51,8% 2006-ban: 51,1% 2007-ben: 52,0% 2008-ban: 54,5% 2009-ben: 54,1% 2010-ben: 53,4% [b]2011-ben: 57,8%[/b] [b]2012-ben: 60,7%[/b]

Ismeretlen_10155 2012.03.16. 12:40:19

De természetesen egykulcsos adó és nincsen megszorítás meg nem a zembereketől vesszük el.

thomas 2012.03.16. 15:48:20

"Aki a Szovjetunióhoz hasonlítja az Európai Uniót, az a demokrácia lényegét nem érti." Ez a gyerek tényleg klinika eset.

Ismeretlen_46946 2012.03.16. 16:40:49

@drc: Biztos az én hibám, de nem értem, mi az "adók munkaköltsége".

Ismeretlen_46946 2012.03.16. 17:15:07

@Szó-szóró: Azt hiszem, Churchill mondta, hogy "csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam". Az Eurostat táblázata szerint - http://tinyurl.com/7z7v4lq - az egy főre eső magyar GDP az EU-27 átlagában: 2000: 55%; 2009: 65%; 2010: 64%. (A bejegyzés egyébként nem arról szólt, hogy az MSZP vagy a Fidesz baszta el jobban a magyar gazdaságot; abban nincs köztünk vita, hogy Gyurcsányék alkalmatlanok voltak a kormányzásra.) Ami pedig a görög békát és a seggét illeti, Görögországban ez a mutató 2010-ben 89% volt.

Szó-szóró 2012.03.16. 17:15:22

rás: 1. az általam leírt adat (a reálbér az európai átlag 40 százalékáról(2004) 22%-ra esett vissza 2010-re) összhangban van az általad leírt megfogalmazással: az európai reálbér ötöde-negyede, írod a mai magyar reálbérről. 2. gondolkoztam, hogy mivel lehetne érzékeltetni legjobban a te ov gyűlöletedet. Fizikai hasonlattal élve ez nálad úgy működik, mint a gáz halmazállapotú anyag egyik fontos jellemzője: kitölti a rendelkezésre álló teret. Kár, mert sokat dobna az objektivitásodon, ha ezt ki tudnád szűrni (v. mérsékelni tudnád) :))

Ismeretlen_46946 2012.03.16. 18:15:52

@Szó-szóró: Nem tölti ki, annyira nem fontos. És gyűlölet helyett inkább undort mondanék.

Szó-szóró 2012.03.16. 18:40:09

rás: 1. ez jó hír. Akkor most mindketten bízzunk abban, hogy ezután csökken az írásaidban az orbánördög faktor, hátha tényleg nem olyan fontos ez a számodra :) 2. ami igazából érdekes, és amiről a hosszú írásod szól, az az, hogy szabad-e keményen harcolni az érdekeinkért? Létezik az a harcmodor, hogy ne ingereljük az ellenfelünket, mert akkor általában megúszhatjuk a szokásos kioktatással, osztom az észt bölcsességek torkunkon lenyomásával, és legfeljebb egy enyhe seggberúgással. A nemzetközi üzleti életben szerzett tapasztalataim azt mondatják velem, hogy inkább keménynek kell lenni. Nem működik az, hogy amikor belevertek a betonba, akkor még az ingemet is szétnyitom, hogy ide lőjetek, ugyanis oda fognak lőni. Az üzleti életben és a politikában (a kettő majdnem ugyanolyan elvek szerint, azaz érdekek alapján működik) fel kell állni, meg kell harcolni az érdekeinkért. Lehet, hogy ez így nagyon általános, de tényleg, egyszerűen erről van szó. Hosszan tudnám sorolni a példákat a gondolatmenetemmel kapcsolatban, de most ez szükségtelen, és egyébként is kicsit hosszúra sikerült ez a hozzászólásom.

Ismeretlen_46946 2012.03.16. 23:32:47

@Szó-szóró: "amiről a hosszú írásod szól, az az, hogy szabad-e keményen harcolni az érdekeinkért?" Félreértettél. Én arról írtam, hogy a Fidesz ugyan megpróbálja sikernek beállítani, de az Orbán-kormánynak nagyon az orrára koppintottak (és ez csak egy a folyamatban lévő koppintások közül) - mégpedig véleményem szerint teljes joggal. Két dolog összecsúszik. Az egyik egy szerintem - és a közgazdászok többsége szerint - elhibázott, mert alaptalan gazdaságpolitika, a másik az Orbán-gengnek az európai jog- és demokráciafelfogással szembemenő hatalomgyakorlása, illetve a kettő elutasítása. Ebből az álláspontból következik, hogy én nem azt gondolom, hogy OV valóban az érdekeinket védi, hanem azt, hogy árt az érdekeinknek. A gondolatmenet továbbfűzése viszont az volt, hogy ezek az érdekek a globális világba beillesztett Magyarország érdekei, és kétségeimet fejeztem ki az iránt, hogy jó-e ez a globális világ. Pontosabban: elég egyértelmű, hogy szerintem nem jó ez a világ, de ez van, tehát ehhez kell alkalmazkodnunk, mert súlyos - öngyilkos - aránytévesztés, ha azt hisszük, hogy a világgal, a realitásokkal szembemenve mi fogjuk megváltoztatni a világot.

Ismeretlen_10155 2012.03.17. 08:23:36

@rás: az adók teljes munkaköltsége egy tisztított viszonyszám, egy gazdasági mutató, ami azt mutatja meg, hogy egységnyi munkával megtermelt és pénzben kifejezett eredményre átlagosan mennyi adót kell befizetni a munkavállalói és a munkáltatói költségeket is beleértve.

Ismeretlen_46946 2012.03.17. 08:42:06

@drc: Ezt szerintem a munka adó- és járulékterhének nevezik. (A nyelvérzékem is ezt súgja, figyelembe véve birtokost és birtokot.)

Szó-szóró 2012.03.17. 11:55:54

rás 20: azt tudtuk, hogy eltérő módon ítéljük meg az OV kormány gazdaságpolitikáját, és még azt is, hogy az ov kormány - nemzetközi politika (ezalatt értem az EU-t, USA-t, IMF-t, mindenkit) kapcsolatában melyik fél viselkedése hasonlít jobban egy "elefánt a porcelánboltban"-hoz. Szerintem a "nemzetközi" fél szereplői egészen bunkó megnyilvánulásokat produkáltak, de OV-nak sem kellene koki-saller osztogatást beígérni, amikor elindul a pénzügyi hálóért. A lényeg számomra az utolsó mondatod: - "elég egyértelmű, hogy szerintem nem jó ez a világ ". Így van, borzalom az a globális katyvasz (ételben, italban, "kultúrában", mindenben), ami eláraszt bennünket. Nagyon nehéz egy egyszerű, normális értékrend mentén szervezni az életünket, a családunk életét, a társadalom életét. - "súlyos - öngyilkos - aránytévesztés, ha azt hisszük, hogy a világgal, a realitásokkal szembemenve mi fogjuk megváltoztatni a világot ". Pontosan ez az, amit másként gondolok. Igenis van eszközünk ahhoz, hogy nagyon fontos értékeket megőrizzünk. Csak néhány példa: magyar népzene, néptánc, a csodálatos magyar színházi és zenei élet, a magyar termőföld, a vízkincsünk, ez a fantasztikus adottságú országunk (Európában sehol nincs olyan finom barack, alma, hagyma, paprika, stb. mint itt), a magyar falusi ember barátkozós nyitottsága, a zseniális magyar fiatalok, ifjú tudósok, a kreativitásuk -elég csak ránéznem a lányom animációs munkáira, persze elfogult vagyok-, ez a sor tényleg elképesztő hosszú. Nem kell, hogy megváltoztassuk a világot, mert én sem hiszem, hogy meg tudjuk, de arra sincs szükség, hogy minden szemetet lenyeljünk. Azért persze arra is van példa, hogy az először köpködött és rettegett "unortodox" megoldások sikert aratnak, a bankadó lassan már népszerűbb, mint a Popsi Kóla. A lényeg: igenis ki kell állnunk az értékeink és érdekeink mellett.

Ismeretlen_46946 2012.03.17. 12:17:05

@Szó-szóró: Én élvezem a "globális katyvaszt": szívesen eszem olasz ételeket, nézek kiállításokat Bécsben, olvasok Chaim Potokot meg Thomas Mannt, hallgatom meg ma este Maxim Vengerov hegedűjátékát, és barangolok az interneten... És mindez nem zavar a paprikáskrumpli, a Mátra vagy a Csík zenekar élvezetében. És azt se gondolom, hogy az utóbbiak értékesebbek lennének az előbbieknél, legfeljebb fontosabbak - vagy másként fontosak -, mert az enyémek. A bankadót pedig általában más országokban nem azért vezetik be, hogy befoltozzák a folyó költségvetésben egy súlyosan igazságtalan adórendszer által ütött lyukat, hanem hogy tartalékalapot képezzenek egy következő pénzügyi válságra.

Szó-szóró 2012.03.17. 13:35:10

rás: amiket felsoroltál, azokat én is szeretem, és egyik sem katyvasz. Elmondom, hogy mi a katyvasz: a való világ, a Popsi kóla, az amerikai kosárlabda, a forma 1, boros-bocskor reggeli rádióműsora, a gagyi tévék tudatos ízlésrombolása, a féktelenül áradó gyógyszerreklám, a megmondod a keresztneved és hogy hány éves vagy és bekerülsz a pénzmágiába, hosszú a lista.