"Magyar ember volt, semmilyen más nyelvet nem beszélt, templomba, zsinagógába nem járt. Aztán egyszer csak jöttek őt összeírni. Majd be kellett mennie a helyhatóságra, újabb adatokat felvenni. Majd a helyi elöljáróságra, majd a bíróhoz. Aztán felmérték a tulajdonát. Két testvére akkor már rég Amerikában volt, de ő nem hitt nekik: „magyar ember vagyok én, mi bajom lehet a saját hazámban?!”

Frank Tibor kanadai állampolgár nyílt levele Áder János köztársasági elnöknek, aki izraeli látogatása során azt találta mondani, hogy „a magyar állam nem védte meg a zsidókat, hanem tétlenül szemlélte a zsidók elszállítását”.

A levelet közlő Galamus szerkesztője, Mihancsik Zsófia a Frank-levél mellett megjelent írásában érthetetlennek nevezi azt a felháborodást, amelyet Áder beszéde keltett hazai liberális és baloldali körökben. Szerinte "Áder János nem akart csalni és sumákolni az izraeli parlamentben elmondott beszédében, még csak a magyar állam felelősségét sem akarta kisebbíteni, ezzel szemben egy olyan hitvallást mondott el, a mai Magyarország képviseletében, amilyet ritkán hallottunk magyar politikustól, jobboldalitól meg még sohasem."

Szerző: rás  2012.07.21. 15:32 16 komment

Címkék: áder jános holokauszt horthy korszak frank tibor galamus mihancsik

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr964929614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2012.07.21. 23:15:25

Nem tudom, hogy lehet-e hinni Ádernek, még keveset mutatott fel, mint K.elnök a saját meggyőződéséből./Feltéve,ha van neki vagy nincs legátolva/. Frank Tibor levele az édesapja történetéről /sokaknak/kényelmetlenül vádló. De mit várunk el a fiatalabb nemzedékektől, akiknek sem empátiájuk, sem fogalmuk nincs a múlt tényleges kérdéseiről.

Ismeretlen_111887 2012.07.22. 12:02:49

@egy nagyi: Nem különösebben "örültem" Frank Tibor levelének, különösen annak tudatában nem, hogy a Demokratikus Koalíció tagja az ürge, persze megértem az ő fájdalmát is. Ugyanakkor neki (és a hozzá hasonlóknak is) meg kellene érteni, hogy a mai nemzedéket már annyira sem hatja át annak a szörnyű kornak a érzésvilága (ha egyáltalán azt érzésvilágnak lehet nevezni...), mint amennyire Trianoné sem. Őszintén szólva, az én korosztályomnak (27 vagyok) semmi köze nincsen sem a holokauszthoz, sem pedig a második világégéshez. A szüleimnek sem! Én például személyesen elítélem és megvetem a náci ideológiát, valamint együtt érzek ott meggyilkolt emberek tömegeivel, de ennél többet sajnos nem tudok tenni. A kérdés most már csak az, hogy ennyi vajon elegendő-e...

Ismeretlen_46946 2012.07.22. 13:00:16

@johnnymoore: nem világos, mi köze van a DK-nak ahhoz, hogy 1944-ben a magyar hatóságok náci haláltáborba deportáltak félmillió embert.

egy nagyi 2012.07.22. 13:13:08

Johnny: a Te nemzedékednek pont ezért kellene megismerni mindazt, ami történt, hogy tudatosuljon bennük,hogy ma Magyarországon minden ideológiai stb. összecsapás mellett és ellenére BÉKE van.

Ismeretlen_111887 2012.07.22. 13:13:41

Igazság szerint, nincsen semmi köze hozzá, de hát mivel az úriember tagja annak a pártnak, így rögtön adódik is belőle ez a párhuzam. Legalábbis nekem. Egyébként véleményem szerint, nem a magyar hatóságok szállították a náci haláltáborokba a zsidókat, hanem "a nácik által megszállt magyar hatóságok". És azért szerintem ez nagy különbség. Vagyis hát szerintem elég nagy. Ettől persze a tragédia még tragédia marad...

Ismeretlen_111887 2012.07.22. 13:17:50

@egy nagyi: Én ismerem, ami történt és nagyon sajnálom is, ezt már fentebb is említettem. Én már úgy lettem szocializálva, hogy az efféle tettek semmilyen körülmények között nem elfogadhatóak és tolerálhatatlanok. Abban viszont már lenne vita közöttünk, hogy vajon béke van-e ma. Én ugyanis kétlem. Csakis azért nem vesszük észre a háborút, mert azt az RTL Klub még nem mondta be, de ettől még az sajnos zajlik...

egy nagyi 2012.07.22. 14:26:36

Johnny:az ideológiait olykor túl lehet élni, de a katonai fegyverropogás ijesztő. Kisgyerekként borzalmas volt nekem 56-ban a testvéri tankok felvonulása a nagykörúton, akkor képzeld el a háborút. Ma ugyan meghurcoltak embereket, de nézeteikért még nem ülnek börtönben, még Budaházy is úgymond megúszta.

Ismeretlen_46946 2012.07.22. 15:51:58

@johnnymoore: nem tudom, milyen "párhuzamra" gondolsz. "nem a magyar hatóságok szállították a náci haláltáborokba a zsidókat, hanem 'a nácik által megszállt magyar hatóságok'" Horthy Miklós kormányzó a helyén volt, és nem jelezte, hogy kényszer alatt cselekedne, ahogy a magyar kormány, a magyar parlament, a magyar közigazgatás, a csendőrség, a MÁV stb. És a "keresztény" szomszédok se kényszer alatt tették rá azonnal a kezüket az otthagyott zsidó lakásokra, ingóságokra.

Pocakos 2012.07.23. 08:20:06

Ha behelyettesítjük: "....nem a magyar hatóságok sanyargatták a magyar népet, hanem "a szovjet által megszállt magyar hatóságok". - ez KOLLABORÁCIÓ - és egyúttal fel is mentjük önmagunkat valamennyi gaztett alól! Typisch ungarisch! Rákosi és Kádár nem jelezte, hogy kényszer alatt cselekedne, ahogy a magyar kormány, a magyar parlament, a magyar közigazgatás, a rendőrség, stb. És a "jó káder" szomszédok se kényszer alatt költöztek be a kitelepítettek lakásaiba. Sőt, direkt a lakás miatt jelentették fel a bentlakót! Ez is magyar specialítás. Szudétaföldön még a 60-as években is üresen álltak a falvak (szemtanú vagyok!), a csehek még dupla fizetésért sem költöztek azokba a falvakba, házakba. (Karlsbad- Karlovy Vary környéke)

Pocakos 2012.07.23. 08:29:12

Én is idéznék F.T.-től: "....Amikor végül belenyugodott, hogy nem tehet semmit, mert megölték őket Auschwitzban, megismerkedett édesanyámmal, és összeházasodtak. Egy németajkú, antiszemita környezetben felnőtt katolikus árvát vett feleségül (édesanyám a kőszegi MÁV árvaházban nőtt fel), hogy úgy tudjon mégis utódokat hagyni, hogy azok majd ne minősüljenek zsidóknak. Nehogy újra kiirtsák a családját. ....." Abszolút antiszemitizmust gerjesztő sorok, gondolatok! Ehhez mit szól a szegény mama? (ha még él).

Ismeretlen_46946 2012.07.23. 10:27:36

"Ha behelyettesítjük..." Ezzel kezdődik minden holokauszt-relativizáló fejtegetés.

Pocakos 2012.07.23. 11:06:26

rás: látszik, fogalmad sincs a Holocaust-ról, ill. jó párttitkár, agit prop. titkár módjára mellébeszélsz, megpróbálod elterelni a figyelmet a két diktatorikus rendszer (vészes) hasonlóságáról, no meg a magyar ember gondolkodásáról, ahogy azt átélte. Valóban, a szembenézés, a múlt kibeszélése hiányzik, aminek eltusolásában Te is élenjársz. Képtelen vagy megérteni a magyar lelket, amely szerint minden rosszat mások csináltak. Erről szól a bejegyzésem.

Ismeretlen_46946 2012.07.23. 11:16:07

@Pocakos: valóban én vagyok a hülye, hogy reagálok rád.

Sv 2012.07.23. 20:46:56

Nagy kár, hogy így lett (megint), pedig rás kérdése/MZS állítása fontos és nehéz: mennyi az elég? Ha őszinte a szándék, szabad-e egy kevésbé sikerült félmondatba belekötni? (Legalábbis nem szerencsés.) Ha képmutató a beszéd, szabad-e hagyni, hogy figyelmen kívül maradjon benne a csúsztatás? (Nyilván ez sem szerencsés.) És elég-e a szándék? (Határozottan nem, talán.)

Ismeretlen_46946 2012.07.23. 21:34:39

@Sv: Nincsenek válaszaim a kérdéseidre, hozzád hasonlóan én is csak töprengeni tudok. Megértem például és ugyanakkor megrémít, hogy egy 27 éves fiatalember közli, neki "elege van" a témából, miközben kiderül, hogy milyen keveset (és milyen sok hazugságot, elhallgatást) tud arról, hogy mi történt abban az országban, amelyet őszintén a hazájának tart. Hajlok arra, hogy ha nem is "elég", de mindenképpen méltánylandó a szándék. Persze a kérdés ebben az esetben az, hogy őszinte szembenézés volt-e a szándék, vagy képmutatás. (De, mint tudjuk, a képmutatás a bűn tiszteletadása az erénynek.) A méltánylás mellett azonban - a félresiklott eredmény miatt - jogos a helyreigazítás is. És azt gondolom, F.T. "helyreigazítása" határozottsága mellett is kulturált (nem úgy, mint a DK impertinens nyilatkozata). Vagyis sok múlik a hangnemen: gondolkodásra, beszélgetésre, vitára invitál-e, vagy elriaszt. Sokan sokszor mondták el, hogy ez a társadalom elmulasztotta a múlt olyasfajta kibeszélését, mint az Németországban (a nyugati felén) megtörtént. Én azt gondolom viszont, hogy nálunk is lényegében mindent elmondtak, leírtak már, csak éppen a társadalmi hatása maradt el, s ez elsősorban az iskolán múlik (amelyet persze a politika irányít), ezért lehet ma "igény" az - egyéb bűnei mellett - mélyen antiszemita Horthy-rendszer újjáélesztésére. Amivel kapcsolatban persze megint felmerülhet a kérdés, hogy az ezt az igényt most ezerrel kielégíteni igyekvő politikusok őszintén hiszik, amit mondanak és tesznek (akár tudatlanságból, tévedésből is), vagy csak képmutatók. Az mindenesetre nem megy, hogy az egyik szájammal (képzavar!) szembenézek 1944-gyel, a másikkal meg magasztalom az oda vezető utat.

Ismeretlen_10155 2012.07.31. 14:34:09

@Pocakos: Te most tényleg, halálkomolyan azt hiszed, hogy Rás valami kriptokommunista bolsevik, vagy csak (elnézést a kifejezésért, de:) begolyóztál valamitől?