"... A rendszerváltás az új magyar demokráciát a Horthy- és Szálasi-rendszer ellenében létrejött, rövid életű magyar demokrácia örököseként határozta meg. Az a demokrácia szembefordult a nácizmussal és ítéletet mondott a nyilasok fölött.

Ne hagyjuk ezt megváltoztatni!

Magyarország vezetői új Alaptörvényükben a Horthy-rendszerrel, a náci Németország szövetségesével vállalnak folytonosságot. A szélsőjobboldallal együtt a magyar irredentizmus és antiszemitizmus emblematikus alakjainak kultuszát űzik. Ez ellentétes a párizsi békeszerződéssel, a második világháború után létrejött nemzetközi konszenzussal is...

A magyar kormány a közoktatásban a szélsőjobboldallal összejátszva a Horthy-korszak iskolarendszerét másolja, a  tananyagokban a Horthy-korszak történetszemléletét érvényesíti...

De ez az ország, amelynek nevéből eltűnt a köztársaság szó, nem csak az ő államuk, hanem a mi országunk is.

...

Ne hagyjuk, hogy a mi országunkba még egyszer visszatérjen a Horthy-rendszer!

Lesz itt köztársaság újra még!"

***

Nem tudom, egy kiáltványt miért petíciónak neveznek, és én biztos máshogy fogalmaztam volna meg, de a lényegével egyetértek, ezért aláírtam. A tiltakozó dokumentum teljes szövege és csatlakozás: itt.

Szerző: rás  2012.09.28. 19:52 5 komment

Címkék: horthy tiltakozás petíció

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr44929638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pocakos 2012.09.29. 13:31:27

Nem tudom, ki írta a szöveget, de fenntartásaim vannak. pl. mi a fenét jelent "a magyar zsidó állampolgár" meghatározás? Angolul még nagyobb marhaság: "the country’s Jewish citizens". Nem tudom, ki fordította, de az angolul valamelyest tudóknak (pl. rás) is szemet kellett volna szúrnia már a cím is. Ne hagyjuk! / We must not allow! A "Don't let it...." találóbb (és érthetőbb) lett volna.

Ismeretlen_46946 2012.09.29. 17:18:38

@Pocakos: állandóan visszatérő vitatéma tudományos diskurzusokban is, hogy minek nevezzék a kettős - magyar és zsidó - identitású embereket, illetve azokat, akik zsidó származású magyarnak tartják magukat, vagy akiket mások minősítenek/minősítettek zsidónak, miközben ők maguk csak a magyarságukat (esetleg még a kereszténységüket) tartják relevánsnak; s persze mindegyik kategóriára áll/állt, hogy magyar állampolgárok.

Pocakos 2012.09.29. 19:43:17

rás: nem tudom milyen "tudományos" vitatémáról beszélsz. 1867 óta törvényileg csak "izraelita" _vallás_ van Magyarországon, "zsidó", mint olyan (pláne "nemzetiség"), NINCS! 1. zsidó = bibliai nép 2. izraelita = (ősi) egyisten hivő vallás 3. izraeli = Izrael állam polgára. Ezen mi a faszt kell "vitatkozni" - "tudományosan" ????? Ajánlom figyelmedbe írásomat, amiből sokat merített az általad nemrég idézett és dicsért Romsics (cikk) is. (A link Pocakos kérésére törölve.)

Ismeretlen_46946 2012.09.30. 00:05:52

Úgy fogom fel, hogy vitázó kommentjeid lényegében csak reklámként szolgáltak átfogó és tényleg nagyon informatív írásodhoz, amely (eltekintve a bajor száltól számomra új információval nem szolgálva) egyébként bemutatja, hogy 1867 óta sok minden történt, a fogalmak, szavak használata majd' másfél évszázad fejleményei után nem oly egyértelmű, mint az 1867-es törvény megalkotói gondolták. Egyébként sem én, sem a "petíció" szövege sehol nem minősíti nemzetiségnek a zsidókat, illetve az izraelita vallásúakat. (A két fogalom csak részben esik egybe.)

Pocakos 2012.09.30. 01:48:54

rás: kérlek töröld a fentebb (#3.) megadott linket. Nincs szükségem "reklámra". Kommentjeimmel a jövőben nem foglak zavarni.