Hogy Torgyán József a rendszerváltás buffo-epizodistája, mintegy mellékterméke, "kisiklása" vagy egy félreértésekkel, tévedésekkel (igen, persze, sikerekkel is!) teli kudarckorszak lényegi kifejezője, majd a történészek állapítják meg, évtizedek múlva, jókat vitázva és derülve. Történészek mellett pszichológusokra is vár annak a levélnek a részletes elemzése, amelyben tegnap Orbán Viktor köszöntötte a 80. születésnapját ünneplő egykori koalíciós partnerét. Az Orbán-Torgyán sztori - a szövetség egy politikai kalandorral, felhasználása majd kicsinálása, s most ez az "emlékezés" közös múltjukra  - a politikai cinizmus iskolapéldája. S Orbanisztán mai valóságát tekintve már csak kedves, pajkos közjáték.

Ami engem - egykori újságírót - viszont sokkal régebben foglalkoztat, az a média szerepe abban, hogy Torgyán Józsefből politikai tényező lehetett. 1988-1989 kavargásában, nehezen követhető politikai változásaiban kevesektől - senkitől sem - lehetett elvárni, hogy csalhatatlanul tájékozódjanak. Volt, akiknek igényük se volt erre. Közéjük tartozott egykori kollégáim többsége; kiszabadulva a pártállami cenzúra és öncenzúra - a szétbomló pártállam - fogságából, tobzódtak a tudósítható események garmadájában. A szürke, elkoptatott párthivatalnokok helyébe szereplők, valóságos politikusok és önjelölt "politikusok" léptek. Nem akarok igazságtalan lenni: ez azért például a valóságos és lényegi politikai vitákat, elemzéseket hozó tévés Napzárta időszaka is. A legnagyobb nézettségű műsorok azonban felfedezték az infotainment műfaját: a politika, akár egy történelmi sorsforduló szórakoztató bemutatását. Ezzel természetesen nem az a gond, hogy az "átlagnéző" számára is mond valamit a politikáról, hanem, hogy felszínes, érintetlenül hagyja a lényeget, s ezzel valójában megfosztja a nézőt a tájékozódás és az ítéletalkotás - ne adj' isten, a politikai cselekvés - lehetőségétől.

A szórakoztatássá váló politikai műsorokba szórakoztató figurák kellettek. A történelmi nevű - és jelentőségű - újjáalakult Kisgazdapárt gyűlésein 1989 végén tűnt fel egy klasszikus operettfigura: kövér, festett hajú, vajszínű öltönyös komikus, Torgyán József, aki folyamatosan demagóg baromságokat üvöltött. A kinézete mellett az üvöltés és a gátlástalan demagógia lett legfőbb vonzereje. A tévéműsorok szerkesztői, műsorvezetői elélveztek a boldogságtól. És a bohócból politikust csináltak; hiszen aki politikusokkal együtt, velük vitázva "benne van a tévében", akinek a véleményét kérik, az maga is csak politikus lehet. Torgyán Józsefet a média csinálta meg, a médiaszereplése tette lehetővé, hogy maga alá gyűrjön egy talán jobb sorsra érdemes - mert valóságos társadalmi igényeket kifejező - pártot.

Egyébként nem csak Torgyánt nem tudom megbocsátani a médiának. Csurka Istvánt sem, akinek szenvedélyesen előadott, de valójában lapos antiszemita közhelyei ugyancsak megbizsergették az infotainment érzékeit, hogy a Nap-kelte felkészületlen havashenrikjei biztosítsanak számára platformot.

Szerző: rás  2012.11.21. 11:53 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr334918047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.