(lásd a Waldenről szóló előző bejegyzést)

Gyönyörű és hazug - végül is ez fogalmazódott meg bennem a Waldenről és Thoreau mai szemmel időnként kínosan közhelyes falvédőszövegekre emlékeztető mondatairól.

"Akármilyen nyomorúságos az életed, éld bátran és nézz vele farkasszemet; ne ócsárold és ne próbálj menekülni belőle. Nem olyan rossz, mint amilyen te vagy. A gáncsoskodó még a paradicsomi kákán is talál csomót. Szeresd az életet, akármilyen szegényes. Még a nyomortanyán is átélhetsz egy-két kellemes, érdekes vagy élvezetes órát. A lenyugvó nap éppoly ragyogóan verődik vissza a szegényház ablakából, mint a gazdag ember palotájából; a hó is éppoly hamar elolvad tavasszal a küszöbe előtt. Szerintem a békés, higgadt szellem éppoly elégedetten élhet ott, s éppoly derűs gondolatai támadhatnak, mint a palotában. Néha úgy nézem, a város szegényei élik itt a legfüggetlenebb életet."

Gorkij, az Éjjeli menedékhely jut eszembe, Szatyin monológja a "vigasztaló hazugságról":

"Vannak emberek, akik hazudnak - mert megszánják a felebarátjukat... Gyönyörűen, lelkesen, lelkesítően hazudnak! Van vigasztaló hazugság, kibékítő hazugság... A hazugság igazolja azt a súlyt, amely eltörte a munkás kezét, és a hazugság még az éhenhalókat is vádolni tudja... Én ismerem a hazugságot! Aki lélekben gyönge... és aki idegen nedvekből él - annak kell a hazugság... Az egyiket fenntartja, a másik emögé rejtőzik, de aki a maga lábán áll... aki független és aki nem idegen kenyeret zabál, minek annak a hazugság? A hazugság a rabok és az urak vallása... Az igazság a szabad ember istene!..."

Thoreau mesteréről, Ralph Waldo Emersonról, a 19. századi amerikai transzcendentalista irányzat alapító atyjáról írja Szerb Antal a Világirodalom történeté-ben: "[Á]radó mondataiban van valami angyali, valami földszerűtlen ragyogás. Akármiről és akárkiről beszél, tárgya áttetszően szép lesz, földi és durva oldalát elveszti..." Gyönyörű, ahogy Thoreau ember (ő maga) és természet harmóniájáról, sőt egységéről ír; oldalakon át - lényegében ez teszi ki a Walden felét - képes lebilincselően írni a fákról, a madarakról, a tóról, a tó jegéről, a hajnali páráról, az alkonyról, télről, tavaszról és arról a boldogságról, hogy mindennek részese lehet. (Mellesleg: két és fél év után visszatér a városba, s ennek motívumát nem köti az orrunkra.) Ami filozófiai traktátusait illeti, lényegük az öntökéletesítő, kontemplatív életfelfogás és életmód hirdetése. Thoreau leginkább az ázsiai - buddhista, hinduista, taoista, konfuciánus - tételekre hivatkozik, s ebből a szempontból akár modernnek is tekinthetem, ha az 1960-as évek óta töretlenül hódító divatra gondolok. Ami persze eszmetörténetileg érdekes, hogy ezt a 19. század bigott, puritán Amerikájában teszi.

Megint Szerb Antalt idézve: "[Emerson] stílusát is átszínezi lelkesült platóni idealizmusa és az a kérlelhetetlen derűlátás, ami világfelfogásának sarkalatos pontja. Kérlelhetetlen, mondjuk, mert semmiféle ténynek nem engedi meg, hogy optimizmusából kizökkentse. Ez költői ereje és gondolkozói gyengesége."

Szerző: rás  2013.02.04. 23:48 Szólj hozzá!

Címkék: könyv Thoreau Szerb Antal Emerson transzcendentalizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr355061429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.