"[A]z ópium, akár a bor, szívünk és jóakaratunk túláradásához vezet, de azzal a lényeges különbséggel, hogy ittassággal együtt fellépő hirtelen ellágyulásban mindig van több-kevesebb érzelgősség, ami a kívülállókra visszataszítóan hat... Az ópiumélvezettel együtt járó izgalom szívélyes érzületei ezzel szemben nem valami lázkitörések, hanem inkább egészséges visszatérést jelentenek ahhoz az állapothoz, melyet szellemünk a kín mélyreható gyötrelmeinek kiküszöbölése után, melyek a természettől fogva jóravaló szív indulatait gátolhatták és veszélyeztethették, végre újra magáénak mondhat, jogos tulajdonaként... [A] bor végül is esztelen és képtelen lépésekre sarkallja az embert, s egy bizonyos ponton túl óhatatlanul bomlasztja és szétzilálja a szellemi energiákat, az ópium viszont megnyugtatja a zaklatott kedélyt, és összegyűjti, ami a lélekben zilált. Hogy ezt egy szóval összefoglaljam: az ittas ember, vagy valaki, aki az ittasság határán áll, olyan állapotban van, ami lényének csak emberi, néha, mondhatni, csak állati részét juttatja érvényre, és az ember maga is tudja ezt. Az ópiumevő azonban (arról az ópiumevőről beszélek itt, aki nem szenved valamiféle betegségben vagy az ópium által közvetve okozott egyéb nyomorúságban) az ember lényének isteni részét érzi érvényesülni; vagyis erkölcsisége a felhőtlen boldogság állapotába kerül, s elborítja a szellemi emelkedettség fénye." (Thomas de Quincey: Egy angol ópiumevő vallomásai. Tandori Dezső ford.)

Talán a túlságosan egészséges és racionális Thoreau ellensúlyozására (és mert "egy nagyi" a Mérleg sorozatot említette) emeltem le a polcról a mondott sorozatban éppen harminc éve megjelent és valószínűleg azóta itt pihenő és olvasásra váló könyvecskét. De Quincey-ről (1785-1859) méltatói egybehangzóan állítják, hogy stílusának dekorativitásával, burjánzó mondataival a századvéget, a szubjektív idő- és a tudatfolyam ábrázolására, valamint a próza poetizálására tett kísérletével a 20. századi regényírást előzte meg.

Gulácsy_ópiumszívó_1.jpg18 éves korától élete végéig rabja volt az ópiumnak, s esszéinek egy részét - mondja Szerb Antal - félig-meddig önkívületi állapotban írta. "Az álom a legnagyobb tudós", vallotta. Az álom - az ópiummámor előídézte álom - értelmezéséről szól az eredeti (1821-es) Vallomás folytatásaként 1845-ben megjelent Sóhaj a mélyből "Palimpsest" című fejezete. (Palimpszeszt azoknak a kéziratoknak a neve, amelyekről az eredeti szöveget eltávolították, hogy a helyére újat lehessen írni - s ez akár többször is megismétlődött -, de az eredeti szövegréteg sok esetben megőrződött az új alatt.)

"Mi más az emberi elme, mint egy természetes, óriási palimpsest? Ilyen palimpsest az én elmém is, s a tiéd is, olvasóm! Képek, gondolatok, érzések borították el örökké tartó rétegekben, oly gyengéden, oly finoman, mint ha fény hull egy felületre. Úgy tetszett, minden újabb réteg elfedi az alatta levőket örökre. S mégis: valójában egy sem tűnt el. A könyvtárakban rejtőző pergamen-palimpsesteken olyan valószínűtlen sorrendben következnek a rétegek, hogy néha szinte már nevetésre ingerel a puszta véletlen által összehordott összefüggéstelen dolgok kusza egymásutánja; emlékezetünk mélyének palimpsestje, ez az égi eredetű palimpsest azonban nem ismer esetlegességet, itt minden szervesen kapcsolódik egybe. Mert bukdácsoljon bár fönn a felszínen véletlenről véletlenre az életünk, de az a hatalmas rendező elv, mely a mindennapok szétszórt, periferikus és elszigetelt elemeit harmóniává ötvözi és szilárd központok köré csoportosítja, nem tűri, hogy az Ember csodálatos belső egysége csorbát szenvedjen, elemi egyensúlya felboruljon; jól látszik ez, ha halálunk óráján múltunkra visszatekintünk, vagy ha más szorongató veszély számvetésre kényszerít."

(Az illusztráció: Gulácsy Lajos: Az ópiumszívó álma)

*

De Quincey-től csak egy lépés (és egy polc) Baudelaire. Az Európa Könyvkiadónál 1964-ben megjelent Válogatott műveiből - a máig legteljesebb magyar Baudelaire-ből - mint az utószó tájékoztat, kihagyták a borról, az ópiumról, a hasisról, a mesterséges gyönyörökről írt munkáit... Csak 1990-ben jelent meg magyarul A mesterséges mennyországok.

"Először egy teljesen abszurd, ellenállhatatlan vidámság keríti hatalmába az embert. A leghétköznapibb szavak, a legegyszerűbb gondolatok kapnak új és bizarr jelentést. A vidámság nincs tekintettel az emberre, de teljesen haszontalan ellenállni. A démon már megszállt… Néha előfordul, hogy a szójátékokban teljes mértékben járatlan emberek vég nélkül szórják a szóvirágokat és a teljesen valószínűtlen gondolati összefüggéseket, melyek a lehető legjobban illeszkednek e bizarr szüleményekhez. De percek múltán a gondolatok közötti kapcsolatok elhalványulnak, és az ideák fonala olyannyira elvékonyodik, hogy csak a cimborák tudják követni.

Ezt követően az érzékek különösen kiélesednek. Az ember a végtelenig ellát. A fül a legkisebb zörejt, a legkisebb neszt is képes felfogni. A legárnyaltabb kétértelműségek, a legmegmagyarázhatatlanabb gondolati átmenetek veszik át a terepet. A hangoknak színük van, a színük zenét rejtenek … Az ember üldögél és szívogat; azt hinnéd, hogy a pipában ülsz és a pipa szív téged; kékes füstként lélegzed ki önmagad. A fantázia a végtelenbe szalad. Egy világos pillanat, egy hatalmas erőfeszítés és rá tudsz nézni az órára. A végtelenről kiderül, hogy csak néhány perc volt.

A harmadik szakaszt nehéz szavakkal megragadni, ellenáll minden leírásnak. Ez az az állapot, amit a keletiek ’kef’-nek, a teljes boldogság állapotának neveznek. Ebben az állapotban nincs örvény, nincs sodródás. Nyugodt és békés üdvösség. Minden filozófiai probléma megoldást nyer. Minden nehéz kérdés, mely teológusokat hív csatába és okos férfiakat visz kétségbe..." (Hárs Ernő ford.)

Ez se rossz, de ha már Baudelaire, térjünk vissza a versekhez:

Párizsi álom

                     Constantin Guys-nek    

                         1

A szörnyü táj, melyhez hasonlót
ember nem látott sohasem,
még reggel is, bár szertefoszlott,
üdíti a képzeletem.

Csoda az álom, érthetetlen!
Különös szeszély vezetett
és képemből számkivetettem
a rendetlen növényzetet,

és, mint zsenimre büszke festő,
élveztem roppant vásznamon,
hogy a víz és érc s a nemes kő
úgy részegít s oly monoton.

Lépcsők és árkádok tolongó
bábele volt e palota,
matt vagy barna aranyban omló
zuhogók s medencék sora;

és szakadó nagy vízesések
kristályfüggönyként nehezen
csüngtek alá vakítva részeg
káprázatú érc-hegyeken.

Oszlopok állták körbe, nem fák,
a mélyen alvó tavakat
és vizükben gigászi nimfák
nézték magukat álmatag.

Nagy vizek nyúltak szerte, kéken,
zöld s rózsa partok közt, ezer
s ezer mérföldnyi messzeségben,
s a végtelenben vesztek el:

hallatlan drágakövek voltak
s bűvös hullámok: mind csupa
óriás jéglap, egybeolvadt
képek s tükrök káprázata!

Gondtalan és néma közönyben
bő-urnás égi Gangeszek
ürítették gyémántözönben
dús örvényükbe kincsüket,

s én, tündérálmok épitésze,
drágakő-alaguton át
vezettem, szívem örömére,
egy megfékezett óceánt;

s minden, még a fekete szín is
villózva égett és hevűlt;
a vizek glóriája Írisz
fénykristályává merevűlt.

Egyébként semmi fény felülről,
se alkonyat, se csillagok:
az egész varázstáj belülről
s egyéni tűzben ragyogott!

És (szörnyü újság: a szem ittas
s hang nincs egyetlen rezdület!)
e sok mozgó csoda felett az
öröklét csöndje lebegett.                         

 2

Felnéztem... A fény még zsibongott...
S láttam, odúm mily nyomorúlt,
s éreztem, hogy az átkozott gond
tőre megint szivemre sújt;

síri szózatával az óra
brutálisan delet ütött,
s a fekete ég gomolyogva
szállt a dermedt világ fölött.

Szabó Lőrinc fordítása

 *

S ha ópium, akkor persze Csáth Géza is. Irodalomtörténészek Csáth naplójára hivatkozva esküdnek rá, hogy híres Ópium című írása olvasmányélményeiből született, s csak egy évvel később nyúlt először kábítószerhez, morfiumhoz, amelyről aztán soha többé nem tudott leszokni. Naplójában precízen beszámol napi adagjairól, akárcsak coitusairól.

Csáth Géza: Ópium (részletek)

"A gyönyör eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez bennünket a tér béklyóiból, és az idő zakatoló másodperc óráját megállítva, langyos hullámokon emel bennünket a lét magasságaiba...

Ekkor ismerjük meg az élet mély értelmét, és világosak lesznek előttünk a homályok és sötétségek. A hangok mint finom és üde leányajkak csókolják végig a testünket. A színek és vonalak új, ősi tiszta természetükben rezegnek az agyunkban és a gerincünkben. És most, hogy nem hasonlítanak többé azokhoz a színekhez és vonalakhoz, amelyeket a szemeink láttak: megmutatják nekünk a formákban rejlő nagy titkokat. Az a hibás és kezdetleges ismeret, amelyet a látásunkkal, hallásunkkal, a szaglásunkkal, ízlésünkkel és tapintásunkkal szereztünk a létről, most kiegészítődik, kijavítódik. Mert alkalom nyílik megismerni a maga teljességében az életnek ama igazságát, amelyet valamennyien magunkban hordunk, s amely érzéki ítéletek nélküli tökéletes igazság. Szavakban, fogalmakban és ítéletekben éppen annyira kifejezhetlen ez az igazság, mint amennyire megismerhetlen az érzékek útján... [A]nnak, aki csak látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott - nincs joga mondani, hogy élt. A megismerést, az Isten boldogságát csak a gyönyör adja számunkra. De lehet-e beszélni arról, hogy az Isten boldogsága csak egy pillanat? Igen: ő ennyit adott alamizsnaképpen az ostobáknak és gyáváknak. De akik többet érdemelnek - mert többet akarnak -, azoknak megadatik, hogy megrabolják az öröklétet vitéz és nemes kockázattal.

Le kell mondaniok, hogy jól lássanak és jól halljanak. Az érzékeket és a szerveket megrontja a gyönyör rettentő és áldott közvetítője, az ópium. Étvágy és polgári jó fáradtságérzés - ezekről is le kell mondani. A szemek gyakorta könnyeznek, a fül zúg. A tárgyak, az emberek, a betűk elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a hallószerv géprészecskéiben.

Állítsátok meg a nyomorult, szegényes kis gépeket!

Csendes szobában, ahol puha szőnyegekben meghal minden zaj, és színes üveg szórja szerte a kicsiny mécs pisla lángját, feküdjetek hanyatt. Hunyjátok le a szemeiteket. És az apró ópiumpipa elvezet oda, ahol azért élünk, hogy éljünk, és semmi másért. Hiszen ez az egyetlen célja a létnek. Hiszen a szűkmarkú isten is csak azért ajándékozott minden nyomorult féregnek egy-egy pillanatot ebből az életből, hogy éljen, folytassa az életet, hogy új életet okozzon. Az új féregnek pedig ismét kijut egy pillanat.

A lét esszenciája olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadok alatt kapnak - egy órát.

Aki ebbe belenyugszik, az belenyugodott abba, hogy meghaljon, mielőtt megszületett. Aki azonban valójában emberré tudott lenni, és számot vetett magával - mint méltóságához illik -, az raboljon magának mindennap tizennégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generációnak nyolcezeréves életével. De számítsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül kétmillió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded, és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására - amelyet legjobb ügyes orvosra bízni - tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húszmillió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.

Aki ezen az áron nem mer és nem akar az öröklétből húszmillió évet - az éljen száz esztendeig, és sokasodjék meg az ő utódaiban."

*

Lucy in the Sky with Diamonds - vagyis LSD

***

A félreértések elkerülése végett: soha nem próbáltam kábítószert, talán mert gyáva voltam hozzá, s nagyon nem szerettem, ha barátomról, ismerősömről kiderült, hogy alkalmilag vagy életvitelszerűen drogozik. A témáról elég bőven írtam egy évekkel ezelőtti bejegyzésben.

Szerző: rás  2013.02.07. 22:59 2 komment

Címkék: kábítószer Csáth Géza Beatles Baudelaire de Quincey Gulácsy

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr785066187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2013.02.08. 15:33:19

ras:látod így van ez, itt beszélünk könyvekről s felkeltjük egymás érdeklődését irántuk. Így olvastam el Ámosz Oz:Félálmát.
Ezeket a könyveket melyekről a bejegyzésben írsz mind olvastam.Meggyőződésem, hogy az egyén szabad választása kell, hogy legyen mikor nyúl ilyen eszközökhöz, annak ellenére, hogy nem iszom,nem dohányzom s nem élek tudatmódosítókon mégis van, amikor a fantáziám és a képzeletem bemozdul.