Egy idő után az ember homokos szomorú, vizes síkra ér rájön, hogy úgyse tud mindent elolvasni, amit kéne, úgyhogy (okos fejével biccent), és a továbbiakban a véletlenre, az alkalomra bízza a dolgot. Ilyen alkalom volt, amikor fiatal barátom, Attila, rácsodálkozva egy általa addig nemigen ismert történelmi eseményre, a spanyol polgárháborúra, a kezembe nyomta Arthur Koestler könyvét. Innen már csak egy lépés volt a "könyvszörfölés", azaz a kapcsolódó irodalom, amit egyébként már egy nemrégi bejegyzésemben megemlítettem. Koestler > Orwell > Ibárruri > Kolcov > Semprún, meg közben némi spanyol történelem, anarchizmustörténet... (Tervben van még egy kis Ortega y Gasset és Unamuno, de azok már csak majd az egy hét múlva kezdődő nyaralás után – ha ugyan el nem térít valami más alkalom.)Dali_a_polgárháború_előérzete.jpg

Salvador Dalí: A polgárháború előérzete (1936)

Hosszú, kétrészes bejegyzés következik; az első lényegében csak idézetgyűjtemény – talán kedvcsináló másoknak is a történelemhez meg a könyvekhez. A második egyfajta "lábjegyzet" és emlékasszociáció.

Röviden a történelmi tények: a baloldali Népfront 1936. februári győzelmét és kormányalakítását követően júliusban kirobbant katonai lázadással kezdődött, 1939. márciusban az önmagukat "nemzeti erőknek" nevező fasiszták győzelmével végződött spanyol polgárháborúnak legalább félmillió halottja volt, s körülbelül 400 ezren emigráltak. A Franco tábornok vezette jobboldali-nacionalista-falangista lázadókat Hitler és Mussolini támogatta katonákkal, fegyverekkel, légierővel, míg a köztársaságiakat, a baloldalt a Szovjetunió, Mexikó, valamint a világ minden részéből érkezett internacionalista önkéntesek.

*

"A spanyol polgárháború idején, 1937-ben a londoni News Chronicle – a kormányhű hadviselők oldalára – kiküldött tudósítója voltam, amikor is Franco tábornok csapatainak fogságába kerültem, majd több hónapon át egy magánzárkában tartottak. Ott éltem át fogolytársaim kivégzését, miközben a saját kivégzésemre vártam. Ezekről az élményeimről szóló beszámoló a Dialogue with Death (Párbeszéd a halállal), amelyet 1937 júliusában és augusztusában, rögtön a szabadon bocsátásom után írtam le, s ugyanazon év végén... jelent meg.

            Akkor még folyt a polgárháború, és nem lehetett előre látni a végét. Ez a körülmény késztetett arra, hogy kalandjaim bizonyos vonatkozásait elhallgassam, nyilvánosságra kerülésük ugyanis ártott volna a lojalisták ügyének. Fontosnak tartottam, hogy három jelentős tényt elhallgassak: először is akkor még a kommunista párt tagja voltam; azután a korábbi látogatásom Franco főhadiszállásán, a News Chronicle leple alatt, a Komintern megbízásából történt, és végül a letartóztatásom idején a lojalista, vagyis törvényes spanyol kormány hivatalos távirati irodája számára is dolgoztam..." (Arthur Koestler: Párbeszéd a halállal. Előszó)

 

         "Az éjsötét börtönépület látványa ugyanolyan megnyugtató volt számomra, mint amikor tizenöt órával korábban a kézibilincset pillantottam meg. Akkor már tudtam, hogy a foglyok verése és kínzása csak a rendőrségen, a falangisták szállásán és a kaszárnyákban megy végbe, és nem a börtönökben. A börtönből kifelé kétféle út vezet: az egyik a szabadságba, a másik a kivégző osztag elé. De amíg az ember a börtönben ül, addig biztonságban van."

Koestler_statue_in_Budapest_1.JPG

          "Márciusban negyvenötöt lőttek agyon.
           Április első tizenhárom napjában nem voltak kivégzések.
           Az április tizenharmadika és tizennegyedike közti éjszakán, a köztársaság ünnepe alkalmából, tizenhetet lőttek agyon. Köztük Nicolast.
         Két nappal később, a csütörtökről péntekre virradó éjszakán nyolcat lőttek agyon. Ez volt az első eset, hogy meghallottam.
         Nagyon lehalkítva ment végbe az egész. Ez volt talán az oka, hogy addig semmit se hallottam. De most már füleltem.
          Most már tudtam, hogy a kritikus idő éjfél és hajnali két óra között van..." 

Carlos (az olasz intervenciós hadsereg tisztje  – Franco oldalán 50 ezer olasz katona harcolt –, aki egy spanyol rendőrtiszt felpofozásáért került börtönbe, s egy időre Koestler cellatársa lett – Rás)  "[m]ég mindig meg van győződve arról, hogy Madridban nem Miaja tábornok a parancsnok, hanem Kun Béla. Teljesen nyíltan, valami ravaszkás mosollyal beszél a Baleárokról. Elmondta, hogy a fasiszta mozgalomban mindenki meg van győződve arról, hogy Abesszínia után a Baleári-szigetek elfoglalása jelenti majd az új Római Birodalom második nagy hódítását. Anglia még csak tiltakozni se mer majd. Az angolok eddig is mindent lenyeltek, a világbirodalmuk az utolsókat rúgja.

            Hitlerről Carlos nem szívesen beszél. Mussolini, mondja, igazi néptribun, Hitler bitorló. Igazi fasizmus csak Olaszországban van; a nácik vad és elfajzott szekta, velük csak taktikai okoból kell együttműködni, de senki sem szereti őket." (Koestler: Párbeszéd a halállal)

*

George Orwell: Hódolat Katalóniának (részletek)

"A barcelonai Lenin laktanyában, egy nappal azelőtt, hogy beléptem a milíciába [milíciáknak a köztársasági pártok és szakszervezetek fegyveres alakulatait nevezték, amelyeket később, 1937-ben beolvasztottak a reguláris köztársasági hadseregbe – Rás] – megakadt a szemem egy olasz milicistán. A tiszti asztal előtt állt, huszonöt-huszonhat esztendős lehetett, kemény legénynek látszott... Oldalt állt nekem, tanácstalanul, összevont szemöldökkel méregette az asztalon fekvő térképet: az egyik tiszt terítette maga elé. Volt valami mélyen megindító ennek az olasznak az ábrázatában. Olyan ember arca volt, aki gyilkolni is, meghalni is bármikor kész a barátjáért; ilyennek képzeli az ember egy anarchista arcát, de ő kommunista volt. Nyíltság sugárzott róla meg az a bizonyos áhítatos tisztelet, amit a műveletlen ember érez az iránt, akit önmagánál okosabbnak hisz...

...1936 decemberének végén történt... Azzal a homályos szándékkal érkeztem Spanyolországba, hogy majd újságcikkeket írok, de szinte azonnal beléptem a milíciába, mert akkor, abban a légkörben úgy láttam, ez az egyetlen elképzelhető magatartás. Az anarchisták lényegében még ellenőrzésük alatt tartották Katalóniát, és a forradalom lendülete még nem hagyott alább... Először jártam olyan városban, ahol a munkásosztály volt nyeregben. Gyakorlatilag minden valamire való épületet elfoglaltak a munkások, és mindegyiket vörös zászlók vagy az anarchisták vörös-fekete zászlai borították; minden falon sarló és kalapács díszelgett, mellette pedig a forradalmi pártok nevének kezdőbetűi; szinte minden templomot feldúltak, a szentképeket pedig felgyújtották. A templomokat itt is, ott is módszeresen lerombolták a munkáskülönítmények. Minden bolton és kávéházon felirat tudatta, hogy az üzletet köztulajdonba vették, még a cipőtisztítókat is kollektivizálták, és ládáikat vörös-feketére festették. A pincérek és a bolti eladók az ember szemébe néztek, és értésére adták, hogy egyenrangú félnek tekintik."

Orwell tér barcelonában.jpg"Ha megkérdezik, miért léptem be a milíciába, azt válaszoltam volna: 'Azért, hogy harcoljak a fasizmus ellen'; és ha megkérdezik, miért harcolok, azt válaszoltam volna, hogy 'egyszerűen egy tisztességes társadalomért'... A rengeteg pártnak és szakszervezetnek már a neve is idegesített..., ez a politikai sokszínűség egyetlen hatással volt rám: kétségbeejtett... Ostobaságnak tartottam, hogy élethalálharcot vívó emberek különféle pártokhoz tartozzanak... Bármennyire nem állt volna szándékában, előbb-utóbb mindenki csatlakozott valamelyik oldalhoz... A milicista Franco ellen harcoló katona volt, de ugyanakkor sakkfigura is a két politikai elmélet [t.i. a lenini-sztálini kommunizmus és az anarchizmus, a tanácskommunizmus – Rás] gigászi küzdelmében... Később kommunista géppuskák golyói elől kerestem fedezéket a barcelonai felkelés idején, és végül úgy menekültem el Spanyolországból, hogy a rendőrség végig a sarkamban volt. Mindez egészen másként történt volna, ha nem a P.O.U.M.-milicíához, hanem a P.S.U.C. egységeihez tartozom."(POUM: Marxista Egységes Munkáspárt - eredetileg trockista, a Kominternhez tartozó Spanyol Kommunista Párttal szemben álló és a Népfronttal szemben kritikus kommunista párt. PSUC: a katalóniai kommunista és szocialista párt egyesülésével létrejött Katalán Egyesült Szocialista Párt.)

"A fasiszták lőttek, embereink mögöttem ugyancsak lőttek, és én ráébredtem, hogy kereszttűzbe kerültem. Hallottam a lövések robaját, és rájöttem, hogy valaki közvetlenül mögöttem tüzel. Felemelkedtem, és rákiáltottam: "ne lőj rám, te hülye állat!' Ebben a pillanatban megláttam, hogy tizenöt méterrel jobbra Benjamin integet nekem. Odarohantam. A lőrések előtt kellett elrohannom, és futás közben bal kezemet arcom elé tartottam; ostoba gesztus – mintha kézzel meg lehetne állítani egy golyót!"

*

Dolores Ibárruri: Az egyetlen út (részletek)Долорес_Ибаррури.JPG

[1936. októberben] "Madrid körül mind szorosabbra zárult az ellenséges gyűrű. Már az egyetemi városban folyt a harc. A klinika egyik fele a milícia kezében volt, a másik pedig a lázadókéban... A lövészárkokat és az erődítményeket, melyeknek építését a hadügyminiszter és tanácsadói ellenezték, mert nem tartották férfias dolognak lövészárkokból harcolni. most nagy sietve, az ellenség tüzérségi tüzében, sőt gépfegyvertüzében kellett megásni...

            Madridból sok ezer gyermeket és asszonyt szállítottak el Levantéba. A helyzet súlyosbodása esetén ők lettek volna az első áldozatok, s állandó gondot okoztak a hatóságoknak és a harcosoknak...

            A súlyos helyzetre való tekintettel a kommunista párt 1936. november 2-án felhívással fordult a harcosokhoz s az egész néphez:

            Veszélyben Madrid!

            Pesszimizmus nélkül, a spanyol nép legendás hősiességgel védelmezett ügyének győzelmébe vetett szilárd hittel és meggyőződéssel, de a helyzet súlyosságának tudatában, Spanyolország Kommunista Pártja Központi Bizottsága az összes dolgozókhoz, s különösen a kommunistákhoz fordul, hogy figyelmeztesse őket a köztársaság fővárosát fenyegető közvetlen veszélyre és annak szükségességére, hogy erejüket nem kímélve fokozzák tevékenységüket...

... A kommunisták kötelessége, hogy megszervezzék a népet, fegyelmet teremtsenek, és harcba vigyék azokat, akik készek a haza, a demokrácia védelmére s a fasizmus szétzúzására életüket is áldozni..."

          " A Szovjetunió 1936. október 7-én... kinyilvánította, hogy kész segítséget nyújtani a fasiszta agresszió ellen hősi ellenállást folytató köztársasági kormánynak és a spanyol népnek...
           A moszkvai Trjohgornaja manufaktura textilgyár munkásnőinek kezdeményezésére ruhát, élelmiszert és gyógyszert küldtek a spanyol asszonyoknak és gyerekeknek...
            1936 októberében a szovjet hajók megkezdték azoknak az áruknak a szállítását Spanyolországba, amelyeket a köztársasági kormány kért...
            [A szovjet] hajók matrózai, a tenger igazi lovagjai, nemcsak gyapotot, vajat, cukrot és lisztet hoztak nekünk. Hoztak repülőgépeket, harckocsikat, ágyukat, géppuskákat. S ezekkel együtt érkeztek azok az emberek is, akik értettek a kezelésükhöz, és megtanították rá harcosainkat is."

A legendás La Pasionariáról (Dolores Ibárruri) még a Metapediában is több van, mint a magyar wikin. Angolul itt

*

Mihail Kolcovról pedig végképp semmi, pedig – mint az az angol szócikkből is kiderül – nem volt akárki korának vezető szovjet újságírója volt, aki Spanyolországban más feladatokat is ellátott. A Napló egyértelműen utal rá, hogy Miguel Martínez néven katonai tanácsadóként megfordult minden fontos helyen, és – a spanyol wiki megfogalmazásával – "Sztálin embereként" minden fontos embernél. Kellemetlen tanú lehetett, ezért 1938-ban – ez a "nagy tisztogatás", a sztálini koncepciós perek időszaka – hazarendelték, letartóztatták és, nem tudni pontosan mikor, kivégezték.

 Кольцов_Энрике_Листер.JPG

Kolcov (balra) Enrique Listerrel, a köztársasági hadsereg őrnagyával

Mihail Kolcov: Spanyolországi napló

 

1936. augusztus 20.

"... Meguntuk a várakozást, Dolores előre akar jutni, egészen az első állásokig. Mindenki aggódik és igyekszik őt lebeszélni. Dolores emlékezteti őket arra, hogy, hogy a fiúknál ott elöl már negyedik napja az élelmiszert szállító csacsin kívül senki sem volt...
            A katonák és a parancsnokok kitörő örömmel fogadják Dolorest.
            – Hát te hogy kerültél ide? Hisz ide férfiak is csak éjjel szoktak ellátogatni!...
         Előrekúsztunk a tüzelőállásokhoz. Innen tisztán látni a lázadók fedezékeit – vagy kétszáz lépésnyire lehetnek.
        Az egész osztag ezen az úgy-ahogy védett helyen zsúfolódik össze. A napbarnított, borostás arcú harcosok, akik közül egyiken-másikon kötés van, körülveszik Dolorest, majd szétszedik, minden oldalról egyszerre szólnal hozzá:
            – Dolores, igyál az én kulacsomból!
            – Nem, az enyémből!
            – Dolores, juttasd el ezt a levelet anyámhoz!
            – Dolores, nézd meg a sebeimet – négy nap alatt már majdnem behegedtek...
            – Dolores, odaadom neked emlékbe a sálamat. Fogadd el, kérlek!
            – Dolores, próbáld ki a géppuskámat, nézd, milyen csodálatos masina!
            Dolores iszik a kulacsból, átveszi a levelet, megtapogatja a sebeket, nyakába veszi a katona sálját és megnézi magát egy tükörben, fejét, amelynek fekete hajkoszorújában már ősz szálak csillognak, odanyomja a géppuskához, s lead egy sorozatot..."

1937. július 6. Felszólalása az antifasiszta írókongresszuson, Madridban:

"...Arról folyik a vita, hogy mi az író kötelessége a spanyol polgárháborúval kapcsolatban. Persze, igazuk van azoknak, akik szerint az írónak azzal a fegyverrel kell küzdenie a fasizmus ellen, melyet a legjobban forgat, vagyis a szó fegyverével... De vannak pillanatok, amikor az író – egyesekről beszélek – kénytelen szereplőjévé válni saját művének...

            Ahhoz, hogy segítsük ezt a népet, egyáltalán nem kötelező a fronton harcolni, sőt még Spanyolországba utazni sem. Részt vehetünk a harcban a földkerekség bármely részén. A front nagyon messze húzódott. Madrid lövészárkaiból indul ki, átvonul egész Európán, az egész világon...

            Egyetlen hónap alatt láttam Európában magukat materialistáknak és ultrabaloldali forradalmároknak nevező embereket, akik a Hitlerrel való kompromisszum szükségességét bizonygatták, és láttam baszk katolikus lelkészeket, akik népük csapataival együtt, a kommunistákkal egy sorban mentek rohamra a Vatikán által megáldott olasz fasiszta légiók ellen.

Köztársaságiaknak, anarchistáknak, marxistáknak, katolikusoknak, egyszerű pártonkívülieknek egyaránt helyük van a közös ellenség, a fasizmus ellen harcolók soraiban. Csupán azok számára nincs hely, akik valamilyen kompromisszum lehetőségében hisznek vagy akarnak hinni...

            Világ írói és becsületes értelmiségi dolgozói! Foglaljátok el helyeteket, emeljétek fel sisakotok rostélyát, ne rejtsétek el arcotokat, mondjatok 'igen'-t vagy 'nem'-et, foglaljatok állást, 'mellette' vagy 'ellene'!. ne rejtőzzetek el a válasz elől!..."

*

Jorge Semprún: A háborúnak vége (forgatókönyvrészlet, 1966)

Diego: A szerencsétlen Spanyolország, a hősies Spanyolország, Spanyolország a szívünk közepén: torkig vagyok vele. Spanyolország lett az egész baloldal lírai lelkiismerete: volt frontharcosok mítosza. és eközben tizennégy millió turista fogja Spanyolországban tölteni a szabadságát. Spanyolország ma már nem más, mint a turisták álma és a polgárháború legendája. Mindez Lorca színházával keverve, és én unom már Lorca színházát: elegem van a meddő nőkből és a falusi drámákból! És a polgárháború legendájából is elegem van! Én nem voltam Verdunben, és nem voltam Teruelben, sem az ebrói fronton. És azok, akik valamit csinálnak Spanyolországban, igazán fontos dolgokat, szintén nem voltak ott. Húszévesek, és nem a mi múltunk mozgatja őket, hanem a saját jövőjük. Spanyolország már nem 1936 álma, hanem 1965 igazsága még akkor is, ha ez az igazság meglepőnek látszik. harminc év telt el, és fütyülök a volt frontharcosokra."

 ***

Az idézett művek adatai:

Arthur Koestler: Párbeszéd a halállal. (Ford.: Nemes László. Fabula Kiadó, 1993)

George Orwell: Hódolat Katalóniának (Ford.: Betlen János és Tóth László. Interart, Budapest, 1989)

Dolores Ibárruri: Az egyetlen út (Ford.: Fazekas Erzsébet. Kossuth és Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964)

Mihail Kolcov: Spanyolországi napló (Ford.: Z. Vidor Emma. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1958)

Jorge Semprún: A háborúnak vége (Ford.: Rayman Katalin. Magvető, Budapest, 1969)

Ami a témával kapcsolatos wikipedia-szócikkeket illeti, a spanyol polgárháborúról a magyar szócikk lényegében az angol fordítása, de csak a főszövegé, a csatlakozó résztémák szócikkei hiányoznak. Az általam idézett szerzőkről pedig az angol szócikkek (persze a németek, spanyolok is) jóval részletesebbek, informatívabbak a magyaroknál.

Koestlerről magyarul

Koestlerről angolul

Orwellről magyarul

Orwellről angolul

Ibárruriról angolul

Kolcovról angolul

Semprúnról magyarul

Semprúnról angolul

Szerző: rás  2013.05.09. 12:06 3 komment

Címkék: történelem spanyol polgárháború Orwell Dalí Koestler Ibárruri Kolcov Semprún Resnais

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr875290893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P_o_c_a_k_o_s 2013.05.10. 14:33:35

rás, írod: "....(Kolcov) Kellemetlen tanú lehetett, ezért 1938-ban – (...) – hazarendelték, letartóztatták....."
Ha elolvasod a wiki orosz nyelvű változatát, ott kiderül, hogy nem "kellemetlen tanú" volt, hanem belekeverték a Jezsov-ügybe.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.05.10. 17:57:04

@P_o_c_a_k_o_s: Mindenkit, akit el akartak távolítani, az éppen aktuális "ügybe" kevertek. A Jezsov-ügy épp olyan koholt volt, mint bármelyik másik, amelyeket éppen Jezsov irányított.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.05.10. 19:05:12

Egyébként köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet az orosz szócikkre; csak megerősítette, hogy fantasztikus figura volt. De ez a wiki-szócikk is a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy Kolcov a spanyolországi küldetése miatt vált terhessé, a kémkedés és a trockizmus csak a "nagy terror" szokásos vádpontjai voltak.