"Tény, hogy a diplomás munkanélküliség sokkal kisebb [mint az alacsonyabb végzettségűeké – Rás]. Azt is elfogadom, hogy életmódban, egészséges életévekben sokkal jobbak a diplomások mutatói. Az is tény, hogy az adózásban megtérül az államnak a ráfordított képzés...  A természettudományos és műszaki képzés kapcsán mindig arra kell gondolni, hogy minden ország boldogulását a termelés, az értékteremtés adja. Azokat a szakokat támogatni és preferálni kell, amelyek valamilyen módon értéktermelők. A mai világban a természettudományok és a műszaki tudományok értéktermelők. A humántudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak.

- Ami a GDP-ben is meglátszik. És a szolgáltatások?

A szolgáltatás eloszt. Azt osztja el, amit az értéktermelők megtermeltek."

A fenti néhány mondat részlet a Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárral készült interjúból. (Az interjú teljes szövege itt.)

A klasszikus kapitalizmus hazájában kialakult klasszikus közgazdaságtan (A. Smith, D. Ricardo) 19. századi tétele az a fajta munkaérték-elmélet, amely a fizikai munkát tekinti az egyetlen valóságos értékteremtőnek, a nemzetek gazdagsága forrásának, s szembeállítja a produktív és improduktív munkát. Utóbbihoz sorolva például olyan, társadalmilag szükséges tevékenységeket mint az államigazgatás, az oktatás, az egészségügy. Marx ugyan ebből indult ki saját értéktöbblet-elméletének kidolgozásakor, de tovább is lépett, amikor egyrészt a földet, a tőkét és a szolgáltatásokat is értékteremtőnek tekintette, másrészt az anyagi érték, gazdagság mellé odaállította a társadalom és az egyén számára egyaránt fontos humán értéket, gazdagságot. S még mindig a 19. századnál tartunk, holott azóta történt egy s más – a közgazdasági, filozófiai és társadalmi gondolkodásban is. Klinghammer István, térképész, akadémikus, professor emeritus, az ELTE volt rektora  azonban a lebutított marxizmus korában járt iskolába, az 50-es, korai 60-as években, amikor az értelmiségi – mindenekelőtt a humán értelmiségi, a bölcsész – másodrendűnek, de legalábbis gyanúsnak számított. Talán fiatalkora visszatértének örült meg, hogy hagyta kisöpörni magából az elmúlt évtizedeket, amint meghallotta épülő nacionál-bolsevista gengszterrendszerünk vezérének tohuvabohuját a "munka társadalmáról". Meghallotta, megértette, magáévá tette (pont ezt ne tette volna?), mert a vezér jól fizető állást kínált. Igaz, e filozófia értelmében nem teremt értéket, de hát áldozatok nélkül nincs győzelem...

Győzelem? Mi felett? Tényleg azt gondolja a tudós államtitkár, hogy az élet minőségét biztosító kultúra, a "gyönyörködtetés" kidobható luxus? Elhiggyem, hogy azt hiszi, félre szoríthatók a humántudományok? Nem teremt értéket a pedagógus, a könyvtáros, a színész, a szociális munkás (a kőfaragó és a balett-táncos)? Jó, ne vegyünk tudomást arról, hogy a világban a GDP mellé a fejlettség mutatójaként egyre inkább előtérbe kerül a társadalmi elégedettség indexe. Csatoljunk vissza a "produktív munkához". A Fidesz egybites propagandájában az andragógia került célkeresztbe a fölöslegesség iskolapéldájaként. Vajon akik ezt szajkózzák, tudják, mivel foglalkozik egy andragógus? Ne lenne szükség éppen ma a felnőttképzéshez értő szakemberekre?

Van persze olyan, hogy egy okos ember 70 fölött elkezd meghülyülni. A szolgalelkűség, a feltétel nélküli alkalmazkodás viszont nem korfüggő.

 

Szerző: rás  2013.06.10. 19:42 Szólj hozzá!

Címkék: oktatás Klinghammer munkaérték-elmélet

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr175354517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.