Számtalan oka lehet annak, hogy az ember miért vesz a kezébe egy bizonyos könyvet. Az egyik ilyen szempont lehet, hogy a villamoson (buszon) olvashassam, netán elférjen a zsebemben. persze sok ilyen könyv van, tehát emellé kell még valami más ok is. Akad.

Bő féléve hevert az íróasztalomon egy kissé tépett papírfedelű könyv, Bertolt Brecht Munkanapló-ja (pontosabban egy abból készült válogatás, amely 1983-ban jelent meg az Európa Könyvkiadó Mérleg c. esszésorozatában). Habent sua fata libelli: a könyvet a Nemzeti Színház A jég c. előadásáról mentettem ki. Vlagyimir Szorokin darabja az ember és a társadalom mentális leépüléséről szól, s Mundruczó Kornél rendezésében (eredetileg a Krétakör előadása volt a Trafóban, onnan emelte át Alföldi - tempi passati) ennek illusztrálására - sok egyéb mellett, mintegy mellékesen - könyvekkel dobálóznak. A szünetben és az előadás végén is a színpadon keresztül kell kimenni, taposva a szerte heverő könyveken, akkor emeltem fel és el a lábam elé kerülő Brechtet. Szóval egyik nap ő tűnt alkalmasnak arra, hogy indulás előtt felkapjam. Bizonyára szerepe volt ebben, hogy amúgy is német irodalmi heteket élek; megintcsak a Nemzeti: még sikerült megcsípnünk a Mephistót (írtam róla: itt), és utána gyorsan elolvastam Klaus Mann (közepes) regényét, majd a benne lévő idézetek és hivatkozások kedvet csináltak ahhoz, hogy egy merész lélegzetvétellel felüssem Goethe Faustját. (Minthogy a feleségem német szakos volt, elhever belőle egy-két kiadás, akár németül is.) Legnagyobb meglepetésemre kifejezetten szórakoztatónak bizonyult; igaz, hogy Szerb Antal, valamint Attila barátom tanácsát megfogadva, csak az első részt olvastam el. (Aztán még hozzáolvastam egyet s mást Goethéről és koráról, hogy kikerekedjen a dolog.

Szóval Brecht: elsősorban 1938 és 1945 közt, dániai, finnországi, amerikai emigrációban született feljegyzések, és néhány későbbi, egészen 1955-ig. Súlypontjuk - nem tudom, mennyire Brecht eredeti szándékát vagy a válogató-fordító Eörsi Istvánét tükrözve - dramaturgiai, esztétikai: küzdelem a hagyományos, részint klasszikus, arisztotelészi, részint a 19. századi, naturalista, Brecht szavaival: kulináris, vagyis az élvezetes, érzelmekre ható színházzal, az epikus, a nézőt a cselekménytől, szerepektől, szereplőktől elidegenítő, azokon kívül helyező, érzelmek helyett az értelemre ható, beleélés helyett a néző ítéletét igénylő drámaírásért és -játszásért. Nem állítom, hogy minden szavát értettem, hiszen B. B. nem nekem, hanem magának fogalmazta meg a problémát, viszont megintcsak becsületesen igyekeztem utánaolvasni (Világirodalmi lexikon meg Vajda György Mihály előszava Brecht 1964-ben kiadott Színművek kötetéhez). A vártnál kisebb teret kap a könyvben a háború, a nácizmus. Ebben a vonatkozásban a legérdekesebb a német (irodalmi) emigráción belüli vita, amely persze az általános nemzetközi disputákba simul: a vita például Feuchtwangerrel, aki lényegében jelentéktelen paprikajancsinak, illetve a német vezérkar eszközének tartja Hitlert, illetve dühös kirohanás a Brecht által amúgy is nagyon utált Thomas Mann ellen, aki - 1942-43-ban mintegy megelőlegezve a német nép kollektív bűnösségét kimondó, 1945-ös potsdami nagyhatalmi döntést - nem hajlandó különbséget tenni Hitler és a német nép között. Szóval érdekes olvasmány, sok minden egyébről is (és sok mindenkiről) szó van benne természetesen, de - nyilván a kiadás dátuma miatt is - csak nagyon kevés és az is szordínósan az NDK-s évekről (48-ban ide, illetve az akkori szovjet zónába tér haza).

Tegnapelőtt még kisebb könyvre volt szükségem, ezért a hajdani Rakéta Regénytár (rare) könyveket rejtő polchoz hajoltam le, és rövid böngészés után Alfred Döblin A két arzénes barátnő c. kisregényét emeltem le. Talán azért is, mert Brecht is ír valamit a naplóban Döblinről, akit nagyra becsült. Ez az írása 1924-ben jelent meg, amikor Döblin "főállásban" pszichiáter volt. A két arzénes barátnő a pszichiáter Döblin kóresete az író Döblin által lejegyezve. Egy pszichésen és testileg - szexuálisan is - fejletlen lány (Elli) férjhez megy, és rövidesen megundorodik az egyre követelőzőbb és egyre agresszívabb férjétől. Megismerkedik egy hasonlóan szerencsétlen házasságban élő nővel, és egymásba szeretnek. Szerelemmel. És aztán Elli - barátnője erkölcsi támogatásával - arzénnel elteszi láb alól a férjet. Az enyhítő körülményeket (a férj kegyetlenkedéseit, valamint a nő részleges beszámíthatóságát) figyelembe véve a bíróság öt év börtönre ítéli. A szikáran előadott történet persze ennél azért gazdagabb, nem ilyen lineáris, és kifejezetten érdekes az Ellire ható különböző erkölcsi felfogások ütközése ("az asszonynak a férje mellett a helye", mondja a lányát nagyon szerető apa, aki kétszer is visszaküldi a lányát a férjéhez), illetve a leszbikus kapcsolat abszolút tárgyilagos ismertetése.

Szerző: rás  2013.07.23. 22:45 Szólj hozzá!

Címkék: könyv irodalom színház Brecht Goethe Döblin

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr965422150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.