“Erkölcstan V. osztály (Bánhegyi Ferenc – Olajosné Kádár Ilona)
A bevezetőben idézik Józsa Judit keramikusnő szövegét (miért is az övét? kicsoda ő?) az erényekről. Definíciót is ad: “Az erény a minden emberben fellelhető pozitív erő, amit azonban folyamatosan ápolni kell.” A szöveg tételes felsorolás, hogy a keramikusnő szerint mik is az erények. Azzal kezdődik, „nekünk, magyaroknak is követnünk kellene a legfőbb erényeket, hogy nemzetünk erős legyen”. Agyrém number 1. De tovább is van. Az erények között felsorolja a hazaszeretetet és a vallásosságot (!) is. Ezt írja: „A magyar nép eredetileg istentudó, istenfélő nép volt”. E heti kérdésünk: melyik nem? És mi az, hogy eredetileg? De a büszkeséget is az erények közé sorolja a szöveg, amely emlékeim szerint nem annyira a bibliai értelemben vett erények közé értendő, sőt, ha elfajul, főbűn lesz belőle. Meg a hősiességet is ide hozza (e mondatban rögtön eljut az önfeláldozásig), és az „erősség”- et is, amiért minimum be kéne iratkoznia másodikos nyelvtan órára. Utolsó mondat: „a bátor ember legnagyobb tette a vértanúság”. És még csak a 4. oldalon járunk.”

Forrás: én Unatkozó matematikusnál olvastam, de eredetileg a Facebookra tette fel valaki. 

Szerző: rás  2013.09.04. 22:23 2 komment

Címkék: oktatásügy

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr395495713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2013.09.04. 23:35:33

ras: humanistának gondolom magam, de ezeket szívesen látnám "vértanúként", de azt a röhögést, amit a gyerekek produkálni fognak, szegény felvilágosultabb tanárok, akik mégis csak félnek.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.09.05. 11:49:56

@egy nagyi: A "vértanú" kifejezés az áldozattal - pl. egy kivégzett bűnözővel - kapcsolatban szerintem pozitív értéktartalommal bír. Amúgy nem vagyok híve sem a halálbüntetésnek, sem az utcai felkoncolásnak, sem a polgárháborúnak.