anyagiak fn: gazdasági javak, vagyoni, pénzbeli vonatkozások

anyagias mn: Csak v. főként az anyagiakkal törődő. ~ ember, gondolkozás  (Magyar Értelmező Kéziszótár, 1972)

*

M. meséli: hatéves fiát a hatástalan tiltás után úgy szoktatta/szoktatja le a durva és trágár szavak használatáról (hja, az óvoda hatása!), hogy ilyenkor ötven forint ugrik a perselyéből; a „hülye” is tilos, nem csak a „f…” vagy a „b… m…” Ez hatott. – Anyagi érdekeltség – mondom röhögve, mire M. megsértődik, láthatóan úgy értelmezte, hogy anyagias szemlélettel vádolom. És aztán már magyarázhatom neki, hogy 1968, új gazdasági mechanizmus – az ifjúkorom…

Szóval ebből a pár másodperces szóváltásból született ez a bejegyzés, történelemmel és anekdotikus emlékekkel.

*

anyagi érdekeltség: a szocialista gazdálkodás s ezen belül a szocialista bérezés egyik legfontosabb alapelve. Mindaddig, amíg a munka még nem vált életszükségletté a társadalom tagjainak túlnyomó többsége számára, a szocialista állam a társadalmi munkát úgy szervezi meg, hogy a többet és jobban dolgozó munkás nagyobb részt kap a társadalmi munka termékéből, ill. különböző előnyökben részesül. Ennek alapján a dolgozók érdekeltté válnak munkájuk eredményében… Ugyanebből az elvből kiindulva az önálló gazdaságos (sic!) elszámolás alapján a jobban dolgozó vállalat nagyobb nyereségben részesül és ezzel a vállalat kollektíváját is érdekeltté teszi a termelés fejlesztésében. Lenin hangsúlyozta: „A népgazdaság minden jelentős ágát a személyes érdekeltségre kell építeni…” (Új magyar lexikon, 1959)

*

nálunk a munka.jpgNéha megéri fölállni a székre és a legfelső könyvespolcról leemelni valamit, például az Új magyar lexikont. A rendszerváltás után kiadott Magyar nagylexikonban már nincs ilyen címszó. Fölösleges, értelmetlen lenne. A fenti szócikk elsősorban az évszám miatt volt érdekes, nekem ugyanis a kifejezés az 1968-as gazdasági reformhoz, az új gazdasági mechanizmus-hoz kötődött. Pedig – kellett visszaidézni tanulmányaimat – a szocializmus (inkább: „szocializmus”) egész történetét végigkísérik a meg-megújuló és újra meg újra elbukó gazdasági reformkísérletek. (A kört mégse sikerült négyszögesíteni.) A fenti szócikk egy rövid, 1957-es, Péter György nevéhez fűződő kísérlet szellemében születhetett, s mire – az akkori hosszú átfutási idő után – megjelent, már nem volt aktuális. (A Lenin-idézet is csak egy rövid időszakra, az 1921–25 közötti NEP–re volt érvényes.) Azt ugyan nem írták ki a gyárfalakra, mint a Rákosi-korszakban (istenem, már 7-8 évet is „korszaknak” kell nevezni!), hogy tudniillik „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga”, de ismét a szigorú „egyenlőség” elve uralkodott. De néhány év múltán be kellett látni, hogy ez így nem megy tovább. Másutt is belátták, a magyar reform előkészítése együtt haladt a hasonló szovjet, csehszlovák, lengyel kísérlettel. Számos (önmagában is izgalmas) ok vezetett oda, hogy 1968-tól végül csak nálunk lett – félős, felemás, visszaesésekkel, „ellenreformokkal” tarkított – valóság az anyagi érdekeltségen és a (részleges) vállalati önállóságon alapuló reformgondolatból.

*

Még egy felirat az 50-es évek első feléből – a gyerekkoromból: „Öntudatos dolgozó borravalót nem fogad el.” 8–10 évesen már egyedül jártam fodrászhoz – illetve akkor még inkább borbélynak neveztük –, a gyermekhajvágás emlékeim szerint 3 forint körüli összeg volt, és anyám külön adott 20 fillért, hogy azt csúsztassam a borbély bácsi köpenyzsebébe. Ez nekem legalább akkora frusztráció volt, mint manapság amikor orvosoknak kell adni – sose tudom, mennyi – „hálapénzt”. (Egyébként: néhány hete bronchitisem volt, 38.6-os lázzal; felhívtam a háziorvost, aki két mondat után közölte, hogy kijön hozzám; kijött, megvizsgált, és nem fogadott el pénzt.)

*

Ugyancsak gyerekkori emlék az iskolai takarékbélyeg (amit most készülnek újra bevezetni, jóval bonyolultabb – és a kisgyerekeket jobban csábító – matricázás formájában). Úgy emlékszem, 50 filléres meg 1, 2, 5 forintos bélyegeket lehetett vásárolni az erre minden iskolában kijelölt tanító nénitől, beragasztani egy kétrét hajtott gyűjtőlapba, és a tanév végén beváltani az OTP-ben. A kamat talán 0,5-1 százalék lehetett. Emlékszem, hogy nekem is volt, de beváltásra már nem (lehet, hogy elvesztettem?), arra meg pláne nem, hogy mit vettem a „vagyonból”.

Érdekes, zsebpénzre se emlékszem, pedig valaminek kellett lennie, hiszen a barátaimmal időnként lementünk a Mártírok útjára (ma Margit körút) fagyit venni (vanília, csoki, karamell, citrom – s gazdag választékot jelentett, ha ezen kívül volt esetleg puncs vagy eper; 1 gombóc = 50 fillér), vagy lángost (1.10 forint). Moziba is jártunk (a Bemben az első sor 2 forint, hátrébb 4), s a moziban természetesen perecet is vettünk 60 fillérért (nem a ma kapható nyúlós-rágós szart, hanem igazi, ropogós sós perecet).

*

De szeretnék gazdag lenni,

Egyszer libasültet enni,

Jó ruhába járni, kelni,

S öt forintér kuglert venni.

 

Míg a cukrot szopogatnám,

Új ruhámat mutogatnám,

Dicsekednék fűnek, fának,

Mi jó dolga van Attilának.

(József Attila)

*

„Nincs virágzó, boldog társadalom ott, ahol az emberek többsége nyomorult szegény… Ha a nagyok túlhajtott fényűzésével hasonlítjuk össze, akkor az ő háztartása persze végtelenül egyszerűnek és könnyen előállíthatónak látszik; holott az igazság talán mégis az, hogy nem minden európai fejedelem háztartása múlja felül annyival a szorgalmas és takarékos parasztét, amennyivel az utóbbié felülmúlja nem egy afrikai király háztartását, aki pedig tízezernyi meztelen vadember életének és szabadságának korlátlan ura.” (Adam Smith: A nemzetek gazdagsága, 1776)

 *

 

A sorozat korábbi darabjai:

Szóudvar 1. Egyenrangú  --  2. Ifjúkor  --  3. Őszinte  --  4.  Rend  --  5. Tükör  -6. Gyász --

7. Fénykép  --  8. Utazás  --  9. Csend  --  10. Szó  --  11. Tárgy  --  12. Öl, ölés  --  13. Sakk --

14. Álom, álmodik  --  15. Boksz  --  16. Párbeszéd  --  17. Búcsú 

 

Szerző: rás  2013.10.19. 18:24 4 komment

Címkék: lexikon anyagias asszociációk gazdasági reform Adam Smith Péter György

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr105586899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2013.10.21. 23:24:42

ras:nem tartom helyesnek, hogy a zsebpénz megvonás olyasféle nevelőeszköz legyen, amely problémát értelmes, artikulált nyelven a szülő bármely életszakaszában a gyermekének el tud magyarázni.Úgy gondolom, hogy fontos a zsebpénz, de a takarékosság fogalmával kell/kellene/ismerkednie a gyereknek, s ha van valami olyan dologra igénye, ami olyan összegű, amit csak szorgos gyűjtéssel lehet elérni nagyobb intervallum alatt arra érdemes költenie a pénzét. Például biciklire, okostelefonra stb.S ha sokáig vágyódott arra a valamire, amiért egyéb napi fölösleges dologról lemondott jobban megbecsüli azt, és azt is megtanulja, hogy nincsen ingyen ebéd.
Egyébként a nosztalgiád aranyos, de a Híradó és főműsor közti szünetből kihagytad a bűvészmutatványokat, általában ezek miatt volt mindig 50 fillérrel több egy jegy.
Az Új Gazdasági Mechanizmus idején a kereskedők, ha jó forgalmat bonyolítottak nem jártak rosszul.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.10.22. 17:24:12

@egy nagyi: A Bem moziban soha nem voltak bűvészmutatványok. ))

AvPlaten · http://woed.blog.hu/ 2013.10.25. 12:55:15

@egy nagyi: Tökéletesen egyetértek, a zsebpénznek köszönhetően tanultam meg bánni a pénzzel egy életre. Nem emlékszem megvonásra, de arra igen, hogy tudtam, milyen ütemben kapok pénzt és mennyit kell várnom arra, hogy valamit abból vehessek.

@rás: a téma kapcsán érdemes lenne arról is beszélni, milyen torzulásokhoz vezetett a szocialista árrendszer. Számos szolgáltatáshoz lehetett irreálisan alacsony áron hozzájutni. Egyfajta nosztalgiával vegyített büszkeséggel emlegette valaki egy fórumon, hogy ő mennyiért járt valamelyik budapesti fürdőbe. Az alacsony ár miatt nem volt még köszönőviszonyban sem az érték a megvásárolt javakkal, így azokat nem is becsülték meg. Természetesen lehet valamit társadalompolitikai céllal támogatni, de ha ha valaminek nincsen ára, akkor az emberek zöme nem tudja annak értékét megbecsülni. Angliában volt erről nagy vita, amikor a Times árát drasztikusan levitték. Sokan úgy érveltek, hogy ez a minőség rovására fog menni...
A borravaló-ellenesség is furcsán hat számomra: hiszen ez arra van, hogy a szolgáltatás megállapított ára fölött jutalmazd saját belátásod szerint a szolgáltatót. Ha nem csinálja jól a dolgát, nem kap borravalót.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.10.25. 17:29:26

@AvPlaten: "...érdemes lenne arról is beszélni, milyen torzulásokhoz vezetett a szocialista árrendszer..." Nem lenne érdemes (bár igaz, amit írtál), mert nem erről szól a bejegyzés. Egyébként egy hiányosság tényleg van benne: a "nosztalgikus" árakhoz illett volna béreket is tenni. Nem tudom pontosan, de azt hiszem, az 50-es évek második felében 1000 forint alatt lehetett az átlagfizetés. Amit tudok: később, 1965-ben (19 évesen) egy fővárosi gyermekotthonban gyermekfelügyelőként 950 forint volt a fizetésem (hatnapos, 48 órás munkahét, váltott műszakban).