Gyarmati Fanninak hívták -- ismerték. 102 éves volt, hetven évvel élte túl Radnótit. gyarmati fanni.jpg1926-ban, 14 évesen ismerkedett meg a nála három évvel idősebb Radnótival, "romantikus" körülmények között: ugyanahhoz a matematikatanárhoz jártak korrepetálásra. 1935-ben házasodtak össze; a többi irodalomtörténet -- és magyar történelem.

Gyarmati Fanni soha nem írt visszaemlékezést, tévében, rádióban nem nyilatkozott Radnótiról, nem ment el a költő nevét viselő intézmények ünnepségeire. Gyönyörű emberi tartás: tudni, hogy az engem körül vevő tisztelet, szeretet valójában nem nekem szól. Egyetlen egyszer, 1962-ben adott interjút egy bori túlélőnek. Gyarmati Fanni "csak" volt. Ferencz Győző irodalomtörténész, a Radnóti Miklós élete és költészete című monográfia szerzője nyilatkozta tegnap: "Az a tudat, hogy Radnóti özvegye él, hosszú évtizedek alatt önmagán túli jelentést kapott, Gyarmati Fanni a nyilvánosság előtti hallgatásával nemcsak férje emlékét tartotta ébren, hanem felhívta a figyelmet a fasizmus áldozataira és arra is, hogy a fasizmus bármikor visszatérhet."

 

Radnótiék ifjúkori barátja -- de hiszen Radnóti csak ifjú volt! --, Vas István visszaemlékezésében így írt Gyarmati Fanniról: "A megközelíthetetlenség legzavarbaejtőbb példányának láttam. Okos lány volt, őszintén érdekelte nem csak az irodalom, de minden műveltséganyag, s közben elegáns, sőt, tündöklően szép lány is volt. Mégis, ahogy bájos szemöldökét felvonta, ahogy a száját keserédes kifejezéssel csücsöríteni tudta, valahogy úgy, mintha biggyesztené - az embernek mindig az volt az érzése, hogy valamilyen illetlenségért kap tőle megrovást, amit egyébként néha szóban is közölt."

Radnóti Miklós: Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

 

(A zeneszerző Tolcsvay László)

 

Szerző: rás  2014.02.16. 10:51 2 komment

Címkék: Radnóti Miklós Koncz Zsuzsa Gyarmati Fanni

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr695816535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2014.02.20. 14:25:20

Én nagyon szeretem Radnóti verseit, de mégis, amikor özvegye halálhírét olvastam, ez jutott eszembe: Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?

A túlsó part nézőpont kérdése.